KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Sebestyén Balázs is megemlékezett Vajnáról: jószívű ember volt

A műsorvezető szerint Andy azt várná tőlük, hogy röhögjenek.

Link másolása

Hétfő reggel megszólaltak a Rádió1 munkatársai is Andy Vajna halála kapcsán. A Balázsék című műsort a megemlékezéssel kezdték.

A magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakja, filmproducer, a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos halálhírét vasárnap jelentették be. 75 éves volt, hosszú betegség után érte a halál.

"Ismerve Andyt, ő azt várná tőlünk, hogy vezessük ugyanúgy a műsort. Jól seggbe rúgna minket, ha azt mondanánk hogy nem röhögünk, nem vagyunk vidámak. Az egész rádió nagyon sokat köszönhet neki" - mondta Sebestyén Balázs.

"Jó irányító és startéga volt és itt a rádiónál is mindenki nagyon szerette, mert egy jószívű, jótermészetű ember volt" - tette hozzá.

Balázs azt mondta: semmit sem tudott Vajna rossz egészségi állapotáról - idézte a műsorvezető szavait a 24.hu.

Lapinformációk szerint vasárnapra otthonában találtak holtan Andy Vajnára, erről itt olvashatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Ekkora ovációval fogadta a tömeg Vácon, hogy Magyar Péter feljelenti Orbán Viktort
Hatalmas volt a taps és éljenzés, amikor Magyar Péter bejelentette, hogy rágalmazás miatt két évre börtönbe juttatná a miniszterelnököt.

Link másolása

Taps, éljenzés és zászlólengetés - ezekkel reagált a Vác belvárosában összegyűlt tömeg arra, amikor Magyar Péter közölte, hogy vasárnap feljelenti Orbán Viktort, amiért azzal vádolja, hogy háborúpárti.

„A holnapi napon feljelentem Orbán Viktor miniszterelnököt, a Fidesz elnökét aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazásért”

– jelentette be a Tisza Párt politikusa. Magyar még azt is hozzátette, hogy ezért kétéves szabadságvesztés jár.

„Csak?” - kérdezte valaki a tömegből bekiabálva, majd újabb tapsvihar és ováció tört ki.

Magyar Péter ezután még felszólította Orbán Viktort, hogy ne bújjon a mentelmi joga mögé, egyúttal várja azt, hogy mikor mehet az ügyben tanúmeghallgatásra.

Magyar Péter teljes váci beszédét itt lehet megnézni. A feljelentésről szóló rész 27:50-nél kezdődik:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Több száz ismeretlen búcsúztatta a magyar származású holokauszttúlélőt, akinek nem lehettek gyerekei
A dédunokaöccse a közösségi médiában kérte arra az embereket, hogy menjenek el a koncentrációs tábort megjárt asszony temetésére, mert már minden rokona meghalt.

Link másolása

Több százan búcsúztatták a a magyar származású holokauszttúlélőt az izraeli Haifában - írja a The Jewish Chronicle.

A sok ismeretlen ember azután gyűlt össze, hogy a nő dédunokaöccse a közösségi médiában arra kérte az embereket, hogy menjenek el Esther Greizer temetésére. Az asszonynak ugyanis nem voltak hozzátartozói.

A 95 éves holokauszttúlélő, Esther Greizer a holokauszt izraeli emléknapján hunyt el. A felhívást követően több százan gyűltek össze, a tömeg az utcán tolongott, volt aki zászlót vitt, voltak akik könnyeztek.

A nő még gyerekként szenvedte el a „halál angyalaként” hírhedtté vált Josef Mengele kísérleteit.

A dédunokaöccse a felhívásában írta meg, hogy a rokonának a koncentrációs táborban elszenvedett kínzások miatt nem lehettek saját gyermekei.

„Ez nem gátolta meg Esztit abban, hogy megházasodjon a néhai Gershonnal, akivel szeretettel és odaadással teli, boldog életet éltek. Mivel nem lehettek gyerekei, olyanok voltunk számára, mint az unokái, még úgy is, hogy a testvére dédunokái voltunk”

– írta. Hozzátette, hogy mivel nincsenek az asszonynak hozzátartozói, így a hagyományos gyászidőszak, a süve elmarad, és csak temetést tudják megtartani.

Forrás: RTL.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Szuper kezdeményezésnek tartottam, de soha nem gondoltam volna, hogy egyszer mi is kapcsolatba kerülünk a Bátor Táborral”
Miután Levi betegsége kiderült, a Bátor Tábor szervezői megkeresték, hogy vegyen részt a nyári táborukban. Azóta Levi élete megváltozott. Az ott tapasztalt élmények hatására mára már a Bátor Tábor önkéntese szeretne lenni. Élményeiről édesanyja mesélt nekünk!

Link másolása

Gyógyító légkör, inspiráció és kaland – ez volt az a három dolog, amit az egyik résztvevő fiú édesanyja, Radó Annamária emelt ki nekünk, amikor arról kérdeztük, mi volt a legmeghatározóbb a gyermeke számára a Bátor Táborban. Olyan élmények, amelyek feltöltik a gyerekeket és erősítik a lelküket.

Már első benyomásuk is elképesztően pozitív volt a táborról:

„Kicsit szorongva indultunk el, mivel olyan helyre készültünk, ahol senkit sem ismert a fiúnk.

Ám a megérkezésünkkor olyan kirobbanó jókedvvel, olyan szeretettel, olyan pozitív hozzáállással fogadtak bennünket, és annyira megható volt az egész, hogy alig tudtunk megszólalni. Lenyűgözött a szervezők és az önkéntesek nyitottsága és a hangulat."

Azt mondja, hogy a korábbi aggodalmak azonnal szertefoszlottak, és átadták magukat a barátságos fogadtatás élményének.

Kiknek szervezik a Bátor Tábort?A daganatos, súlyos vagy krónikus betegséggel diagnosztizált gyerekeknek sok nehézséggel kell megküzdeniük. Hónapokat töltenek a kórházban családjuktól és barátaiktól elszigetelve.

A Bátor Tábor ingyenes programjain azonban erőt kapnak a gyógyuláshoz, önbizalmat az élethez. Évente több mint 3000 beteg gyereknek és környezetüknek (szülők, testvérek mellett iskolai programjaikon osztálytársaiknak is) nyújt sorsfordító élményeket. A tábort adományokból és az szja adó 1% felajánlásokból tartják fenn. A cél, hogy a gyerekek izgalmas programokba kapcsolódhassanak be és életre szóló élményekkel gazdagodjanak.

Rád is szükség van, hogy folytathassák munkájukat, és minél több beteg gyerek élhessen át gyógyító élményeket! Bővebben itt olvashatsz az 1%-os felajánlás módjáról. https://batortabor.org/hu/tamogass/egyszazalek/

Amikor Radó Annamária a Bátor Táborban tapasztaltakról mesél, sokan megkérdezik tőle, honnan tudtak a táborról, kitől hallottak róla.

„Korábban is tudtam arról, hogy létezik ez a tábor, tetszett az alapötlete és szuper kezdeményezésnek tartottam. De azt soha nem gondoltam volna, hogy egyszer mi is érintettek leszünk és kapcsolatba kerülünk velük”

- mondta Radó Annamária.

"Miután a fiam, Levi betegsége kiderült, és kezelésen vett részt, a Bátor Tábor szervezői kerestek meg bennünket a kórházi kapcsolattartón keresztül, így tájékoztatást kaptunk erről a lehetőségről. Levi vacillált, hogy elmenjen-e, mert 14 évesen már nagynak érezte magát ehhez a táborhoz."

A kórházi kapcsolattartó kis idő elteltével ismét megkereste Annamáriát és minden szükséges információt elmondott  a táborról, amivel kedvet csináltak Levinek a programhoz, így beleegyezett, hogy elmegy.

A Bátor Tábor nem okozott csalódást Levinek. Olyannyira nem, hogy tábor után elhatározta, visszamegy. És annyira meggyőzték az ott tapasztalt élmények, hogy felnőttként szeretne „cimbora” lenni, vagyis a Bátor Tábor önkéntese. Mivel idén lesz 17 éves, pár évet várnia kell, a táborban ugyanis 20 éves kortól lehet önkéntesként dolgozni.

„Egyrészt lelkileg is sokat adott neki ez az egy hét, másrészt a programok is elnyerték a tetszését. Fontos, hogy lekössék a figyelmét, levezessék az energiáját, és ez a táborban sikerült is. Ráadásul megismerkedett ott egy lánnyal, akivel a 200 kilométeres távolság ellenére azóta is tartják a kapcsolatot. Rendszeresen találkoznak, gyakran beszélnek egymással. Úgyhogy érzelmileg is meghatározó élmény volt számára a Bátor Tábor.”

Vajon mi lehet a Bátor Tábor titka? Mi az, amivel gyakorlatilag elvarázsolja a gyerekeket és a szüleiket? 

Az egyik, amiért szeretik a tábort, hogy nem betegként, hanem teljesen átlagos gyerekként vagy tinédzserekként kezelik őket, és egész idő alatt kalandorokként tekintenek rájuk. A másik, amit sokan kiemelnek, az, hogy mindenki arra törekszik, hogy a résztvevők jól érezzék magukat és tartalmasan teljen az egész hét.

Annamária fia például imádta a kötélpályát, mivel megadta neki a kellő adrenalin-löketet a felmászással-lecsúszással. Amúgy is elég aktív életet él, kerékpározik, ezért pozitívan hatott rá a mozgás, és feltöltődött tőle a táborban.

„Nagyon hálás vagyok azoknak, akik évről évre megszervezik a Bátor Tábort, és azoknak is, akik az adományaikkal, adójuk egy százalékával lehetővé teszik a gyerekeknek, hogy részt vegyenek a táborban, és életre szóló élményekkel gazdagodjanak” -mondja Annamária.

„Mi magunk is részt veszünk önkéntes munkában. A lakóhelyemen például egy olyan szervezet tagja vagyok, amelyik a környékünk szépítésén dolgozik. A közeli parkban végzünk különféle munkákat, például locsolunk, fát ültetünk, felszedjük a szemetet, tájékoztatjuk a környéken élőket erről a lehetőségről.

A közösségépítés nagyon fontos számomra, ezért is remélem, hogy Levi terve megvalósul és egyszer a Bátor Tábor önkéntese lehet.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Látszik rajta, hogy nincs jól” – Tompos Kátya élete legnagyobb csatáját vívja
A betegség és szövődményei nagyon megviselték a szervezetét, csak lassan gyógyult, majd ezután derülhetett ki, hogy más probléma is van. A Blikk információi szerint a színésznő még külföldi kezelést is igénybe vett.

Link másolása

Korábban írtunk róla, hogy a Fábián Juli Emlékalapítvány a Facebookon tette közzé, hogy a 41 éves színésznő miért nem állt színpadon az elmúlt két évben: súlyos daganatos betegséggel küzd.

A több mint két éve tartó harc nem csak lelkileg és fizikailag megterhelő, de anyagilag, ezért fordultak a barátai a nyilvánossághoz, hogy pénzgyűjtéssel és egy jótékonysági koncerttel összeszedjék a szükséges külföldi gyógykezelés árát.

A Blikk szerint a színésznő kálváriája két évnél is régebben kezdődött: a lap információi szerint 2021 őszén, amikor a színésznő megfertőződött a koronavírussal.

A betegség és szövődményei nagyon megviselték a szervezetét, csak lassan gyógyult, majd ezután derülhetett ki, hogy más probléma is van. A Blikk információi szerint Tompos Kátya még külföldi kezelést is igénybe vett, a költségeket pedig állta, ameddig bírta, illetve ameddig a mellette álló barátai, szerettei bírták.

Nagyon nehéz időszak ez Kátya számára, aki próbál erős lenni, de embert próbáló a küzdelem. Sajnos, fizikailag is megviseli, mert bár próbál erős lenni, látszik rajta, hogy nincs jól – mondta a lapnak egy névtelen ismerős.

Link másolása
KÖVESS MINKET: