HÍREK
Joan Laporta klubelnök látta vendégül Krasznahorkai Lászlót a Barcelona egyik meccsén. Az író egy Facebook-posztban köszönte meg a gesztust, amelyben egy gyerekkori vágyát is megosztotta.
HÍREK
Az író posztban reagált a gratulációkra, és megosztotta gondolatait a NobelMobil után hozzá eljuttatott üzenetekről is. A bejegyzésben a program koordinátorát és „szellemi anyját” név szerint is kiemelte.
HÍREK
A tavaly kitüntetett venezuelai ellenzéki vezető személyesen vitte el Donald Trumpnak a Nobel-békedíját. Az amerikai elnök közölte: megtartja a díjat.
HÍREK
Az angol nyelven elhangzott beszédet Nyáry Krisztián fordította le magyarra és osztotta meg a közösségi oldalán.
HÍREK
Kertész Imre után ő a második magyar irodalmi Nobel-díjas. Az elismerést a hagyományoknak megfelelően Alfred Nobel halálának évfordulóján adták át.
HÍREK
Az író a második magyar irodalmi Nobel-díjas. A hagyományoknak megfelelően idén is Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át az elismeréseket.
HÍREK
Szerdán három Tarr Béla-filmet is műsorra tűz a közmédia az író tiszteletére. Emellett egy platós teherautó járja a fővárost, amelyről Krasznahorkai saját hangja szólal meg.
HÍREK
Krasznahorkai László stockholmi beszéde hétfőn könyv alakban is megjelenik a Magvető Kiadó gondozásában. Az író szerdán veszi át elismerését.
HÍREK
A friss Nobel-díjas egy ma hajnalban bemutatott svéd portréfilmben mondta el megrázó gondolatait. Hozzátette, a bántalmazó anyát ennek ellenére is szereti.
HÍREK
A Józsefvárosból érkezett kedves üzenet híre gyorsan eljutott az íróhoz. Hivatalos oldalán, egy posztban azonnal válaszolt is a rajongóinak.
HÍREK
Svédország nagykövete adott baráti vacsorát a friss irodalmi Nobel-díjas tiszteletére. Az eseményen a 2023-as orvosi díjazott, Karikó Katalin is részt vett.
HÍREK
Az író Facebook-oldalán mondott köszönetet mindazoknak, akik gondoltak rá és gratuláltak neki az irodalmi Nobel-díj kihirdetése alkalmából.
HÍREK
A Nobel-díjas író pár mondatban reagált ma a díjra, az azt követő jókívánságokra, és meg is köszönte az olvasóinak őket. Záporoznak is a kommentek a poszt alá.
HÍREK
Az orosz elnök szerint az illetékes bizottság sok esetben olyanoknak ítélte oda az elismerést, akik semmit se tettek a békéért, amivel aláásta a díj presztízsét.
HÍREK
A kommunikációs igazgató szerint az elnök tovább dolgozik békemegállapodásokon és életek megmentésén. A Norvég Nobel-bizottság döntése értelmében az idei díjazott María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető.
HÍREK
Az indoklás szerint María Corina Machado „fáradhatatlanul dolgozik a demokratikus jogokért Venezuelában”, ahol az utóbbi időben számos konfliktus ütötte fel a fejét.
HÍREK
A Fidesz alelnöke büszke a magyar író Nobel-díjára, de felsorolta, hogy szerinte ki mindenkinek járt volna még az elismerés.
Népszerű
Ajánljuk