HÍREK

Áll a bál a Nobel-békedíj körül: kiszivároghatott a győztes neve, az utolsó órákban rengetegen fogadtak Machadóra

A Polymarketen Machado esélye 3,75%-ról két órán belül 72,8%-ra emelkedett, majd ő kapta a díjat. A norvég lapok szokatlan piaci mozgásokról írtak, a bizottság szerint korai biztosan szivárgásról beszélni.


A norvég hatóságok vizsgálatot indítottak amiatt, hogy gyanús fogadások jelentek meg az idei Nobel-békedíj körül. A feltételezés szerint a döntéshozó testületből információk juthattak ki, ami befolyásolhatta az online piacokat, írja a The Guardian.

A Polymarket felületén csütörtökön, norvég idő szerint éjfél után nem sokkal hirtelen megugrottak a fogadások María Corina Machado győzelmére. A Nobel Intézet igazgatója, Kristian Berg Harpviken a Bloombergnek azt mondta: „Úgy tűnik, bűncselekmény áldozatai lettünk – valaki a birtokunkban lévő információval pénzt akart keresni.”

Néhány órával később kihirdették, hogy Machado kapta a 2025-ös Nobel-békedíjat demokratikus aktivizmusáért az autoriter Venezuelában, ezzel ő lett az első venezuelai díjazott. A bejelentésről norvég idő szerint 10:50-kor értesítette őt Kristian Berg Harpviken.

A norvég Aftenposten és a Finansavisen a hivatalos közlés előtt szokatlan mozgásokat azonosított az online fogadási piacokon. Addig a Polymarketen Julija Navalnaja számított a legesélyesebbnek.

Éjfél után nem sokkal Machado díjazásának valószínűségét 3,75%-ra tették, így Navalnaja és Donald Trump mögött szerepelt, majd két órán belül 72,8%-ra ugrott.

Volt fogadó, aki több mint 65 ezer amerikai dollárt nyert Machado sikerével, és akadt olyan nyertes profil is, amelyet azon a napon hoztak létre, amikor a tétet feltették. A Nobel-bizottság vezetője, Jørgen Watne Frydnes úgy fogalmazott: a testület „általában nagyon jól megőrzi a titkokat”, és évtizedek óta zárt folyamat szerint dolgozik. Hozzátette, még korai biztosan kijelenteni, történt-e szivárgás, de arra számít, hogy hivatalos vizsgálat indul.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Mészáros Lőrinc személyesen adta át a 18 milliárdos kormánytámogatással épült alállomást
A fejlesztés az ipari park energiaigényei miatt indult, a kormány bőkezűen támogatta a munkálatokat.


A Nyíregyháza Ipari Park energiaellátása jelentősen fejlődött a „Nyíregyháza–Nyírjes” alállomás üzembe helyezésével – közölte az Opus Energetika, amely a Mészáros-csoporthoz tartozik. A fejlesztés első ütemének köszönhetően jelenleg 184 MVA villamos teljesítmény áll rendelkezésre az ipari parkban.

A közlemény szerint az új alállomás a megnövekedett ipari fogyasztói igények miatt valósult meg.

„Hatalmas léptékű, országos jelentőségű fejlesztés, ami 324 MVA teljesítmény biztosítására képes” – írták.

A hálózatfejlesztés első és második ütemét együtt a kormány több mint 18,2 milliárd forinttal támogatja.

Az átadáson részt vett Lantos Csaba energiaügyi miniszter, dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, Mészáros Lőrinc, a Mészáros Csoport tulajdonosa, valamint Torda Balázs, az OPUS TITÁSZ Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Mészáros Lőrinc a közlemény szerint úgy fogalmazott:

„A mostani beruházás esetében is érvényesül az a célunk, hogy beruházásaink ne csak rövid távú előnyt, hanem valódi, hosszú távú értéket teremtsenek: munkahelyeket, stabil vállalkozási környezetet, fenntartható fejlődést, biztos jövőt minden magyar család és vállalkozás számára.”

Hozzátette: „Ezek az eredmények nem valósulhatnának meg – sem itt, sem országos szinten – az állam, a kormány, a helyi önkormányzatok, szakhatóságok és az energetikai szakma rendkívül elkötelezett szereplői, mérnökei, kivitelezői nélkül.”

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kocsis Máté: 25 éve ismerem Magyar Pétert, világéletében egy lúzer volt
A Fidesz frakcióvezetője szerint a TISZA Párt vezetője egy „nárcisztikus, önimádó, hülye barom”.


Kocsis Máté egy rövid, de annál keményebb posztban osztotta ki ezúttal Magyar Pétert.

A Fidesz frakcióvezetője egyébként pénteken több posztot is szánt a TISZA Párt vezetőjének. Az egyikhez egy fotót is csatolt, amin Magyar épp egy falnál guggol a telefonját nyomkodva. Ehhez azt írta: „épp szervezi a Trump-Putyin találkozót”.

Nem sokkal később aztán egy rövid, tömör posztban szólt be a tiszás politikusnak.

„25 éve ismerem Magyar Pétert, világéletében egy lúzer volt. Egy nárcisztikus, önimádó, hülye barom”

- fogalmazott Kocsis.

A poszt csupán ennyiből állt, ehhez még fotót sem csatolt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Trump szerint nemcsak Putyin, Zelenszkij is Budapestre jöhet
Az ukrán elnök azt reméli, hogy Trump engedélyezi a rakéták átadását, miközben Oroszország újra tárgyalni kezdett az amerikai elnökkel.


Volodimir Zelenszkij magyar idő szerint péntek este megérkezett a Fehér Házba, ahol Donald Trump amerikai elnök munkaebéden látja vendégül. Az ebéd előtti sajtótájékoztatón Trump úgy fogalmazott: „nagyon jól kijönnek egymással”, és „erős vezetőnek” nevezte az ukrán elnököt.

Trump azt mondta, hogy a magyarországi csúcstalálkozót „kettős találkozóként” képzeli el a három elnök egy egyidejű, háromoldalú, találkozója helyett.

„Ez a két vezető nem kedveli egymást, és mi mindenkinek kényelmessé akarjuk tenni a helyzetet”

– mondta Trump Zelenszkijről és Putyinról.

Miközben üdvözölte Zelenszkij elnököt, Trump elnök úgy tűnt, bólintott, amikor egy riporter azt kérdezte, meg tudja-e győzni Putyint az ukrajnai háború befejezéséről. Trump nem válaszolt egy másik kérdésre, ami az amerikai gyártmányú Tomahawk rakéták Ukrajnának történő szállításáról szólt, és amit Zelenszkij várhatóan a mai találkozón kér. Trump a hét elején azt sugallta, hogy kész biztosítani a fegyvereket, de miután csütörtökön telefonon beszélt Putyinnal a kérdésről, tétovázóbbnak tűnt, írta a New York Times.

Zelenszkij célja, hogy meggyőzze Trumpot Ukrajna légvédelmének megerősítéséről és nagy hatótávolságú Tomahawk rakéták átadásáról.

Ezekkel az ukránok akár az orosz hátország távoli területeit is elérhetnék, beleértve az Urál-hegységtől nyugatra fekvő régiókat is. A rakéták 6,1 méter hosszúak, szárnyfesztávolságuk 2,5 méter, hatótávolságuk pedig körülbelül 1600 kilométer.

Az amerikai elnök a hét elején még nem döntött arról, hajlandó-e ilyen eszközöket átadni Ukrajnának.

Csütörtökön Trump és Vlagyimir Putyin hosszú telefonbeszélgetést folytatott egymással. A hívást az orosz fél kezdeményezte. A beszélgetés után Trump bejelentette, hogy két héten belül Budapesten találkozik Putyinnal, és az is kiderült, hogy a Tomahawk rakétákról is szó esett a két vezető között.

Zelenszkij szerint a Kreml éppen azért kezdett sürgős egyeztetésbe Trumppal, mert felmerült a rakéták átadása – amit Oroszország nem nézne jó szemmel. Az ukrán elnök már csütörtökön megérkezett az Egyesült Államokba, ahol a Fehér Házban tartott találkozó előtt amerikai védelmi ipari vállalatok képviselőivel is egyeztetett.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Trump azért Magyarországon találkozik Putyinnal, mert mindketten kedvelik Orbánt
Az amerikai elnök szerint Orbán jó házigazda lesz, Magyarország pedig biztonságos hely egy ilyen találkozóra.


Donald Trump a Fehér Házban beszélt arról, hogy Budapesten találkozik majd Vlagyimir Putyinnal. Az amerikai elnök pénteken fogadta

Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt Washingtonban, ahol a közös munkaebéd előtt válaszoltak az újságírók kérdéseire. Ekkor került szóba a magyar fővárosban tervezett csúcstalálkozó is.

Trump közölte, hogy azért Magyarországon találkozik az orosz elnökkel, mert mindketten kedvelik Orbán Viktort. Úgy fogalmazott: szerinte Magyarország biztonságos ország, Orbán Viktor pedig „nagyon jó munkát végez”.

Hozzátette: „náluk nincs sok olyan probléma, amik más országokban van”, illetve úgy vélte, a magyar kormányfő „nagyon jó házigazda lesz”.

Az egyik kérdés arra vonatkozott, hogy Zelenszkij is részt vesz-e a budapesti találkozón. Trump szerint ez még nem dőlt el, ugyanakkor megjegyezte, hogy Zelenszkij és Putyin között „rossz a viszony”. Hozzátette: szeretné, ha mindenki jól érezné magát.

Donald Trump csütörtökön jelentette be, hogy Budapesten találkozik majd Putyinnal. A találkozó pontos időpontját egyelőre még nem tűzték ki. A megbeszélés célja az ukrajnai háború lezárása.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET: