Eddig nem tűzijáték, de tartogat meglepetéseket a The Boys utolsó évadának nyitánya
A The Boys legújabb évada ott veszi fel a fonalat, ahol az előző hatalmas cliffhangerrel félbehagyta: káosz, propaganda és egyre inkább elszabaduló hatalmi játszmák közepén találjuk magunkat. Eric Kripke sorozata eddig sem volt visszafogott, de mostanra mintha végképp levetkőzte volna minden finomkodását. Amit korábban szatírának lehetett nevezni, az mára sokszor inkább kíméletlen leképezése a valóságnak. Már-már ijesztő, hogy a képernyőn a mindennapjaink Minneapolisát is láthatnánk akár.
A hatalommal való visszaélés, a manipuláció és a tömegek befolyásolása mind központi szerepet kapnak. A propaganda nem ismeretlen a néző számára sem. Ami korábban görbe tükörként működött, az mostanra sok esetben egyenes visszatükrözése lett a jelenkori médiavilágnak és politikai diskurzusnak. A sorozat nem fél odaszúrni, sőt, néha már kifejezetten direkt módon teszi ezt, ami egyesek számára túlzó lehet, másoknak viszont éppen ez adja az élét. Akik pedig azt a nézetet vallják, ami felé a sorozat szurkál… nos nekik kellemetlenebb lesz nézni, az biztos.
A középpontban továbbra is Homelander áll, akit Antony Starr alakít félelmetesen jól. Karaktere ebben az évadban még inkább elmozdul az autokratikus, kontrollmániás vezető irányába. Ha azt hittük ennél rosszabb nem lehet, rossz hírem van, de igen. Egója határtalan, döntései kiszámíthatatlanok, és egyre kevésbé próbálja leplezni valódi természetét.
Eközben a „fiúk” sem maradnak érintetlenek. Billy Butcher, akit Karl Urban alakít, egyre sötétebb útra lép. A karakter morális határai fokozatosan elmosódnak, és egy ponton már nehéz megkülönböztetni attól, ami ellen eredetileg harcolt. Ez a párhuzam Homelanderrel nem véletlen: a sorozat egyik legérdekesebb kérdése, hogy vajon meddig lehet elmenni a „jó ügy” érdekében anélkül, hogy valaki maga is szörnyeteggé válna.
A mellékszálak is szépen bontakoznak. Hughie Campbell (Jack Quaid), Mother’s Milk (Laz Alonso) és Frenchie (Tomer Capone) történetszála végre választ ad az előző évadban felvetett cliffhangerre. Amolyan koncentrációs táborokba kényszerítették hőseinket és az abból való szabadulás tervei nemcsak fizikai, hanem érzelmi szinten is nyomot hagynak rajtuk, ami új dinamikát ad a csapatnak.
Külön említést érdemel Kimiko (Karen Fukuhara), aki ebben az évadban a rajongók legnagyobb meglepetésére talán a legtöbbet fejlődik. A karakter eddig egy csendes gyilkoló gép volt, de most végre mélyebb rétegeket is kap, de ez maradjon meglepetés. Az ő története az egyik leginkább emberi szál a sorozatban, ami jól ellensúlyozza a grandiózusabb eseményeket.
A narratíva egyik fontos pillére a propaganda működésének bemutatása. Starlight (Erin Moriarty) karaktere például célponttá válik, amikor más események következményeit próbálják ráhárítani. A sorozat itt is élesen mutat rá arra, milyen könnyen formálható a közvélemény, és mennyire hatékonyan lehet manipulálni az igazságot. Tipikus amerikai szélső jobbos retorikát kapunk a képünkbe.
A látványvilág, a speciális effektek és a jelmezek mind elsőrangúak, és tökéletesen szolgálják a történetet. A brutalitás és a fekete humor sem veszített az erejéből, még mindig képes egyszerre sokkolni és megnevettetni, gyakran ugyanabban a jelenetben.
A rajongók számára kisebb kikacsintások is jutnak, például a klasszikus kérdés: ki a gyorsabb, Flash vagy Superman? Ezek az apró momentumok könnyedebbé teszik az egyébként gyakran sötét hangulatot.
Az évad kapcsán felmerül, hogy ez az utolsó fejezet, ám a történet és a világépítés alapján egyértelmű, hogy a készítők nem szeretnék itt lezárni ezt az univerzumot. Már most tudjuk, hogy további spin-offokat és kapcsolódó projekteket készítenek elő, ami nem meglepő, hiszen a sorozat világa bőven kínál még kiaknázatlan lehetőségeket.
Nem minden döntése kifogástalan, és időnként talán túl direkt is, de éppen ez a nyers őszinteség teszi igazán érdekessé. Vannak, akik szerint a második óta lejtmenetben van a sorozat, ami talán igaz is. De egy gyenge The Boys évad így is kenterbe veri a streaming kínálat 90%-át. A karakterek fejlődése, a társadalmi reflexiók és a látványos kivitelezés együtt egy olyan élményt nyújtanak, amelyet nehéz figyelmen kívül hagyni. Meglátjuk, mikor indulnak be a szállak, mert aki olvasta a képregényt, az tudhatja, hogy lesz itt még hadd el hadd.
