III. Károly a tévében tett bejelentést a rákterápiájáról
Jó hírt közölt a 77 éves III. Károly király péntek este, amikor egy érzelmes televíziós üzenetben jelentette be, hogy orvosai a kedvező fejlemények miatt csökkentik a rákterápiájának ütemezését. A brit uralkodó a Channel 4 jótékonysági műsorában, a Stand Up To Cancer adásában osztotta meg a biztató hírt, amelyet a korai diagnózisnak, a hatékony beavatkozásnak és az orvosi utasítások betartásának tulajdonított.
A Clarence House-ban még november végén rögzített videóüzenetben a király a következőket mondta:
Az uralkodó szerint a fordulat az orvostudomány fejlődésének is bizonyítéka. „Ez a mérföldkő számomra egyszerre személyes áldás és bizonyítéka annak, milyen rendkívüli előrelépések történtek az utóbbi években a rákgyógyításban.”
A király a saját állapota mellett a megelőzés fontosságára is felhívta a figyelmet, és mindenkit a szűrővizsgálatokon való részvételre buzdított. „A korai diagnózis egyszerűen életeket ment” – hangsúlyozta, majd egy adattal támasztotta alá mondandóját: „Engem mélyen nyugtalanít, hogy országunkban legalább 9 millió ember nincs naprakészen a számára elérhető rák-szűrővizsgálatokkal.”
A bejelentést a Buckingham-palota is megerősítette.
– közölte a palota szóvivője. Hozzátették: a kezelés nem ér véget, csupán ritkább ütemezéssel, felügyelet mellett folytatódik jövő év elejétől.
Az uralkodónál idén februárban diagnosztizáltak daganatos megbetegedést, miután egy jóindulatú prosztata-megnagyobbodás miatti kórházi beavatkozás során „aggodalomra okot adó” eltérést találtak. A palota azóta sem közölte, a rák melyik típusáról van szó, de azt megerősítették, hogy nem prosztatarák.
Károly két hónap szünet után áprilisban tért vissza a nyilvános programokhoz, miközben ambuláns kezelést kapott. Márciusban egy rövid időre kórházi megfigyelés alá is került a terápia mellékhatásai miatt, amit udvari források „apró döccenőként” írtak le. Az uralkodó nyíltsága a betegségéről már korábban is komoly társadalmi hatást váltott ki: diagnózisának nyilvánosságra hozatala után 33 százalékkal ugrott meg a Cancer Research UK rákkutató szervezet honlapjának forgalma.
A király péntek esti beszédét itt lehet megnézni: