HÍREK
A Rovatból

Ifj. Lomnici Zoltán odaszólt az Orbánból viccet csináló osztrák újságíróknak, de sikerült sajátosan értelmeznie a történelmet

Ha a miniszterelnököt bántják, Lomnicira mindig lehet számítani.


Egyfajta médiaháború kezd kialakulni osztrák újságírók és a magyar kormány között, miután az állami média Híradója azzal (az azóta legendássá vált mondattal) vádolta meg Franziska Tschinderle osztrák újságírónőt, hogy „kérdésekkel provokálta” a Fidesz EP-delegációját.

Erre válaszol az osztrák Profil című lap egy szatirikus, közepesen vicces képzeletbeli interjút készített a magyar miniszterelnökkel, akit egy pontot "mein Führernek" tituláltak.

Most az ügyben megszólalt a kormány egyik legtöbbet alkalmazott megmondóembere, ifj. Lomnici Zoltán. Lomnici a Civil Összefogás Fórum (CÖF) képviseletében kérte ki ezt a példátlan támadást Orbán Viktor nevében:

A Profil című osztrák lap fejezze be a magyar kormány és a magyar közszolgálati média vegzálását és kérjen bocsánatot! Az osztrákok 99%-a népszavazás keretében Hitler mellett tette le a voksát 1938-ban. Ezért a Profil című osztrák lapot önmérsékletre szólítom fel, ha bármely legitim kormány vezetőjét a Führerrel próbálják azonosítani

- írta a CÖF Facebook-oldalán a jogász.

A Telex szúrta ki a Tényleg nevű történelmi Facebook-oldal reakcióját, akik részletesen elemzik Lomnici Zoltán történelmi tévedését.

Mint írják, az Anschlussról tartandó népszavazást pont azért nem is tartották meg, mert Hitler tudta, hogy az osztrák kormányfő éppen egy népszavazásra támaszkodva próbálja megakadályozni.

Ehelyett a führer katonai úton gyorsan megszállta Ausztriát, majd csak ezután tartott egy látszat-népszavazást, ami - a történelmi portál szavaival élve - körülbelül annyira volt hitelesnek tekinthető, mint a Kádár-kori magyar voksolások.

A Tényleg arra is felhívja a figyelmet, hogy Lomnici szándékosan félreértelmezte a Profil paródiacikkét, hiszen abban nem Orbánt hitlerezték le, hanem éppen abból csináltak viccet, hogy maga Orbán beszél úgy az osztrákokról, mint Hitler híveiről.

Lomnici Zoltán egyik leghíresebb állami médiás jelenete az volt, amikor az M1 csatorna egyik riportjában egy kiszivárgott felvétel szerint a riporter a szájába adta a válaszokat, amit a jogász láthatóan gond nélkül elfogadott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbán Viktornak ilyen aljas, gusztustalan gondolat után nincs helye a közéletben
A TISZA Párt elnöke kikérte magának, hogy Orbán Szálasihoz, Rákosihoz és Károlyi Mihályhoz hasonlította. Szerinte nem az ő családja volt lelkes kiszolgálója a kommunista terrornak, hanem épp Orbán Viktoré.


Orbán Viktor ma egy újabb határt lépett át, amikor a szokásos gyűlölet félórájában egy demokratikus párt, a TISZA vezetőjeként engem Szálasihoz, Rákosihoz és Károlyi Mihályhoz hasonlított” - írja a Facebookon Magyar Péter ahhoz a videóhoz, amiben a miniszterelnök hétfőn adott interjújának egy részlete látható.

A kormányfő a Harcosok órájában nyilatkozva azt mondta az ellenzéki szereplőkre, hogy „veszélyesek, de közbe azért félnótások”. Majd kifejtette, hogy ez szerinte nem új jelenség a magyar politikában.

Károlyi Mihály, aki szintén egy félnótás volt, és tönkretette az országot, azt a franciák küldték ránk. A Szálasit a németek juttatták hatalomra. A Rákosit meg, aki szintén bolond volt, azt meg az oroszok... illetve a szovjetek. Magyar Pétert meg a brüsszeliek akarják. Ez ugyanaz a történet” - fogalmazott a miniszterelnök.

„Ezzel a mondatával Orbán Viktor egyszerre gyalázta meg a holokauszt és a kommunista terror több százezer áldozatát. Orbán Viktornak ilyen aljas, gusztustalan gondolat után nincs helye a közéletben” - írja a reagáló posztban Magyar Péter. Hozzátette,

„Emlékeztetném a hatvanpusztai maffiafőnököt, hogy nem az én családom volt lelkes kiszolgálója és haszonélvezője a kommunista terrornak, hanem az övé.”

A TISZA Párt elnöke zárásképpen azt írta, Orbán talán „elfelejtette, hogy ha a legjobb barátján, Kövér Lászlón múlik, akkor a Bibó Szakkollégiumot Károlyi Mihályról nevezték volna el.”

„Vége van, elvtársak, lehet elrepülni Moszkvába!” - szúrt oda végül Magyar Péter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Vesszőfutás címmel írt könyvet írt K. Endre, a kegyelmi ügy egyik főszereplője, Kocsis Máté hányinger ízű bűnről beszél
„Másfél éve cipeljük a politikai terhét egy olyan ügynek, amely a legmélyebb indulatpontján talál el minden normális embert” - a Fidesz frakcióvezetője máris reagált K. Endre kötetének megjelenésére.


Megjelent K. Endre, a kegyelmi ügy egyik főszereplőjének könyve Vesszőfutás – Egy koncepciós per története címmel – hangzott el az RTL Házon Kívül című műsorában.

A Fidesz frakcióvezetője Facebookon reagált a hírre, hosszú posztban bírálta a szerzőt.

„A könyv címe: Vesszőfutás. Természetesen a saját nyavalygásáról szól. Vesszőfutás. Megható, de senki nem fogja megkönnyezni ennek az embernek a személyes problémáit, sőt vagyunk egy »páran« ebben az országban, akik úgy gondoljuk, hogy ezek a bűnözők nem szenvedtek annyit, amennyit megérdemeltek volna”

Kocsis Máté azt írja K. Endre „a könyvírás helyett tehát jobban tenné, ha inkább bocsánatot kérne, és eltűnne örökre. Az ő élete nem vesszőfutás, hanem egy összeomlott, hányinger ízű bűn, kudarc és bukás. Egy morálon kívüli élet, ami minden iránytűjét elvesztette, és kilépett a normalitás egészéből. Senkit nem érdekel a magyarázkodása. ”

A frakcióvezető a politikai következményeket is megemlítette a posztban: „Sokan vagyunk a jobboldalon, akik azt sem tudják, kik maguk, de másfél éve cipeljük a politikai terhét egy olyan ügynek, amely a legmélyebb indulatpontján talál el minden normális embert”, ráadásul „a bűnük mellesleg felépített egy Magyar Péter nevű ócska hazudozót a politikában!”

A rendőrség 2024 márciusa óta folytat nyomozást K. Endre ügyében, amiről az RTL egy évvel ezelőtt készített riportot. A műsorban bemutatott hangfelvétel szerint K. Endre egy bicskei gyermekotthonban molesztált áldozatot próbált rávenni arra, hogy változtassa meg a korábbi vallomását. A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalból rendelt el nyomozást az RTL Házon kívül című műsorának riportja nyomán. Ahogy áprilisban megírtuk, gyanúsítottat mindeddig nem hallgattak ki.

Via 444


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nem tudott leszállni a Wizz Air Budapest–Zákinthosz járata – Visszafordult Magyarországra
Más légitársaságok gépei sem tudtak landolni a görög szigeten. A Wizz Air transzfert és négycsillagos szállást adott a visszahozott utasoknak.


A Wizz Air vasárnapi 2455-ös számú járata Budapestről indult Zákinthoszra, de a célállomás térségében annyira rossz időjárás fogadta a repülőgépet, hogy a pilóták és a légiirányítók a visszafordulás mellett döntöttek. A 24.hu úgy tudja, a repülőgép az alacsony felhőzet, az erős szél és a rossz látási viszonyok miatt nem szállt le a görög szigeten.

A Wizz Air járata csak az egyik, amelyik nem tudott landolni: más légitársaságok járatai ugyanígy kénytelenek voltak visszafordulni.

A Tudásmorzsák a repülésről Facebook-oldal úgy fogalmazott, „Zákinthosz elesett”, a járat pedig 3 óra 40 perc repülés után tért vissza Ferihegyre.

A Wizz Air folyamatosan tájékoztatta az utasokat arról, hogy a gép miért fordult vissza Budapestre, milyen további teendőjük lesz ezzel kapcsolatban, és hogyan segíti őket a személyzet, valamint a légitársaság. Korábbi közleményben hozzátették, hogy a járat a tervek szerint hétfő délután fél kettőkor indul újra Zákinthoszra.

A légitársaság jelezte, hogy a várakozás idejére transzfert, valamint négycsillagos szállodai elhelyezést biztosított az utasoknak, vacsorával és reggelivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kisberk Szabolcs lett Gyömrő polgármestere, a Mi Hazánk jelöltje nyerte az időközi választást
A párt kommunikációs igazgatója, Kisberk Szabolcs alig kétszáz szavazattal előzte meg ellenfelét a húszezres településen. A Tisza és a Fidesz sem indított jelöltet.


Kisberk Szabolcs, a Hír TV korábbi riportere, a Mi Hazánk kommunikációs igazgatója a valasztas.hu szerint 1838 szavazatot kapott a vasárnap tartott gyömrői időközin. A valamivel több mint 30 százalékos eredmény már elég volt ahhoz, hogy kevés híján kétszáz szavazattal megverje a függetlenként indult Váradi Attilát.

Gyömrőn azért tartottak választást, mert júniusban, vagyis egy évvel a megválasztása után lemondott az addigi polgármester, a Jó Itt Élni (JIÉ) színeiben indult Tóth János. A döntését azzal indokolta, hogy „olyan indulatok szabadultak el mind a közösségi médiában, mind a képviselő-testületben, melyek számára lehetetlenné teszi az érdemi munkavégzést”.

A lemondás közvetlen előzménye egy testületi ülés volt, amit az akkor képviselőként dolgozó Kisberk szétszirénázott, így tiltakozva a nehéz anyagi helyzetbe került önkormányzat költségeit csökkenteni akaró válságcsomag ellen.

Vasárnap két másik településen is volt időközi választás. A zalai Tótszerdahelyen az eddigi alpolgármestert, a független Mihovics Istvánt választották meg – írja az MTI. Ott azért kellett választást tartani, mert a falut 2019 óta vezető Havasi Viktória indoklás nélkül távozott.

Bezeréden is voksoltak a választópolgárok. Két független jelölt közül Szecsődi Krisztián 62, Fekete János pedig 46 szavazatot kapott. Itt az előző, független polgármester Kálmánné Németh Erika személyes okok miatt mondott le.


Link másolása
KÖVESS MINKET: