EGER
A Rovatból

Kiderül, hogy lesték meg a férjek a csalfa feleségeket – az egri nők élete Veronka, a sütőasszony meséje után

Egerben a várvédő asszonyok története mellett számos híres női alak legendáját is megismerheted.


Eger az egyik legnépszerűbb turisztikai célpont Magyarországon, a vár pedig az egyik legismertebb hazai várunk. A történetét, a hős egri védők helytállását sokfelé becsülik.

Dobó István 1552-es törökök elleni győzelmét pedig többek között a sokszor vakmerő, sokszor furfangos, sokszor halált megvető bátorsággal harcoló nőknek is köszönhette.

Az Egri várban és a környéken is számtalan nyoma van a nőknek, érdemes legközelebb az ő szemszögükből is bejárni ezt a magyar történelemben is kiemelkedő helyet betöltő várost.

A nők a történelem során jó párszor bizonyították hősiességüket. Nem csak Egerben szálltak szembe az ellenséggel, bár az egri nők helytállása tán az egyik legismertebb magyar történet. Az asszonyok, akik fegyvert ragadtak a gyerekeik, férjeik, családjaik védelmére, bebizonyították, hogy sokszor erősebb bennük a kitartás, és az elszántság.

Keresd a nőt Egerben!

Első utunk a várba vezet, ahol azonnal időutazásba fogunk, hiszen a kapuban egy sütőasszony fogad minket, úgy, ahogy azt 1552-ben láthattuk volna. Szép szóval köszönt, és elvezet minket a várfalra, ahol Veronka életébe leshetünk be.

„A török már a vár körül vert tábort, pár száz méterre állnak a sátraik, és az ágyúik… Idelátszik a nyüzsgés, a készülődés… Izgalom és feszültség van a levegőben.

Dobó kapitány parancsot adott ki, hogy égessék fel a települést kint, ne maradjon semmi használható az ellenségnek. Itt a falról látni, ahogy még füstölögnek az üszkös romok.

A környékbeliek behúzódtak a várba, hoztak, amit tudtak, fegyvert, élelmet, állatot, szekérszám érkezik a liszt, a fa, a szalma. A várban ki-ki végzi azt, amihez ért…”

Veronka kenyeret, cipót süt a katonának, naponta 150 kosárnyit osztanak szét. Sok az ember, mondja, nagy a vár is nekik, az elején jó páran el is tévednek benne.

Büszkén meséli, hogy a magyarok ki-ki törnek a törökökhöz, és hoznak tőlük lovat, szekeret, hadizsákmányt.

De Veronka nem nagyon ér most rá, siet… Találkozóra igyekszik a vár aljába, ahol egy legény várja.

Ám nekünk azért előtte még elárulja, hogy a kapitány nagyon komoly ember ám. És hát nem volt túl jó élmény, mikor a török elsütötte az első ágyúját, még a falak is beleremegtek, sőt a sütödébe is belőttek.

Aztán még elkalauzol gyorsan a várban lévő székesegyházhoz is, ahol elmeséli, milyen volt Dobó menyegzője. A kapitány már korosabb volt, de három napos ünnepség volt, szólt a zene, táncolt a nép. És utoljára még a menüt is felsorolja, részletesen, ízesen, hogy aztán karjában a kosárral meginduljon a már nagyon várt találkára.

Mi pedig visszacsöppenünk a mába, de nem sokáig, mert az Egri Vitézek érkeznek, szintén korhű ruhákban, és tovább kalauzolják a vendégeket.

(Ha te is szeretnél egy vezetett sétán szétnézni a várban, akkor keresd a vár honlapján az aktuális programokat.)

A várból utunk az Érseki Palotához vezet, ahol az épület előtti díszkertben a rózsacsodáról híres Árpád-házi Szent Erzsébetet szobra áll.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


EGER
A Rovatból
Eger múlt és jelen: ilyen volt - ilyen lett képek
Értékmegőrzés, nosztalgia, múltidézés, időutazás? A város egyik fotósa szívesen megy utána egy-egy régi képnek, hogy megnézze, ma mit látni ugyanabból a szemszögből.
Fotók: Vámossy Béla - szmo.hu
2024. augusztus 09.



Eger egyik ismert fotósa szinte naponta örökíti meg kedvenc városa hétköznapjait, ünnepeit. Ugyanakkor szívesen tesz időutazást is: régi képek, képeslapok nyomába ered, hogy a sok évtizede készült képeket újrafotózza és megmutassa, mennyit őrizett meg, vagy alakított át a város napjainkra.

Íme egy újabb válogatás:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
EGER
Eger őszi napsütésben: a fotókon szinte tapintható a kellemes, andalító meleg
A történelmi város csábít egy jó kiadós sétára. Ehhez most fotókat is mutatunk.
Fotók: Vámossy Béla - szmo.hu
2024. szeptember 29.



Eger az egyik legnaposabb városunk, és ezt a koraőszi időben meg is mutatta. A történelmi falak között szinte tapintható a napsugarak melege, amelyek egy kiadós sétára hívnak. Íme pár kedvcsináló fotó hozzá:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGER
Fotók: Egerbe menni jó, mert a történelmi hangulat mellett egy kedves, virágos, napfényes hely, ahol jó egy kicsit andalogni
Mi most nem a város és a vár történetével, hanem néhány tavaszi pillanatképpel igyekszünk kedvet csinálni Eger felfedezéséhez. Tartsatok velünk.
szs - szmo.hu
2025. május 10.



Ha azt mondjuk: Eger, akkor nem sokat kell győzködni senkit sem, hogy érdemes ebbe a csodás, napfényes városba kirándulni. A történelem szinte minden kőben, falban ott van. A belvárosban sétálva csak egy kicsit kell feljebb pillantani, hogy a vár egyik bástyáját, vagy a kapuját, esetleg egyik épületének tetejét meglássuk. De ott van a török időket megidéző szoborcsoport, az Egri csillagok írója, Gárdonyi Géza és a regény két hősének, a kis Gergőnek és Vicuskának is a szobra. Csak követni kell őket, hogy eljussunk a nagy időket megélt vár bejáratához.

A régmúlt idők után pedig tehetünk egy sétát a szintén szép kort megélt belvárosban, hogy eljussunk a Bazilika impozáns épületéhez. Útközben is van bőven néznivaló, még akkor is, ha csak andalgunk, bámészkodunk a városban. Egerbe jó "elugrani" csak úgy, élvezni a friss levegőt, átadni magunkat a melengető napnak, kiülni egy teraszra, gyönyörködni a virágokban, hallgatni a gyerekek zsibongását... még a turistacsoportok kerülgetése sem zavar, hiszen a hely feltölt, megnyugtat, mosolyra késztet.

Mi most nem a város és a vár történetével, hanem néhány tavaszi pillanatképpel igyekszünk kedvet csinálni Eger felfedezéséhez. Tartsatok velünk:

Képgaléria: Az egri vár a város fölött (Képekért kattins a fotóra)

Képgaléria: Az Egri Bazilika és főszékesegyház

Képgaléria: Séta Egerben


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGER
Az egri vár: fedezd fel a magyar történelem egyik legdicsőbb csatájának helyszínét
Az ország legkiemelkedőbb turisztikai látványossága sok érdekességgel kalauzol vissza a múltba. Mesélnek a régi tárgyak, a képek, a viaszfigurák és animációk a várról és a valaha itt élt, dolgozó emberekről.
szs - szmo.hu
2025. október 11.



Eger az egyik legkedveltebb turista célpont Magyarországon. A történelmi emlékekben gazdag város egyik fő nevezetessége az egri vár. A település fölé magasodó dombon álló régi várkomplexum pár órára visszarepít minket a múltba. Gárdonyi Géza: Egri csillagok című regénye sokat mesél a vár múltjáról, Dobó István és a várvédők hősies helytállásáról. A most odalátogatók pedig mindezt elképzelhetik a bástyákon sétálva, a kiállításokat végignézve. Megismerhetik ennek a korszaknak a tárgyi emlékeit is, de mesélnek a képek, a viaszfigurák, a vetítések, az animációk is a várról és a valaha itt élt, dolgozó emberekről.

Az egri vár ma is számos történelmi emléket őriz:

A belső vár északnyugati részén áll a régi püspöki palota, amelynek földszintje még a 15–16. századból való, emelete pedig a 18. században épült. Az épületben található a Hősök terme, ahol Dobó István vörös márvány sírkövét és az 1552-es várvédők nevét is meg lehet tekinteni. Az emeleten az egri vár történetét bemutató kiállítás látható, a korábbi termekben pedig időszaki tárlatokat rendeznek.

A keleti oldalon találhatók a háromhajós székesegyház falmaradványai, a legmagasabb pilléren Szent István szobrával. A közelben kápolnasor, rotundaalapok és a provizori palota maradványai is láthatók. A vár más részein több egykori épület nyomai fedezhetők fel, köztük egykori kaszárnyák és gótikus házak.

Képgaléria: Az egri vár (Képekért kattints a fotóra)

A látogatók számos kiállítást tekinthetnek meg: az Egri Képtárat, a vár történetét bemutató tárlatot, a Börtönt, a Hősök termét, a kazamatákat bemutató „Lőporfüst – kövek között” kiállítást, a Dobó-bástyát, valamint a Panoptikumot, ahol Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényének szereplői életnagyságú viaszbábuként jelennek meg.

A várfalon sétálva pedig érdemes letekinteni Egerre, és elképzelni, hogy a ma nyüzsgő belváros helyén régen török katonai sátrak álltak, a most felszűrődő hangok helyett pedig odaképzelhetjük az ágyúk hangját, a török kardok csattogást.

Képgaléria: Az egri vár kiállításai (Képekért kattints a fotóra)

Az egri vár nemcsak az 1552-es ostrom hőseiről híres, története sokkal régebbre nyúlik vissza:

A dombtetőn, az Eger-patak fölé emelkedő magaslaton már a magyar államalapítás idején is állt egy udvarház és egy kápolna, amit később egy lakótoronnyal bővítettek ki. A XI. század második felében ide költözött Liduinus püspök, és ettől kezdve a terület az egyik legfontosabb egyházi központtá vált.

A következő évszázadokban folyamatosan épült és bővült a székesegyház, a püspöki palota és a környező erődítmények. A román stílusú katedrálisban temették el 1204-ben Imre királyt. A tatárjárás idején az egész egyházi központ súlyos károkat szenvedett, de Lampert püspök és utódai újjáépítették az épületeket, és új védelmi falakat is emeltek.

A XIV–XV. században több püspök is jelentős bővítéseket végzett. Beckensloer János például teljesen átépítette a püspöki palotát, Nagylucsei Orbán, Bakócz Tamás és Estei Hippolit pedig új, késő gótikus szentélyt építtettek a székesegyházhoz.

1541-ben, Buda eleste után Perényi Péter csapatai megszállták a várat. Az ostrom alatt tűzvész pusztította el az épületek nagy részét. Később Dobó István lett a várkapitány, ő vette át az irányítást, ő hozatta rendbe a károkat, és tovább építtette a védelmi rendszert. Ezek a munkálatok nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy 1552-ben a magyar védők sikeresen megállították a túlerőben lévő török sereget. Az ostrom közel egy hónapig tartott, a törökök október 17-én vonultak vissza. (Az esemény emlékére ezt a napot az Egri Vár Napjának nyilvánították, és ilyenkor ingyenesen látogatható a vár.)

Az ostrom után tovább folyt a vár megerősítése. Új bástyák és belső épületek készültek, és 1569-től már Ottavio Baldigara hadmérnök irányította a munkálatokat. 1596-ban a törökök elfoglalták az erődöt, és csak hosszú évek alatt tudták helyreállítani az ostrom okozta károkat. Egerben új vilajetet (tartományt) szerveztek, amely a hódoltság egyik legfontosabb tartománya lett.

A keresztény seregek 1687-ben visszafoglalták a várat. Ekkor azonban már elavultnak számított, és 1702-ben a külső várat le is bontották. A Rákóczi-szabadságharc alatt még egyszer fontos szerep jutott a belső várnak, melyet 1705-ben a kurucok, 1710-ben a császáriak vették birtokba.

A 18. század végétől a püspökség megkezdte a várfalak, bástyák és a belső épületek bontását. A pusztítást Pyrker János László érsek állította meg, ő volt az első, aki felismerte a vár történelmi jelentőségét. Az első régészeti feltárások az 1860-as években kezdődtek, majd az 1950-es évektől az 1980-as évekig folyamatosan zajlottak az ásatások. Az elmúlt évtizedekben már csak kisebb kutatásokat végeztek. 2016–2017-ben újraindultak a feltárások, a vár tervezett rekonstrukciója miatt.

Bővebb információk: ITT


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk