Scherer Péter: Megbékéltem vele, hogy a lúzer, csetlő-botló figurát osztják rám leggyakrabban
Scherer Péterrel már időpontot egyeztetni is hetekbe telt, annyira sűrű az időbeosztása.
Nem csoda, hiszen amellett, hogy havonta olykor 30-nál is több színházi előadása van, rendszeresen forgat, sőt rendez is.
Az idei Művészetek Völgyében nemcsak színészként, de a Momentán Társulat vendégeként is színpadra lép, ennek apropóján – de nemcsak erről – beszélgettünk.
– Bátran mondhatjuk, hogy ön az egyik legfoglalkoztatottabb magyar színész. Mennyire kaotikus a határidőnaplója?
– Nem panaszkodom, az utóbbi időben annyi felkérés talált meg, hogy a jövő évadbeli színházi programomat is módosítanom kellett. Van közte több filmszerep, sőt még rendezés is: az egyik barátom írt egy forgatókönyvet, ami jó eséllyel befutó lesz a Filmalapnál, és megkeresett, hogy engem látna szívesen a rendezőjeként. Én egyből javasoltam egy operatőrt és egy dramaturgot, akikkel szívesen dolgoznék, ő pedig két producert, ez a csapat a sztorival együtt pedig annyira erősnek tűnik, hogy van okom bizakodni. Persze a döntés még nem született meg.
– Hogyan egyensúlyoz a színházi, illetve a film- és sorozatszerepek között?
– A színház nagyon fontos számomra, mindig azt érzem, hogy ott tudok igazán fejlődni és új dolgokat kipróbálni. Az utóbbi időben sokat rendeztem is, kilenc előadás fut jelenleg, amit Gyulay Eszter dramaturg barátommal közösen hoztunk létre. Ezt is nagyon szeretem, teljesen újfajta gondolkodásmódot nyitott meg az életemben.
Most épp egy olyan ősszel bemutatandó színdarabból kellett kiszállnom időhiány miatt, amit nagyon szívesen csináltam volna, de sehogy se tudtam úgy alakítani, hogy beleférjen.
Azért nem kell félteni, így is 25 és 32 közötti előadást játszom havonta.
Persze ebben vannak délelőtti iskolai fellépések is, szóval nem minden estém foglalt, de az gyakran előfordul, hogy a délelőttök után ugyanaznap este még mondjuk a Centrál vagy a Szkéné színházban is jelenésem van.
A gyáva című drogprevenciós darabot 8 év alatt 370-szer játszottuk, ezzel járunk leggyakrabban iskolákba, de orvosoknak is elő szoktuk adni. Csak ebből 23-at játszottunk márciusban és áprilisban – majdnem mindet napközben –, ehhez jött hozzá nekem a 22-25 esti előadás havonta. Így jön ki a 60-70 két hónapra vetítve.
Fotó: Torják Orsi
Fotó: Torják Orsi
– Ilyen tempó mellett nem érzi azt néha, hogy legszívesebben kikapcsolná az agyát és a telefonját, hogy teljesen kizárja a külvilágot?
– De, épp ezért találtuk ki azt a megoldást a családommal, hogy a júliust nem adom senkinek. Erre a hónapra nem vállaltam munkát, mindent akkor kezdek újra, miután augusztus elején visszatértem az Ördögkatlan fesztiválról.
– Mennyire zavarja önt, hogy hiába foglalkozik ennyi mindennel, az emberek jelentős részének kizárólag Mucsi Zoltán és a Kapa-Pepe páros jut eszébe a neve hallatán?
– Nincs bajom ezzel. Mindkettőnknek megvan a másiktól független szakmai életünk: én például nemrég a Trezor című filmben játszott szerepemért kaptam Magyar Filmdíjat, ahol egy sunyi, szarkeverő ÁVO-s karaktert alakítottam, tehát abszolút nem egy Pepe-típusú figurát.
Ha valaki felveti, hogy önálló munkák ide vagy oda, mi mégiscsak együtt vagyunk emblematikusak, Zolival mindig azt szoktuk mondani: „Figyelj, sokan vannak, akiknek egyáltalán nem sikerül emblematikussá válniuk. Nekünk legalább így párban összejött.”
– Ha már szóba hozta: mekkora igénye van arra, hogy a vígjátékok és komédiák mellett komolyabb, drámai szerepeket is játsszon?