prcikk: Megerőszakolt tinédzserből Hollywood legtöbbet kereső sztárja – Demi Moore 60 éves | szmo.hu
KULT
A Rovatból

Megerőszakolt tinédzserből Hollywood legtöbbet kereső sztárja – Demi Moore 60 éves

Állítása szerint az eddigi 60 éve egy fárasztó és néha veszélyes utazás volt, tele magasságokkal és mélységekkel, de most boldogabb, mint valaha.


Demi Moore november 11-én töltötte be a 60. életévét. Ez a szám egyrészről rendben is van, hiszen már a nyolcvanas évek közepe óta szerepel a mozik vásznain és a tévék képernyőin, és három felnőtt gyermeke van. Másrészt azonban, ha gyorsan végigpásztázzuk az Instagram-oldalát, ez a szám már eléggé valószínűtlennek, abszurdnak tűnik… Nem sokan tudták olyan jól kicselezni az öregedési folyamatot, mint Moore. Állítólag gyakran mondogatják rá és a lányaira, ha együtt látják őket, hogy: „Ó, azt hittem, nővérek vagytok!”, és ez a képeit nézegetve nem is annyira meglepő.

„Hiszek abban, hogy ha magunkban tartjuk a feldúltságot, a haragot, a fájdalmat és a keserűséget, az öregít minket” – magyarázta a színésznő a W magazinnak adott interjújában. „Ez persze nem azt jelenti, hogy mindig boldognak érezzük magunkat, ha ezeket kiadjuk.”

Mivel Moore körülbelül 20 éves kora óta dolgozik a nyilvánosság előtt, természetesen ismeri a hírnév fájdalmasabb mellékhatásait. Egyfajta ikonná vált, és mivel különösen a 20. századból származó képei váltak világhírűvé, elég nagy nyomás nehezedik rá, hogy egy bizonyos módon nézzen ki.

Már akkor híres volt, amikor 1987-ben hozzáment Bruce Willishez, s ez a házasság, valamint az 1990-es Ghost című filmje juttatta őt a csúcsra.

A kilencvenes évek aztán Moore talán legikonikusabb fotójával kezdődtek: a Vanity Fair címlapján jelent meg meztelenül, miközben a lányával, Scouttal volt várandós, 1991-ben. „Nagyon jól emlékszem rá és arra, hogy milyen hatással volt az a kép a világra. Például a nőkre, arra, hogy megengedték nekünk, hogy terhes állapotban is vállaljuk magunkat. De ez egy olyan pillanat volt, amit arra használtam ki, hogy valóban önmagamban legyek, hogy kifejezzem magam, és ne próbáljak más lenni.”

Demi karrierje ezután gyorsan ívelt felfelé, és igazi sikerfilmekben szerepelt: mindegyikben ő játszotta a gyönyörű főszereplőt (pl. Egy becsületbeli ügy, Tisztességtelen ajánlat, Zaklatás stb.).

Ezért is döbbent meg a világ, amikor az 1997-es G.I. Jane című filmben játszott szerepéhez leborotválta legfőbb szexepiljét, sűrű, sötét haját.

Amikor ő, Willis és két gyermekük 1996-ban megérkeztek a Sztriptíz című filmjének premierjére, Moore-nak rövidre nyírt haja volt (mivel akkor forgatta éppen a G.I. Jane-t), a világ pedig el volt ragadtatva. Ridley Scott akciófilmjének 1997-es premierjére az akkor 34 éves színésznő haja valamelyest már megnőtt, pixie-frizura lett belőle, amelyet aztán öt évig megtartott, és ami így nemzetközi trenddé vált.

Brutális gyerekkor

Demi Moore 1962. november 11-én született az új-mexikói Roswellben, Demi Gene Guynes néven. Biológiai apja, Charles Harmon, a Légierő pilótája két hónapos házasság után elhagyta az akkor 18 éves édesanyját, Virginiát, még mielőtt Demi megszületett volna. Mindössze három hónapos volt, amikor anyja hozzáment Dan Guyneshez, egy hirdetési ügynökhöz, aki a nevére vette Demit, és gyakran váltogatta a munkahelyeit, ennek következtében pedig a család többször költözött. Moore 1991-ben azt nyilatkozta: „Az apám Dan Guynes. Ő nevelt fel engem. Van egy férfi, aki a biológiai apámnak tekinthető, de vele nincs kapcsolatom.”

Guynes egyébként kétszer is elvette Virginiát, és mindkétszer el is vált tőle, majd 1980. október 20-án, egy évvel a második válásuk után öngyilkos lett.

Aztán Demi 1989-ben megszakította az anyjával a kapcsolatot, amikor a Moore által finanszírozott elvonókúra felénél Virginia elhagyta a minnesotai létesítményt. 1993-ban aztán Virginia Guynes meztelenül pózolt a High Society magazinnak, a lánya terhes Vanity Fair-címlapját és a Ghost című film agyagozós szerelmi jelenetét parodizálta a fotókon. Moore és Guynes később egy rövid időre kibékültek, nem sokkal azelőtt, hogy az anya 1998. július 2-án agydaganatban elhunyt.

A gyerekkori megpróbáltatások azonban egyre súlyosabbak lettek. 2019-ben Demi azt állította, hogy 15 évesen megerőszakolta őt a főbérlőjük, az akkor 49 éves Basil Doumas, aki fizetett az édesanyjának, hogy rátehesse a kezét. Moore utóbbi vádra nem talált perdöntő bizonyítékot, vagyis nem tudja biztosan, hogy igaz volt-e a lefizetés. Nem is csoda, hogy egy évvel később, 16 évesen elköltözött a családjától, és a középiskolát is otthagyta, hogy szerencsét próbáljon a szórakoztatóiparban. Meglehetősen traumatikus gyermekkora volt tehát, ráadásul később rákapott az alkoholra és drogokra, ez pedig majdnem a halálát okozta, nem is beszélve három sikertelen házasságról Freddy Moore-ral (1981-1985), akinek megtartotta a vezetéknevét, Bruce Willisszel (1987-2000) és Ashton Kutcherrel (2005-2013). Azonban szerencsére sikerült talpra állnia, és ma már tiszta, józan, irigylésre méltóan fitt, és nem egyedülálló. Jelenleg a nála 14 évvel fiatalabb Michelin-csillagos séf, Daniel Humm a párja, idén szerettek egymásba.

Mélyből a csúcsra, majd újra a mélybe

Az 1990-es évek közepére Demi kiérdemelte a "Gimme"(„Addide”) becenevet, mivel Hollywood legjobban fizetett színésznője lett. A Ghostért 1990-ben még „csak” 750 ezer dollárt kapott, majd olyan, egyre jobban fizető filmek következtek, mint az Öldöklő vágyak (1 millió dollár), a Csere-bere páros (2,5 millió dollár), az Egy becsületbeli ügy (2 millió dollár), a Tisztességtelen ajánlat (3 millió dollár), a Zaklatás (5 millió dollár), A skarlát betű (5 millió dollár) vagy Az esküdt (7,5 millió dollár), mígnem 1996-ban már a hollywoodi rekordot jelentő 12,5 millió dollárt szavazott meg neki a Sztiptíz című filmjéért a Sony. Az persze más kérdés, hogy Demi egyben az Arany Málnát is kiérdemelte érte az év legrosszabb színésznőjeként...  Ráadásul a G.I. Jane-t sem sokkal kevesebbért vállalta, 11 milliót keresett vele.

Persze azt nem sejtette, hogy ez a két filmje óriásit hasal majd, s egyúttal kinyírja a karrierjét is.

2000-re, amikor szakított Bruce Willisszel, Demi karrierje is megtorpant, és megkérdőjelezhető döntéseket kezdett hozni.

Ma már sokkal inkább podcastekben és tévésorozatokban (pl. Empire, Állatok, Szép új világ, Viszály) lehet őt elcsípni, mintsem nagyszabású filmekben (legutóbb idén, a Nicolas Cage nevével fémjelzett A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlya című akció-vígjátékban cameózott egy rövidet a mozikban, illetve pár éve lehetett őt látni a Csajok hajnaligban és a Hivatali eltávozásban). Jelenleg pedig a The Substance című drámát forgatja Coralie Fargeat rendezésében (ő készítette A bosszú című 2017-es véres és remek akciófilmet), a szereplőtársai pedig többek között Margaret Qualley, valamint Ray Liotta, aki idei halála miatt már nem tudta befejezni a felvételeket.

Mindenesetre Moore nem győzi hangoztatni, hogy jelenleg boldogabb, mint valaha, nagyon várja már a hetedik évtizedét, és nem fogadja el azt, hogy "egy szám határozza meg" őt. Ehelyett a tapasztalataira hagyatkozik. „Betöltöd az 59-et, és máris arra gondolsz: »Hát, 60 leszek.« Ez nagyon felszabadító érzés. Ha a nagymamámra gondolok, ő bizonyos értelemben 60 évesen már beletörődött az öregségbe. De én sok szempontból élőbbnek és jelenvalóbbnak érzem magam, mint valaha.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Madarász Katalin, a magyarnóta királynője
A halálhírt a Dankó Rádió jelentette be, amely 2024-ben életműdíjjal tüntette ki a művésznőt. A rádió a bejegyzésében arról ír, hogy az énekesnő hangja sokak számára jelentette az első találkozást a műfajjal.


A Dankó Rádió Facebook-oldalán közölte a hírt hétfőn délután: 92 éves korában elhunyt Madarász Katalin, a magyarnóta és a cigánydal egyik legnépszerűbb előadója.

A rádió a bejegyzésében arról ír, hogy az énekesnő hangja sokak számára jelentette az első találkozást a műfajjal.

„Rádióhallgatók generációinak alapvető élménye és első találkozása ezekkel a műfajokkal Madarász Katalin hangjához kötődik.”

A poszt felidézi, hogy az énekesnő első rádiófelvételei 1953-ban készültek, és szinte azonnal a magyarnóta és a cigánydal egyik legismertebb előadója lett, majd legendás színpadi párost alkotott Gaál Gabriellával.

Munkásságát a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével és a Magyar Kultúra Lovagja címmel is elismerték, a Dankó Rádió pedig 2024-ben életműdíjjal tüntette ki.

A rádió a következő szavakkal búcsúzott tőle:

„Családjának, barátainak őszinte részvétünk!Emlékét, kedves mosolyát, humorát soha nem feledjük, zenei örökségét megőrizzük, ápoljuk és továbbadjuk. Nyugodjon békében!”

Azt egyelőre nem tudni, hol és mikor helyezik örök nyugalomra az énekesnőt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Állótaps az ülőhelyeken - Budapesten nyitotta meg turnéját a Pentatonix
A Pentatonix ismét bebizonyította, hogy nincs szükség hangszerekre ahhoz, hogy hatalmas bulit lehessen csapni egy több mint tízezres arénában! A csapat hazánkban nyitotta meg Európa-turnéját és ezt a magyar közönség is díjazta. Bár a csapat világszínvonalú produkciót nyújtott, egy-két dologba mégis bele lehet kötni.
Kocsák Krisztián - szmo.hu
2026. április 08.



Pár perccel a koncert kezdete előtt már csak elvétve lehetett üres székeket találni az MVM Dome-ban. Nem csoda, hiszen április 7-én az acapella műfaj nagyágyúja, a Pentatonix készült színpadra lépni. Nem sokkal a tervezett 20:00-ás kezdés után elsötétült a nézőtér és megjelent az öt világsztár, akik három év után tértek vissza Budapestre.

Nem várakoztatták sokat a népet, azonnal belecsaptak a slágerekbe, egy rövid intro után már az egyik leghíresebb feldolgozásuk, a “Daft Punk” táncoltatta a közönséget. A táncoltatás azért is nagy szó, mert csak ülőhelyes jegyeket árultak a bulira, többen azonban egy percig sem vették használatba a széket.

Mi láttuk először!

Mivel a turné első koncertjét láthattuk, kíváncsi voltam, hogy mennyire érezhető a csapaton, hogy egy még nem bejáratott show-n veszünk részt. Be kell vallanom, hogy épphogy. A koreográfiát nem vitték túlzásba, főképp térformákkal dolgoztak, de ez nagyon jól mutatott a bulin. Mindig az éppen szólót éneklő tag került a középpontba és becsületesen kihasználták a színpad adta lehetőségeket. És ha már színpad. Talán itt lehetett egy kicsi hiányérzetünk, továbbra is egy sima dobogó került csak a deszkákra, de még így is nagyobb volt, mint a korábbi koncerteken.

A fények rendkívül jól aláfestették az éppen elhangzó dalokat, a drámaibbaknál hideg-, a szórakoztatóbb számoknál meleg fények világítottak. Mint minden profi produkciónál, itt is volt dress code. Az énekesek a fekete és fehér színekkel dolgoztak, ráadásul viszonylag hétköznapi ruhadarabokat választottak az estére. Mind a színpad, mind az öltözékek puritánsága is arra enged következtetni, hogy

semmivel sem akarták elvenni a fókuszt a zenéről, amiről amúgy is baromi nehéz lenne.

A Pentatonixnak mindig is volt érzéke ahhoz, hogy melyik dalokhoz és milyen módon nyúljon hozzá, ez a képességük pedig egy műsor összeállításánál sem hagyja el őket. Tökéletes íve volt a koncertnek, az energikus kezdés után egy kicsit visszavettek a tempóból, majd jöttek az egyéni dalok, a közönségénekeltetés, a felfokozás és végül a katarzis. Örömmel konstatáltam, hogy most jóval több olyan dalt választottak, amelyben Mitch Grassi kontratenor énekelte a fő szólamot. A fickó ugyanis egészen egyedi hangszínnel rendelkezik és igazi kincs az énekes szakmán belül. A műsorban helyet kapott a már említett Daft Punk, a Creep, a kezdeti időket idéző White Winter Hymnal, a Halleluja, a Bohemian Rhapsody, a Sound of Silence és nálunk debütált a csapat legújabb dala, a Heaven on Earth is.

Az egyedüli negatívum az, hogy rövid volt. A bruttó kilencven perces műsorból elment tíz perc arra, hogy Scott Hoying, a csapat baritonja megtanítsa a három részre osztott közönségnek a “Let the Sunshine in” különböző szólamait, amit majd a csapat feltehet a TikTok-ra. Ez meg is történt egyébként.

@pentatonix

What an EPIC way to kick off our Europe tour! Thank you, Budapest! ??

♬ original sound - Pentatonix

A szólódalok szintén elvittek 20 percet a buliból, de kaptunk egy rendkívül profi instrumentális dalt is, melyben a beatboxer Kevin Olusola elektromos csellón, a basszust éneklő Matt Sallee dobon játszott. Ezt leszámítva viszont csak az öt énekes hangja szólt, alkalmanként egy kis hd-val megtámogatva.

Annyira közel volt!

Az első öt dal után meglepődve jegyeztem meg magamban, hogy “azt a mindenit, végre jól szól a Dome!”. Na ez a kijelentés elhamarkodottnak bizonyult. A koncert negyedénél mintha kiment volna cigizni a hangosító. Hol a mélyebb frekvenciák, hol a magasabbak nem hallattszódtak, ráadásul a hd sokszor nem alátámasztotta a csapatot, hanem elnyomta. Ez több dalnál is igencsak zavaró volt, néha még azt sem lehetett kibogarászni, hogy milyen hangnemben énekel az öt főhős. A koncert végére szerencsére javult a helyzet, így a gigasláger “Halleluja”-t és a “Bohemian Rhapsody”-t már megint átszellemülve hallgathattuk.

A Pentatonix minden tagja kommunikált a közönséggel, rengeteget hálálkodtak, szívecskéket mutogattak, nevettek, Hoying pedig

az első sorokhoz is lement pacsizni.

Érezni lehetett, hogy mennyire jól érzik magukat a színpadon és tudják, hogy ezt a hallgatóknak köszönhetik.

Mindent összevetve egy lenyűgöző produkciót láthattunk, eszméletlen profin megvalósítva, Scott Hoying, Kirstin Maldonado, Mitch Grassi, Matt Sallee és Kevin Olusola pedig megmutatta, hogy a Pentatonix miért korunk vezető acapella csapata és hogy a magyar közönségnek is szüksége van az igényes zenére. Egy biztos, ha a jövőben újra Magyarországon lép fel az énekegyüttes, mi ott leszünk és a közönségből valószínűleg még elég sokan!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Rácz Jenő és Sárközi Ákos csapatai feszülnek egymásnak az RTL új főzős műsorában
Április 24-én indul az RTL-en az Éttermek csatája, ahol két sztárséf, Rácz Jenő és Sárközi Ákos csapata verseng egymással. A megmérettetésben a napi győztes jutalmat kap, a vesztes brigádból pedig valakit hazaküldenek.
DP, kép: RTL - szmo.hu
2026. április 07.



A Sztárbox ringje után a konyhában csap össze Rácz Jenő és Sárközi Ákos.

Április 24-én, pénteken 19:55-től indul az RTL vadonatúj gasztro-realityje, az Éttermek csatája.

A két Michelin-csillagos séf tavaly a Sztárbox ringjében nézett farkasszemet, most pedig „hazai pályára” váltanak, és a konyhában mérik össze az erejüket. A műsorban két különálló étterem küzd a vendégek kegyeiért:

Sárközi Ákos a Paletta nevű éttermet vezeti, míg Rácz Jenő az Espelette konyháját irányítja. Két külön világ csap tehát össze, a döntést pedig minden adásban valódi vendégek hozzák meg.

„Nem azért jöttem, hogy barátkozzak, hanem hogy megmutassam, az én konyhám a legjobb az országban. A vendég a király, és az én éttermemből elégedetten fognak távozni” – jelentette ki Rácz Jenő.

„A főzés művészet és alázat. A csapatommal olyan ízélményt akarunk nyújtani, amiről még napokig beszélnek majd az emberek. Jenővel a ringben ellenfelek voltunk, de a konyha más terep” – tette hozzá Sárközi Ákos.

Egy profi csapat nélkül azonban a legjobb séf sem érhet el sikert.

Mindkét sztárséf 8-8 fős csapatot verbuvált magának, ahol félprofi és profi szakácsok dolgoznak a kezeik alá. Az Éttermek csatájában minden napnak kőkemény tétje van. A versenyzők feje felett folyamatosan ott lebeg a konyhakés, mert a vezetőség bármikor dönthet úgy, hogy valakinek mennie kell.

A napi győztesek jutalmat kapnak, míg a vesztesek csapatából valakinek távoznia kell.

A gasztro-realityt a már több sikeres RTL-es műsort (Nyerő Páros, Mestercukrász) is jegyző Solaz Media gyártja. A műsor hétköznap esténként lesz látható az RTL-en.

Via RTL


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt Czigány György, a legendás Ki nyer ma? műsorvezetője
Életének 95. évében, április 6-án elhunyt Czigány György, a Magyar Rádió és Televízió meghatározó alakja. A műsorvezető munkásságát József Attila- és Erkel Ferenc-díjjal is elismerték.


94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, újságíró, a Magyar Rádió legendás Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője.

Czigány György hangja generációk számára volt meghatározó: a Déli Krónika után felcsendülő, nyugodt, kedves orgánum, amelyhez generációk igazították az órájukat.

Ez a hang némult el örökre április 6-án. A hírt a családja tudatta a Magyar Távirati Irodával. Személyében egy köztiszteletben álló művész, nem túlzásként egy kulturális intézmény távozott.

Czigány György 1931. augusztus 12-én született Budapesten. A zene iránti elköteleződése a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre vezette, ahol Kadosa Pál tanítványaként zongoraművész-tanári diplomát szerzett.

Bár a Krisztinavárosi templomban orgonált, tehetségét végül nem a koncertpódiumon, hanem a Magyar Rádió stúdiójában kamatoztatta.

Zenei rendezőként, majd főosztályvezetőként a rádió zenei arculatának egyik legfőbb formálója lett, később pedig a Magyar Televízióban is vezető pozíciókat töltött be. Munkásságát a legmagasabb szakmai és állami díjakkal ismerték el, többek között József Attila-, Erkel Ferenc-, Liszt Ferenc- és Prima Primissima-díjjal is kitüntették.

Az irodalom iránti szenvedélye is végigkísérte életét: több tucat verseskötete és prózai műve jelent meg, 1999-től pedig a Magyar Írószövetség költői szakosztályának elnökeként tevékenykedett.

Életművének koronája, a Ki nyer ma? – Játék és muzsika tíz percben című komolyzenei vetélkedő 1969-ben indult, és egy olyan korban hozta be a klasszikusokat a nappalikba, amikor a kultúra terjesztése még valódi missziónak számított.

A műsor, amely közel tízezer adást élt meg, egy zseniálisan egyszerű ötleten alapult, amit Czigány György maga így foglalt össze:

„A hírek és az időjárás után miért ne jöhetne egy kis Mozart vagy Beethoven?” Ez a kérdés forradalmasította a zenei ismeretterjesztést. A napi tízperces játék nem vizsgáztatni, hanem szórakoztatva tanítani akart, felkelteni a kíváncsiságot, hogy a hallgatók az egyperces részletek után maguk keressék meg a teljes műveket.

A kiegyensúlyozott, kulturált hang mögött egy súlyos tragédiákat is megélt ember állt. Élete legnehezebb időszakairól ritkán, de megrendítő őszinteséggel beszélt.

„Meghalt az első feleségem, és a három gyerekem közül a középső. Azt szoktam mondani, hogy a tragédiákat nem feldolgozni és elfelejteni kell, hanem magunkhoz ölelni és megőrizni” – nyilatkozta korábban.

Ez a mély, emberi tartás tette lehetővé, hogy a gyász feldolgozhatatlan súlya alatt is folytassa alkotói és közművelői munkáját. A veszteségek ellenére is szerencsésnek tartotta magát, mert megvalósíthatta mindazt, amit eltervezett.

„Azt hiszem, a szerencsés tragédiáimon túl szerencsés ember vagyok, mert amit akartam, megcsinálhattam.”

Öröksége túlmutat a rádióhullámokon. A Ki nyer ma? szellemisége annyira eleven maradt, hogy a formátumot az elmúlt években a közmédia újraélesztette, színpadi változatban is tovább éltetve a legendát.

Czigány György egy olyan korban teremtett értéket és közösséget, amelyben a közszolgálat még valódi tanító és felemelő gesztus volt. Búcsúztatásának részleteiről később intézkednek, de a hangja, amely évtizedeken át volt a magyar otthonok mindennapjainak része, a kulturális emlékezetben örökre megmarad.


Link másolása
KÖVESS MINKET: