A hihetetlen szegedi könyvtár
Tóth Enikő írása, Forrás: Bestmaster
A Harry Potter-kategóriában mindjárt két versenyző is akad. Az egyik a Chicagoi Egyetem Hartper Könyvtárának olvasóterme. Ez a helyiség a William Reiney Harper Emlékkönyvtár része, amely 1910-ben épült és Chicago első miniszterének állít emléket. Az angol-gótikus stílusú könyvtár többek között 39 láb magas (több, mint 11 méteres) belmagasságával vívta ki a helyét a rendkívüli könyvtárak között.
A Washingtoni egyetem Suzallo könyvtárának olvasóterme szintén szolgálhatna a varázslóinas történetének díszleteként: már röviddel az építése után is a világ egyik legcsodálatosabb termeként tartották számon.
Boltíves mennyezete és keményfa bútorzata különleges eleganciát kölcsönöznek neki. Persze a könyvtár külső részére is érdemes egy pillantást vetni: kézzel készült szobrok díszítik ugyanis, melyek a világ nagy tudósait és művészeit, például Platont vagy William Shakespeare-t ábrázolják.
Fotó: Wikipedia
Ha valaki a fantasy helyett a sci-fi irányába mozdulna, akkor Torontóba érdemes ellátogatnia. A Thomas Fisher Ritka Könyvek Könyvtára ugyanis leginkább a Start Trekből ismert űrhajók belső terére emlékeztet: a világítást egy különös „reaktor” szolgáltatja.
Ez a könyvtár birtokolja egyébként Kanada legnagyobb gyűjteményét a történelmi és nyilvánosan hozzáférhető könyvekből. Egészen a 17. századig visszamenően találhatunk itt ritkaságokat, de itt van Darwin A fajok eredete című művének másolata, vagy Shakespeare műveinek eredeti fólió kiadásai.
Fotó: Wikipedia
A Szabad Berlini Egyetem Filológiai Könyvtára bennünket leginkább egy kockás tengerimalacra elékeztet, pedig a modern, világos épület a főépítész, Norman Foster szerint az emberi agyra emlékeztet, ezért „Berlin Brain”-nek, Berlin Eszének is becézik.
Az épület négy emeletes épültében levegőkeringetés működik, a belső felület pedig úgy szűri meg a napfényt, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsa az erős koncentrációhoz. Az átlátszó „téglák” beengedik a napfényt a több mint 700.000 kötetet számláló terembe.
Fotó: Wikipedia
A japán Tama Művészeti Egyetem könyvtára finom oszlopai, nagy ablakai és légies vonalai könnyedséget kölcsönöznek az épületnek – minket magyarokat viszont egy kicsit a Mézga család kalandjaiból ismert űrvárosokra fognak emlékeztetni. A vasbeton-üveg épület 60.000 négyzetméternyi beltérrel büszkélkedhet. Külsejét leginkább egy szögletes Colosseumhoz szokták hasonlítani, míg a belső teret állítólag közép-európai katedrálisokról mintázták.
Persze a Szegedi Egyetem Tanulmányi és Információs Központjának sincs szégyellni valója. A lista összeállítói szerint is hihetetlen, hogy az épület mintegy 5000 vendéget képes fogadni. Eredetileg non-profit centrum volt, de mára hasznot termelő látványosság is.
Fotó: Wikipedia
Fotó: Wikipedia
A különleges épületben tanulmányi szolgáltatások központjai, konferencia- és előadótermek és az egyetem könyvtára kapott helyet. Az épület az egész környék és Szeged tudományos életének központjává vált.
Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot!