EGER

Újdonság: Izgalmas kalandokkal vár a demjéni via ferrata 11 vasalt útvonala

A kivételes helyi adottságoknak köszönhetően Magyarországon elsőként Demjénben készült „F” nehézségű via ferrata pálya a régi elhagyott riolittufa kőfejtőjében.


Eger közelében, Demjénben új turisztikai attrakcióval várják a tavaszt. 2021 nyarán készült el a település keleti erdős részén, a Bányabérc-kőbányában, a régi érseki kőbányák szikláin a 11 vasalt útvonal.

Az extrém természetjárók a kezdőtől a profi szintig („A-F” pálya jelzésekkel) tehetik próbára ügyességüket és bátorságukat. A kivételes helyi adottságoknak köszönhetően Magyarországon elsőként Demjénben készült „F” nehézségű via ferrata pálya.

Márciusban kölcsönző is nyílik a pályák mellett, ahol a kezdő mászók védőeszközöket bérelhetnek, illetve túravezetést kérhetnek.

A pályákat a régi elhagyott riolittufa kőfejtőjében alakították ki. A bányáról az 1700-as évek elején történik először említés, alkotó kőzete miocén kori vulkáni eredetű riolittufa. Tulajdonosa az egri érsekség volt. Az itt bányászott kő igen jól faragható és ellenálló. A kitermelt követ útépítéshez, hídépítéshez, kútfalazatokhoz, sírkereszteknek, lépcsőnek, fedkőnek, oszlopokhoz használták és szobrászati felhasználásra is alkalmas kőként ismerték. A bánya kb. 80 éve nem működik.

A bánya előnye, hogy nem robbantással, hanem hasítással, repesztéssel történt a kőfejtés, tehát nincs szétrepedezve. Ezáltal a sima felületek alkalmasak voltak rá, hogy látványos és jól használható vasalt útrendszert építsenek ki rajta. Ennek köszönhető, hogy a terület már több éve a sziklamászók kedvence.

A kőfejtő 33 méter magas, függőleges vagy áthajló falfelület. A vasalt út rendszere úgy épül fel, hogy a sziklában 20 cm-től akár 1 méter mélységig műgyantával ragasztott tartóvasak találhatók, melyekhez bilincsekkel van a 16 mm átmérőjű, minősített acélsodronykötél hozzákötve. Ez adja az vázát, illetve az alapvonalát a via ferrata útvonalnak, melyre karabinerekkel tudnak rákapcsolódni a felhasználók. Az előrehaladást szintén a falba beépített lépővasak segítik, melyek kb. fél méter mélységig vannak a kőbe ragasztva.

Összesen 375 méter mászóút készült el a területen.

A terület a falu központjából keleti irányban a Bányaélen keresztül, egy hangulatos tanösvény

sétával érhető el. GPS koordinátái: 47.8327,20.338257. A via ferrata előtti Bánya-udvarban pihenőpadok, asztalok tűzrakóhelyek épületek néhány éve. A parkolás a faluban megoldható.

Bővebb információk ITT

Jelenleg Magyarországon 7 db via ferrata helyszín található:

A via ferrata kipróbálásához nem kell semmilyen engedély. A kötelező felszerelések és megfelelő kalandvágy és a via ferratázáshoz szükséges tudás és tapasztalat birtokában, illetve túravezető segítségével bárki használatba tudja venni.

A pályák használatához kötelező a szabványos egyéni védőfelszerelések viselése (beülő heveder, energiaelnyelő kantár, hegymászó sisak; Ajánlott: védőkesztyű, jól tapadó cipő).

Kezdők és bizonytalanok számára kötelező a képzett túravezetővel teljesíteni az útvonalat. A túravezető amellett, hogy biztonságban végigvezeti a résztvevőket az egyes szakaszokon, szükség esetén egy esetleges mentésben is hatékonyan részt tud venni. A túravezetést képzésben részt vett túravezetők látják el.

A vasalt utak mászása nem veszélytelen sport. A biztonsági szabályok betartása mellett is esetenként előfordulhat, hogy valakit sérülés ér, esetleg rosszul méri fel a képességeit és menet közben elfogy az ereje vagy pánikba esik. A via ferrata pályák használói nem állnak az üzemeltető felügyelete alatt, így az esetleges mentésről nekik és a helyszínen lévő társaiknak kell gondoskodniuk. Segítséget 112-es segélyhívó számon kérhetnek. Éppen ezért kiemelten javasoljuk, hogy az önálló mászók ne egyedül, hanem társakkal vagy kísérőkkel érkezzenek.

A vezetett túrák esetén a mentést a túravezető koordinálja, amely során vagy ő maga menti le a bajba jutott résztvevőt vagy intézkedik a speciális mentők kihívásáról és fogadásáról (112).


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


EGER
Eger nyáron olyan, mintha egy film díszletébe csöppentünk volna
A hangulatos város ilyenkor még vonzóbb, még színesebb és még inkább csavargásra csábít.
Fotók: Vámossy Béla - szmo.hu
2023. június 28.



Eger - sokak kedvenc kirándulóhelye egész évben. Ám nyáron olyan, mint egy film díszlete, a régi falak, a színes virágok, a felbukkanó vízek, a napsütés és a ragyogó kék ég igazi romantikus hangulatot teremt. Érdemes egy nagy sétára ellátogatni a történelmi városba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
EGER
Ilyen volt-ilyen lett fotók: érdekes megnézni milyen volt Eger régen és ma
A város lelkes fotósa rendszeresen oszt meg képeket a nevezetessebb helyekről, de az eldugott utcákról is.
Fotók: Vámossy Béla - szmo.hu
2023. július 13.



Eger lelkes fotósa Vámossy Béla rendszeresen készít ilyen volt-ilyen lett fotókat a településről. Érdekes megnézni, hogy milyen volt több évtizede a történelmi város.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGER
Eger múlt és jelen: ilyen volt - ilyen lett képek
Értékmegőrzés, nosztalgia, múltidézés, időutazás? A város egyik fotósa szívesen megy utána egy-egy régi képnek, hogy megnézze, ma mit látni ugyanabból a szemszögből.
Fotók: Vámossy Béla - szmo.hu
2024. augusztus 09.



Eger egyik ismert fotósa szinte naponta örökíti meg kedvenc városa hétköznapjait, ünnepeit. Ugyanakkor szívesen tesz időutazást is: régi képek, képeslapok nyomába ered, hogy a sok évtizede készült képeket újrafotózza és megmutassa, mennyit őrizett meg, vagy alakított át a város napjainkra.

Íme egy újabb válogatás:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGER
Eger őszi napsütésben: a fotókon szinte tapintható a kellemes, andalító meleg
A történelmi város csábít egy jó kiadós sétára. Ehhez most fotókat is mutatunk.
Fotók: Vámossy Béla - szmo.hu
2024. szeptember 29.



Eger az egyik legnaposabb városunk, és ezt a koraőszi időben meg is mutatta. A történelmi falak között szinte tapintható a napsugarak melege, amelyek egy kiadós sétára hívnak. Íme pár kedvcsináló fotó hozzá:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk