Megszólalt a tinédzser, aki az elsők között ért Sallai Nóra balesetének helyszínére
Mátai Nóra nem esett kétségbe, tudta, hogy mit kell ilyen helyzetben tenni. Ő beszélt s segélyhívó diszpécserével is, miután egy másik szemtanú sokkot kapott.
Végig Sallai Nóra mellett maradt az 15 éves lány, aki elképesztő lélekjelenléttel segített a színésznő súlyos autóbaleseténél, írja a Bors. Mátai Nóra és barátai éppen egy játszótéren beszélgettek Alsónémediben, amikor hallották a szörnyű csattanást, majd azonnal az úthoz szaladtak megnézni, hogy mi történt.
A tinédzser tudta, hogy mit kell tenni ilyen helyzetben. Talán ennek is köszönhető, hogy hogy a Sallai Nóra színésznőnél segédkező hölgy is a tininek adta át a telefont, hogy beszéljen a diszpécserrel, mert ő sokkot kapott a történteket látva.
„Hangos ordibálás hallatszott mind a két autó irányából. Én odamentem az anyukához, megmozdította a könyökét és akkor láttam, hogy vért köhög és hörög. A diszpécser mondta, hogy szedjük ki, viszont az ajtó be volt szorulva, négy férfi tépte le az ajtót, majd lefektettük őt egy pokrócra.
Mellé kellett feküdnöm, mellé kellett ülnöm, hogy nézzem a hörgését és a mellkasemelkedését. Amikor a kisfiút néztük meg, akkor szerintem neki már nem volt pulzusa, őt próbálták újraéleszteni, míg én a színésznő mellett maradtam”
„Miután a pokrócra fektettük, nekem meg kellett kérnem valakit, hogy tartsa a homlokát meg az állát. Egy nőt kértem meg, nekem pedig mellé kellett feküdnöm, hogy nézzem a mellkasemelkedését. Ezután pedig többen stabil oldalfekvésbe fektettük, egy hirtelen mozdulattal kellett átfordítanunk.
Amikor a mentők kiértek, akkor a kisfiút meg kellett tisztítani a ruháktól, hogy rá tudják csatolni a gépeket és újra tudják éleszteni. Ekkor már csak egy dolgunk volt, világítottunk, és szurkoltunk”
„Általános iskolában évente egyszer-kétszer volt egészségügyi óránk, és én ezeken aktívan részt vettem, érdekeltek és nagyon szerettem ezeket az órákat. Most pedig rendészeti iskolába járok, ahol szintén fogjuk tanulni az egészségügyi ellátást, ez is fontos része lesz a munkámnak” – tette hozzá Mátai Nóra, aki később rendőr szeretne lenni.
Végig Sallai Nóra mellett maradt az 15 éves lány, aki elképesztő lélekjelenléttel segített a színésznő súlyos autóbaleseténél, írja a Bors. Mátai Nóra és barátai éppen egy játszótéren beszélgettek Alsónémediben, amikor hallották a szörnyű csattanást, majd azonnal az úthoz szaladtak megnézni, hogy mi történt.
A tinédzser tudta, hogy mit kell tenni ilyen helyzetben. Talán ennek is köszönhető, hogy hogy a Sallai Nóra színésznőnél segédkező hölgy is a tininek adta át a telefont, hogy beszéljen a diszpécserrel, mert ő sokkot kapott a történteket látva.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy hónapnyi bizonytalanság után véget ért a keresés: a rendőrség megerősítette, hogy a Dunában február 21-én talált holttest azé a 18 éves fiúé, aki január 17-én tűnt el Budapesten.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Facebookon közölte, a helyszíni szemle és az azonosítási eljárás után kétséget kizáróan megállapították, hogy az eltűntként keresett fiút találták meg.
A fiú január 17-én hajnalban távozott az Ötkert nevű belvárosi szórakozóhelyről, de nem tért haza, ezt követően indult meg a keresése. A dunai vízirendészek a bejelentés után folyamatosan kutatták a folyót és annak környezetét, a munkájukat azonban a téli időjárás és a jégzajlás is nehezítette.
A holttestet végül február 21-én találták meg a Duna XI. kerületi szakaszán, a Rákóczi hídtól mintegy három kilométerrel délre.
A rendőrség kegyeleti és eljárási okokból a nyilvánosságot csak az azonosítás és a család értesítése után tájékoztatta.Közleményük szerint
bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, a rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja a haláleset körülményeit.
Egy hónapnyi bizonytalanság után véget ért a keresés: a rendőrség megerősítette, hogy a Dunában február 21-én talált holttest azé a 18 éves fiúé, aki január 17-én tűnt el Budapesten.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Facebookon közölte, a helyszíni szemle és az azonosítási eljárás után kétséget kizáróan megállapították, hogy az eltűntként keresett fiút találták meg.
A fiú január 17-én hajnalban távozott az Ötkert nevű belvárosi szórakozóhelyről, de nem tért haza, ezt követően indult meg a keresése. A dunai vízirendészek a bejelentés után folyamatosan kutatták a folyót és annak környezetét, a munkájukat azonban a téli időjárás és a jégzajlás is nehezítette.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy szakértő elmagyarázata, miért most találták meg az eltűnt diák holttestét: „Várni kellett arra, a folyó mikor adja vissza a testet”
A hideg víz és a lassú bomlás miatt maradt a test hetekig a Duna medrében. A rendőrök a keresés elejétől fogva a későbbi megtalálás helyszínét jelölték ki kutatási területként.
Több mint egy hónapnyi bizonytalanság után a Duna visszaadta a január 17-én eltűnt 18 éves fiú holttestét. A fiút hétfőn azonosították, a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény. A rejtélyre, hogy miért csak most került elő, egy szakértő adott magyarázatot.
A fiatal január 17-én hajnalban egy belvárosi szórakozóhelyről távozott, majd nyoma veszett. Telefonját később a rendőrök egy hajléktalannál találták meg, a Lánchídon pedig a kulcscsomójára bukkantak. Egy dunai hajó térfigyelő kamerája később rögzítette, hogy valaki a hídról a vízbe esik. Az eltűnés bejelentése után a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőrhajói váltásban, éjjel-nappal kutattak a fiú után a Duna Lánchíd és Csepel közötti szakaszán, figyelve a partot és a vízfelszínt.
„Nem volt meglepő, hogy nem hozott eredményt a kutatás, hiszen azok voltak az idei tél leghidegebb napjai, a folyó is jegesedett, a víz hőmérséklete a felszínen hidegebb volt, mint a meder alján, ilyenkor a vízbe fulladt emberi test sokkal tovább marad lent, mint a fagymentes napokon”
– magyarázta a Blikknek Csomor Balázs, egykori vízirendőr. Hozzátette, egy olyan mély és széles folyónál, mint a Duna, a keresők egyetlen dolgot tehettek:
„várni kellett arra, a folyó mikor adja vissza a testet.”
A szakértő szerint a hideg víz lelassítja a bomlást, így a holttestet a felszínre hozó gázok is lassabban szabadulnak fel. „Januárban, fagypont alatti hőmérsékleten, fagyott vízfelszínnél a test lesüllyed, a hideg miatt lassabb a bomlás, lassabban szabadulnak fel azok a gázok, amik a bomló holttestet a víz felszínére hozzák. A holttest lesüllyed, a tüdő vízzel való telítődése miatt a test a meder alján sodródik, ami a technikai eszközök – radar – alkalmazását is megnehezíti.”
A holttest végül február 21-én került elő a Duna budapesti, XI. kerületi szakaszán, a Rákóczi hídtól mintegy három kilométerrel délre, Csepel magasságában. A DNS-vizsgálat minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy az eltűntként keresett fiút találták meg. A rendőrség hétfői közlése szerint idegenkezűségre, bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, az ügyet közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják tovább. A dunai rendőrök jól számoltak, a fiú testét ott találták meg, ahol az első napokban is keresték. Az elmúlt hetekben több álhír is terjedt az ügyben, amelyeket a családnak és a rendőrségnek is cáfolnia kellett.
Több mint egy hónapnyi bizonytalanság után a Duna visszaadta a január 17-én eltűnt 18 éves fiú holttestét. A fiút hétfőn azonosították, a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény. A rejtélyre, hogy miért csak most került elő, egy szakértő adott magyarázatot.
A fiatal január 17-én hajnalban egy belvárosi szórakozóhelyről távozott, majd nyoma veszett. Telefonját később a rendőrök egy hajléktalannál találták meg, a Lánchídon pedig a kulcscsomójára bukkantak. Egy dunai hajó térfigyelő kamerája később rögzítette, hogy valaki a hídról a vízbe esik. Az eltűnés bejelentése után a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőrhajói váltásban, éjjel-nappal kutattak a fiú után a Duna Lánchíd és Csepel közötti szakaszán, figyelve a partot és a vízfelszínt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kiderülhet, mi történt a Dunában megtalált 18 éves fiúval, ezt mondja az igazságügyi orvosszakértő
A fiú holttestét 38 nap után, a Rákóczi hídnál találták meg. A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény, de a család még mindig válaszokra vár a tragédiával kapcsolatban.
Harmincnyolc napnyi bizonytalanság és reménykedés ért véget hétfőn, amikor a rendőrség hivatalosan is megerősítette: azonosították a január közepén eltűnt 18 éves gimnazista holttestét.
Bár a hatóságok szerint nem történt bűncselekmény, a toxikológiai vizsgálatok még választ adhatnak arra, mi vezetett a tragédiához.
A fiú holttestét szombaton találták meg a Dunában, a Rákóczi hídtól körülbelül 3 kilométerre délre, a XI. kerületnél. Az azonosítás hétfőre fejeződött be, ezt követően pedig délután törölték a körözését a rendőrségi adatbázisból – számolt be róla az RTL Híradó.
A tragédia január 16-án, egy pénteki buli után kezdődött, amikor a fiatal fiú egy belvárosi szórakozóhelyről indult haza. Egy éjszakai járaton utazott, ahol elaludt, a sofőr pedig a végállomáson szállította le. Az események láncolata innen vált nehezen követhetővé. Egy 16 éves fiú hajnali 4:20 és 4:50 között látta őt az Örs vezér terén. A szemtanú édesanyja szerint „Matyi a telefonját kereste, eléggé zaklatott volt. Próbáltak neki segíteni, beszélgetni vele, de aztán nem látták, merre ment tovább.” Az információk szerint innen HÉV-vel elmehetett Csömörre, majd visszatért a városba. Reggel fél hét körül már a Lánchídon járt, ahol egy közeli hajó kamerája rögzítette a végzetes pillanatot, ahogy a Dunába zuhant.
Hogy mi okozhatta a zavart viselkedést, arra a boncolás során vett minták adhatnak magyarázatot.
„A boncolás során mindenképpen veszünk vér- és vizeletmintát toxikológiai vizsgálatra. Ettől reálisan eredmény várható, mind a véralkoholszint meghatározása, mind bármiféle kábító vagy bódító anyag kimutatása tekintetében”
– nyilatkozta Fülöp Zoltán igazságügyi orvosszakértő.
A rendőrség közleménye szerint bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel. Az ügyet közigazgatási eljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálják, hogy pontosan mi vezetett a halálesethez.
A fiú közössége már az eltűnést követő napokban gyászolta őt. Iskolája és teniszklubja, az MTK Park Teniszklub fekete profilképpel és gyászlobogóval emlékezett rá. A család pedig a harmadik napon közölte, hogy nagy valószínűséggel az ő fiúk az a személy, akit a Lánchídról a Dunába zuhanni láttak.
Sokan kérdezték, miért csak most került elő a holttest. A téli, hideg víz, a sodrás és a Duna mélysége mind hozzájárulhat ahhoz, hogy egy test hetekig a mélyben maradjon, mielőtt a felszínre kerülne.
A végső szót a vizsgálatok mondják majd ki. A toxikológiai leletek adhatnak magyarázatot a fiú zavart viselkedésére, és arra, hogy pontosan mi történt az eltűnését megelőző órákban.
Harmincnyolc napnyi bizonytalanság és reménykedés ért véget hétfőn, amikor a rendőrség hivatalosan is megerősítette: azonosították a január közepén eltűnt 18 éves gimnazista holttestét.
Bár a hatóságok szerint nem történt bűncselekmény, a toxikológiai vizsgálatok még választ adhatnak arra, mi vezetett a tragédiához.
A fiú holttestét szombaton találták meg a Dunában, a Rákóczi hídtól körülbelül 3 kilométerre délre, a XI. kerületnél. Az azonosítás hétfőre fejeződött be, ezt követően pedig délután törölték a körözését a rendőrségi adatbázisból – számolt be róla az RTL Híradó.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
43 késszúrás után női ruhákban akart menekülni Révész Zsuzsa gyilkosa, végül a saját barátja adta fel
A 18 éves Sz. Tamás a gyanú szerint 2024 novemberében végzett az RTL volt vezetőjével Rózsadombon. A férfira különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt akár 20 év fegyház is várhat.
Női ruhákba öltözve próbált menekülni, de végül egy barátja buktatta le Sz. Tamást, akit az RTL korábbi kommunikációs vezetője, Révész Zsuzsa meggyilkolásával gyanúsítanak. A Blikk újabb részleteket tudott meg a 2024 novemberében, a II. kerületben történt emberölésről.
A tragédia november 2-án este történt: az 51 éves Révész Zsuzsa vérbe fagyott holttestére az autójában, rózsadombi lakása előtt találtak rá. A mentők megpróbálták újraéleszteni, de a több tucat késszúrás után erre már nem volt esély. A 18 éves gyanúsított elmenekült a helyszínről, a rendőrök azonban azonosították, és hajtóvadászatot indítottak utána. Másnap hajnalban, a kisteleki buszpályaudvaron fogták el, miután leszállt egy vonatról.
„A gyilkosság előtt vásárolt magának különböző női ruhákat, amivel az volt a szándéka, hogy a menekülése során felvegye a rejtőzködéshez. Eredetileg a szüleihez indult vonattal hazafelé, de Kisteleken leszállt, ahol egy barátjánál rövid ideig megszállt. A kezeit bekötözték, ellátták a sebeit, illetve enni is adtak neki. Végül ez lett a veszte, mert annyit elkotyogott, hogy megölt egy nőt, és miután a barátja látta, hogy valóban körözik, értesítette a rendőrséget”
– mondta a lapnak egy, az ügyre rálátó forrás.
A gyilkosságot egy viharos, konfliktusokkal teli kapcsolat előzte meg. Sz. Tamás és az áldozat 17 éves lánya nem sokkal a tragédia előtt Hollandiában, majd Luxemburgban járt, ahol kapcsolatuknak sokadszor is vége szakadt. Miután a szüleik hazahozták őket, az anya kórházba vitte a lányát látleletet vetetni, majd bántalmazás gyanúja miatt feljelentést tett a rendőrségen. Hazaérve a háza előtt találta szemben magát a lánya volt barátjával, aki egy késsel végzett vele.
„A tragédia előtt az ügyfelem és a barátnője külföldön kölcsönösen bántalmazták egymást. Legutoljára a lány szakított vele, neki pedig az volt a feltételezése, hogy megcsalta őt. Alapvetően erős férfi, de megviselték a történtek, amiket megbánt” – nyilatkozta korábban a gyanúsított akkori ügyvédje, dr. Hegedüs Dániel. A védő szerint a férfi a kihallgatásán is arról érdeklődött, hogy volt párja milyen férfiakkal beszél.
Az ügyvéd arról is beszélt, hogy a gyanúsított a saját bevallása szerint csak a támadás egy részére emlékszik.
„Elmondása szerint az első hat szúrásra emlékszik, utána mintha lekapcsolták volna nála a lámpát. Arra eszmélt föl, hogy az utolsó szúrás a nyakat érte, ami elkezdett spriccelni. Ekkor hagyta abba, felfogta, mi történt és elmenekült.”
Az elmeorvosi szakvélemény szerint Sz. Tamásnak nárcisztikus jellemvonásai vannak, de nem szenved kóros elmeállapotban, így teljes mértékben beszámítható. A szakértők megállapították, hogy az áldozatot 43 késszúrás érte. A különös kegyetlenség mellett az előre kiterveltség is megállhat az ügyben, részben a szökéshez beszerzett női ruhák és a magával vitt kés miatt. Mivel a gyanúsított a bűncselekmény elkövetésekor még nem töltötte be a huszadik életévét, legfeljebb húsz év fegyházbüntetésre számíthat. A férfi letartóztatásban van, az ügyben vádemelés várható.