SZEMPONT
A Rovatból

Magyarországon a legbiztosabb a korona-teszt? – nézzük, hogy vizsgálnak máshol a világban!

Romániában, Portugáliában és Paraguayban kérték, hogy ne egyenek, igyanak a teszt előtt. A legtöbb helyen nem kértek ilyesmit. Körbenéztünk a világban, hol, hogyan mennek a tesztek. Nagyon változatos ismerőseink tapasztalata.


Anyukám vacsorától ebédig nem ehetett a kórházban, mert tesztre várt

Még az első hullámban lett koronás az édesanyám. Budapesti kórházban volt hat hétig. Sok tesztje volt a végén, ami ahhoz kellett, hogy visszamehessen az idős otthonba. Nagyon nehéz időszak volt. Igyekeztem minden nap többször beszélni vele. Mindig tudtam, mikor tesztelik, sokszor tartottam benne a lelket, hogy semmi baj, jönnek mindjárt a tesztelők és utána ehet is. Azóta nem fér a fejembe, miért nem ehettek a teszt előtt. Megesett, hogy késve, délelőtt 10 körül tesztelték, de a reggelit már nem pótolták, tehát este hattól másnap egyig nem ehetett, ihatott semmit a 90 éves anyukám. Magától inni sem tudott, annyira le volt gyengülve. Nagyon büszke vagyok rá, hogy túlélte. A slusszpoén, hogy mostanában már rendszeresen tesztelik a Pesti út lakóit és már senki nem kéri, hogy ne egyenek előtte.

Azóta sok történetet látok arról, hogy a mentős tesztelők napokkal az igénylés leadás után tudnak elmenni a beteghez. Sokan írják, hogy előtte telefonon értesítenek, csakhogy sokszor nem úgy jön ki a helyzet, ahogy az irodában kiszámolták. Van, hogy korábban érkezik a mentő, épp akkor, amikor valaki épp eszik és volt olyan is, aki azért morgolódott, mert a gyereke egész nap nem ehetett, várva a mentőre.

Amikor azt kérdeztem az érintettektől, mennyi ideig nem lehet enni, inni, mindenki másra emlékezett. A legtöbben két órát emlegettek, de volt 3, 4, 5 és 6 óra, az egyik magán fül-orr gégészet pedig 8-12 órát kért.

A Synlabnál is például az a szabály, hogy a mintavételt megelőző legalább 4-5 órában:

Ne egyen!

Ne igyon semmit (vizet sem)!

Ne dohányozzon!

Ne mosson fogat! Ne öblítsen szájat (vízzel sem)!

Ne használjon semmilyen szájfrissítőt – cukorkát, rágógumit!

Ne használjon semmilyen orrspray-t vagy orrcseppet!

A fenti szabályok be nem tartása miatt a mintába a PCR reakciót gátló anyag kerülhet, amitől értékelhetetlen lesz a vizsgálat eredménye – áll a tájékoztató végén a válasz, miért van erre szükség.

Az egyelőre ritkán használt, törököblögetős tesztnél a hivatalos leírásban az áll, hogy ne igyon tíz perccel előtte és ne egyen fél órával előtte.

A Covid-teszteket is végző Affidea járóbeteg szakellátás orvos igazgatója így magyarázta a szabályokat:

„A teszt akkor sikeres, ha elegendő hámsejt kerül a pálcára. Ha ivással, evéssel, dohányzással „lemossuk” a garat faláról, akkor kevésbé lesz sikeres a mintavétel. Valóban véd a hányástól is, de nemcsak a mintavevőt, hanem magát a pácienst is, hiszen félrenyelheti, és komoly probléma lehet belőle.

Abban biztos vagyok, hogy ezek a tények nem teszt és nem brand függőek. Egyszerűen az orr/garat mintavételnél ezeket kellene betartani.” – mondta Dr. Menyhárt Orsolya.

Pedig Magyarországon kívül alig kérték, hogy ne együnk, igyunk tesz előtt. Nézzük a tapasztalatokat Angliából, Ausztriából, Romániából, Hollandiából és Bulgáriából. Egy kicsit mindenhol más, vannak jó példák, amit érdemes lenne átvenni.

Anglia: ehetek, ihatok, én csinálom és nem kell fizetni

covid-teszt

Nyáron nekem is kellett tesztet csináltatom Angliában, hogy Magyarországra utazhassak.

Házi tesztet kértem online. Nagyon meglepett, hogy nem kell hozzá ápoló, másnap jött a kis csomag, minden felcimkézve, előkészítve, tökéletes ábrás segítség, bárhol meg lehet nézni a neten is a hivatalos anyagokat.

Ezekben a tájékoztatókban azonban sehol nem kérték, hogy ne egyek, igyak, mossak fogat.

Igyekeztem mindennél előbb megcsinálni a tesztet, de nem emlékszem, vártam-e a fogmosással. Az angol tájékoztatóban azt kérik, hogy a pálca párnás vége ne érintse a nyelvem, arcom, semmi egyebet.

Elég komoly feszültség volt, hogy a nyelvem ne éljen önálló életet, de sikerült az érintése nélkül mintát venni. Részletesebben a cikkben:

Az eredményt másfél nap múlva megkaptam.

Volt egy másik otthoni tesztem novemberben, akkor pozitív is voltam.

Anglia: kocsival, ingyen, szuper biztonságban

Sóstai Kata Magyarországra utazás előtt ment tesztelni South Yorkshire megyében, először júniusban. Online adta le a kérvényt, hogy egyéb indok miatt van szüksége tesztre. Autós megoldást választott. Az adatok és a rendszám megadása után megkapta a 13 kilométeren belüli helyeket és időpontokat. Két órán belül mehetett is.

„Egy parkoló volt a tesztállomás: nem volt szabad lehúzni az ablakot. Előre megírt táblákkal mutatták, hova lehet parkolni. Ott egy talpig védőruhás segítő feltartott papírján az állt, hogy 10 centire húzzam le az ablakot, be fog adni egy kis csomagot. Ha nem voltam még teszten, akkor ott fog az autó mellett állni és ellenőrizni, hogy mindent jól csinálok.”

A csomagban volt gumikesztyű, zsebkendő, mintavételes pálca és az azt tároló kémcső, nedvesség elszívó párnácska, egy biztonsági záras tasak a személyes azonosítóval és egy nagyon alapos, rajzokkal kiegészített használati útmutató.

Garatból és orrból is ugyanazzal a pálcával kellett mintát venni, majd betenni a képcsőbe, azt a tasakba.

„Gurulhattam tovább a gyűjtőpontig. Ott kódbeolvasás volt felhúzott ablaknál, majd egy teleszkópos eszközzel benyúltak a zacskómért, amít hűtőtáskába tettek.

Az egész procedúra nem volt több 5 percnél, ingyenes volt és még aznap késő este megkaptam az eredményemet.”

Kata másodszorra nem mert nagyon matatni a szájában, nehogy öklendezzen, így viszont nem volt elég a minta, de kapott új időpontot másnapra. Az a teszt már sikeres volt.

Katát sem kérték nem enni, inni a teszt előtt.

Az autós teszteknek is vannak változatai. Ebben a videóban például az egészségügyi dolgozó veszi a mintát és két külön pálcával.

Ausztria: gyors, fájdalommentes, ingyenes

A Bécsben élő Bátky Zoltán érezte, hogy nincs jól, ezért háziorvoshoz ment. Többször volt náthás a közelmúltban, így nem gondolt a koronára. A tünetei alapján hazaküldték, hogy kérjen tesztet. Délelőtt 11-kor töltötte ki az online kérelmet. A korona tüneteire kérdeztek rá és néhány igen válasz alapján, küldték is a tesztelőt.

„11:29-kor, tehát igen, 29 perc múlva csengettek. Ott volt egy ember, aki a folyosón öltözött védőfelszerelésbe. Gurgulázó teszt volt. Esélyesen az újabb, kanadai fejlesztés lehetett. Nem olyan pontos, de ha pozitívat mutat, akkor az biztos. Az egyértelmű tüneteket mutató betegeknél szokták használni. A kis tesztcsomagban hat nyelven volt kis képecskékkel ellátott használati utasítás, és a tesztelő is perfekt angolt nyomott a német mellett. Öblögetés, kis szívószálon a tesztcsőbe visszafújás, lezárás, ezt ragasztócsíkkal rögzített zacskóba bezárás, személyi igazolvány csekkolás, viszontlátásra, 2 perc volt az egész.” – összegzi Zoltán a gyors a tesztet.

Elmondása szerint nem tiltották az evést, ivást sem, a pozitívat így is, úgy is kimutatja ez a típus.

Másnap megjött emailben, hogy pozitív, rá egy napra elküldték postán is és küldtek egy részletes leírást arról, karantén alatt mit szabad, mit nem, és hol lehet érdeklődni, ha romlik az állapot.

Zoltán két hétig volt beteg. Félt is, mert van több betegsége, amelyek veszélyeztetik őt.

"Az első héten durva láz jött és tetőtől talpig izomfájdalom, valamint képtelen voltam enni és meg se maradt bennem, amit legyűrtem. Szóval napi pár kanál mézen éltem. A második héten a láz visszább ment, viszont jött helyette durva tüdőgyulladás, ordító, trutyis köhögéssel, szünet nélkül. Nagyon a határán voltam annak többször is, hogy hívom a mentőt, de végül elmúlt, de persze maradt utána még 1-2 hétnyi erős fáradékonyság és levertség."

Zoltán második hete volt beteg, amikor a menyasszonya is megfertőződött, de neki enyhébb tünetei voltak és gyorsabb volt a gyógyulása.

Az ő tesztelésénél már nem voltak olyan szupergyorsak, 5 óra múlva volt vizsgálata ugyanúgy, mint Zoltánnál. Ő is másnap kapott emailt, hogy pozitív, aztán postán ugyanez.

Mindkettőjüket fel is hívták, kikkel találkoztak, hova utaztak a közelmúltban.

Megkérdezték azt is, hogy járnak-e esetleg anonim alkoholisták találkozóira vagy valamilyen vallási összejövetelre, ez ugyanis a járvány terjedése szempontjából fontos lehet.

"A betegség nagyon szar volt, de az itteni ügyintézés csillagos ötös." – értékelte Zoltán a bécsi tapasztalatait.

Románia: magáncégnél, gyorsan, evés nélkül, magyarországi áron

István partnere október végén, feltehetően kórházban fertőződött meg Bukarestben. Négy nappal később panaszkodott, hogy nagyon fáradt és fáj a feje.

„Másnap már nekem is fájt, de én mint gyógyszereket szedő HIV pozitív, nem tulajdonítottam jelentőséget ennek. Lehet, hogy csak megfáztunk, plusz azt modta az orvosom, hogy az erős HIV gyógyszerek valószinűleg védhetnek minket, mert a szervezetünk fel van készítve folyamatosan virusfertőzés ellen.” – mondta el István.

Ötödik napon mindketten belázasodtak, elkezdődött a száraz köhögés, maradt a fejfájás, fáradákonyság, nehéz légzés. Aztán elment a szaglásuk teljesen, az ízérzékelésük is részlegesen, Istvánnak a füle is csengett és hasmenés is lett. Ekkor hívták az orvost, aki telefonon diktálta milyen szteroidos gyulladáscsökkentőt kell szedniük.

Felhívtak egy magánrendelőt, hogy mielőbb szeretnének egy PCR tesztet. Az ára 300 Ron volt, ugyanaz, mint Magyarországon. Délutánra volt is időpont, az orrból és garatból vettek mintát.

Őket kérték, hogy ne egyenek, igyanak és mossanak fogat 4 órával a teszt előtt. 

Másnap a rendelő honlapján meg tudták nézni az eredményüket.

„Állami helyeken sok papírmunkaval jár kint minden, mert külföldiek vagyunk, így egyszerűbb volt.”

Amikor már mindketten jobban voltak, csináltattak egy újabb tesztet, de Istvánnak még pozitív volt. Orvoshoz sem jutott el, megvizsgáltatni magát, nincs-e kezeletlen tüdőgyulladása, mivel csak az mehet orvoshoz, aki kórházi ellátásra szorul.

4 hét után még mindketten izzadtak éjjel, légszomjuk volt a maszk alatt még egy bevásárlásnál is és mindketten többet aludtak. Ötödik héten fizikai megterhelésre rendhagyó légszomj és indokolatlanul magas pulzusszám alakult ki és csak 50%-ban érezték a szagokat, illatokat.

„A karantén nehéz volt, de mások védelme miatt muszáj volt türelmesen várni, amíg letelik a 14 nap.” – mondta István.

Hollandia: egyszerű, gyors, ingyen

Wagner Kriszti augusztusban ment tesztelni Hollandiában, amikor kiderült hogy olyan gépen utazott vissza Magyarországról, ahol volt koronás utas.

„Amikor megkaptuk az üzenetet a repülőtársaságtól, fájó torokkal ébredtünk a barátommal. Egy telefonhívás, egy időpontegyeztetés másnapra és elvégezték a tesztet. Szabadtéri bázisok, parkolók vannak, ahol leveszik a mintát orrból és szájból. Másnap telefonon közlik az eredményt és mindez tök ingyen. Ha vannak tüneteid, vagy a környezetedben valaki fertőzött, tesztelnek.” – magyarázta Kriszti, hogy működik ez Hollandiában.

A barátom most volt pár napja megint és egy az egyben ugyanez volt az eljárás.

Náluk egyik esetben sem kérték, hogy ne egyenek, igyanak előtte.

Bulgária: olcsó családi csomag gyorsan

Michaela Kodova szeptember elején csináltatott PCR-tesztet a szüleivel együtt Bulgáriában. Az utazáshoz volt szüksége a negatív eredményre. Egy államilag elismert, jó hírű magánlaborban voltak.

„Reggel 7-re mentünk, adminisztració, sorszám és gyors mintavétel. Kaptunk egy névre szóló vonalkódot, amivel délután egytől megnézhettük az eredményt a klinika oldalán, háromkor pedig az angol nyelvű papírokat is átvehettük.” – meséli Michaela.

Ő nem emlékszik, hogy kérték volna tőlük, hogy ne egyenek, igyanak előtte, Michaela már túl volt egy kávén.

Elmondása szerint ez egy úgynevezett családi csomag volt, ami 3-5 fő részére 60 euró. Egyénenként 47,5 eurót kértek és ha bármelyikük pozitív lett volna, akkor annak ki kellett volna fizetnia a normál árat.

Cikkünket holnap folytatjuk a svájci, svéd, norvég, luxemburgi, görög tapasztalatokkal és rekorderünkkel, aki különleges országokban is járt, 31 teszten van túl. 


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Mehringer Marci: Van sok Marika néni meg Pista bácsi, aki Facebookon leírja, hogy dögöljek meg
Mehringer Marci rengeteg támadást kapott kormánykritikus dalszövege miatt, de szerinte generációjának többsége hozzá hasonló dühöt érez. A 23 éves énekesbe Nagy Feró is beleállt, akiről azt mondja, csak egy megvezetett idős ember.


Mehringer Marcit az X-Faktor 10. évadában ismerhette meg az ország. A fiatal énekes akkor a negyedik helyen végzett. A műsor után zenekart alapított, több dalukkal is szép eredményeket értek el, az igazi sikert számára a 2025-ben megjelent Szar az élet című száma hozta meg. A 23 éves zenész ebben a saját magát és a kortársait érintő problémákról, érzésekről énekel.

A dallal hamar a kormánypárti sajtó célkeresztjébe került, és a közösségi oldalakon is sokan kritizálták részben a szöveg, részben pedig amiatt, hogy egy előadó miért foglalkozik politikai kérdésekkel. De Nagy Feró is többször beszólt neki. Marcival most arról beszélgettünk, hogyan élte meg a negatív kritikákat, és számított-e egyáltalán ekkora visszhangra. De a fiatal zenész azt is elárulta, hogyan látja ma Magyarországot és a saját generációját.

– A Szar az élet című számotok eléggé megosztó, hozzád milyen visszajelzések jutottak el?

– Ennek a dalnak valóban olyan ereje van, ami korábban más számunknak nem volt. Sokkal inkább a figyelem középpontjába kerültünk.

A propagandát leszámítva összességében inkább pozitívak a visszajelzések.

Sokan elmondják, hogy ők is ugyanígy gondolják a dolgokat. De azért van sok Marika néni meg Pista bácsi, aki Facebookon leírja, hogy dögöljek meg.

– Ilyeneket is írnak neked?

– Persze. A Facebookon mostanra azért már az idősebb korosztály van jelen, és talán ez az a platform, ahová leginkább beférkőzött a politika. Sőt, a Facebook kb. már csak politika... tele van a hírportálok cikkeivel. Egyébként a hírekkel többnyire én is ott találkozom, ott olvasok politikai, közéleti tartalmakról. Illetve Facebookon van talán a legtöbb negatív komment is. Az már természetes, hogy mondjuk másfél-kétmillióan megnéznek egy videót, van alatt 3-4 ezer komment, aminek a fele az biztos, hogy ilyen.

– Hogyan kezeled ezeket a negatív kommenteket?

– Őszintén szólva engem ezek nem érintenek meg. Nem tudok most már ezeken izgulni, nem húzom fel magam rajtuk. Az az igazság, hogy az ilyenekhez az ember egy idő után hozzászokik. Másfelől mindenkinek szabad véleményt nyilvánítani: ha valakinek nem tetszik az, amit csinálok, az is teljesen rendben van.

– Mennyire számítottál arra, hogy ekkorát fog menni ez a dal, és hogy ilyen megosztó lesz?

- Nyilván reméltem, hogy nagyot fog menni, de arra nem számítottam, hogy ekkorát. A hatását illetően abszolút nem számoltam azzal, hogy gyakorlatilag mindenhová el fog jutni, és hogy ekkora port kavar majd. Azt gondoltam, hogy azért lesz sok-sok fiatal, aki ezzel rezonálni fog. És abszolút beigazolódott számomra, hogy ami ebben a dalban van, ez a fajta düh, az nem kizárólag bennem él, hanem ez tényleg egy valid érzés a fiatalok többségében. Az az igazság, hogy

nemcsak én, de a legtöbb barátom is ugyanazt éli át: nincs hol laknia, nagyon drága az albi, rossz az oktatás, szar az egészségügy... Igazából ez a dal kigurult belőlem, szóval nem kellett sokat gondolkoznom rajta, könnyen jöttek a szavak.

A legnehezebb része inkább az volt, hogy mi az, amit kiveszünk belőle, merthogy van legalább 50 sor, ami nem került bele, hiszen túl hosszú lett volna. De ezek megvannak, és talán majd egy másik dalban még előveszem. De egyébként most úgy érzem, hogy nem feltétlen szeretnék több hasonló jellegű, kimondottan politika tartalmú dalt.

– Miért?

– Elsősorban azért, mert nem akarom, hogy ez öncélúvá váljon.

Én nem pénzt akarok ezen keresni. A zene számomra a művészetről szól, meg arról, hogy elmondjam, amit érzek, és nem arról, hogy felüljek erre a hype-vonatra.

Egyszer elmondtam, amit akartam, meg ami bennem volt, de számomra egy kicsit furcsa lenne, ha innentől újra és újra arról írnék dalt, ami szar az életben.

– Mondtad ezt a hype-vonatot, és az tény, hogy az utóbbi időben egyre több olyan előadó van, akik akár a zenéikben, akár a színpadi megnyilvánulásaikban foglalkoznak a politikával. A propaganda ezekre művészekre rendre reagál. Te is így jártál. Sőt, téged a nyíltan fideszes Nagy Feró is bekóstolt. Benned hogyan csapódott ez le?

– Az ő esete elég érdekes...

Nem akarom megbántani sem őt, sem a korosztályát, de ő végső soron egy idős ember, akinek a korát szépen kihasználják. Kicsit olyan, mint egy báb, és rossz ezt látni.

Én találkoztam vele, és ő egyáltalán nem egy rosszindulatú figura, csak egy megvezetett idős ember, aki ráadásul valószínűleg még pénzt is kap azért, hogy hülyeségeket beszéljen a tévében. Egy eseményen előttük léptünk fel, és mondtam neki, hogy nyugodtan nézze végig a koncertünket. Ott állt a színpad szélén végig, láttam rajta, hogy amúgy meg élvezi a zenéinket... és közben a médiában meg tök mást kell mondjon, vagy csináljon. Persze ettől még nem akarom az ő felelősségét tompítani ebben az ügyben, de baromi szomorú ezt látni. És

az a legrosszabb az egészben, hogy ő olyan ember, aki egy időben szép dolgokért és nemes célokért lázadt, és most egy nagyon hasonló rendszernek a katonája.

– Egyébként szerinted egy zenésznek mennyire dolga az, hogy politikával foglalkozzon?

– Szerintem egy alkotó embernek mindig kritikusnak kell lenni, hogy képezzünk valamilyen fajta ellenpólust. Én azt gondolom, hogy egy jó zenész örök ellenzéki, akkor is, hogyha egy olyan kormány van éppen hatalmon, akiknek az irányítása alatt jól működik az ország.

Szerintem Magyarországon egy kicsit el vannak csúszva a dolgok, mert azt gondolják az emberek, hogy a politikusok a mi főnökeink. Holott ez pont fordítva van, mert a politikusokat az emberek választják meg, tehát ők vannak értünk, és az volna a feladatuk, hogy azokat a dolgokat, amiket a társadalom szeretne, vagy ami a társadalom számára jó, megtegyék.

A politikusok nem azért vannak ott, hogy majd ők megmondják, mi legyen, ők az átlagembert kellene, hogy képviseljék. De az a probléma, hogy mi magyarok nem ebben szocializálódtunk, és szerintem nekünk, fiataloknak az az egyik fontos feladatunk, hogy ezen a gondolkodásmódon változtassunk.

– Milyennek látod a saját generációdat?

– Alapvetően nagyon fekete-fehérnek. Van az egyik oldal, a teljes nihil, akiknél azt látom, hogy amit érzékelnek a világból, az arra sarkallja őket, hogy semminek semmi értelme, és belecsúsznak ebbe a minden szar állapotba. Ezzel ők elvannak. Emellett pedig ott a másik oldal, akik nagyon ambíciózusak, céljaik vannak, amikor meg akarnak valósítani. Tenni akarnak, jobb emberekké válni és egy jobb helyet csinálni az országból, a világból. Szóval szerintem a mi generációnk ilyen, két véglet, és nem igazán van átmenet. De azt gondolom, hogy az ambíciózus fiatalokból, az akaraterőből szerintem sokkal több van. Illetve

mi fiatalok talán sokkal inkább abba az irányba húzunk, hogy valamiféle kollektív egyetértésben tudjunk majd együtt létezni. Szerintem sokkal kevésbé vagyunk önzőek már, kevesebb az egyén, és sokkal több a kollektíva a fiataloknak a fejében.

Szerintem többet törődünk egymással, szociálisan érzékenyebbek vagyunk, elfogadóbbak és, sokkal jobban érdekel minket környezetük.

– Te, mint Mehringer Marci, egy 23 éves zenész, milyen országban szeretnél élni, milyen Magyarország lenne számodra az ideális?

– Elég egyszerűen meg tudom fogalmazni: egy olyan országban, ahol mindenki embernek érezheti magát, teljesen mindegy, hogy honnan jön, hogy milyen a bőrszíne, milyen a vallása, milyen a szexualitása. Egy olyan szép és szabad Magyarországon szeretnék élni, ahol mind egymásért vagyunk. Ez egy nagyon egyszerű, meg nagyon klisés gondolat, de közben azt gondolom, hogy ennél tényleg semmi sem fontosabb.

Mostanra magyar ember lett, magyar embernek farkasa, ez így nem járja.

Mi nem fideszesek, meg tiszások, meg mi hazánkosok, meg nem tudom, kik vagyunk, hanem a hogy egytől egyig mind magyarok vagyunk. Mindannyian ugyanabban az országban élünk, és bárki is van kormányon, mindenkiért felel. Szomorú, hogy ennyire szét lett szakítva ez a kis ország, ez a kis nép. Szóval egy olyan országban szeretnék élni, ahol ez nincs jelen. Egy szabad Magyarországot szeretnék, ahol mindannyian embernek számítunk.

– Mik a terveid a következő időszakra, várhatóak például új dalok?

– Idén még biztosan kiadunk két dalt, és tervezünk egy nagykoncertet is, de erről egyelőre nem szeretnék többet elárulni. Jövő tavasszal pedig tervben van egy fullos nagylemez is, amit télen fogok tudni befejezni, mert akkor lesz rá időm. Számomra az a legfontosabb, hogy ezzel a lemezzel össze tudjam foglalni az elmúlt időszakot, meg mindent, ami bennem van, az érzéseimet. Hogy ez pontosan mit takar, vagy, hogy lesz-e benne még társadalmi kérdésekkel, problémákkal kapcsolatos gondolat is, az egyelőre maradjon titok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Aki embernek hitvány, az politikusnak is” - Civil demonstráció volt a Parlament előtt
A rendezvényt Felföldi József és Tóth-Beeri Szilvia szervezte, felhívásukban jelezve, hogy nem pártpolitikai eseményről van szó.


Nagyjából 60-80 érdeklődő gyűlhetett össze a parlament előtt a szombaton 15 órára meghirdetett demonstrációra. A rendezvényt Felföldi József, a néhány éve még a Fidesszel országos szinten is szimpatizáló debreceni nagyvállalkozó és Tóth-Beeri Szilvia operaénekes, civil aktivista szervezte.

Felhívásukban leírták, hogy az esemény nem pártpolitikai rendezvény, hanem közös kiállás azok mellett az ügyek mellett, amelyek minden magyar embert érintenek.

A tiltakozók többek között a gyermekek jövőjének veszélyeztetését, az iskolák rossz higiéniai állapotát, az állam által ki nem fizetett devizahiteles kártérítéseket, a földmutyikat, az akkumulátorgyárak terjeszkedését és a hazai vállalkozások háttérbe szorítását kifogásolták. A rendezvényen több közéleti szereplő is felszólalt.

A demonstrálók között akadt olyan, aki egy

„Aki embernek hitvány, az politikusnak is” feliratú papírlapot lobogtatott.

Másvalaki azt írta a pólójára, hogy „Tüneti helyett HOLISZTIKUS OKI kezelést!”. A legkarcosabban talán az a férfi fogalmazott, aki egy jókora táblára írva üzent: „Inkább vagyok balsors a Himnuszban, mint balfasz a PEDOFIDESS-ben!”

A rendezvényről fotósunk több képet is készített, amiket itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Egy kicsit bolondos, de kedves srác volt” – Templomba járó, Trump-rajongó mormon család kiválóan tanuló gyereke Charlie Kirk merénylője
A 22 éves Tyler gyerekkora óta templomba járt, okos volt, kedves és csendes az ismerősei szerint. Most egész Amerika róla beszél – és a különös üzenetekről, amiket a golyókra vésett.


Egészen más jövő várt volna Tyler Robinsonra, ha minden a tervei szerint alakul. Charlie Kirk 22 éves merénylője Utah államban, St. George közelében nőtt fel, és már középiskolásként is kitűnt tanulmányi eredményeivel: a közösségi médiában megosztott posztok szerint nagyon jó tanulmányi átlaggal zárt. A Pine View középiskola elvégzése után a Utah Állami Egyetem négyéves ösztöndíjat ajánlott neki, amit egy videóban büszkén fel is olvasott.

Azonban csak egyetlen félévet töltött az egyetemen. A tanulmányi szünet után már nem tért vissza, ehelyett a Dixie Műszaki Főiskolán tanult tovább, ahol az elektronikai képzés harmadéves hallgatója lett. 2022-ben megszerezte a villanyszerelői engedélyt is. Legutóbb egy st. george-i lakóparkban lakott, ahol szomszédai szerint visszahúzódó, csendes fiatalemberként élt, és nem igazán beszélt politikáról.

Robinson korábban a Utah Technológiai Egyetemen is szerzett kreditpontokat középiskolás évei alatt, 2019 és 2021 között. A Utah Valley Egyetemre, ahol a lövöldözés történt, nem járt.

A nyilvántartások alapján pártonkívüliként regisztrált szavazó volt, de soha nem élt szavazati jogával. Szülei, Matthew és Amber Robinson a Republikánus Párt tagjai, és a helyiek barátságos, segítőkész családként ismerték őket. Az apa konyhapultokat és szekrényeket szerel be, az anya szociális munkás. A család aktív tagja a mormon egyháznak.

Egykori ismerősei szerint Robinson mindig csendes volt, de jó fej, aki főleg a videojátékok világában érezte otthon magát.

Egy volt osztálytársa így emlékezett rá: „Nagyon-nagyon benne volt a videojátékokban”, és érdekelte is a játéktervezés. Elmondása szerint ebédidőben kártyázni szoktak az iskolában, és Robinson „egy kicsit bolondos, de kedves srác volt”.

A szomszédságában élő Kristin Schwiermann – aki iskolai takarítóként és egyházi tagként is ismerte a fiút – így emlékezett vissza: „Azt tudom, hogy [Tyler] mindig rendesen viselkedett. Nagyon kedves volt. Okos volt. Úgy hallottam, teljes ösztöndíjat kapott a főiskolára… Teljesen megdöbbentem, hogy ezt tényleg ő tette.”

A rendőrség szerint Robinson szeptember 11-én lőtte le Charlie Kirket a Utah Valley Egyetem egyik rendezvényén. A konzervatív aktivista épp a mormon egyházról beszélt, amikor a tragédia történt. A rendezvényen többek között ezt mondta: „Imádom, hogy a mormonok misszionáriusokat küldenek a világ minden tájára, imádom, hogy milyen udvariasak... a csapatom fele mormon.” Hozzátette: „A mormonok nagyszerű emberek. Hadd mondjam el, hogy én evangéliumi keresztény vagyok, de nem vagyok olyan, aki gyűlöli a mormonokat.” Tyler Robinson és családja az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza mormon közösség tagjai.

A lövöldözés után a rendőrök egy csavarzáras puskát találtak az egyetem közelében, egy erdős területen. A fegyverben lévő lőszerhüvelyeken több felirat is szerepelt. Az egyiken ez állt: „Hé, fasiszta! Kapd el!” Egy másikon az olasz antifasiszta dal sora: „Oh bella ciao, bella ciao, bella ciao, ciao ciao.” Egy harmadik hüvelyen ez volt olvasható: „Ha ezt olvasod, meleg vagy LOL.” A hatóságok szerint a feliratok videojátékokra és mémekre is utaltak, köztük a Helldivers 2 és a Far Cry 6 játékokra, valamint egy Netflix-sorozatra.

Spencer Cox, Utah kormányzója elmondta, hogy a nyomozók egy családtagot is kihallgattak, aki szerint Robinson az utóbbi években egyre inkább a politika felé fordult. Egy nemrég tartott családi vacsorán szóba hozta Charlie Kirk közelgő rendezvényét, és a családtag elmondása szerint azt is kifejtette, miért nem ért egyet az aktivista nézeteivel. A hozzátartozó szerint „Kirk tele van gyűlölettel, és gyűlöletet terjeszt”.

Robinson egykori iskolatársa arról számolt be, hogy korábban ő és a családja is Donald Trump támogatója volt: „Amikor ismertem őt és a családját, igazi Trump-rajongók voltak. Amikor ez történt, azt se tudtam, mi változott meg.”

Pénteken az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának vezetői közleményt adtak ki: „Elítélünk minden borzalmas erőszakos cselekedetet világszerte, beleértve a mostani gyilkosságot is Utah államban. Ismételten arra kérünk mindenkit, hogy a különbségek ellenére is a békét és az egységet keressék.” A közlemény zárása így szólt: „Arra buzdítunk mindenkit, hogy utasítsa el az erőszakot, és inkább a megértésre törekedjen. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk – ennek tudatában több méltósággal, együttérzéssel és tisztelettel kell bánnunk egymással.”

(via BBC, CNN, New York Post)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina a Charlie Kirk elleni merényletről: Ez az indulat, ez a gyűlölet itt van Magyarországon is
A humoristát nagyon megrázta a konzervatív aktivista szerdai halála. Kirköt egy egyetemi közönségtalálkozó közben lőtték nyakon, esélye sem volt a túlélésre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



„Végtelenül megrázott Charlie Kirk halála” – írja péntek reggeli posztja elején Pottyondy Edina. A jobboldali influenszert szerdán lőtte le egy eddig ismeretlen merénylő. Kirk éppen a Utah Valley Egyetemen tartott közönségtalálkozót, amikor nem sokkal dél után nyakon lőtték. A 31 éves konzervatív aktivista nem élte túl a merényletet.

„Talán azért, mert politikai tartalmakat gyártó influenszer volt. Talán azért, mert miközben nagyjából semmiben sem értettem vele egyet, a gondolatait kifejezetten kulturált módon adta elő. Talán azért, mert kétgyermekes apuka volt. Talán azért, mert alig 31 éves. Vagy azért, mert az infernális gonoszság, ami a halálát okozta, valószínűleg liberális irányból érkezett” - olvasható a humorista bejegyzésében.

„Az, hogy a közélet hova süllyedt az elmúlt évtizedekben, nyilván sokak felelőssége. Lehet joggal mutogatni a szélsőjobbra, a szélsőbalra, Finkelsteinre, a woke radikalizmusra. Lehet hibáztatni a hagyományos médiát, az algoritmusokat, az influenszereket, a társadalom mentális állapotát, a szociális igazságtalanságokat. Lehet vádolni a korszellemet, a kapitalizmust, a Covid-lezárásokat, a jogrendszert. És mindegyikben akad is némi igazság” - tette hozzá az influenszer, aki ezután a megosztottságról ír.

„Ez a szélsőséges megosztottság, amit a politika és a kultúra közösen zúdít az emberre, az az elképesztő indulat, ami világszerte forrong, számtalan tényezőből ered. Aki tényleg szembe akar nézni a valósággal, felteszi magának a kérdést, hogy a felelősség mennyire terheli a saját politikai közösségét”

– írja Pottyondy Edina, aki ezután a közelmúlt eseményeit is felidézi.

„Az elmúlt években egyre több politikai merényletet követtek el Amerikában. Meglőtték Trumpot. Minnesotában két demokrata törvényhozót és feleségeiket lőttek le, az egyik házaspár meghalt. A Képviselőház elnökének férjét kalapáccsal próbálták szétverni, megöltek egy vállalatigazgatót, és most Charlie Kirköt is.”

Pottondy szerint a Kirk halálához vezető indulat hazánkban is jelen van.

„Ne legyen kétségünk: ez az indulat, ez a gyűlölet itt van Magyarországon is, és egész Európában.

A Ficot megtámadó elmebeteg, a Budapesten garázdálkodó antifák, a Budah*ázy-galeri, vagy éppen az ellenzéki kritikust megtámadó propagandista mind ugyanannak a forrongó erőszaknak a jelei. Nem az a megoldás, hogy egyre hangosabban üvöltjük, hogy a másik a hibás. Ha egyáltalán lehetséges a változás, az csak úgy valósulhat meg, ha jobbak, türelmesebbek, nagyvonalúbbak leszünk, mint a tegnapi önmagunk. Különben a pokolra fogunk jutni mindannyian, még mielőtt meghalnánk.”

„Nyugodjon békében Charlie Kirk! És szégyellje magát mindenki, aki a halálán örömködik. És azok is, akik ezt a tragédiát is arra használják, hogy még több gyűlöletet, még több indulatot öntsenek a világra” – zárja a posztot Pottyondy Edina.


Link másolása
KÖVESS MINKET: