Öngondoskodás nélkül nem lesz szebb a világ – elolvastuk Feller Adrienne új könyvét
A piac nem ismer hiányt önismereti könyvekből. A Bookline 2024-es sikerlistájából kiderül, hogy a regényirodalom mellett a pszichoedukációnak és az önfejlesztésnek is bizalmat szavaznak a magyar olvasók, ami egészséges iránynak tűnik.
nagy tudatosság kell ahhoz, hogy jó könyvhöz nyúljon az ember a félrevezetés helyett. Feller Adrienne friss műve a nem sokat ígérő Ezerarcú szépség címet kapta, mégis több életbölcsesség és egy olyan irányjelzés sűrűsödött 215 oldalba, amely mentális mankóként messze túlmutat a szépség klasszikus fogalmán.
Ambivalens érzésekkel emelheti le az érdeklődő a polcról. A borító egyszerre közvetíti az időtlen eleganciát és a finom egyszerűséget, de a spirituális elkerülők által túlhasznált orgonalila pátosza és a tisztaság már-már erőltetett szimbóluma, a fehér kontrasztja elgondolkodtat, érdemes-e forgatni.
Feller Adrienne, az ezerarcú nő
Szerencsére Feller nem elsősorban azokhoz szól, akik borító alapján ítélik meg a könyveket, bár a cím szerint gondolhatnánk erre is. Aki legalább egyszer találkozott már vele, az őt körülvevő misztikumnak igent szavaz, hiszen a szépség hiteles nagyköveteként a belbecsből eredő gyönyörűséget hirdeti. E könyv pedig ennek igen teljes lenyomata.
Külön öröm, amikor nemcsak a harmincas korosztály egyébként remek írónőinek munkássága kap figyelmet, hanem a sokszor méltatlanul mellőzött érett nők is láthatóvá válnak.
Feller Adrienne egyébként nemcsak a nevét viselő kozmetikumok megalkotója, hanem a Panarom Aromaterapeuta Intézet és illóolajmárka alapítója is, szépség- és aromaterapeuta szaktanár, Balin elvonulásokat tartó mentálhigiénés szakember, és újabban jógaoktató is. Az Aromareneszánsz című könyv egyik írója.
Évtizedekkel ezelőtt tette le az alapkövét mindannak, ami ma összefoglalja a mások szolgálatába állított munkásságát. Innen ered az Ezerarcú szépség alapgondolata is – hogyan válhatunk manapság a világ gondozóivá a selfcare által.
Jól enni, mozogni, testolajozni, élni
Mindenkinek sorvezető a könyv az öngondoskodás útján, és nemcsak az elit egy saját szókészlettel rendelkező kiváltsága. Feller mondja is, hogy nagyapja egyszerű élete éppúgy hatással van a mindennapi életére, mint a világ legdrágább illóolajai, és e két világ egyvelegét találta meg, s közvetíti.
Az önismereti könyvek rákfenéje, hogy tartalmukat szegény közösségek mindennapjaiba nem lehet adaptálni. Bár vélhetően az Ezerarcú szépség nem jut el ilyen berkekbe, tartalma mégis bárki számára megfogható. Nem dobálózik elavult természetgyógyászati puffogtatásokkal, kutatásokkal alátámasztott tényekről ír.
A világban, ahol az egészség-intelligenciánk drasztikusan csökken, ahol egyre többen hisznek TikTok-felhasználóknak a tudomány helyett, kiemelten fontos befogadhatóan kitérni a fő témákra, márpedig a részletezésre ritkán van igény. Mégis, e nélkül sem marad ki, hogyan lehet helyesen odafigyelni az anatómiai és lelki szükségleteinkre, miért nemcsak hiúsági kérdés a bőrápolás, aminek nem kell része legyen a mindennapos fényvédőzés, de a szappannál azért több kell.
Az egészségügyi ellátórendszert tehermentesítő immunerősítő tippek hatalmas kincsekként jelennek meg két magtejrecept között.
Kényelmesen elfér az erőt és tiszta elmét adó böjtölés és testolajozás mellett a menopauza és a menstruáció témája. A szépség, olybá tűnik, tényleg ezer oldalról megközelíthető.
Életút-összefoglaló naptár
Összességében nagyon szép nyomdaipari termékről van szó. A rózsaarany a modern és újgazdag nők szívét melengeti, az illusztrációs elemek letisztult egyszerűsége és a néhány jól megválasztott fotó pedig a lusta asszony és úr mindennapjaihoz hozza közelebb a szépséget.
Végső meglepetésként, a bárki szívéhez szóló lezárást követően pedig jegyzetelnivaló is marad az utolsó lapokon, ami megfoghatóvá teszi az oldalakon át megteremtett belső szépséget.
A szépség mint a rózsaolaj
Az Ezerarcú szépség egy jó kalauz, támpont a zavarodottságban, miközben csendben a belső béke útjára is rámutat.