SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Sokan fél karjukat adnák olyan pillantásokért, amit Krausz Gábor kapott Mikes Annától

Csak úgy izzott a levegő a sztárséf és táncpárja között a TV2 stúdiójában. A tánc sem volt akármilyen.


Rumbát táncolt a Dancing with the Stars szombati adásában Krausz Gábor és Mikes Anna. Előbbi bevallotta, hogy eddig nem ismerte ezt a táncot, de partnere szerint szívét-lelkét beleadta a készülődésbe.

Aki figyelte kettejük megnyilvánulásait, nem tudta nem észrevenni, hogy az interjút alatt folyamatosan átkarolták egymást, a végén még egy puszi is elcsattant. Gábor azt is elmondta:

a lehető legjobb tanárt kapta, és nagyon hálás azért is, hogy részt vehetett a műsorban.

Ezután Anna olyan pillantást dobott felé, amiért sokan talán ölni tudnának. A videón 00:53-nál mindenki megnézheti maga:

Az nem először látható, hogy a nyáron Tóth Gabival szakító séf és a tánctanár között igen komolyan megvan a kémia. A páros végül 29 pontot kapott remek produkciójára, és minden egyes pontszámbejelentés után boldogan megölelték egymást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Utálom az embereket, akik itt vannak!” – Elköltözik Magyarországról a TV2 sztárja
Fecső Judit azt mondja, semmi nem tartja már Magyarországon. Thaiföld és Ausztrália lehet számára az új kezdet.
F. O. - szmo.hu
2025. május 04.



Fecső Judit, a Házasság első látásra második évadának szereplője bejelentette, hogy elhagyja Magyarországot, és külföldön kezd új életet. Július 23-án Ausztráliába utazik, augusztus végén tér vissza, de közben Thaiföldre is ellátogat. Mint mondta, már új otthont is vásárolt.

„Hogy mi a vágyam? Az, hogy elhúzzak Magyarországról.

Utálom az embereket, akik itt vannak, és utálom azt, ahogy viselkednek egymással! Gyűlölöm a tiszteletlen, hazug érdekembereket. Ezt még sosem mondtam, de így lesz. Rövid időn belül elhúzok innen melegebb éghajlatra. Alig várom. Már vettem is házat, úgyhogy… Július 23-án elhúzok Ausztráliába. Augusztus 29-én visszajövök, de még megyek közben Thaiföldre is. Utána, remélem, már csak pakolni jövök!” – mondta egy videójában.

Az elmúlt időszakban több nehézséggel is szembe kellett néznie. Előbb verekedésbe keveredett volt párja jelenlegi partnerével, később sürgős műtéten esett át, majd ellopták a kutyáját, amit azóta sem találtak meg.

Több bejegyzésében is szó esett volt férjéről, Szolnoki Szabolcsról. Judit azt állítja, hogy a férfi nemcsak őt csapta be, hanem egész életét hazugságokra építi. Állítása szerint a házasságkötésük napján kapott gyűrű gyémántja valójában nem természetes, hanem laboratóriumi kő, amelynek értéke jóval alacsonyabb, mint az eredetié.

A sminkes anyagi helyzete is nehézzé vált. Azt mondta,

eladósodott, és még a telefonszámláját sem tudja befizetni.

„De most én kérjek kölcsön, mert nekem tartoznak?” – fakadt ki egyik élő videójában. Hozzátette, hogy már hivatalos felszólítást is kapott a szolgáltatótól.

A posztjai alapján egy gyémántkereskedő is tartozik neki 30 ezer forinttal. „Nem a 30 ezer forintról van szó, hanem az elvről! A tartozás az tartozás, és vissza kell adni. Én is tartozom egy barátnőmnek nem kevéssel, és vissza kell adnom, mert megterhelte a házamat. Nagyon cuki, pedig én ötször annyit adtam neki. Na, mindegy!” – mondta erről.

Judit úgy fogalmazott: már semmi sem köti Magyarországhoz, ezért döntött úgy, hogy elutazik.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Tévétörténelmi pillanat és meglepő kiesés a Nagy Duett elődöntőjében
Az utolsó két páros közül már csak a nézők szavazatai döntöttek. A döntés sokakat meglepett, hiszen két héttel korábban a közönség szavazta őket vissza a versenybe.


Vasárnap este elődöntőjéhez érkezett A Nagy Duett hetedik évada, ahol négy páros állt színpadra, hogy kivívja helyét a jövő heti fináléban. A produkciók most is változatosak voltak: megható, látványos és lendületes előadások követték egymást.

Mihályfi Luca és Hegyes Berci Tom Jones ikonikus slágerével, a Sexbombbal, valamint a Maneskin Beggin’ című dalával nyűgözte le a zsűrit és a közönséget. Ismét elnyerték az adásgyőztes címet, ezzel biztosították részvételüket a döntőben.

Az este során Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence szereplése is kérdésessé vált, mivel nem volt biztos, hogy színpadra tudnak lépni. Végül ők is felléptek, és különleges pillanatot hoztak a műsorba: az RTL egyik siker sorozatának → sikersorozatának főcímdalával érkeztek.

Az adás végére kialakult a döntő mezőnye. A veszélyzónába három páros került: Radics Gigi és Visváder Tamás, Nótár Mary és Aurelio, valamint Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence. Közülük utóbbi duó bejutott a döntőbe, a másik két páros közül pedig már csak a nézők szavazatai döntöttek.

A hetedik évad elődöntőjében végül Radics Gigi és Visváder Tamás búcsúzott. A döntés sokakat meglepett, hiszen két héttel korábban a közönség szavazta őket vissza a versenybe.

A döntőben így már csak három páros küzdhet tovább A Nagy Duett címéért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Miindenki szétizgulta magát – A Nagy Duettben kis híján nem tudott színpadra állni az egyik páros
Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence sokáig nem érkezett meg a stúdióba. Ramóna szerint csak később tudtak színpadra állni, mivel Brasch Bence még a Vígszínházban játszott.


Elindult vasárnap A Nagy Duett hetedik évadának elődöntője, ahol négy páros versenyez a döntőbe jutásért. Radics Gigi és Visváder Tamás, Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence, Nótár Mary és Aurelio, valamint Mihályfi Luca és Hegyes Berci közül három duó juthat tovább.

A műsor során azonban váratlan fordulat történt. Miután három produkció már lezajlott, Liptai Claudia elárulta, hogy a negyedik páros, Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence még nem érkezett meg a stúdióba. Elmondása szerint csak később tudnak színpadra állni, mivel Brasch Bence még a Vígszínházban játszik.

Lékai-Kiss Ramóna a kulisszák mögött így beszélt a helyzetről:

„Nagyon izgulunk, ugyanis úgy alakult az esténk, hogy Bence a Vígszínházban játszik, előadása van, és azt hiszem, ha minden igaz, 21 óra 39 perckor fog lelépni onnan a színpadról.”

Hozzátette:

„Akkor beül egy autóba, ami áthozza ide, és számításaink szerint körülbelül 52-re megérkezik, de 22 órakor, tehát rá 8 percre színpadon kell lennünk, és fel kell öltöznie a jelmezbe, és fel kell, hogy portozzák.”

Elmondása szerint, még ha a haját és a sminkjét el is engedik, akkor is kérdéses, hogy időben felérnek-e a színpadra.

„Az a kérdés, hogy színpadra tudunk-e állni ma este” – mondta a színésznő.

Végül a páros este 22 óra 20 perc körül megérkezett a TV2 stúdiójába, és színpadra is álltak. A produkciójukban a Barátok közt főcímdalát adták elő, amit Lékai-Kiss Ramóna „tévétörténelmi pillanatként” jellemzett.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Emlékszel még a világ legszebb kislányára? Nézd meg, milyen nő lett belőle!
Az Instagram-oldalát több mint 7 millióan követik. 2022-ben ott mutatta meg először, hogy már barna hajjal látható.


A francia Thylane Blondeau mindössze hatéves volt, amikor világszerte ismert lett, miután „a világ legszebb kislányának” nevezték. Háromévesen kezdett modellkedni, miután Jean Paul Gaultier felfedezte.

Ma már 24 éves, és olyan ismert divatmárkáknak dolgozott, mint a Dolce & Gabbana, a L'Oréal Paris, a Versace, a Ralph Lauren vagy a Hugo Boss - írja az Unilad.

2018-ban a The Telegraphnak mesélt arról, hogy gyerekként nem érzékelte a körülötte zajló felhajtást. Így fogalmazott:

„Az emberek azt mondják: »Tudod, te vagy a világ legszebb kislánya«, te meg csak annyit mondasz: »Nem, csak az iPademmel játszom.«” Hozzátette: „Még most is azt mondják: »Te vagy a legszebb lány«, én meg csak annyit válaszolok: »Nem, még mindig nem, csak egy ember vagyok, egy tinédzser.«”

Ugyanabban az évben elindította saját divatmárkáját, amely a Heaven May Clothing nevet kapta. A név két középső nevéből származik. A lapnak azt is elmondta, hogy olyan ruhákat szeretett volna tervezni, amiket ő maga is hordana.

Így fogalmazott: „Sokat utazom, úgyhogy olyan ruhákat szeretnék, amiket bármikor fel lehet venni – kényelmes ruhákat. Tinédzser vagyok, szóval nálam a pulcsik, nadrágok és melegítők a nyerők.”

Az Instagram-oldalát több mint 7 millióan követik. 2022-ben ott mutatta meg először, hogy már barna hajjal látható.

A márka Instagram-oldalára 2019 óta nem került fel új bejegyzés, és a weboldala sem működik már.


Link másolása
KÖVESS MINKET: