Rényi Ádám: Az Osztálytalálkozót már érettségin is elemzik

Amikor tavaly novemberben a People magazin bejelentette, hogy Jonathan Bailey kapja a legszexibb férfi címet, a színész a rá jellemző, lefegyverző őszinteséggel reagált. „Óriási megtiszteltetés. Nyilván hihetetlenül hízelgő. És teljesen abszurd” – mondta. Aztán egy csibészes mosollyal hozzátette, hogy a nagy hírt először legszűkebb bizalmasával osztotta meg:

Ez a két mondat tökéletesen foglalja össze azt a kettősséget, amely Jonathan Bailey karrierjét és személyiségét meghatározza: egy földön járó, önironikus brit úriember, aki közben a világ egyik legfelkapottabb és legbefolyásosabb sztárjává vált. Az április 25-i születésnap nem csupán egy újabb év, hanem egy olyan karrierív csúcspontjának ünnepe, amely a kosztümös drámáktól a hollywoodi blockbustereken át a tudatos társadalmi szerepvállalásig ível.

A People címlapja és a The Tonight Show-ban történt bejelentés csupán a jéghegy csúcsa volt, a pecsét egy olyan folyamat végén, amely a Bridgerton vikomtjának szerepével indult. Anthony Bridgerton karaktere tette Baileyt globális jelenséggé, és a rajongók legnagyobb örömére a februárban bemutatott negyedik évadban ismét kulcsszerepet kapott. A sorozat showrunnere, Jess Brownell szerint a visszatérése nem egyszerűen rajongói kiszolgálás volt, hanem narratív szükségszerűség. „Benedict kapcsolata Anthonyval annyira ősi, hogy az önazonosságának része… sok tekintetben másodszülöttként és Anthony árnyékában határozza meg magát, ezért volt szuper fontos visszahozni Anthonyt ehhez a dinamikához” – magyarázta a döntést. Bailey karaktere tehát nemcsak jelen van, hanem aktívan formálja a sorozat központi cselekményét, bizonyítva, hogy a Bridgerton-univerzum elképzelhetetlen nélküle.

Miközben a Netflix képernyőjén megszilárdította helyét, a mozivásznon is szintet lépett. A Wicked adaptációjában

A tavalyi első rész elsöprő sikere után a közönség a novemberben érkező második felvonást, a Wicked: For Good-ot várja, amelyben Bailey ígérete szerint a karakter még mélyebb rétegeit ismerhetjük meg. „A filmben meglehetősen brutális és sötétnek érződik” – utalt a folytatásra, jelezve, hogy Fiyero útja korántsem egy tündérmese. A szerep nemcsak kritikai elismerést és Emmy-jelölést hozott neki a Fellow Travelers című sorozat után, de végérvényesen bebetonozta a hollywoodi A-listára. Személyiségének játékosságát azonban a csillogás közepette sem veszítette el. „Imádok fürdeni” vagy „Belül elég hóbortosnak érzem magam” – az ehhez hasonló, apró kiszólásai folyamatosan emlékeztetnek arra, hogy a makulátlan külső mögött egy összetett és szórakoztató ember rejlik.

A színpadi gyökereihez való hűségét mutatja, hogy a filmes sikerek csúcsán egy rendkívül ambiciózus színházi projektre készül.

A bejelentés óriási visszhangot keltett, a páros egy közös Instagram-poszttal erősítette meg a hírt, amelyhez Bailey a darabból idézett: „All it has to be is good.” („Csak jónak kell lennie.”) Ez a lépés egy tudatos karrierdöntés: ahelyett, hogy kizárólag a blockbusterek világában maradna, visszatér a West End deszkáira, hogy bizonyítsa művészi sokoldalúságát.

A hírnévvel járó platformot azonban nemcsak karrierje építésére, hanem egy számára fontos ügy képviseletére is használja. 2024-ben elindította a The Shameless Fund nevű alapítványát, amely LMBTQ+ szervezeteket támogat világszerte. A TIME magazinnak adott interjújában szenvedélyesen beszélt arról, miért tartja kiemelten fontosnak az idősebb generáció megsegítését. „Vissza kell őket hozni a szekrényből… Az első öt támogatásból kettő az LMBTQ+ idősekre fókuszáló szervezetekhez megy. Gondoskodnunk kell róluk, mert olyan sokat harcoltak” – mondta a TIME-nak.

A kijelentés kisebb pánikot okozott a rajongók körében, de Bailey később tisztázta, hogy csupán egy félreértett idézetről volt szó, és esze ágában sincs visszavonulni. A 38. születésnapja így egy olyan férfit köszönt, aki a siker minden lépcsőfokát megjárta, de közben nem felejtette el, honnan jött, és milyen felelősséggel jár az a hang, amelyet a világtól kapott.

Via People

Baltasar Kormákur rendező neve az utóbbi években egyfajta sajátos minőségi ígéretet hordozott: nem feltétlenül kiemelkedő, de korrekt, „természetközeli” akciófilmeket. Olyan munkák után, mint az Everest vagy a kevésbé emlékezetes Két kaliber, jogos elvárás, hogy egy újabb túlélőthriller esetében is legalább egy stabil, feszült alkotást kapunk. A Csúcsragadozó ezzel szemben inkább csak megerősíti: Kormákur filmjei gyakran megrekednek a középszer biztonságos, de unalmas zónájában.

A nyitány még ígéretesnek tűnik: egy tragikus esemény gyorsan kijelöli az érzelmi alapokat, majd a film hirtelen váltással az ausztrál vadonba helyezi át a cselekményt. Itt Sasha már egyedül van, fizikailag és lelkileg is elszigetelten, egy olyan környezetben, ahol a természet és az emberek egyaránt fenyegetést jelentenek.

A film egyik erőssége, hogy nem rágja a néző szájába a főhős motivációit. Bár nem kapunk részletes magyarázatot arra, pontosan mit próbál elérni Ausztráliában, de a kontextus elég egyértelmű: nem új életet akar kezdeni, hanem le akar valamit zárni. Ez a visszafogottság kezdetben jól áll a filmnek, és segít megteremteni egy csendes, melankolikus alaphangulatot.

Ekkor lép be a képbe Ben, akit Taron Egerton alakít. Az első találkozásuk még ártatlannak tűnik, de gyorsan világossá válik, hogy valami nincs rendben. A film innentől nem is titkolja lapjait: Ben a legnagyobb vadra szeretne vadászni, ez pedig a vadon közepén pont Sasha. A vadászat elkezdődik, és megkapjuk azt a feszes, intenzív félórát, amely talán a film legerősebb szakasza.

Ebben a részben működik igazán a tempó és a feszültség. A rendezés dinamikus, a helyszínek kihasználása ügyes, és a fizikai kiszolgáltatottság érzése is átjön. Bár a CGI néhol kilóg, összességében nem rontja el az élményt, különösen egy streamingre készült produkció esetében.

A probléma ott kezdődik, amikor a film megpróbál többet nyújtani egy egyszerű üldözésnél. A történet második felében érkező fordulat ugyan formailag jelentős, de annyira kiszámítható, hogy valódi meglepetést nem okoz. Innentől a tempó is visszaesik, és a hangsúly egyre inkább a drámára és a horrorra helyeződik, csakhogy ez az a terület, ahol a film látványosan elvérzik.

A forgatókönyvet Jeremy Robbins jegyzi, és sajnos minden hibája mellett, az egész szkript ismerősnek hat.

Ebben a helyzetben különösen fontos lenne a színészi játék, és itt vegyes a kép. Charlize Theron visszafogott alakítása hitelesen tükrözi a gyászt és a belső vívódást, de hiányzik belőle az a plusz, ami igazán emlékezetessé tenné. Időnként kifejezetten úgy tűnik, mintha nem lenne teljesen jelen a szerepben. Csak elmondja a szövegét és továbblép.

Ezzel szemben Taron Egerton szinte ellopja a filmet. Az ő játéka energikus, kiszámíthatatlan és kifejezetten szórakoztató. Az ausztrál akcentusa meglepően hiteles, és minden jelenetben érezni, hogy maximális intenzitással tette oda magát. Ha van bármi, ami miatt érdemes eredeti nyelven megnézni a filmet, az egyértelműen az ő alakítása.

A rendezés darabos, a zsánerváltások nem mindig működnek, és amikor a feszültséget valódi félelemmé próbálja átalakítani, gyakran akaratlanul is komikussá válik. A logika sincs a forgatókönyvíró mellett, sokszor teljesen összevisszaság a narratíva. Sasha menekül, nyomában Ben, majd egy másfél perc után már Ben a folyó másik oldalán fürdőzik zenére. Mi meg csak nézünk, hogy mi van? Most mennyi idő telt el? Biztos vadászat közben inkább fürdesz, Ben?

A Netflix kínálatában a Csúcsragadozó valószínűleg meg fogja találni a közönségét, különösen a sztárok és a kezdeti lendület miatt. De hosszú távon nehéz lesz emlékezni rá. Nem egy klasszikus popcorn-film, hiszen a második felére inkább lelassuló, beszélgetős drámává válik, miközben a brutalitás továbbra is jelen van. A thriller rész, viszont nagyon gyorsan szertefoszlik.

Egy 90 perces, kissé komor túlélőtörténet, amelyben van némi akció és sok szenvedés, de kevés valódi tartalom. Nem rossz film, de semmi okunk nincs arra, hogy különösebben emlékezzünk rá.

Ismét elérhető a YouTube-on a „Mi vagyunk a NER” című, mesterséges intelligenciával készült paródiavideó, amit a választás előtt Demjén Ferenc szerzői jogi követelésre hivatkozva letiltatott. A videó készítői megegyeztek a zenésszel és menedzsmentjével, akik a pereskedés elkerülésével és a jogi helyzet bizonytalanságával indokolták a megegyezést – írja a Telex.

A menedzsment a lapnak küldött válaszában a fordulat hátterét is megvilágította:

A „Mi vagyunk a NER” című videó a választás előtt kezdett terjedni, és Muppet Show-szerű bábfigurákként ábrázolta a politikai és gazdasági elit ismert szereplőit, köztük Orbán Viktort, Mészáros Lőrincet, Várkonyi Andreát és Rogán Antalt.

A videó a rendszer működését gúnyolta, refrénje pedig így szólt:

A videót április 8-án távolították el a YouTube-ról, miután Demjén Ferenc szerzői jogi panaszt tett, mert a paródiában felhasználták az általa a nyolcvanas években írt Jelszó: Love című dal egy részletét.

Ahogy arról a Szeretlek Magyarország is beszámolt, a vita a paródiakivétel jogi értelmezése körül forgott, mivel annak gyakorlati határai nem egyértelműek. A letiltásnak politikai olvasatot is adott, hogy Demjén korábban fellépett a Fidesz március 15-i kampányrendezvényén.

A Francia Riviéra azúrkék vize és a cannes-i filmfesztivál csillogása adja a hátteret a White Lotus negyedik évadának, de a kulisszák mögött a dráma már a forgatás legelején elkezdődött. Alig több mint egy héttel azután, hogy április közepén elindult a munka, az HBO megerősítette a hírt, amely végigsöpört a szórakoztatóiparon: Helena Bonham Carter, a sorozat egyik leginkább várt sztárja, távozik a produkcióból.

A hivatalos közlemény szerint a döntés kreatív okokból született, miután a Mike White által kifejezetten Bonham Carterre írt szerep a forgatáson mégsem működött a tervek szerint. „A szerepet ennek megfelelően újragondoltuk, átírjuk, és a következő hetekben újraszereplővel pótoljuk” – közölte az HBO szóvivője.

A váratlan fordulat ellenére a gyártás nem áll le. A stáb a többi szereplő jeleneteire fókuszál, amíg az írók átdolgozzák a forgatókönyvet, és megtalálják az új színészt. A produkció elkötelezett a menetrend tartása mellett, hiszen a helyszínek és az időzítés is kulcsfontosságú.

A sorozat fiktív luxusszállodáját ezúttal két valós intézmény, az Airelles Château de la Messardière és a cannes-i Hôtel Martinez kelti életre, amelyek a történetben a White Lotus du Cap és a White Lotus Cannes neveket viselik.

Mike White, a sorozat díjnyertes alkotója már korábban jelezte, hogy az új évadban vizuálisan is szeretne továbblépni. „A negyedik évadban egy kicsit szeretnék kilépni a ‘sziklákhoz csapódó hullámok’ képi világából” – mondta a Vogue-nak adott interjúban Mike White, a sorozat alkotója. Ugyanakkor a rajongókat megnyugtatta, hogy

A hírt, amely az iparágat is meglepte, elsőként a Deadline hozta le. A sorozat továbbra is sztárparádét ígér; a stábban olyan nevek szerepelnek, mint Vincent Cassel, Steve Coogan, Chris Messina, Kumail Nanjiani, Alexander Ludwig, Ari Graynor, Chloe Bennet, Heather Graham, Rosie Perez és Sandra Bernhard.

Egy ilyen karakter átírása nem csupán kozmetikai változtatás, hanem a narratíva magját érintő beavatkozás, amely a többi szereplő dinamikájára is hatással lehet. A forgatás közbeni átalakítás ritka egy ekkora volumenű produkciónál, és jelzi, hogy a készítők a kompromisszumok helyett a kreatív vízió teljes újragondolását választották. Miközben a stáb a Riviérán dolgozik tovább, a nézők és a szakma egyaránt azt találgatják, ki csatlakozik a csapathoz, és milyen új irányt vesz a történet. A premierdátumot az HBO egyelőre nem tűzte ki, de annyi biztos, hogy a White Lotus következő fejezete a csillogás és a bűn újabb rétegeit tárja majd fel. Ahogy White fogalmazott: „Mindig van hely újabb gyilkosságokra a White Lotus hotelekben.”

Via Deadline