HÍREK
A Rovatból

„Az oroszok csak az erőszak nyelvén értenek, ezért kell az ukrán előrenyomulás és a szankciók”

Közben őrizetbe vették Ukrajnában a világ egyik legnagyobb repülőgép- és helikopter-hajtóműveket gyártó cégének, a Motor Szicsnek a tiszteletbeli elnökét. A gyanú szerint illegálisan szállítottak katonai célú alkatrészeket az orosz légierő gépeihez.


Az Oroszországhoz intézett felszólítás, hogy vonja ki csapatait a zaporizzsjai atomerőműből, nem elég, fegyverekre és szankciókra van szükség, mert Moszkva csak az erőszak nyelvén ért - jelentette ki Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője vasárnap a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.

A tisztségviselő arra reagált, hogy a héten a világ iparilag legfejlettebb hét államát tömörítő G7-ek felszólították Oroszországot: haladéktalanul adja vissza Ukrajnának a zaporizzsjai atomerőmű feletti teljes irányítást, és vonja ki csapatait a létesítményből.

Jermak szerint az Ukrajna elleni orosz háború azt bizonyítja, hogy az ellenség az ukrán fegyveres erők nyomására visszavonul, gazdasága pedig a rendszerszintű szankciók miatt tönkremegy. Hangsúlyozta, hogy "több eltökéltségre van szükség az ellenség közös legyőzéséhez", mert különben semmi sem állítja meg a "terroristákat".

Herman Haluscseno energetikai miniszter egy televíziós interjúban rámutatott arra, hogy Ukrajnában az orosz invázió miatt a szélenergia hasznosítása 90 százalékkal csökkent az országban, a napenergiáé pedig mintegy 40-50 százalékkal. Emlékeztetett arra, hogy a zöld energiaforrások kiaknázása javarészt az ország déli részében folyt, most ezeket Ukrajna elveszítette. Hozzátette, hogy 2019-ben és 2020-ban Ukrajnában a zöldenergiaforrások kihasználása gyors növekedésnek indult, részesedése Ukrajna energiarendszerében elérte a 10-11 százalékot. "Volt egy olyan stratégiánk, amely azt írta elő, hogy 2030-ban Ukrajnában a zöldenergia részaránya legalább 25 százalék legyen" - jegyezte meg a miniszter.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vasárnap őrizetbe vette Vjacseszlav Bohuszlajevet, a világ egyik legnagyobb repülőgép- és helikopter-hajtóműveket, valamint erőművi gázturbinákat gyártó vállalatának, a Motor Szicsnek a tiszteletbeli elnökét, volt parlamenti képviselőt, és a vállalat külgazdasági osztályvezetőjét. Azzal gyanúsították meg őket, hogy illegálisan szállítottak katonai célú alkatrészeket az orosz légierő gépeihez.

Ukrajnában lelőtt több orosz helikopterben találtak ugyanis a Motor Szics által gyártott hajtóművet - derült ki a nyilvánosságra hozott nyomozati anyagokból.

Az orosz erők Dél-Ukrajnában Mikolajivot, délkeleten Zaporizzsját, valamint Dnyipropetrovszk megyét támadták meg iráni gyártmányú harci drónokkal, az északkeleti országrészben lévő Szumi megyét pedig Grad sorozatvetőkkel, aknavetőkkel és más tüzérségi fegyverekkel lőtték - írta az Ukrajinszka Pravda hírportál megyei kormányzók beszámolóiból készített vasárnapi összefoglalójában.

Mikolajiv megyét vasárnapra virradóan támadták meg az orosz erők iráni drónokkal, a megyeközpontot pedig rakétákkal lőtték. Utóbbi támadásban a legfrissebb információk szerint eltaláltak egy ötemeletes lakóépületet, és a mellette álló tízemeletes ház is megrongálódott. Az eddigi információk szerint hárman sebesültek meg. Találat ért egy raktárépületet is, onnan egy helyi lakost szállítottak sebesüléssel kórházba.

Harkiv megye orosz megszállás alól felszabadított településeit is változatlanul ágyúzzák az orosz csapatok, elsősorban infrastrukturális létesítményeket támadnak. Szombaton egy helyi lakost szállítottak sebesüléssel kórházba. Rakétacsapás érte Halicinove térségét is, ahol ketten sebesültek meg.

A Donyec-medencében is folytatódnak a heves harcok. Luhanszk megyében főként a frontvonal mentén súlyos a helyzet. Az orosz erők az elmúlt napban 23-szor nyitottak tüzet az ukrán katonák állásaira. Az ukrán légierő 17 csapást hajtott végre. Megerősített információk szerint találatot kapott az orosz hadsereg 15 haditechnikai és fegyverzetkoncentrációs területe, valamint légvédelmi rakétarendszereinek két állása.

Pavlo Kirilenko Donyeck megyei kormányzó a Telegramon közölte, hogy az utóbbi egy napban az orosz támadásokban két civil halt meg a régióban, és kilencen megsebesültek. Az ukrán hatóságok a felszabadított településeken négy helybeli holttestére találtak rá.

Dmitro Orlov, az orosz megszállás alá került Enerhodar polgármestere arról számolt be, hogy tüzérségi lövedék csapódott be a város egyik szállodájába, amelyben gyakran tartózkodtak orosz katonák. Az épületben súlyos kár keletkezett, de egyelőre nem tudni, hogy sebesülés történt-e - tette hozzá.

Herszon megyében a helyi kormányzó közlése szerint az orosz erők folytatják a polgári lakosság kényszerkitelepítését, sietve ürítik ki a hivatali épületeket és más ingatlanokat Beriszlav környékén és Herszonban. A megyeszékhelyen nőtt a fosztogatások száma. A beriszlavi járást ismét ágyúzták az orosz erők, vannak sebesültek és halottak a civilek között, számokat azonban nem hoztak nyilvánosságra.

Lövedék csapódott egy gabonaraktárba, amelyben ezer tonna búza és több traktor semmisült meg. Eközben az ukrán fegyveres erők Beriszlavnál lelőttek egy orosz Ka-52-es (Aligator) típusú támadóhelikoptert.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Barabás Richárd bejelentette: új szervezetet indít a választásra, Magyar Péter azonnal reagált rá
A Tisza Párt elnöke szerint minden ilyen kezdeményezés a Fidesz érdekeit szolgálja: „Létrehozhattok akár 100 új pártot is a magyarok megosztására, nem fogtok sikerrel járni.”


Új szervezetet hív életre Barabás Richárd, a Párbeszéd–Zöldek társelnöke, hogy elinduljon a választásokon.

„Lehet egyszerre szolgálni a kormányváltás ügyét és képviselni azt a modern, izgalmas, európai, befogadó értékrendet, ami sokunk identitásának alapvető része. Úgyhogy egy teljesen új alapokon nyugvó szervezetet hívok életre azért, hogy elinduljon a választásokon”

- közölte a Facebook-oldalára feltöltött videójában Barabás.

A politikus a videóban egyértelművé tette, hogy Magyar Pétert tekinti az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének, és szerinte az egyéni választókerületekben a Tisza Párt indulóit kell támogatni. Úgy véli azonban, hogy listán más pártoknak is labdába kell rúgniuk. Motivációjaként említette, hogy a Pride betiltásakor ugyan értette, miért maradtak sokan csendben, „gumicsontra” hivatkozva, de ez a hozzáállás fájt neki.

A bejelentésre szinte azonnal reagált Magyar Péter is, aki szerint a kezdeményezés a Fidesz érdekeit szolgálja.

„Tudtuk, hogy jönni fog Orbánék megrendelésére az új párt, hogy elvigyetek 1-2 százalékot a rendszerváltást óhajtó millióktól...Van egy rossz hírem számotokra, létrehozhattok akár 100 új pártot is a magyarok megosztására, nem fogtok sikerrel járni. A magyar emberek ítéletet mondanak felettetek (is) jövő áprilisban”

– fogalmazott a Tisza Párt elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor válaszolt a miniszterelnöki vitafelkérésre: Magyar Péter helyett inkább egy EU-s bürokratával ülne le
Pintér Bence polgármester hozta nyilvánosságra a miniszterelnök válaszát, aki ezzel lényegében elutasította a kihívóját. Magyar Péter korábban azonnal igent mondott, és a kormányfő bátorságát firtatta.


Válaszolt Orbán Viktor miniszterelnök Pintér Bence győri polgármester felkérésére, amely szerint november 15-ére nyilvános vitára hívta Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét és a hivatalban lévő kormányfőt. A polgármester a közösségi médiában számolt be a miniszterelnök válaszáról, eszerint a miniszterelnök azt mondta: „megfontolja” – írta a 24.hu.

Pintér Bence a választ úgy kommentálta:

„No nem azt, hogy vitázzon a kihívójával, mert az valami érthetetlen okból szerinte nem lehetséges, inkább azt gondolná át, hogy egy EU-s bürokratával leülne-e”.

A polgármester hozzátette: „Természetesen Orbán elnök úr eszmét cserélhet Ursula von der Leyen elnök asszonnyal is Győrben, bár nem igazán értem, hogy ha ezt lehet, akkor Magyar elnök úrral miért nem lehet vitázni”. Szerinte a miniszterelnök azt fontolja meg, amit senki nem kér tőle, viszont „amit a választók kérnek, azt semmibe veszi.”

Magyar Péter még a felkérés napján elfogadta a meghívást, és úgy reagált: „A kérdés már csak az, hogy a leköszönő miniszterelnök összeszedi-e a bátorságát két adatlopás és listázás között, hogy 20 év után vállaljon egy valódi vitát.”

A győri polgármester azután próbált megszervezni egy Orbán–Magyar-vitát, hogy kiderült, november 15-én a Tisza Párt és a Fidesz is választási gyűlést tart a városban. A kormányfő az elmúlt időszakban többször is úgy fogalmazott, hogy ő nem Magyar Péterrel, hanem „a gazdáival” vitatkozik minden héten Brüsszelben. Egy októberi felmérés szerint a magyarok 63 százaléka támogatná a két politikus nyilvános vitáját. Legutóbb 2006-ban rendeztek miniszterelnök-jelölti vitát Magyarországon, akkor Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor ült le egymással szemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Zsiday Viktor a pénzügyi védőpajzsról: csak végveszélyben vagy nagy válságban van jelentősége
A miniszterelnök győzelmet hirdetett, de a pénzügyi szakember szerint ez hamis biztonságérzetet adhat. A felelőtlen költekezés ugyanúgy katasztrófához vezethet.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. november 10.



Zsiday Viktor befektetési szakember a blogján elemezte Orbán Viktor amerikai látogatása után tett bejelentését a „pénzügyi védőpajzsról”. A szakértő szerint a miniszterelnöki bejelentés gazdasági szempontból a látogatás legérdekesebb eleme volt.

Orbán Viktor úgy nyilatkozott, „bizonyos Magyarországgal szemben alkalmazható brüsszeli eszközök mostantól kicsorbultnak tekinthetők. Tehát az, hogy nekünk van egy pénzügyi védőpajzsunk, ez jó néhány velünk szembeni brüsszeli tervet likvidál.”

Zsiday úgy véli, a bejelentés minden bizonnyal egy, az amerikai jegybankkal vagy pénzügyminisztériummal kötött swap-line-ról szólhat, ami leegyszerűsítve azt jelenti, hogy szükség esetén Magyarország nagyobb mennyiségű dollárhoz juthat. Ennek akkor van jelentősége, ha egy ország jegybankjának kevés a devizatartaléka, vagy a bankrendszerének dollárra van szüksége. A szakértő hangsúlyozza: Magyarország számára az euró sokkal fontosabb, ennek akkor lehet értéke, ha a forint egy spekulatív támadás vagy külső sokk miatt nagy nyomás alá kerül.

Hozzáteszi: ilyen segítségnek csak „végveszélyben / nagy válságban van jelentősége”.

A csomag nem véd meg a saját hibáinktól, de segítheti a válságmenedzsmentet, ha „nagy hülyeséget csinálunk (pl. óriási költekezés a választások előtt) és/vagy kívülről ránk zuhan valami váratlan” - írja a szakértő egy hasonlattal is érzékeltetve, mire gondol.

„Olyan, mint egy biztonsági öv vagy egy légzsák: ha balesetet szenvedünk az semmiképpen sem lesz jó, de talán nem halunk bele. A nagy veszély az, ha a védőfelszereléseken felbuzdulva azt gondoljuk, hogy nyugodtan száguldozhatunk az autóval. A swap-line vagy más pénzügyi segítség ellenére is nehéz helyzetbe lehet hozni a magyar gazdaságot finanszírozási oldalról bármit is mond a miniszterelnök, gondoljunk csak Liz Truss rövid életű brit kormányára és a kötvénypiac általi kivégzésükre.”

A befektetési szakember szerint Orbán Viktor mondata, miszerint „el lehet felejteni”, hogy „a magyar gazdaságot finanszírozási oldalról lehet fojtogatni”, nem teljesen érthető, mivel a finanszírozási oldalt a kötvénypiaci hozamok határozzák meg, ami az állam megítélésétől és a gazdaságpolitikába vetett bizalomtól függ.

És Zsiday szerint egyelőre mi fojtogatjuk saját magunkat.

„A korábbi, gyakran felelőtlen (mind jegybanki, mind költségvetési, mind gazdaságpolitikai) viselkedésünk miatt eléggé drágán finanszírozzuk az államadósságot. Ez nem lesz olcsóbb egy »pénzügyi védőpajzstól«. Akkor lesz olcsóbb, ha a hitelezőink (a magyar lakosság is!) úgy látja, hogy a forint megbízható, stabil deviza, az adósságpálya fenntartható, a kormányzat nem avatkozik ad-hoc módszerekkel a gazdaságba, és középtávon növekedési pályán van Magyarország. Ezt kell elérni, és akkor védőpajzsra sem lesz szükség, mert a jelenlegi 6-7% helyett a szlovák/horvát/cseh 3-4%-on kapunk majd pénzt” – írja a szakértő.

Mint ismert, Orbán Viktor a 2025. november 7-i washingtoni megbeszélés után beszélt a „pénzügyi védőpajzsról”, ám annak részleteiről sem a Fehér Ház, sem az amerikai pénzügyi hatóság nem adott ki tájékoztatást.

A találkozó kézzelfogható eredménye a hírügynökségek beszámolói szerint inkább az volt, hogy Magyarország egyéves felmentést kapott az orosz energia ellen irányuló amerikai szankciók alól. Bár a magyar kormány kezdetben azt hangsúlyozta, hogy a mentesség időkorlát nélküli, ezt Fehér Házból nyilatkozó források cáfolták, és Szijjártó Péter vasárnapi Facebook-posztjában is már csak annyi szerepel, „Magyarország mentességet kap az orosz energiahordozókra vonatkozó amerikai szankciók alól”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter betegség miatt lemondta országjárása hétfői állomását, de szombaton már Orbán Viktorral egy időben kampányol Győrben
A Tisza Párt elnöke a közösségi oldalán jelentette be, hogy a dévaványai találkozó elmarad. A szombati győri eseményt azonban megtartják, ahol a polgármester már vitára is hívta a két politikust.


Betegségre hivatkozva lemondta országjárásának következő állomását Magyar Péter, így törölték a naptárból a mai dévaványai eseményt. A Tisza Párt elnöke arra kért mindenkit a Facebookon, hogy terjesszék a hírt, nehogy valaki feleslegesen utazzon a helyszínre.

„Sajnos a mai dévaványai esemény a betegségem miatt elmarad. Kérlek, osszátok meg, hogy senki ne utazzon feleslegesen! Köszönöm!”

– közölte Magyar Péter.

A Tisza Párt az Index megkeresésére annyit közölt, hogy a lemondás ellenére a szombati, november 15-i győri eseményre már sor kerül. A dátum azért is különösen fontos, mert Orbán Viktor miniszterelnök ugyanezen a napon látogat Győrbe, a Digitális Polgári Körök (DPK) országjárásának első állomásaként. Pintér Bence, Győr polgármestere korábban vitára hívta a két politikust a városháza dísztermébe, kihasználva, hogy egyszerre lesznek a városban. Magyar elfogadta a meghívást. A miniszterelnök viszont egy útközben készült videóban jelezte, hogy nem kíván részt venni a vitán. „Én Magyar Péter gazdáival vitatkozom minden héten Brüsszelben” – fogalmazott Orbán Viktor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk