Építőmunkás és kazánkovács volt, titkos ügynökként dolgozna, és fekete öves dzsúdzsucus – 30 érdekesség a 80 éves Al Bundyról, azaz Ed O’Neillről
1. Edward Leonard O’Neillként született 1946. április 12-én az ohiói Youngstownban.
2. Az ott található Ursuline High Schoolba járt, egy korábban kizárólag lányoknak fenntartott iskolába, s ott is érettségizett.
3. 14 éves korában kezdett el építőmunkásként dolgozni. Az egyetem alatt pedigÉp a szülővárosában dolgozott acélgyárakban, mint kazánkovácstanonc.
5. A középiskolában, miután a futballcsapatával megnyerte az állami bajnokságot, az „Ed O’Winner” („Ed O’Győztes”) becenevet kapta.
6. Mielőtt színész lett, helyettesítő középiskolai tanárként dolgozott, társadalomismeretet tanított.
7. Az egyik első hallgatója volt a Youngstown Állami Egyetem színházi programjának.
8. Fekete öve van brazil dzsúdzsucuból, amit 2007-ben, 15 évnyi edzés után szerzett meg.
9. Podcastel is, a narrátora a The Undercovers című podcastsorozatnak, amely hihetetlen igaz történeteket mesél el Amerika rettenthetetlen DEA-ügynökeiről (kábítószer-ellenes hivatal).
10. Állítása szerint gyakran emlegetik vagy írják meg sok helyütt, hogy az 1972-es Gyilkos túra című filmben debütált, amit furcsának talál, mivel nem is szerepel benne. Valójában a William Friedkin által rendezett, 1980-as Portyán volt az első filmje, amelynek Al Pacino a főszereplője. Vagyis 34 évesen debütált a vásznon.
11. Nem is tudta, hogy ő lesz a főszereplő (Hank, a polip) a Szenilla nyomában című animációs filmben, amíg meg nem látta, mennyi szöveget kell felvennie.
13. „Az egyetemen problémáim voltak a futballal, mert sokkal inkább szerettem az időmet, nos, ünnepléssel tölteni, mint edzeni. Vagy tanulni, ami azt illeti!” – nyilatkozta egyszer a sportkarrierjéről.
14. Fiatalon kézilabdázott is, a csapatával egyszer megnyerte az állami bajnokságot.
15. „A Modern családdal kapcsolatos kedvenc emlékem az volt, hogy együtt dolgozhattam Christopher Lloyddal is… Mi mást is mondhatnék!” – emlékezett vissza Ed.
17. Egyszer azt mondta, a legnagyobb tévhit vele kapcsolatban, hogy minden karrierlépését előre megtervezi. Ez pedig valójában nincs így, de tudja, mikor kell igent mondani.
18. A legrosszabb jellemvonásának a talk show-k iránti rajongását tartja.
19. Ha ki kell tisztítania a fejét, akkor a leginkább olvasni és főzni szokott.
20. A legjobb tanács szerinte, amit kapott, pontosabban, amit hallott, az egy Konfuciusz-idézet: „Az élet egyszerű, de mi ragaszkodunk ahhoz, hogy bonyolulttá tegyük.”
21. „Soha nem cserélném el azokat a tapasztalatokat, amelyek oda vezettek, ahol ma vagyok” – nyilatkozta egyszer.
23. Éppen egy Hawaiira tartó repülőgépre akart felszállni, amikor egy rajongó odament hozzá, és udvariasan megkérdezte, hogy készíthet-e vele egy közös fotót. Ed vonakodva igent mondott, és lefényképezkedett vele, nem tudva, hogy az a rajongó Britney Spears volt. „Egyszer találkoztam Britney Spearsszel, és fogalmam sem volt, hogy ki ő!” – mesélte később ezzel kapcsolatban.
24. Az életében a legnagyobb hatással a gyerekei vannak rá.
26. Ő találta ki a népszerű, „Boone” nevű szendvicset a híres Se-port Deli étteremben, amely New Yorkban van, a 301 Main Streeten.
27. Majdnem megkapta Sam Malone szerepét a Cheers (1982-1993) című sorozatban, végül azonban Ted Danson lett a befutó. Shelley Long, aki Sam szerelmét, Diane Chamberst alakította a Cheersben, később O'Neill karakterének exfeleségét játszotta a Modern családban.
28. Gyarkan játszott a karrierje során rendőröket, nyomozókat (pl. Portyán, Popeye Doyle: A francia kapcsolat 3, Kutyám, Jerry Lee, Ford Fairlane kalandjai, Miami Vice, A képlet csapdája, A csontember, New York sűrűjében, Dragnet: Gyilkossági akták). Az Egy rém rendes család (1987) egyik epizódjában arról is álmodott, hogy ő egy nyomozó.
29. Al Bundy ikonikus szerepe miatt a rajongók azt feltételezték, hogy O'Neill szintén konzervatív és/vagy republikánus. A valóságban azonban régóta demokrata, aki nyilvánosan ellenezte az iraki háborút 2003-ban, és 2008-ban kampányreklámot készített Barack Obama számára (egy „Al, a cipőeladó” nevű karaktert alakítva).
30. Nem ő volt a producerek első választása Al Bundy szerepére, mivel kételkedtek abban, hogy megfelelő energiát tud-e hozni a szerepbe a korábbi drámai háttere miatt. Az alkotók szkeptikusak voltak azzal kapcsolatban, hogy képes-e kezelni a sorozat komikus hangvételét. Ám minden megváltozott abban a pillanatban, amikor sor került a meghallgatásra, és csupán azt kérték Edtől, hogy sétáljon be a Bundy-ház bejárati ajtaján. O’Neill mélyet sóhajtott, majd legyőzötten leszegte a vállait. Ez az egyetlen mozdulat sokat elárult a karakterről, a producerek pedig ezt látva egyhangúlag azt mondták: „Ő a mi emberünk!”



