Meghalt Békés Itala Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész

Maria de Lourdes Villiers Farrow 1945. február 9-én született Los Angelesben, az ausztrál filmrendező, John Farrow és az ír színésznő, Maureen O'Sullivan (a Johnny Weissmuller-féle, ’30-as évekbeli Tarzan-filmek Jane-je) harmadik gyermekeként, egyben legidősebb lányaként. Összesen hat testvére van, az idősebbek Michael és Patrick, a fiatalabbak pedig John Charles, Prudence, Stephanie és Tisa. Híres keresztapja volt, méghozzá nem más, mint a My Fair Lady, a Gázláng vagy a Philadelphiai történet Oscar-díjas rendezője, George Cukor.

Farrow tehát beleszületett a showbizniszbe. Beverly Hillsben nőtt fel, szigorú katolikus családban. Állítólag különc gyermek volt, mivel időnként játéktőrökkel és művérrel rendezett előadásokat az előttük elhaladó hírességek turnébuszai előtt. Mindössze kétéves volt, amikor a filmvásznon debütált egy rövid dokumentumfilmben (1947: Unusual Occupations).

1958-ban a Farrow család Spanyolországba költözött, ahol apja a John Paul Jones (1959) című filmet forgatta, amiben az akkor 13 éves lány is feltűnt. 1958 szeptemberében őt és a nővérét, Prudence-t egy zárdában működő bentlakásos iskolába küldték Surrey-be, Angliába, míg John Londonban befejezte a John Paul Jones utómunkálatait. Még abban az évben nagy tragédia rázta meg a családot: október 28-án Farrow legidősebb bátyja, Michael (aki amúgy a tengerészgyalogság tartalékos katonája volt) meghalt egy repülőgép-szerencsétlenségben. Az apja ezután erősen inni kezdett, ami gondot okozott a szülők házasságában. Farrow az emlékirataiban felidézte, hogy tanúja volt a szülei közötti erőszakos vitáknak, amikor meglátogatta őket a Chelsea-i lakásukban.

Amikor 16 éves volt, a családja visszatért az Egyesült Államokba, s Mia egy Los Angeles-i katolikus lányiskolában, a Marymount High Schoolban folytatta a diákéveit. Ezt követően a Bard College-ban kezdte meg a főiskolai tanulmányait. Ez idő alatt a szülei anyagi gondokkal küzdöttek, és édesanyja New Yorkba költözött, hogy Broadway-produkciókban szerepeljen. John Kaliforniában maradt, ahol a következő évben szívrohamban meghalt, Farrow mindössze 17 éves volt ekkor.

Apja halála után a családnak kevés pénze maradt, ami arra késztette Miát, hogy dolgozni kezdjen, hiszen el kellett tartania magát és a testvéreit. Kezdetben divatmodellként talált munkát, majd színházban kezdett el dolgozni beugróként a Bunbury – avagy jó, ha szilárd az ember című Oscar Wilde-darab egyik New York-i feldolgozásában.

Frank neki énekelt

„Miában nem volt semmi törékeny” – mondta róla az édesanyja. 18 éves korában már körülrajongott porcelánszépségként pillangókat evett a St. Regis szállodában kedves barátjával, Salvador Dalíval. 19 évesen, bimbózó ifjú nőként pedig már a hatvanas évek közepének legnépszerűbb főműsoridős szappanoperája, a Peyton Place sztárja volt, s egy nap az akkor 49 éves Frank Sinatra figyelmét is felkeltette, aki azonnal elrepült a repülőgépén Palm Springsbe. Körülbelül egy évvel később Mia édesanyja kétségbeesett telefonhívást kapott az egyik New York-i szomszédjától: „Azt mondta: »Valami szörnyűség történt Miával«. Azt kérdeztem: »Meghalt?« »Nem, Frank Sinatra felesége lett.« »Ó…« – mondtam – »Csak ennyi?«”

A házasság mondjuk nem is tartott sokáig, akkor kezdett szétesni, amikor Mia megkapta a főszerepet Roman Polanski Rosemary gyermeke című filmjében. Amikor Sinatrával 1968-ban elváltak, Mia azzal lepte meg az exét, hogy egy fillér tartásdíjat sem kért. Farrow később a frigyük bukását a korkülönbségükre fogta, s azt mondta, hogy ő még egy „lehetetlenül éretlen tinédzser” volt, amikor hozzáment Sinatrához. Egyébként ők ketten jó barátok maradtak az énekes 1998-ban bekövetkezett haláláig.

Egy rakás gyerek

1970 szeptemberében Farrow Londonban hozzáment a Londoni Szimfonikusok karmesteréhez, André Previnhez, köztük már „csak” 16 év korkülönbség volt (25 és 41). Ráadásul Previn szeretőkként kezdték a kapcsolatukat, mivel a férfi akkor még a második feleségével, a dalszerző Dory Previnnel volt házas. Amikor azonban Farrow teherbe esett Previntől (egy ikrekkel), a karmester elhagyta Doryt, és beadta a válókeresetet. 1970 februárjában Mia ikerfiúknak (Matthew-nak és Saschának) adott életet, a csemeték érkezésével pedig megtalálta azt a szerepet, ami a legnagyobb örömet szerezte neki az életben: az anyaságot. Nem is volt elég neki két utód. A Previnnel való házassága összesen 10 évig tartott (1979-ben váltak el), ám ezalatt a párnak még egy vér szerinti gyermeke (Fletcher) született, három másikat (Lark, Daisy, Soon-Yi) pedig örökbe fogadtak.

A Previnnel való szakítása után Mia összejött az író-rendező Woody Allennel, akivel összesen 12 filmet forgattak együt: Szentivánéji szexkomédia, Zelig, Broadway Danny Rose, Kairó bíbor rózsája, Hannah és nővérei, A rádió aranykora, Szeptember, Egy másik asszony, Bűnök és vétkek, Alice, Árnyak és köd, utoljára pedig az 1992-es Férjek és feleségekben dolgoztak együtt.

A gyerkőcökből azonban továbbra sem volt elég: Farrow az Allennel való kapcsolata alatt, 1980-ban adoptálta Moses nevű fiát, 1985-ben Dylan nevű lányát, Tamet és Isaiah-t pedig 1992-ben. Sőt, Woodytól is született gyermeke, Ronan, aki később elidegenedett az apjától, ezért is használja a Farrow-t vezetéknévként. A rendező elmondása szerint nem esküdne meg rá, hogy Ronan valóban az ő vér szerinti fia, és bizony sokak szerint valóban sokkal jobban hasonlít Frank Sinatrára…

Allen és Farrow szakmai együttműködése és kapcsolata pedig azért ért véget 1992-ben, mert az 57 éves direktor összejött Farrow akkor 22 éves örökbefogadott lányával, Soon-Yivel, aki csupán 10 volt, amikor Woody és Mia összejöttek, vagyis a rendező 12 éven át a nevelőapja volt.

Közülük egyébként hárman már nem élnek: Tam 17 évesen halt meg 2000-ben, receptre felírt gyógyszer-túladagolásban (amit a migrénjére kapott), Lark 35 évesen 2008-ban, HIV/AIDS okozta komplikációkban, a kerekesszékbe kényszerült Thaddeus pedig 2016-ban öngyilkos lett az autójában, szíven lőtte magát.

Farrow vs. Allen

A Mia Farrow és nevelt lánya, Dylan Farrow vádaskodása Woody Allen irányba, miszerint a rendező szexuálisan zaklatta a kislány Dylant, annyira bonyolult és sokrétű, hogy egy hosszú cikk is kevés lenne az ügy részleteinek kivesézésére. Így csak említés szintjén hoznánk fel az esetet, amely szerint Mia és Dylan először a kilencvenes években, majd 2014-ben is bíróság elé vitték az ügyet, ám bizonyítékok hiányában sosem ítélték el a most 89 éves író-rendezőt. Woody mindig is tagadta a vádakat, szerinte Farrow tömte tele ezzel Dylan fejét, hogy bosszút álljon rajta, amiért összejött Soon-Yivel, aki így természetesen elveszítette a kapcsolatát a nevelőanyjával. Mia egy interjúban azt nyilatkozta, hogy átkozza a napot, amikor megismerte Woody Allent, aki élete legnagyobb tévedése volt, és azt kívánja, bárcsak sose keresztezték volna egymás útját.

Illetve annyit még hozzá kell tenni, hogy Soon-Yi és Moses Farrow, akik szintén egy háztartásban éltek velük, megvédték Allent a visszaélési vádakkal szemben. 2013-ban Moses nyilvánosan azt állította, a nevelőanyja mindent bevetett azért, hogy a gyerekei elhiggyék az Allenről kitalált történeteket. 2018-ban pedig egy elég hosszú blogbejegyzést tett közzé, amelyben Allen ártatlansága mellett érvelt. Egy sor olyan esetet is felhozott, amikor őt és a testvéreit Farrow fizikailag bántalmazta. Az igazság természetesen most is odaát van…

Karrier Woody után

A fentiek tükrében látható, hogy Mia Farrow magánélete elég sok munkát adott az évtizedek alatt az újságíróknak, pedig a 80. életévét betöltött színésznő nem csupán a gyerekeiről, a férjeiről és a botrányairól híres. Hiszen több mint 60 éves filmes karrierrel rendelkezik, ez idő alatt pedig nem kevés klasszikussal gazdagította a filmtörténelmet.

Kétségtelenül ez utóbbiak jelentik a szakmai csúcsot az életében, hiszen ezekért a szerepekért összesen 3 BAFTA- és 3 Golden Globe-jelölést is kapott, főként a Broadway Danny Rose-ban, a Kairó bíbor rózsájában, a Hannah és nővéreiben, valamint az Alice-ben nyújtott alakításait emelte ki a szakmai grémium.

S bár a Woodyval való szakítása után sem ért véget a karrierje, az kétségtelen, hogy kevésbé volt már előtérben színészként, mint közben vagy előtte. 1992 után még olyan, itthon is vetített mozifilmekben tűnt fel többek között, mint a Miami rapszódia (1995), az Ómen-remake (2006), az Arthur és a villangók-filmek (2006, 2009, 2010) vagy a Tekerd vissza, haver! (2008). A 2011-es, Dark Horse című Todd Solondz-vígjáték után visszavonult, és teljes mértékben a családjára koncentrált, a nyugdíjas éveit pedig eddig csupán A megfigyelő című 2022-es Netflix-sorozatért függesztette fel, amelynek mind a hét epizódjában ő alakította az áskálódó szomszédasszonyt, Pearl Winslow-t. További mozgóképes tervei azonban nincsenek, így nem tudni, vajon 80 felett is van-e még benne színészi ambíció. Csak remélni tudjuk!

Először 2024 szeptemberében lehetett hallani egy bizonyos filmről, amelyben az 57 éves Nicole Kidman egyáltalán nem pironkodik, nem mellesleg pedig, amelyért a legjobb színésznő díját kapta az akkor megrendezésre került Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. Ez volt a Jókislány, eredeti címén Babygirl, amit jócskán megelőzött a híre, pontosabban a sztorija.

Eszerint egy cég nagyhatalmú vezérigazgatója, Romy (Kidman) viszonyba kezd egy nála jóval fiatalabb gyakornokkal, Samuellel (Harris Dickinson).

Épp ezért lesz izgalmas számára a pimasz Samuel, aki, noha jóval alatta áll a ranglétrán, azonnal felfedezi Romyban az alárendeltség iránti igényt. Egy középkorú nő, aki megszokta, hogy ő a főnök, arra vágyik, hogy megmondják neki, mit csináljon? A köztük lévő affér eleinte e „játékon” alapszik, Romy pedig végre kiélheti legbelsőbb vágyait, fantáziáit a jóképű és domináns gyakornokkal. A kérdés azonban, hogy egy ilyen, alapvetően sehová sem vezető, és pusztán a szexualitásra alapuló kapcsolat főnök és beosztottja között csak árthat a benne részt vevő feleknek hosszabb távon, vagy esetleg általa rendezőthetnek-e az otthoni gondok?

Ezekkel a felvetésekkel játszik a Jóskislányban a holland író-rendező, Halina Reijn, aki egyébként színészként kezdte a karrierjét (olyan filmekben láthattuk többek között, mint például a Lebegő szigetek, az Életképek egy panzióban, a Fekete Könyv, A szerelem vak vagy a Tom Cruise-féle Valkűr), majd 2019-ben tért át a kamera mögötti szekcióba az Ösztön című drámájával, s maradt is ott, hiszen 2022-ben tőle kaptuk a Játsszunk gyilkosost! című horror-vígjátékot, illetve most a Jókislányt.

Kezdjük azzal, hogy ő szerencsére az ötvenes éveiben is a leginkább foglalkoztatott színésznők közé tartozik, nem mellesleg pedig totálisan munkamániás. Szinte felfoghatatlan, honnan van ideje ennyi projektre. Csak az utóbbi négy évben hat egész estés filmben tűnt fel (The Prom – A végzős bál, Az élet Ricardóéknál, Az Északi, Aquaman és az elveszett királyság, Családi affér, Jóskislány), ami még önmagában nem lenne akkora truváj, ám ő mindemellett leforgatott ez idő alatt hat teljes sorozatévadot is (Tudhattad volna, Kilenc idegen, Máshon, A tökéletes pár és két szezon a Special Ops: Lionesshez), ami kb. 50 epizódot jelent.

Kidman ráadásul a szerepválasztásaival is próbál mindig kilépni a komfortzónájából, s a könnyedebb darabok (mint A végzős bál vagy a Családi affér, plusz ez utóbbiban is a nála jóval fiatalabb Zac Efronnal kavar...) mellé jóval súlyosabbakat (Az Északi, Máshon, Jókislány) is a filmográfiájába illeszteni. Sokan temették már őt, mondván az arcplasztikái teljesen elcsúfították, s már képtelen a rendes mimikára, Kidman azonban folyamatosan rácáfol az őket bírálókra, s évről évre bemutat egy olyan alakítást, ami előtt leborulhatunk. Az utóbbi 10 évben kétszer is Oscar-díjra jelölték (a 2016-os Oroszlánért és a 2021-es Az élet Ricardóéknálért), s nem sokon múlt, hogy idén összeszedje a hatodik nominációját. Meglepő is volt, hogy a neve nem szerepelt a legjobb színésznő kategóriájának Oscar-jelöltjei között, hiszen a velencei díj, valamint az idei Golden Globe-jelölés után sokan számítottak erre.

De vajon érdemes-e ezért minden mást feláldozni? A fizikai igények előtérbe helyezhetők-e egy komoly egzisztenciával bíró ötvenes nőnél, lehet-e újra felelőtlen fiatal (amilyen valószínűleg fiatalon sem volt), vagy nyomjon el magában mindent, hogy megfeleljen az elvárásoknak.

A Jókislány a felszínen egy túlfűtött erotikus dráma olyan jelenetekkel, amelyekben például Kidman négykézláb tejet lefetyel egy kis tányérból, Samuel kezéből eszik egy „jutifalatot”, esetleg parancsszóra vetkőzik, áll a sarokba és térdel le, amikor mondják, vagyis nem csak képletesen megy le kutyába.

A fiút egyébként sajnos kevésbé ismerjük meg (Harris Dickinson mindenesetre szintén remek, őt eddig főként a Sötét elmék, a Demóna: A sötétség úrnője, a King’s Man: A kezdetek, A szomorúság háromszöge, az Ahol a folyami rákok énekelnek, az Ecc, pecc, ki lehetsz? és a Vaskarom című filmekből ismerhetjük), Heijn fókusza annyira Romyn van, hogy Samuel motivációival, személyiségének mélységeivel adós marad a film, inkább az ő Romyn tett hatása van a középpontban.

Az kétségtelen, hogy Nicole Kidman nélkül a Jókislány sokkal kevesebb lenne, általa azonban egy merész és tabudöntögető tablót kapunk a vágyak és az elvárások szembenállásáról, illetve az emberek (pontosabban a férfiak s nők) alá- és fölérendeltségi viszonyainak bonyolult rendszeréről.

Nyolcvanöt évesen elhunyt Tony Roberts amerikai színész – írja a New York Times. Pályafutása során olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Woody Allen és Sidney Lumet, és számos emlékezetes filmszerepet alakított.

Roberts az Annie Hall című filmben a főhős, Alvy (Woody Allen) barátját, Robot játszotta, aki egyben állandó teniszpartnere is volt. Woody Allennel már 1969-ben együtt dolgozott a Játszd újra, Sam című filmben, amelyben szintén a rendező barátját alakította. Később további Allen-filmekben is feltűnt, többek között a Csillagporos emlékekben (1980), a Szentivánéji szexkomédiában (1982), a Hannah és nővéreiben (1986) és A rádió aranykorában (1987).

Sidney Lumet Serpico című filmjében Al Pacino rendőrtársát alakította. Idősebb korában a népszerű Esküdt ellenségek című sorozatban is szerepelt.

A filmek mellett a Broadway színpadán is sikereket ért el. Szerepelt a Van, aki forrón szereti című film színházi adaptációjában, valamint Julie Andrews oldalán a Victor/Victoriában.

Világhírű vendégek ültek be a Katona József Színház szombati előadására. Daniel Brühl színész és Ruben Östlund rendező a Lavina című előadást nézték végig.

A teátrum egy éve mutatta be Pelsőczy Réka rendezésében Östlund azonos című filmje alapján készült előadást. Ahogy arról az Orlai Produkció a Facebook-oldalán beszámolt: hétvégén a Good Bye, Lenin! sztárja, Daniel Brühl és a svéd direktor is beültek a darabra.

– írták a bejegyzésben, és több fotót is megosztottak a két sztár látogatásáról.

Östlund Budapesten jelenleg forgatja a The Entertainment System Is Down című filmjét, amelyben Brühl mellett Keanu Reeves és Kirsten Dunst is játszik.