KÉK HÍREK
A Rovatból

Családi dráma Szabolcsban: nevelőapjától szült két gyermeket a kislány, az anyja sem segített neki

A férfi éveken át erőszakolta nevelt lányát, akit fenyegetéssel kényszerített a borzalmakra. Az anya mindent tudott, mégsem tett semmit – most mindkettejüket bíróság elé állítják.


A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a vádlottak 2010-ben létesítettek élettársi kapcsolatot, és két, a nő előző kapcsolatából született, valamint két saját gyermekkel éltek egy beregi kistelepülésen, szerény körülmények között. Megélhetésüket elsősorban a kiskorú gyermekek után járó családtámogatásokból fedezték.

A férfi a 14. életévét be nem töltött nevelt lányát erőszakkal, bántalmazásokkal, illetve az ő és családtagjai megölésével való fenyegetéssel heti rendszerességgel szexre kényszerítette a családi házban, illetve annak udvarán.

A kiskorú lány 2020-ban egy kisfiúnak, 2022-ben pedig egy kislánynak adott életet, akiket a vádlott nem ismert el sajátjának, azonban a családon belül apjukként viselkedett.

A kislány anyja tisztában volt a szexuális erőszakkal, ennek ellenére azt nem akadályozta meg, illetve semmit sem tett annak érdekében, hogy ez megszűnjön. A lány jelezte a terhességét az édesanyjának, aki a férfival együtt rábeszélte arra, hogy a gyermekeket szülje meg, és egészségügyi ellátása során az apa kilétét tagadja le.

A főügyészség a férfit szexuális erőszak minősített esetével, kiskorú veszélyeztetésével, valamint kapcsolati erőszak bűntettével vádolja, a nőnek pedig kiskorú veszélyeztetése miatt kell felelnie. Az ügyészség a férfivel szemben 12 év fegyházbüntetést, a nővel szemben pedig 2 év börtönbüntetést indítványoz abban az esetben, ha beismerik tettüket – áll a közleményben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Rejtélyes körülmények között halt meg a tévés, arccal lefelé fekve találták meg a csatornában, a thaiföldi paradicsom lett a veszte
Jordan Wright új életet kezdett a thaiföldi Phuketen, és látszólag boldogan posztolt az utazásairól. Az utolsó felvételeken azonban már egy zavart férfi látható, akinek holttestét egy csatornában találták meg.


Új életet akart kezdeni Thaiföldön, de a halál várt rá egy phuketi csatornában. A 33 éves brit tévésztár, Jordan Wright holttestére szombaton találtak rá, a rendőrség egyelőre nem talált erőszakra utaló jeleket, de az utolsó, róla készült kamerafelvételek nyugtalanítóak.

A hatóságokat március 14-én, helyi idő szerint dél után fél egykor riasztotta egy helyi lakos, miután rátalált a férfira. Wright januárban jelentette be, hogy Thaiföldre költözik, utolsó bejegyzését pedig március 6-án tette közzé, amelyben phuketi utazásáról posztolt, és látszólag semmi problémája nem volt - írja a Borsonline. A rendőrség most a boncolási eredményekre vár, hogy kiderüljön, alkohol vagy bódító szerek közrejátszottak-e a halálában.

A színészt arccal lefelé fekve találták meg a csatornában, szürke ingben és fekete nadrágban, de cipő nem volt rajta. A zsebében ott volt a Coco Phuket Bangtao Hotel kulcskártyája, a telefonját pedig a közelben, a csatorna partján fedezték fel. A nyomozást nehezíti, hogy az utolsó kamerafelvételeken az látszott, hogy valami nincs rendben vele, majd pár órával később a rendőrök már csak az eszméletlen testét találták meg.

A szállodai alkalmazottak szerint Wright egyedül érkezett, és március 13-án, pénteken kellett volna kijelentkeznie, de a szobájában sem találtak semmi gyanúsat.

Phuketen nem ez az első hasonló tragédia. 2024 novemberében egy másik brit férfit, a 36 éves Fraser Wrightot szintén egy nyitott csapadékvíz-elvezetőben találták meg. Az akkori kamerafelvételek szerint a férfi elvesztette az egyensúlyát és a csatornába zuhant, a halálát baleset okozta. Jordan Wright esetében a halál pontos okát a Vachira Phuket Kórházban elvégzett boncolás fogja tisztázni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Gyászol a rendőrség: meghalt a 22 éves rendőr, akit elgázoltak Veszprémnél
Zalavári Bálint Zsoltot akkor ütötte el egy autó a 8-as főúton, amikor kollégájával egy elgázolt szarvas tetét vitték le az úttestről. A fiatal járőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem tudták megmenteni az életét.


Szomorú hírt közölt a rendőrség: meghalt egy járőr, akit szolgálatteljesítés közben elgázolt egy autó a 8-as főúton. Zalavári Bálint Zsolt csak 22 éves volt.

Ahogy megírtuk, a baleset csütörtök hajnalban történt Veszprém külterületén. A fiatal rendőr és kollégája egy elgázolt szarvas testét próbálta levinni az úttestről, amikor egy szemből érkező autó elgázolta őket. Mindketten rendkívül súlyos sérüléseket szenvedtek. A rendőrség friss közleménye szerint Zalavári Bálint Zsolt nem élte túl a gázolást. A másik sérült rendőr állapotáról egyelőre nem adtak tájékoztatást.

Zalavári Bálint Zsolt 2003. április 14-én született Veszprémben. A 10 hónapos rendőrjárőr képzést követően 2025. január 14-én próbaidőre kinevezték a Veszprémi Rendőrkapitányság állományába járőrnek, őrmesteri rendfokozatba, majd 2026. január 14-ével beosztásában véglegesítették.

A rendőrség oldalán jelezték: a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság és Magyarország Rendőrsége megrendülve és együttérzéssel osztozik az elhunyt rendőr családjának fájdalmában. A gyász miatt a rendőrség Facebook-oldalán fekete-fehérre változtatták a profilképet, amelyre a gyászszalag is felkerült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Akkora tűz volt a Nemzeti Atlétikai Központ közelében, hogy még a Széchenyi-hegyről is látták
Hulladéktűz keletkezett szombat délután a IX. kerületi Szabad Hongkong úton. A Fővárosi Katasztrófavédelem megerősítette, hogy a tűzoltók megfékezték a lángok továbbterjedését.


Sötét füstfelhő gomolygott szombat délután a főváros déli részén, miután a IX. kerületben, a Szabad Hongkong úton kigyulladt a hulladék egy körülbelül 200 négyzetméteres területen - írta az Időkép. A Fővárosi Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint

a helyszínre érkező tűzoltók körbekerítették a lángoló területet, és megakadályozták a tűz továbbterjedését.

Azt sem lehet tudni egyelőre, hogy mi okozta a tüzet, és arról sem érkezett hír, hogy a beavatkozás forgalomkorlátozással jár-e a környéken.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő videó: dühöngő Merci-sofőr terrorizálta a szabályosan közlekedő nőt Budapesten
Egy fedélzeti kamera rögzítette, ahogy egy férfi a II. kerületben büntetőfékezett, majd inzultált egy sávot váltó nőt. A Budapesti Autósok Közössége által közzétett videó nagy felháborodást váltott ki.


Dudálás, bevágás, hirtelen fékezés, majd kiszállva üvöltés és köpködés – egy fehér Mercedes sofőrje nemcsak egy szabályosan közlekedő autóst, hanem a környék forgalmát is veszélybe sodorta csütörtökön a Komjádi uszoda közelében. Az esetet egy fedélzeti kamera rögzítette.

A Budapesti Autósok Közössége által közzétett videó szerint az eset a II. kerületben, az Óbuda felé vezető úton történt.

A felvételt készítő nő sávot akart váltani, amikor egy fehér Mercedes sofőrje agresszívan akadályozta, majd büntetőfékezett és kiszállva inzultálta.

A nő elmondása szerint a konfliktus a sávváltási szándékának jelzésekor kezdődött. „Amikor kitettem az indexemet, a mögöttem jövő fehér autós azonnal dudálva a gázra lépett, majd folyamatosan nyomta a dudát” – írta a videó beküldője. A kialakult helyzetben a nő egy ideig két sáv között haladt, mert nem tudta, mire készül a másik sofőr. A Mercedes vezetője ezután mutogatva megelőzte, bevágott elé, és hirtelen megállt.

A sofőr beszámolt a legijesztőbb pillanatokról is, amikor a férfi kiszállt a járművéből.

„Üvöltve felém rohant, szidalmazott, leköpte az ablakot, a telefonjával hadonászott, a tükrömet valószínűleg csak azért nem törte le, mert jeleztem neki, hogy veszi a kamera”

– számolt be az esetről.

A büntetőfékezés az elmúlt években elterjedt jelenség lett a magyar utakon. Korábban az M0-s autópályán is rögzítettek már hasonlóan veszélyes jelenetet. A megijedt nő elmondása szerint sok mindent látott már az utakon, de ilyen agresszív viselkedéssel még sosem találkozott.

Via TV2


Link másolása
KÖVESS MINKET: