Ingyen nézhetünk díjnyertes dokumentumfilmeket online

„Egyszerűen nem halhatok meg, és ezt nagyon komolyan mondom.”

Ezt a szívszorító vallomást adta Bajor Imre a Best magazinnak nem sokkal a halála előtt.

„Volt idő, amikor gyakran változott a hangulatom, és nemegyszer szinte vágytam a halálra. Az igazság azonban, hogy rettegek tőle.

Vagy néha abba a hiú ábrándba ringatom magam, és bízom abban, hogy heteken belül a tudósok feltalálnak egy kapszulát, amit ha beveszek, meggyógyulok.”

Ma, március 9-én lenne 69 éves a nemzet komikusa, akinek pályája egy pesti lokálból indult, és a legnagyobbak közé emelte.

Minden a Balettcipőben kezdődött, ahol Verebes István felfigyelt a közönséget szórakoztató tehetséges fiatalemberre.

– emlékezett vissza később Bajor Imre.

A színész 1976-ban, 19 évesen az Állami Déryné Színházban kezdte pályáját. Majd Verebes István ajánlására szerepet kapott a Játékszínben. Innen egyenes út vezetett az országos ismertségig:

Később a Heti Hetes oszlopos tagja lett, és olyan filmekben szerepelt, mint a Pasik, a Meseautó remake-je, vagy a 2005-ben bemutatott Le a fejjel! című vígjáték.

A közönség a mindig vidám, viccelődő sztárt látta, de a felszín alatt egészen más zajlott.

– vallotta be őszintén.

Már a negyvenes évei végén megdöbbentő jóslatot tett saját életéről.

A figyelmeztető jelek ellenére sem vett vissza a tempóból, játszott, fellépett, kisebb falvakba is elment, ha ott várták. A megállás nélkül végzett munka azonban lassan felőrölte a szervezetét.

„Nem tudom, ezt az óriási pofont miért kaptam, mert egész életemben igyekeztem jó lenni, senkit nem bántani. Mi, színészek, más tésztából vagyunk gyúrva, mint a hétköznapi emberek. Az örökös túlhajszoltság és a megfelelési kényszer felemészti az összes idegszálunkat.”

A gödörből felesége, Ildikó segítette ki, akivel egy Szulák Andrea-féle házibuliban ismerkedett meg. Mellette álltak gyermekei, Lili lánya és Marci fia, valamint közeli barátai, köztük Hernádi Judit, Gálvölgyi János és Koós János is. „Magam előtt is be kellett ismernem, hogy a feleségem nélkül semmire nem mennék, mivel még egy olyan alapvető dolgot, mint egy sms-küldés, sem tudok önállóan megoldani” – mondta róla önironikusan. Önmagával és a szakmával szemben is kíméletlenül őszinte volt, még a legkényesebb témákban is. „A régi nagy színészkollégák is állandóan ittak, csak letagadták. Azt válaszoltam: a büfé és a pénztár. Én voltam az első Magyarországon, aki ezt be merte vállalni! Kaptam is érte egy fegyelmit.”

Kínába utazott egy különleges kezelés reményében, de már nem kaphatta meg. Utolsó televíziós interjúját Rónai Egonnak adta az ATV-ben.

2014. augusztus 6-án, 57 évesen hunyt el. A Karinthy-gyűrűvel és a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével is kitüntetett színészt a Farkasréti temető művészparcellájában helyezték örök nyugalomra.

A Bankrupt az elmúlt években sorra ontotta magából a kormánykritikus közéleti slágereket, amelyek közül nem egy a több százezres hallgatottságot is elérte a különféle streaming oldalakon. Legutóbb, novemberben a MÁV-ot vették elő, most pedig a közelgő választásokra készülve búcsúdallal lepték meg a kormányt.

– vezeti fel a most megjelenő új dalt a zenekar frontembere, Sarkadi Balázs. A számhoz ezúttal élőszereplős klipet forgattak. „Ha látott valaki mostanában rollerező zebrát a Fővám téren, azok mi voltunk” – teszik hozzá.

A zenekar március 28-án egy várhatóan teltházas koncerttel ünnepli majd 30. születésnapját az Instantban, és emellett folytatódik a Fish! és a Kozmosz együttesekkel közös turnéjuk, amivel Sopronba, Hajdúszoboszlóra és Egerbe is eljutnak. Év elejétől olasz gitárosukat, Salvatorét Alex váltotta, aki már sikeresen be is mutatkozott a februári koncerteken.

Spotify-ra és társaira március 18-án érkezik a Szopóroller, amiből angol változat kivételesen nem készült. A klip operatőrei Bremer Miki és Kovács Zoltán voltak, a felvétel Botlik Matyinál készült a Grenma Studióban, a borítógrafika pedig Vass Richárd műve volt ezúttal is.

Március 10-én lenne 80 éves az ország Vicuskája: Venczel Vera, a törékeny fény, amely több mint ötven évig beragyogta a hazai színpadokat és a filmvásznat, és akinek csendes jelenléte még ma is elevenen él bennünk.

Generációs kedvenc volt, akinek alakításai – Cecey Éva az Egri csillagokban, Tót Ágika az Isten hozta, őrnagy úr!-ban vagy Zsuzsika a Pillangóban – kulturális mérföldkövekké váltak.

Venczel Vera Budapesten született 1946. március 10-én, és a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Pártos Géza osztályában végzett. Tehetségére már a felvételin felfigyelt Várkonyi Zoltán, aki nem várt a diplomaosztóig: másodévesen szerepet ajánlott neki, ezzel pedig elindította egy rendkívüli pályán.

Az intézmény, amely otthona volt, gyászközleményében saját halottjának tekintette a 2021. október 22-én, 75 éves korában elhunyt színésznőt.

Pályáját a hatvanas évek nagy filmjei alapozták meg, amelyek egy csapásra országosan ismertté tették.

Várkonyi Zoltán 1968-as, nagyszabású Gárdonyi-adaptációja, az Egri csillagok nemcsak a magyar filmtörténet egyik legnézettebb alkotása lett, de Venczel Verát végérvényesen azonosította Cecey Éva, azaz Vicuska alakjával.

Egy évvel később Fábri Zoltán legendás Örkény-filmjében, az Isten hozta, őrnagy úr!-ban formálta meg Tót Ágikát. A groteszk és tragikus világban az ő karaktere képviselte az ártatlanságot, alakítása pedig Latinovits Zoltán és Sinkovits Imre mellett is felejthetetlenné vált.

A hetvenes évek elején a televízió is felfedezte: a Móricz Zsigmond művéből készült Pillangó című tévéjátékban nyújtott Zsuzsika-alakításáért a Monte-Carlói Televíziós Fesztiválon Arany Nimfa-díjjal jutalmazták.

A Vígszínház nekrológja egy korabeli kritikát idézve fogalmazta meg a lényeget: „valami belsőséges, áttetsző tisztaságról, a tehetség naiv sugárzásáról van szó nála”.

Megkapta a Jászai Mari-díjat, a Kazinczy-díjat, a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt, 2008-ban pedig a közönség a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjává választotta. 2010-ben Érdemes Művész címmel tüntették ki, utolsó éveiben pedig a Magyar Művészeti Akadémia is díjával ismerte el életművét.

Örökségét a Vígszínház rendszeres megemlékezésekkel, a mohorai Tolnay Klári Emlékház pedig életmű-kiállítással ápolja.

Via Vígszínház

Essünk túl mindjárt az elején a nem túl acélos történeten, de nem is ez a lényeg, elöljáróban ennyit. Tehát van itt nekünk egy korosodó negyvenes katonánk, akinek nem tudjuk meg a nevét, és a Reacher című sorozat sztárja/címszereplője, Alan Ritchson (+ A háború démonjai, Titánok, Halálos iramban 10, Köztünk élő angyalok, A piszkos hadviselés minisztériuma, Motor City, Apás délután) játssza. Nevezzük 81-nek, mivel ezt a számot kapja azonosítóul a kiképzésekor. Szóval megismerjük 81 traumatikus katonai múltját, amikor Afganisztánban éppen megbeszéli szeretett öccsével (Jai Courtney), hogy nekivágnak az embert próbáló, csak a legkeményebbeknek összejövő rangerképzést, hogy együtt szolgáljanak a legelitebb katonai osztagnál, amikor a tálibok a semmiből rajtaütnek a rostokoló konvojukon, és mindenki meghal, kivéve 81-et.

Felettesei (Dennis Quaid, Esai Morales) is elképedve nézik, hogyan küzdi le emberfeletti módon sorra az akadályokat, csupán a PTSD-je miatt aggódnak kissé…

Sorra kerül az utolsó próbatétel, egy terepen zajló önálló próbabevetés, amelyhez 81-et jelölik ki rajparancsnoknak, tesztelve ezzel addig nem mutatott vezetői képességeit. A megmaradt rangerjelöltek be is vetik magukat a georgiai erdőségekbe, s úgy hiszik, megtalálták a felrobbantásra szánt objektumot.

Abban a szent minutumban ellentámadást intéz ellenük, és meg is tizedeli az osztagot. A többiek ezután lélekszakadva menekülni kezdenek az őket üldöző, a Terminátor Skynetjét vagy a Robotzsaruk lépkedő ED 209-es robotját idéző gyilokgép elől!

Nyilván egy Ismeretlen támadók (eredetiben War Machine) című filmtől senki sem vár shakespeari szövegkönyvet, Christopher Nolan-i összetettséget, Denis Villeneuve-i atmoszférát vagy shyamalani fordulatokat, Patrick Hughes rendező (A feláldozhatók 3, Sokkal több, mint testőr 1-2, A torontói ember) azonban nem is törekedett ilyesmire.

Az Ismeretlen támadó legfőbb ihletője kétségkívül az 1987-es Ragadozó, hiszen sok mindenben átvették a felépítését. Például azt, hogy a történet két, jól elkülöníthető részre bontható. Az elsőben egy reális sztorit kapunk egy traumáival küzdő katonáról és egy kemény kiképzésről, majd a 40. perc környékén szinte a semmiből csap le a science fictionös szál, amely során egy megtermett, kiterjedt fegyverarzenállal rendelkező űrrobot hajkurássza emberi mércével veszélyes, az idegenek szempontjából azonban igencsak tehetetlen és gyenge katonáinkat.

A film legfontosabb része, vagyis az akciók szerencsére működnek: látványosak, jók az effektek, pörgősek, eléggé véresek, és jól vannak vágva. Kár, hogy nem túl változatosak (a sebes sodrású folyós akció az üdítő kivétel) és emlékezetesek. De amíg tart a film, végig leköt a golyózápor és a tölténybalett, s ahogy A piszkos tizenkettő módjára egyre fogyatkozik az osztag, úgy érlelődik bennünk a gyanú, hogy még e tekintetben is a Ragadozó volt az előkép, és a végén 81 küzd majd meg a robottal.

Az Ismeretlen támadók létét talán csak az igazolja, hogy elegyíti az ihletet adó korábbi filmeket.

Ha pedig mégis plusz rétegeket keresünk, akkor a katonák nevei helyett használt számok egyértelműen a gépiesítésre utalnak: nem is veszik őket emberszámba, az egyéniségük sem fontos, a lényeg, hogy ők harci gépekké váljanak. Az eredeti War Machine cím így dupla jelentést kap: vajon a parancsra gyilkoló, az emberi sajátosságaikat félretevő katonákra utal, vagy az űrből jött, szó szerinti hadigépre? Nyilván mindkettőre.

Amíg azonban ezen csámcsogunk és gondolkodunk (túl sokat azért nem fogunk), közben végignézhetünk egy komplett töltény-, rakéta- és grátáncunamit, valamint üldözéseket gyalogszerrel, sebes folyóban és katonai harckocsival árkon-bokron, szakadékokban, hatalmas fák közt, hegygerinceken, mindenhol, amit a természet nyújtani tud. Unatkozni tehát nem fogunk, az akcióőrültek pedig megkapják a maguk zúzásadagját, így túl sok rossz szavunk nem lehet. A megnézés után mindenesetre gyorsan meséljünk róla ismerőseinknek, mert pár nap után már nem nagyon fogunk emlékezni rá.