Világsiker lehet egy magyar film

- Mi inspirálta az ötletet, hogy leporoljatok egy harmincéves filmet, a Bebukottakat, és valami újat hozzatok létre belőle? Mi volt az, ami miatt elvetettétek az eredeti filmtervet, és helyette a Bebukottakkal kezdtetek el foglalkozni?

- Amikor elkap valami, az kevéssé racionalizálható, ezért nehéz megfogalmazni, mi fogott meg a Bebukottakban. Az biztos, hogy az

az első pillanattól kezdve meghatározó élmény volt. Nagyrészt ez az ellentét működteti azon felül, hogy nagyon erős a szerkezete és a képei, és ez az, ami aztán a nézőt sem hagyja nyugodni. Szerintem az igazán jó filmnek szaga van, a Bebukottaknak pedig van szaga. Egész egyszerűen nem megy ki az ember orrából, ha odafigyelve nézi.

- A témának volt már előzménye a korábbi munkáidban? Vagy akár gondolati szinten megjelent, ötletként?

- Én magam is sokat gondolkodtam azon, hogy a Káin gyermekei folytatása-e bármilyen értelemben bárminek, amit korábban csináltam. A Kócos című diplomafilmem például olyasvalaki sorsáról szól, akit bezárnak valahova, tehát ilyen értelemben a sors, az eleve elrendeltség, a megbélyegzettség kérdése, a bezártság, a börtön motívuma mindig is foglalkoztatott.

- Az, hogy egy alap, egy kiindulópont lényegében megvolt már, könnyített vagy nehezített a dolgotokon? Ilyen esetekben gyakran méricskélnek.

- Méricskélés biztosan most is lesz. Eleinte azt gondoltam, nagy könnyebbséget jelent majd, hogy a Bebukottaknak köszönhetően adott egy jó adag előzetes tudás. Egy idő után viszont, amikor el kellett dönteni, milyen legyen a film képi megfogalmazása és amikor elkészült az első interjú, akkor valóban elkezdődött a méricskélés: lesz-e olyan jó, felveszi-e a harcot az új anyag a régivel, nem lesz-e gyengébb, amit mi csinálunk? Ez az elejétől kezdve kísértett, hiszen remekműnek tartom a Bebukottakat. Ilyen értelemben tehát, amit az elején előnynek éreztünk, az később kicsit nyomasztó lett. Persze ez az érzés is elmúlt nyolc-tíz nap után, amikor már kezdtük érezni, hogy sikerült valamit kifejezni egy jól megfogható képi világban, ami versenyre kel az eredeti anyaggal, az interjúknak van mélysége-súlya, és ez elég megnyugtató volt. Ugyanakkor egészen a film befejezéséig jelen volt, hogy nagyon magas a mérce.

Káin gyermekei - ajánló from Campfilm Production on Vimeo.

- Nehezen találtatok rá az interjúalanyokra?

- Jobban szeretem, ha szereplőknek nevezzük őket, én végig arra törekedtem, hogy ne legyenek alanyai semminek.

Nagyjából másfél-két év volt, onnantól kezdve, hogy elkezdtük a keresést egészen odáig, hogy a harmadik szereplőt is megtaláltuk

- Milyen volt az első találkozás?

- Nagyon féltem előtte. Semmilyen előzetes tapasztalatom nem volt olyanokkal, akik ennyire komoly összetűzésbe kerültek a törvénnyel és egyszerűen

akik, teszem azt, egy kérdésemen felhúzzák magukat és fenyegetően viselkednek majd. Az első találkozás után megszűnt ez a – valószínűleg a naivitásomból és a világról való csekély tudásomból eredő – félelem, a nyomát sem éreztem később. Egyszerűen és jámboran viselkedtek, még ha voltak is harcaink egymás bizalmának elnyerését illetően.

- Érzékelted valaha azt a közös munka során, hogy sebeket tépsz fel?

- Igen. Mindhárom szereplő esetében. Egyikük elmondta: kifejezetten sok kellemetlensége származott abból, hogy annak idején elkészült a Bebukottak. Arra panaszkodott, hogy sokat kellett verekednie miatta, és ezért az alkotókat hibáztatta.

- Mint dokumentarista, mennyire lehetsz egyáltalán diszkrét, óvatos, tapintatos?

- Lehetek és kell is lennem. A dokumentumfilm talán abban a vonásában különbözik leginkább a fikciótól, hogy sokkal mélyebben morális kérdés, mit mondasz ki a szereplőidről, mit és hogyan mutatsz meg velük kapcsolatban, hiszen hús-vér emberekről beszélsz, akikkel a néző akár másnap összefuthat az utcán. Egy játékfilm, mondván, hogy minden a szerző képzeletének szüleménye, sokkal többet engedhet meg magának, akár a szereplőkkel szemben is.

- Mennyire hatott rád nyomasztóan, hogy éveken keresztül gyilkosságokkal és félresiklott életutakkal foglalkoztál? Nem telepedett rád nagyon?

- A kutatási szakaszban, amíg apránként kellett összeszedegetni a morzsákat, amik elvezettek hozzájuk, elsősorban a múltbéli történetek bizonyultak nyomasztónak. Ezek nagyon is jelen voltak a hétköznapjaimban. A személyes találkozástól kezdve és a forgatásba való belevágás után sokkal inkább a nehéz körülményeket volt megterhelő látni és érzékelni, ahogyan ők ma élnek.

- Nyomorban?

- Borzasztó szegénységben. Nem titok, hogy a filmezés drága műfaj. Az történt, hogy

egy csomó ember megérkezett drága felszerelésekkel egy olyan környezetbe, ahol másoknak felfoghatatlanul kevés pénzből kellett valahogy életet teremteniük.

Bár ők soha nem érzékeltették velünk, ettől függetlenül ez igen megterhelő volt.

- Mit gondolsz, a hazai közönség hogy fogadja majd a filmet? Az, hogy beválogatták a fesztiválra, a szakmai sikerességét gyakorlatilag megalapozta, de mit gondolsz, a laikus néző mennyire lesz nyitott rá?

- Nos, az, hogy hogyan fogadja a közönség, engem is borzasztóan izgat. Az biztos, hogy egy nehezen fogyasztható film, a témájából, a feldolgozásmódjából és az emberi sorsok alakulásából adódóan is. Minden nehéz benne és a nehéz filmeket általában nehezebb befogadni is. Viszont vizuális szempontból gyönyörű, a témája miatt pedig szerintem olyan nézők érdeklődésére is számot tarthat, akik nem kifejezetten dokumentumfilm-rajongók vagy rendszeres kultúrafogyasztók, hiszen amellett, hogy intellektuális típusú, nagyon erősen épít és hat az érzelmekre is.

- Vallásos vagy?

- Egyik egyházhoz sem tartozom, de van hitem.

- Miben hiszel: abban, hogy létezik feloldozás vagy abban, hogy Káin bélyege lemoshatatlan?

- Hiába ezzel foglalkozik a film, nem tudom a választ.

Ha elszökik, akkor meg lehet, hogy nincs is. A másik egy belső bélyeg, amit az ember saját magára süt. Minthogy nekem soha nem volt ilyen élményem, fogalmam sincs, ez lemosható-e vagy sem? A szereplőkön úgy látom, hogy nem, legalábbis ők magukat soha nem tudták felmenteni a tetteik alól, soha nem tudtak túllépni rajtuk.

Ha érdekes volt az interjú, nyomj egy lájkot!