ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

„Ha valakinek normális, hogy rendszeresen verték, akkor idővel beletörődik, hogy nem tud elmenekülni” – Az egész életünkre kihatnak a gyerekkori traumák

Függőségek, dührohamok, párkapcsolati nehézségek: mindezeknek életünk első néhány évében keresendő az oka.


Függőségek, figyelemzavar, dührohamok, párkapcsolati nehézségek: mindezeknek életünk első néhány évében keresendő az oka. De mi az a komplex gyerekkori trauma? És vajon van reménye egy traumatizált gyerekből lett felnőttnek a javulásra?

Amikor Viola öthónapos lehetett, az apukája az uszodában összeszedett egy különösen durva szemfertőzést. A betegség nemsokára édesanyjára is átragadt. A háziorvos ekkor ultimátumot adott: a babát – tehát az öthónapos Violát – azonnal le kell választani és elkaranténozni a nagymamánál.

„Hogy meddig tartott a szemkrízis, nem tudni, anyám mindenesetre még fél évvel később is csak napszemüvegben tudott utcára menni. Nekem pedig könnyen lehet, hogy a látásomat óvta meg a korai elkülönítés. A család utólag bagatell ügyként kezelte a történteket – végülis nagymama ápolónő volt, tisztességgel ellátott abban a két hónapban, amit az anyám nélkül töltöttem” – emlékezik vissza ma már harmincas nő.

Viola maga sem tulajdonított túl nagy jelentőséget a sztorinak, egészen a közelmúltig, amíg a terápiájában el nem kezdett foglalkozni a gyerekkori traumákkal és eredetükkel. Igaz, nem a családi anekdotaként mesélt történet miatt döntött úgy, hogy pszichológushoz fordul. Szeretett volna szakítani a vásárlás iránti függőségével épp úgy, mint a figyelemzavarával. Na meg a hirtelen, semmiből rátörő dühkitörésekkel, amelyekkel sokszor terhelte a környezetét.

Javítani próbáltam egyúttal a párkapcsolati mintáimon is, mert azzal szembesültem, hogy folyton olyan partner mellett kötök ki, aki idővel elhagy engem. Szerettem volna megérteni, milyen okok húzódhatnak meg ennek a hátterében.”

Viola ma már úgy gondolja: a csecsemőként átvészelt „karantén” sok változást indított útjára a személyiségében. Mint az ő esete is példázza, sokszor a szülő legjobb indulata ellenére vesznek szerencsétlen fordulatot az események.

A gyerekek ugyanis nemcsak a tudatosan bántalmazó, hanyagoló közegben traumatizálódhatnak – akár koraszülés, betegség vagy válás kapcsán is. És akkor még nem is tértünk ki a mostani háborús események miatt menekülő családok ezreire.

De mi is az a trauma? Ijesztő vagy erőszakos esemény, ami veszélyezteti a személy biztonságát. Lehet érzelmi, testi bántalmazás, de “egyszerűen” az is, ha a gyerek olyan esemény – például családon belüli erőszak – szemtanúja, ahol kiszolgáltatott helyzetben érzi magát.

Szinte borítékolhatóan traumát okoz például a hospitalizáció, a szülőtől való rövidebb-hosszabb elkülönítés (lásd fentebb), vagy ha egy gyerek árvaházban nevelkedik fel. Sajnos azonban egy kisgyerek nem csak szélsőségesen rossz körülmények közt szenvedhet traumákat.

Miért is érintik a traumák a gyerekeket annyival érzékenyebben, mint a felnőtteket?

„A felnőttnek jó esetben már van bevált megküzdési módja, amit használni tud, míg a gyerekeknek általában még nincsen. Ilyen szempontból a 0-6 év közti korosztály a leginkább veszélyeztetett. Nagyon fontos például, hogy szavakban ki tudja-e már fejezni az érzéseit, el tudja-e mondani, mi történt vele” – mondja Petrusán-Molnár Dalma, a Mindset tanácsadó szakpszichológusa.

Vannak ugyanis egyszeri traumák, amelyek ugyan megtörténnek az adott személlyel, de a sikeres megküzdési módoknak hála feldolgozhatóvá, az élettörténetbe illeszthetővé válnak. Ezt poszttraumatikus növekedésnek nevezzük.

A valódi gond az, ha egy gyereket folyamatos bántalmazás ér – méghozzá abban a gondozói környezetben, amelynek stabil, megtartó ereje lenne a biztonságos fejlődés záloga. Ilyenkor komplex gyerekkori traumáról beszélünk, amelynek hatásai még felnőttkorban is erőteljesen érezhetők.

„Az ilyen események olyan fejlődési vonalra állíthatják a gyereket, ami magában hordozza a későbbi, újbóli áldozattá válás traumatizáció lehetőségét” – mondja Balázs Dominika, ám hozzáteszi, nem feltétlenül kell szélsőséges dolgokra gondolni.

„Felnőttként sokan egyszerű, hétköznapi problémákkal, apró dolgokkal fordulnak hozzám. Például: ‘nem mennek a párkapcsolataim, ha kötődni kezdenék, kiszállok. Nehezen beszélek emberek előtt, de pár pohár alkohol ezt feloldja. Az ilyen helyzetek mögött lehet valami, amit érdemes felfejteni.”

Ide sorolhatóak még felnőttként az indulatkezelési és érzelemszabályozási problémák, de akár a gyerekkortól észlelhető, esetleg egész életen át fennálló figyelemzavar (ADHD) tünetei is.

„Elképzelhető, hogy az ilyen embernek gyerekként egyszerre több dolgot is monitoroznia kellett, hogy történik-e körülötte valami. Ezért nem tud elmélyülten egy tevékenységet végezni, folyton készenléti állapotban van” – teszi hozzá Petrusán-Molnár Dalma.

Bántottak vagy bántani fogsz?

Milyen testi-lelki következményekkel járhat a gyerekkorban, tartósan elszenvedett trauma? Petrusán-Molnár Dalma szerint felnőttkorban rendkívül változatos tünetek formájában nyilvánulhat meg mindaz, amit gyerekként elszenvedtünk.

Ha valaki a bántalmazás extrém formájának, például rendszeres verésnek volt kitéve, akár lassabb agyi válasszal reagálhat a valós fenyegetettségre, ez pedig kihat a döntéshozatalra is.

Érdemes felidéznünk a tanult tehetetlenség fogalmát is: ha valakinek az a normális, hogy rendszeresen verték, akkor idővel sokszor beletörődik, hogy nem tud elmenekülni. Az ilyen gyerekek gyakran felnőttkorban is extrém módon alkalmazkodóak maradnak, hogy kerüljék a konfliktusokat. Így könnyen kerülhetnek olyan bántalmazó kapcsolatokba, mint korábban a családban is.

De vajon mitől függ, hogy bántalmazó vagy épp meghunyászkodó jellemű ember válik egy korábbi áldozatból?

„Ezt elsősorban a sémái határozzák meg, amelyek segítségével megküzd egy adott helyzettel, amelyek segítik a világban való eligazodást. Ha mindenben engedelmeskedik, és ezzel megelőz egy nagyobb balhét, akkor ez rögzül benne felnőttkorában is.

A viselkedés ezen dinamikája nem tudatos. Például: ha az ő apjának lehetett, úgy érzi, neki is szabad. Sok bántalmazó korábban maga is bántalmazott volt. Nem tudatos választás, hogy inkább ő maga is bántalmazó lesz, semmint bántalmazott” - mondja a szakember.

Ha mindez nem lenne elég, a tartós traumatizáció hatására az agyunk és idegrenszerünk fejlődése is komoly károkat szenvedhet. Az amygdala és a hippokampusz is elmaradhat a fejlődésben, aminek az eredménye kevésbé árnyalt érzelmi szabályozás, az emlékezet zavarai, vagy épp nem megfelelő válaszreakciók is lehetnek.

A komplex trauma rengetegféle klinikai tünetben jelehet meg. A legújabb kutatás szerint az autoimmun -és kardiovaszkuláris betegségek, az egyes függőségek és mentális betegségek is visszavezethetők a lelki tartalmakra, élményekre, amelyek a gyerek első 2 életévében érték őt.

„A függőség szinte mindig a traumára adott válasz, illetve megküzdési mód. Nem betegség, de nem is választás kérdése. A traumát elszenvedők körében nő a függőségek veszélye, amelyeket a megkönnyebbülés érzéséért folytatnak - ez lehet szex, szerencsejáték, evés vagy vásárlás. Így terelik el a saját figyelmüket az érzelmi fájdalomról. Ez tehát nem az elsődleges probléma, inkább csak próbálkozás a megoldásra” - figyelmeztet a szintén pszichológus Balázs Dominika.

Érdemes tehát Violához hasonlóan feltenni a kérdést: miért van olyan érzelmi fájdalmam, amit nem tudok kezelni? Miért élek meg ennyi mindent distressz-eseménynek? Miért keresem máshol az örömöt, ami nélkül nem tudom magamat jól érezni?

Akiket nem szerettek önmagukért

A kiváltó esemény(ek)nél azonban nem kell feltétlenül valami drasztikusra gondolnunk. Éppen elég az is, ha az édesanya nem kellően érzékeny, nem reagál megfelelően a kisbabája jelzéseire. Hiszen ez a kötődés, amelyből a gyerek később a világot tanulja.

„Fontos, hogy ne tegyük felelőssé a szülőt! Van, aki azért nem tud reagálni, mert maga is traumatizált, esetleg több generációra visszavezethető traumák áldozata. Egy depressziós édesanya például nem fog tudni olyan érzékenyen reagálni a kisbabájára, mint azt egy egészséges anya tenné. A gyerek érzelemszabályozása már ezen a ponton sérül. Sokszor erről a szülő sem tehet, ő is hozza magával a korábbi traumatömeget” – mondja Balázs Dominika.

Mivel a gyerekek idegrendszere nagyon érzékeny, és ebben az életkorban még folyamatosan alakul, a tartósan fennálló traumatizáció súlyos következményekkel járhat a további fejlődésükre nézve.

„Ha az anya nem volt kellően szenzitív a gyermek fájdalmára, akkor az idővel elkezdi elfojtani az érzelmeit, és kevesebbet sír majd. Ekkor még nagyon alkalmazkodó. Végtelenségig idealizája a szülőt, és még számára káros helyzetekben is idomul az igényeihez. Ezt a mintát továbbviheti a későbbi párkapcsolataiban is, hiszen ez az ismerős számára” – teszi hozzá Dominika.

A tartós gyerekkori traumatizáció egyik lehetséges következménye az is, ha személyiségzavarok alakulnak ki. Sokat hallunk a nárcizmusról és a borderline-ról, két olyan zavarról, ami nagyban megnehezíti az egyén felnőttkori boldogulását. De vajon ezek is a gyerekkorból indulnak?

„A génjeink is hajlamosíthatnak bizonyos zavarokra. A környezet és a gének viszont folyamatos kölcsönhatásban állnak egymással: ha a gyerekkori fejlődésünk során jó környezetbe kerülünk, bizonyos génjeink nagy valószínűséggel nem aktiválódnak. Ha azonban még “rápakolnak” arra, ami egyébként is jelen van a genetikai csomagunkban, akkor személyiségzavar is keletkezhet” – folytatja a szakember.

A nárcisztikus emberek esetében gyerekkorukban nem önmagukért szerették őket. Ha meg is történt a szeretet kifejezése, nem akkor, amikor arra szükségük lett volna. Habár sok esetben nem veszik figyelembe mások szempontjait és érzéseit, emögött hatalmas belső űr tátong, amelyet folyamatosan próbálnak feltölteni. A korsónak azonban lyukas az alja: hiába gyűjtögetik az emberi kapcsolatokat, nem tudják fogadni a szeretet, hiszen ehhez nincsen mintájuk.

Míg a nárcisztikus teljesen “egyedül van”, a borderline egy elhagyott gyermekmódban ragadt. A zavar alapja lehet, hogy a baba-mama kommunikáció során az anya – még ha másodpercekre is – de kiszáll, a kapcsolat megszakad. A baba élménye ilyenkor, hogy az ő létezésére nincs reakció, így kiakul egy úgynevezett disszociatív szelf-mag, egy belső ürességérzet – magyarázza Dominika.

Mindkét zavar nagyon eredményesen kezelhető sématerápiával, ahol az adott személy sémáin, azaz berögzült viselkedésmódjain lehet változtatni, egyúttal erősíteni a belátásra való képességét is. A gyerekkori hibás sémák forgatókönyvét jellemzően több éves munkával lehet felülírni. Cél ilyenkor a traumatikus eseményeket megfelelő helyre tenni az élettörténeti narratívában. A terápiának nagyon fontos kiegészítői a társas kapcsolatok - barátságok, párkapcsolatok - is, ahol a személy támogató közegben érezheti magát.

Mit tanácsolnak tehát a szakemberek? Üljünk le a szüleinkkel, és rágjuk át a régmúlt eseményeit?

A szülővel közös átdolgozás remek ötlet - már ha ő maga is nyitott rá. Ugyanakkor nem minden szülő alkalmas rá, hogy részt vegyen ebben a folyamatban. Ha a szüleinken érzékeljük, hogy nem tudnak vagy akarnak segíteni, inkább elárasztanak érzelmileg, érdemes felvonni velük szemben a határokat. A valódi szüleink helyett inkább a “belső szülővel”, azzal a képpel dolgozni, amit a szüleik maguk után hagytak a lelkünkben - tanácsolják a szakemberek.

„Milyen lenne az ideális belső szülő? Én milyen szülő lennék majd? Ezeket a kérdéseket érdemes feltenni az önismereti munka során, nem feltétlenül belevonva az igazi szülőt. Ha csak sérülünk általa, újratapasztalva az elutasítást, jobb a tisztelet megtartása mellett elkerülni. Sokan kérdezik azt is, kell-e tartaniuk a gyerekvállalástól, ha ők maguk traumatizált gyerekek voltak. Pedig ha már ennyi tudatosság van valakiben, hogy feltegye ezt a kérdést, ő jó esetben tenni fog azért, hogy ez újra ne történhessen meg” – zárja Balázs Dominika.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kiderült, hány éves korukban bírják legtovább a férfiak az ágyban
Friss kutatásban vizsgálták meg, hány percig tartanak az együttlétek különböző korosztályokban.


Nem titok, hogy a férfiaknál nagyban függ az életkortól az, hogy mennyi ideig tart nekik eljutni az orgazmusig. A szexjátékok eladásával foglalkozó Lovehoney most kiderítette, hogy különböző korosztályokban meddig bírják a férfiak az ágyban – számolt be róla a Metro.

2025-ben készített felmérésük szerint – amelyben az előjátékot nem vették bele a számításba –

a 18–24 éveseknél átlagosan 16,14 percig tartanak az együttlétek.

Az ebben a korosztályban megkérdezettek 5 százaléka azt mondta, 1-2 percig tart csak ki, de szintén 5 százalék vallotta azt, hogy minden aktusnál akár több mint egy órán keresztül is bírja.

A 25–34 éves férfiaknál az átlag 18,29 perc. Itt 21 százalék 11–15 perces átlagos időt mondott, 15% pedig 21–30 perc alatt jut el az orgazmusig.

„A kutatások azt mutatják, hogy az aktusok hossza a húszas évek végén–harmincas évek elején tetőzik, és ahogy a férfiak idősebbek lesznek, ez fokozatosan rövidül”

– mondja Sarah Mulindwa, a Lovehoney szakértője.

A 35-44 éveseknél enyhe csökkenés látszik: az átlag alig több mint egy perccel rövidül az előző évtizedhez képest. Erre a szakértő szerint az a magyarázat, hogy ebben a korban a férfiak már tapasztaltabbak, jobban kommunikálnak, ez pedig gördülékenyebbé teszi a szexet. A hátráltató tényező a stressz vagy a rendelkezésre álló idő rövidsége lehet, ezért érdemes az együttléteket akkorra időzíteni, amikor a legtöbb energia jut rá.

A 45–54 éves korosztályban nagyobb a visszaesés: az átlag 14,15 perc.

A megkérdezettek 25 százaléka 6–10 perc alatt ér a csúcsra, 18 százalék pedig 11–15 perc között jut el az orgazmusig. A szakértő elmondása szerint ennek legfőbb oka, hogy az ötvenes évekre a merevedés kevésbé kiszámíthatóvá válhat.

Az 55–64 éves férfiaknál már csak 11,3 perc az átlagos idő. Hatvan év felett már az egészségi állapot és a rendszeresen szedett gyógyszerek hatása is közrejátszhat abban, hogy nehezebb elérni az izgalmi állapotot, majd az orgazmust.

A 65 év felettiek már csupán átlagosan 8,15 percig bírják az ágyban.

A leggyakoribb tartomány a 6–10 perc (28%), a megkérdezettek 26 százaléka alig 3–5 percet mondott, 1 százalék viszont azt állította, hogy egy óránál tovább is tart eljutni a csúcsra.

A Lovehoney szakértője felhívta a figyelmet, hogy mindegyik életkorban a kommunkáció, a technika és az élvezet a legfontosabb, nem az, hogy mennyi ideig tart az együttlét.

Egy 2024-es felmérés szerint egyébként a heteroszexuális férfiak 95%-a azt mondja, hogy mindig vagy általában eljut az orgazmusig, míg a nőknél ez az arány 65%. A férfiaknál több tényező befolyásolja az orgazmusig tartó időt: számít, mennyi alkoholt iszik valaki, mikor szexelt legutóbb, és az életkor is.

„Összességében az adatok azt mutatják, hogy a nagyjából 10–15 perces szeretkezések a leggyakoribbak minden életkorban, a nagyon hosszú együttlétek pedig ritkák. De a legfontosabb tényezők a hozzáállás, a technika és a kommunikáció”

– hangsúlyozza a szakértő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Tényleg nem viszik el kukát október 1-től, ha papír, vagy műanyag van benne? Mutatjuk az új szabály részleteit
Több ponton is fontos változások jönnek: nem mindegy, hogy hova dobjuk a papírt és a műanyagot, 2026 januárjától pedig a túlcsordult kukáért külön díjat kell fizetni.


Október 1-jétől módosul a kommunális hulladék gyűjtésének szabálya. A MOHU az általános szerződési feltételeiben rögzítette: „A Vegyes Gyűjtőedénybe papír-, üveg-, műanyag-, és fémhulladék nem helyezhető el kivéve, ha az

(a) folyadékot és Biológiailag Lebomló Hulladékot tartalmaz; vagy

(b) Vegyes Hulladékkal vagy más Hulladékkal összetapadt vagy összeragadt.”

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a tiszta csomagolási karton, az újságpapír vagy a műanyag zacskó nem mehet a vegyes kukába.

De például a felvágottak csomagolópapírját vagy a tömlős sajt műanyag héját nem kell elmosni attól tartva, majd nem viszik el a kukát. És a tejfölös doboz miatt sem marad a ház előtt a teli kuka, ugyanis az ezekben lévő ételmaradék biológiailag lebomló hulladéknak számít.

A változás az „ÁSZF Közszolgáltatási résztevékenység (hatályos 2025.10.01-től)” pontban szerepel, és 2025. október 1-jétől lép életbe.

Emellett pedig vannak olyan változások, amelyek jóval súlyosabban érintik a lakosságot.

2026 januárjától ugyanis a túlcsordult kukák többlettartalmáért külön díjat kell fizetni,

és a háztartási mennyiségű sitt hulladékudvari lerakása fizetős lesz.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kipróbáltam a latex vákuumágyat és a korbácsolást – Az ország legnagyobb fetish rendezvényén jártam (+18)
Sosem éreztem magam nagyobb biztonságban, mint a Freedom Fetish 800 fős, felszabadítóan szexpozitív partiján. Íme a perverziót nem csak nyomokban tartalmazó, edukatív beszámolóm – fotógalériával.


Rendkívül izgatottan készültem hazánk leggrandiózusabb fetish bulijába a Freedom Fetish szervezésében, amelyet nem a szokásos klubjukban tartottak – mivel ezen négyszer annyian vettek részt, mint amennyit a törzshely elbír –, hanem ezúttal egy Pest külterületén található rendezvényhelyszínen. Már előre elolvastam a részletes, öltözködésre és kulturált viselkedésre kiterjedő szabályzatot, illetve a programlistát, úgyhogy nem ért váratlanul, amikor a bejáratnál leragasztották a mobilom kameráját egy matricával, valamint egy szívélyes transzvesztita ellenőrizte (sőt, meg is dicsérte) a dresscode-omat. Utcai ruhában tilos a belépés, úgyhogy aki nem kocsival érkezett, nem feltétlenül találta komfortosnak, hogy az utcán például szegecses testhámban és platformtalpú, lakk combcsizmában flangáljon – ezért az alsó szinten található öltözőt sokan igénybe is vették.

Alapvetően magas az ingerküszöböm, de belépve a rendezvényre elfelejtettem pislogni egy ideig, és a pupillám akkora lett, mint az a részletesen megmunkált szájpecek, amelyet az egyik bőrdíszműves kínált a vásártéren. Már a ruhatárosokon sem volt túl sok ruha, de a közönség nagy része csupán egy-egy falatnyi kiegészítőt viselt, például bimbótapaszt, rafinált tangát vagy bőrszíjakat. Ami pedig más eseményeken a welcome drink szerepét tölti be, az itt egy dupla élőtál volt, azaz többféle bonbon és macaron meztelenül fekvő emberekre felszolgálva, komoly gasztronómiai igényességgel.

– Tiéd itt a legszebb farok! – nevettem fel hangosan, miután megláttam egy tetőtől-talpig rókajelmezes férfit, akinek realisztikusan mozgott hátul a méteres rókafarka. Mint kiderült, applikációval vezérelte a farok mozgását.

Akadt Borat-tangás férfi is békatalpakkal, ugyanakkor frakkot viselő úriember is, sőt, péniszketrecet, valamint heresúlyt vagy análdugót viselő fazonok is felbukkantak.

De a személyes kedvencem hatalmas ördögpatát, szőrős lábvédőt, mellkas-hámot és busómaszk-szerű álarcot viselt. Egy gazellavékony, szép lány áttetsző fűzőt viselt, és láttam egy vagány, idős hölgyet is nevetni egy sarokban ülve (végre valaki, aki nem az SZTK-ban ücsörög panaszkodva, éljenek az ilyen nyugdíjasok!). Minden látogató végtelenül békés, kedves és udvarias volt, mintha egy szupermarketben sétálgatnánk a polcok közt. Fontos tudni, hogy a fetish partikon a szokásosnál szigorúbban veszik, hogy minden közeledéshez szóbeli jóváhagyást kell kérni és kapni.

Kifejezetten érdekes látnivalónak bizonyult a felnőtt játszótér, ahol kipróbálható szexbútorok voltak kihelyezve szép számban, például ketrecek, paskolók, András-keresztek és tantra-fotelek. Izgalmasnak tűnt továbbá a bondage helyiség is, ahol egymást kötözgethették az emberek kényükre-kedvükre, akár profi segítséggel.

Erre a tematikára egyébként felfűztek egy önkötöző performance-t is, amelyben egy mosolygós hölgy hajóinasokat megszégyenítő módon függesztette fel magát japán shibari kötelekkel.

További előadások is követték egymást BDSM, erotikus légtornászat és korbácsolás fókusszal a színpadon.

Kíváncsivá tett a kihelyezett „touch box”, amelybe beleállhattál inkognitóban, vagy bele is nyúlhattál a szűk, semmit nem láttató lyukakon keresztül. Itt is élt a szabály, miszerint ha valaki bent eltakarja magát egy testrészén, azt kerüld el. Az egyik legfurcsább programnak az állatsimogatót találtam, amely gyakorlatilag egy állatjelmezes embersimogató: egy boci-maskarás hölgy láhatóan élvezte, hogy fedetlen kebleit cirógatják az arra járó fetisiszták. A tánctéren pedig végig kiváló hangulat uralkodott a profi DJ-knek és az UV-fénytől látványos neonfüggönyöknek köszönhetően.

A személyzet folyamatosan rendelkezésre állt, ha kérdésed vagy problémád akadt volna, de mindenhol ki is volt függesztve a házirend, például hogy nem érhetsz hozzá másokhoz engedély nélkül. Tanúsítom, hogy valóban senki nem zaklatott, szólt be vagy tapogatott az este folyamán – nem úgy, mint sajnos egyéb divatos szórakozóhelyeken –, mindössze egyetlen tisztelettudóan feltett kérdést kaptam egy karika-nyakörves férfitól: „te sub vagy, vagy dom?”

Az egyik ott dolgozó, Ádám nevű srác elmesélte nekem, hogy az évek alatt mindössze párszor kellett kikísérnie valakit hasonló rendezvényről, például tiltott fotózás vagy félreértés miatt.

Dicsérendő, hogy volt HIV- és szifilisz-gyorsszűrés a helyszínen, valamint a kizárólag pároknak fenntartott szex-szeparé elé egy kosár óvszer volt kihelyezve. De az egyedül érkezők számára is akadt lehetőség huncutkodni a dark roomban, ahol nevéhez híven tényleg nagyon sötét volt.

És hogy mi a különbség egy swingerbuli és egy fetish parti között? Erre az egyik főszervező, Molli válaszolt nekem:

„Míg a swinger klubba a direkt szexért mennek az emberek, a fetish bulikban a szabad partizás a cél, és a szex csak egy lehetőség. Mi szexpozitív partinak hívjuk ezt: a szexualitás megjelenése teljesen elfogadott, itt is van, aki szexel, van, aki más erotikus játékot játszik, de legtöbben csak azért jönnek hozzánk, hogy táncoljanak, ismerkedjenek, beszélgessenek egy izgalmas, nyitott és elfogadó közösségben.

Olyan ez, mint a nachos a moziban. Moziba elsősorban a filmélményért mennek az emberek, és az, hogy lehet nachost is venni, az csak egy lehetőség, és így is a legtöbben simán a popcornt (a mi esetünkben a szabadon bulizást) választják, és köszönik, nem kérnek mást, hiába a lehetőség.”

Ami a saját élményeimet illeti, elsőként az álló vákuumágyat próbáltam ki, amelyhez két kifeszített latexponyva közé kellett bemásznom – cipő és hegyes kiegészítők nélkül –, és megfognom belül kétoldalt az oszlopokat. Egy kis köralakú nyíláson bújtattam ki a fejem, hogy kapjak levegőt. A segítő kollegina rendkívül empatikusan érdeklődött a hogylétem felől, és hogy indíthatja-e a vákuumozást, valamint jelezte, hogy bármikor leállíthatja, és kiszállhatok. Aláírtam egy nyilatkozatot is arról, hogy a hivatalos fotós lefotózhat ebben egy belső használatra készülő galériához.

Amikor rácuppant a testemre elöl-hátul a latex, de úgy, hogy a kisujjam végét se tudtam volna megmozdítani benne, egyszerre volt kiszolgáltatott és felszabadító: a kontrollvesztésnek ezt a fajtáját még nem éltem át, de kifejezetten extatikus volt, ahogyan a kiengedés is, ahogy hirtelen visszakaptam a testem.

Ám itt nem értek véget a kalandjaim aznapra: a saját dark zenei szubkultúrámból már ismertem pár arcot a közönség soraiban, és az egyikőjük – immár kétgyerekes édesanya – elárulta, hogy azért jött ide, hogy megkorbácsolják a fenekét. Én pedig „miért ne” alapon fogtam magam, és neki is láttam az elnáspángolásnak, hiszen egy jó úttörő ott segít, ahol tud. A háttérben szóló elektronikus zene ritmusára korbácsolás meglepően szórakoztatott, közben néha megkérdeztem, hogy ilyenre gondolt-e, illetve gyengébben vagy erősebben szeretné.

Miután végeztem a bravúrral, rájöttem, hogy vannak itt igazi feketeövesek is: egy ötvenes éveikben járó pár hölgytagja olyan intenzíven fenekelte el a párját, ráadásul egy büntetőbíró szigorával az arcán, egy pillanatra sem esve ki a szerepből, hogy már nekem fájt a látvány.

„Általában a vendégeink fele a párjával vesz részt egy ilyen buliban – foglalta össze Molli a statisztikákat –, most a legutóbbi Freedom Fetish után kiküldött kérdőívünk alapján ez 52% volt, 20% jött egyedül, a többiek pedig barátokkal. A közösség összetételéről elmondható, hogy nagyon vegyes, 18-tól a 60-asokig minden korosztály képviselteti magát, ezen belül legnagyobb számban a 30-asok vannak, alatta és felette pedig nagyjából egyenlően oszlanak el az emberek.

A nemi arányokat tekintve szinte fele-fele a fiú és lány megoszlás, épp csak egy kicsit billen a mérleg a fiúk javára, de szép számban vannak a magukat be nem soroló, queer emberek is. A szexuális irányultsági skáláknak is minden tagja jelen van, sőt, az aszexuális vendégeink körében is kifejezetten kedveltek a fetish események.

Mindig vannak külföldi vendégeink is, a Freedom Fetish 2019-es indulása óta elég jó hírrel van benne az európai kinky köztudatban, sokan kifejezetten emiatt az esemény miatt látogatnak el Magyarországra.”

Egyszóval hiába szólt minden az erotikáról, kicsit sem éreztem magam kellemetlenül vagy feszélyezve ezen a bulin, ami a szervezésnek, valamint az intelligensen viselkedő közönségnek egyaránt köszönhető. Technikailag senkihez nem értem hozzá, és más sem ért hozzám, mégis rengeteg ingerrel és önreflexióval gazdagodtam. A Freedom Fetish tehát egy olyan partisorozat, ahol bárki szabadon, korlátok nélkül jól érezheti magát, méghozzá ítélkezés és zavaró tényezők nélkül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kiderült, hogy mennyiért ebédelhetnek a debreceni BMW-gyár dolgozói
A konyha nyitott, a pultnál lehet sorban állni, és nem kötelező helyben enni: saját étel is hozható, melegítéshez több mikró és hűtő áll a dolgozók rendelkezésére.


A Vezess.hu is ott volt a debreceni BMW-gyár megnyitóján, és útközben benézett az üzemi étkezdébe is. Megnézték, milyen fogások közül választhatnak a dolgozók, és mennyit kell fizetni értük. Fotót is közöltek, melyről kiderül, hogy több ételnél két ár látható: a látogatóknak szóló normál és a dolgozói kedvezményes.

A kiemelt fogások és áraik:

  • Budapest sertésszelet petrezselymes burgonyával: 3 450 / 1 545 forint;
  • Rántott gomba rizzsel, tartárral: 2 915 / 1 010 forint;
  • Cigánypecsenye tepsis sültburgonyával: 3 450 / 1 545 forint.

A lap megjegyzi, hogy a

normál ár nem olcsó, dolgozói kedvezménnyel viszont már az.

A konyha nyitott, az alkalmazottak és a vendégek a kiszolgálópultnál állhatnak sorba.

Nem kötelező itt ebédelni: aki szeretne, hozhat otthonról ételt. Ehhez több mikrohullámú sütő és több hűtő is rendelkezésre áll, ezeket a dolgozók szabadon használhatják.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: