hirdetés

KULT

A Kertész utcai Shaxpeare-mosó kapja a legjobb előadás díját a színikritikusoktól

Kurázsi díjjal ismerik el a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóit, oktatóit és dolgozóit, akik kiálltak egyetemük szabadságáért.

Link másolása

hirdetés

A Kertész utcai Shaxpeare-mosó című produkció kapja a legjobb előadás díját a Színházi Kritikusok Céhe tagjainak szavazatai alapján. A Színikritikusok díja átadó gáláját szeptember 12-én tartják a Bethlen Téri Színházban - közölte a szakmai szervezet.

Mivel az elmúlt időszakot a koronavírus-járvány jelentős mértékben befolyásolta, a céh tagjai idén ideiglenesen átalakított kategóriákban a 2019/2020-as és a 2020/2021-es évad emlékezetes és fontos teljesítményeit ismerik el. További változás, hogy idén nem a jelöltek listáját, hanem a díjazottak nevét hozták nyilvánosságra az elmúlt hetekben - áll a közleményben, amely szerint a lista csütörtökön vált teljessé.

A legjobb előadás díját elnyerő Kertész utcai Shaxpeare-mosó című produkció William Shakespeare Rómeó és Júlia című drámája, Závada Péter átirata és a társulat improvizációi alapján készült. Az Örkény Színház előadását 2019. szeptember 28-án mutatták be, rendezője Bodó Viktor.

Amint azt már májusban bejelentették, a Színházi Kritikusok Céhe életműdíját Szakács Györgyi jelmeztervező kapja.

A Színházi Kritikusok Céhének tagjai posztumusz különdíjjal tisztelegnek Lengyel Anna dramaturgi, műfordítói, színházszervezői munkássága előtt.

Kurázsi díjjal ismerik el a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóit, oktatóit és dolgozóit, akik kiálltak egyetemük szabadságáért.

A Trafó - Kortárs Művészetek Házát a lezárások alatti online jelenlétért különdíjjal ismeri el a szakmai szervezet.

hirdetés

A legígéretesebb pályakezdő díját 2021-ben Nagy Péter István kapja.

A legjobb színészi alakítás díját az Újvidéki Színház Anna Karenina című előadásában a címszerep megformálásáért Béres Mártának ítélték.

Az előző évek gáláihoz képest szerényebb ünnepséget tartanak szeptember 12-én a Bethlen Téri Színházban, az eseményt a szervezet Facebook-oldalán élőben közvetítik.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Elárulta Gubás Gabi, miért vállalta Dobrev Klára szerepét az Elk*rtukban

Azt mondta egy, a filmet promózó interjúban, hogy izgalmas kihívás volt, és nála volt a legjobb kezekben a szerep.

Link másolása

hirdetés

Nemrég megjelent egy plakát és egy előzetes az Elk*rtuk című filmről, de természetesen nem állt le a marketingkampány, és most egy interjú került ki a film Facebook-oldalára a Dobrev Klárát alakító Gubás Gabival.

Azt rögtön elmondta, hogy nem volt számára egyszerű döntés a szerep elvállalása, ambivalens érzései voltak egy korábban beszerzett rossz élmény miatt.

"Ha nagyon őszinte szeretnék lenni, akkor azt mondanám, hogy nagyon szívesen kimaradtam volna a filmből a politikai felhang miatt"

– mondta. A rossz élmény pedig nem volt más, mint Mohácsi János 56 06 / őrült lélek vert hadak című darabja, ami után rengeteg gyalázkodó üzenetet kapott, pedig végül visszaadta a szerepet az első terhessége miatt. Aztán mégis elvállalta Gyurcsány feleségének a szerepét. Elmondása szerint azért, mert izgalmas kihívásnak érezte.

"Most, hogy leforgattuk a filmet, arra jutottam, hogy nálam volt Klára szerepe a legjobb kezekben" - nyilatkozta, tehát végül megbékélt a döntéssel, és elmúltak az ambivalens érzések.

hirdetés

A színésznő szerint neki egy szerep megformálásakor mindig az a fontos, hogy milyen közös pont van közte és a karakter között. Dobrev Kláránál ez a közös pont nem volt más, mint a férje melletti kitartás és a maximális lojalitás.

Keith English rendezővel főként az akkori miniszterelnök feleségének emberi arcát szerették volna megmutatni. Arra a kérdésre, hogy Gyurcsányt ki alakítja, mindössze annyit mondott: a gyerekeinek is azt tanítja, hogy ne spoilerezzenek, tehát ő sem fogja elárulni.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Több mint egy év után először jelentkezett Facebook-poszttal Kiss Tibi

A zenész tavaly nyáron vonult el egy hosszabb terápiára, de már „ismerkedik a színpadi léttel”.

Link másolása

hirdetés

Tavaly nyáron terápiára vonult el Kiss Tibi, a Quimby énekese, mert – mint fogalmazott – teljesen kimerült, problémáit pedig először egyedül, segítség nélkül akarta megoldani. Az idén 50 éves zenész ezután sokáig nem jelent meg a nyilvánosság előtt, egy év után először a Budapest Bár Budapest Parkban tartott koncertjén jelent meg a színpadon.

Most pedig a közösségi médiában is megszólalt az együttes frontembere – Kiss Tibi tavaly június óta először posztolt a Facebookra.

A zenész megköszönte a szeretet és a türelmet, majd azt írta:

Egyelőre kis lépésekben elkezdtem ismerkedni a színpadi léttel. A Budapest Bárral és a Csík zenekarral már szerepeltem. Csodálatos élmény volt újra látni Titeket, együtt rezegni a zenészekkel és veletek a muzsika hullámain. Megkezdtem a próbákat az Aranyakkorddal és a quimbys fiúkkal is elindultak már a beszélgetések a lehetséges jövőről.

Ígérete szerint a konkrétumokkal később jelentkezik. Posztja végén pedig megírta, hol és kikkel lehet vele találkozni a közeljövőben:

hirdetés
  • Szeptember 25. Budapest Bár, Tótfalu (Vajdaság)
  • Október 2. Budapest Bár koncert / Tiszavasvári
  • Október 16. Budapest Bár, Veszprém, Hangvilla.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Megszületett a döntés: Zamárdi a Soundra szavazott

Nemrég lezárult Zamárdiban a közvélemény-kutatás arról, hogy a következő három évben megrendezzék-e a településen a Balaton Sound fesztivált.

Link másolása

hirdetés

A konzultációban a helyiek több mint 50%-a vett részt és az eredmény szerint a többség, mintegy 80% arra szavazott, hogy Európa egyik legismertebb fesztiváljának az elkövetkező három évben továbbra is Zamárdi adjon helyet.

A Balaton Sound 2007-óta rajzolta fel Zamárdit a nemzetközi fesztiváltérképre, azóta világsztárok sorát felsorakoztatva, évről-évre egyre népszerűbbé tette a déli-part egyik legszebb települését. Zamárdi „fesztiválja” azóta többször lett Európa legjobb zenei rendezvénye, ezzel a város és a Balaton legnagyobb turisztikai és zenei-kulturális attrakciója.

„Nagy elismerés számunkra, hogy Zamárdi lakosai úgy döntöttek, hogy ragaszkodnak a fesztiválhoz. Ez visszaigazolás számunkra, hogy egy ilyen kaliberű rendezvény nemcsak a fesztiválozók számára megkerülhetetlen esemény, de a helyiek is büszkék arra, hogy bekerültek a nemzetközi fesztivál „vérkeringésébe”, ezzel a helyi turizmust egy sokkal magasabb szintre emelve”

- mondta Fülöp Zoltán, a Balaton Sound főszervezője.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Diana-film: Kristen Stewart elbűvölő az első hosszú előzetesben

Megérkezett a Diana hercegnéről szóló film első hosszú előzetese!

Link másolása

hirdetés

Pablo Larraín, a Jackie rendezőjének filmjét, a Spencert szeptember elején a Velencei Filmfesztiválon már láthatta a közönség és a szakma. A kritikusok egyenesen odavoltak érte: a legjobban a Diana hercegnő szerepében feltűnő Kristen Stewart mesteri játékáról áradoztak.

A Spencer 1991 karácsonyán játszódik, tehát abba az időszakban enged bepillantást, amikor Diana hercegnő és Károly herceg házassága már romokban hevert, a királyi család azonban arra törekedett, hogy a külvilág felé idilli képet mutasson.

A filmhez most megérkezett egy, az előzőnél hosszabb előzetes, amelyben eddig nem látott jelenetekben elevenedik meg előttünk annak a Dianának a portréja, aki egyre jobban összeroppan a paparazzik és a folyamatosan romló házassága miatt.

A Spencer november 5-én érkezik majd a hazai mozikba.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: