Szívszorító videó került elő Kálloy Molnár Péterről: élete nagy fájdalmáról vallott a színész
Mosollyal az arcán lépett színpadra az utolsó hónapokban is, a háttérben azonban mély nyomot hagyott benne a szakmai elismerések hiánya. Öt nappal ezelőtt, december 1-jén, hétfőn rövid lefolyású, súlyos betegség után elhunyt az 55 éves Kálloy Molnár Péter, akiről most egy szívszorító felvétel került elő. A színművész ebben őszintén vallott élete legnagyobb szívfájdalmáról – írta a Blikk.
Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorában a színész kendőzetlenül beszélt arról, mennyire bántotta, hogy a rangos állami és szakmai díjak elkerülték pályafutása során.
– fogalmazott a felvételen Kálloy Molnár Péter.
A jég végül tavaly tört meg, amikor a Tündérkert sorozatban nyújtott alakításáért elnyerte a Televíziós Újságírók Díját a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. Erről meghatódva így vélekedett a műsorban:
„Most igen, most a Televíziós Újságíróktól megkaptam az év legjobb férfi mellékszereplője díjat. Ez jó érzés volt azért, a jóisten egy kicsit megsimogatja azért a fejedet.”
Pedig munkássága rendkívül sokrétű volt: színészkedett, rendezett, zenét szerzett, szinkronizált és írt is, bármihez nyúlt, abból siker született. Nemzetközi produkciókban, például a Suszter, szabó, baka, kém című filmben vagy legutóbb A Sakál napja sorozatban Eddie Redmayne oldalán is feltűnt. Hazai pályán egyik legnagyobb színházi sikerét a Shakespeare Összes Rövidítve hozta meg számára, amelyet több mint két évtized alatt hatszáznál is többször adtak elő, emellett három szólólemeze is megjelent.
A diagnózist idén tavasszal tudta meg, és a betegség miatt több előadását lemondta. Még kollégái előtt is igyekezett titkolni fájdalmait, így halálhíre sokkolta a szakmát. Bár külseje megváltozott, és gyötrelmes időszakon ment keresztül, a színész az utolsó pillanatig küzdött. Családja végig mellette volt, kezét az utolsó percig fogták, mielőtt december 1-jén a rák legyőzte volna szervezetét.