Itt a hajrá! – Hamarosan zárul az idei #nemluxustáska kampány
A február óta tartó kezdeményezésben rászoruló nőknek segíthetünk. Az általunk összeállított alapvető higiéniai termékekkel teli táskát március 15-ig lehet leadni a FOXPOST automatákban.
A higiénia szinte mindenkinél alapvető szükséglet, de nem mindenki teheti meg, hogy ennek megfelelően élje a mindennapjait. A mostanában tapasztalható gazdasági visszaesés miatt pedig az élelmiszerekkel együtt az olyan termékek ára is megemelkedett, mint a tusfürdő, az egészségügyi betét vagy az intim törlőkendő.
A #nemluxustáska kampányt 2018 óta minden évben megrendezik a szervezők - Huszka Ági, Kovács-Pálffy Anna és Sipos-Mohai Réka -, hogy segítsenek azokon a nőkön, akiknek az alapvető higiéniai termékek vagy a mindennapi betevő között kell választaniuk. Az elmúlt években már több mint 44 ezer táskát sikerült eljuttatni olyan nőkhöz, akik nehéz anyagi körülmények között élnek, illetve hajléktalanná váltak, de ebben a helyzetben is szeretnék megőrizni a méltóságukat és nőiségüket.
Hogyan adományozz?
Egy már nem használt, de jó állapotban lévő női táskát tölts meg higiéniai termékekkel: tamponnal, dezodorral vagy testápolóval, egyszóval olyan dolgokkal, amelyek minden nőnek szükségesek. Természetesen lehet fogkefét, fogkrémet, sampont is beletenni a táskába, teljes mértékben rajtad áll, mit választasz, a lényeg, hogy minden termék nagy segítség lesz majd valakinek. Ha szeretnéd személyesebbé tenni az összekészített táskát, elhelyezhetsz benne egy üzenetet is.
Hol add le?
Az akció hivatalosan március 11-ig tart, a leadási pontokon eddig a napig lehet átadni a csomagokat, ám
március 15-ig az összes FOXPOST automatában is leadhatod a táskát.
Ha ezzel a lehetőséggel élnél, így csináld:
1.Csomagold be az adománytáskádat egy dobozba, jól látható módon írd rá, hogy #nemluxustaska. A csomagot nem kell beregisztrálni, feladási kódot nem kell igényelni.
2.Sétálj el a hozzád legközelebbi FOXPOST csomagautomatához. Az automaták listája itt található: foxpost.hu/csomagautomatak
3.Az automata képernyőjén nyomj rá a kampány leírására, majd az adományrekesz nyitógombra.
4.Tedd be a bedobozolt táskádat, csukd vissza a rekeszt, és kész is.
A FOXPOST az összegyűjtött táskákat elszállítja a szervezők által biztosított gyűjtőpontra, majd végül a Máltai Szeretetszolgálat juttatja el őket azokba a háztartásokba, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.
A higiénia szinte mindenkinél alapvető szükséglet, de nem mindenki teheti meg, hogy ennek megfelelően élje a mindennapjait. A mostanában tapasztalható gazdasági visszaesés miatt pedig az élelmiszerekkel együtt az olyan termékek ára is megemelkedett, mint a tusfürdő, az egészségügyi betét vagy az intim törlőkendő.
A #nemluxustáska kampányt 2018 óta minden évben megrendezik a szervezők - Huszka Ági, Kovács-Pálffy Anna és Sipos-Mohai Réka -, hogy segítsenek azokon a nőkön, akiknek az alapvető higiéniai termékek vagy a mindennapi betevő között kell választaniuk. Az elmúlt években már több mint 44 ezer táskát sikerült eljuttatni olyan nőkhöz, akik nehéz anyagi körülmények között élnek, illetve hajléktalanná váltak, de ebben a helyzetben is szeretnék megőrizni a méltóságukat és nőiségüket.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.
A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.
A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus csillagképben, kb. 65 fok magasan helyezkedik majd el, így ideális pozícióban lesz a megfigyeléshez
- írták a szakemberek, hozzátéve, hogy
a Perseidák radiánsa már este 22 órakor is 25 fok magasan jár, így egész éjszaka láthatóak lesznek hullócsillagok.
A sajtóanyag szerint a Perseidák aktivitása július 17-től augusztus 24-ig tart, így az érdeklődők a maximum előtt és után is megfigyelhetnek Perseida meteorokat.
Mivel a hullócsillagok szabad szemmel látszanak, nem szükséges távcső a megfigyelésükhöz. Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve szépek. A meteorok az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek - olvasható a tájékoztatóban, amelyben arra is kitértek, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat. Az érdeklődők nemcsak hullócsillagokat láthatnak, de távcsővel a nyári este legszebb csillaghalmazait és a hold sugárkrátereit is megfigyelhetik - olvasható a tájékoztatóban.
A szakemberek hozzátették, hogy augusztus 12-én hajnalban a Vénusz és a Jupiter is egészen közel, alig egy fok távolságra kerülnek majd egymástól, az év leglátványosabb bolygóegyüttállását rajzolva az égre. Úgy fogalmaztak, hogy "a két legfényesebb bolygó egy erőteljes fénnyel világító "csillagpárost" formáz majd, közel 15 fokkal a látóhatár felett". Mint írták, a jelenség augusztus 11-én és 13-án is látványos közelségből lesz megfigyelhető.
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.
A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ez hogy lehetséges? Kétszer született meg egy csecsemő Texasban
A szükségszerű beavatkozás miatt a babát 23 hetesen kiemelték az anyaméhből, majd a műtétet követően visszahelyezték. Három hónappal később a baba újra megszületett.
A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.
A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.
Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”
A terhesség 23. hetében tehát, amikor Lynlee mindössze 0,53 kilogrammot nyomott, az orvosok kiemelték az anyaméhből, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét közben a szíve majdnem leállt, miközben a levegőben tartották. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A beavatkozást követően a babát visszahelyezték az anyaméhbe, és a méhet összevarrták.
Margaret a terhesség hátralévő részét ágyban fekve töltötte. Lynlee 13 héttel később, június 6-án, császármetszéssel született meg, 2,4 kilogrammos súllyal. Nyolcnapos korában újabb műtétet végeztek rajta, hogy eltávolítsák a daganat maradékát a keresztcsont környékéről.
A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.
A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.
Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.
Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.
Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.

Vencel trükkje: így lehet egész napra feltankolni a SZIN fesztiválon
Nézd meg a cikkben található TikTok videónkat, hogy mi volt Vencel megoldása a túlélésre – és igen, a Lidl-ing külön jól jött hozzá. Ha még nem vagy feketeöves fesztiválozó, érdemes megismerned Vencel trükkjeit.
Egy fesztivál reggelén a legnagyobb kihívás sokszor nem a kedvenc koncertre való bejutás, hanem az, hogy újra lendületbe kerülj. A SZIN-en a koránkelők és a későnfekvők is ugyanazzal a problémával szembesülnek:
Korgó gyomor, fáradt test és az a bizonyos „Na jó, ma hogyan fogom végigcsinálni?” - érzés.
Vencel is pontosan így indult neki a napnak, amikor történt valami – de ezt videón is megörökítette, hogy akár Ti is lemásolhassátok az ő fesztiválmentő megoldását.
A TikTok-videóban rögtön látszik, hogy Vencel nem a színpad felé vette az irányt, hanem a Lidlnél kötött ki. És milyen jól tette!
Nem valami gyors, összecsapott harapnivalót kapott, hanem egy meleg, frissen készült rántottát, amihez a tojást a Lidl FesztMarketjében vásárolta. Ráadásul úgy készítették el neki, ahogy ő szerette volna: sok sajttal, lágyan.
Ez egy fesztiválon olyan, mintha prémium szolgáltatást kapnál. A reggeli után Vencel szemmel láthatóan visszanyerte az energiáját, és a videóban is megjegyzi, hogy így már könnyebb nekiindulni egy teljes napnak. És tényleg: aki próbált már fesztiválon reggelizni, tudja, mekkora különbség, ha nem egy horrorárú szendvics vagy egy előző napról maradt félcsomag keksz az egyetlen opció.
Bevásárlás egész napra – horrorárak nélkül
A Lidl FesztMarket nem csak a reggeli miatt volt nyerő. Vencel gyorsan feltankolt pékáruból, gyümölcsből és üdítőből, így a nap további részére is bebiztosította magát. Az árakban nem volt semmi „fesztivál-felár”, minden ugyanannyiba került, mint egy bármilyen másik Lidl üzletben. A polcokon ráadásul nem csak a klasszikus „chips és kóla” kombó található: friss zöldségek, nemzetközi készételek és még vegán opciók is várják a vásárlókat.
Szett, kupon, bónusz – így lesz a fesztivál outfited is nyerő
A fesztiválon nemcsak az számít, hogy mit eszel, hanem az is, hogyan nézel ki közben. Vencel már rutinos fesztiválozó, a Campuson már megtanulta, hogy megéri Lidl-ingben érkezni, mert így nemcsak extrává teszi a szettjét, hanem egy exkluzív Lidl Plus kupont is bezsebelhet. A kuponnal pedig Vencel desszertet is be tudott szerezni – és ki mondana nemet egy fagyira, amikor 30 fok van a Tisza-parton?
Aki pedig nem készül Lidl-ruhadarabbal, az sem marad hoppon: a helyszíni Gift Store-ban válogathat a menő merch cuccok közül. Sőt, ha valaki 2.500 Ft felett vásárol a FesztMarketben, ajándékba is választhat egy új darabot. A fotótükröknél pedig egy pillanat alatt le is lehet csekkolni, mennyire áll jól az új outfit.
Amíg a telefonod tölt, töltődj te is!
Délután, amikor már kezd erősen tűzni a nap, ki ne vágyna egy kis hűsölésre, megpihenésre a fesztiválos forgatagban?
Érdemes megkeresni a Lidl chillzónát és ott belehuppanni az egyik babzsákfotelbe – csak aztán nehogy az legyen a gondod, hogy nem is akarsz onnan felállni.
Amíg Te lazulsz, a telefonod töltődhet: itt ugyanis ingyenesen használható töltőpontokat is találsz. De ha mégis inkább aktív maradnál, akkor bepillanthatsz abba, hogy milyen lehet a Lidlnél dolgozni, akár még a cég HR-eseivel is beszélgethetsz erről. A hangulat itt teljesen olyan, mintha a fesztiválon belül lenne egy külön kis közösségi tér, ahol egyszerre lehet pihenni, játszani és persze új emberekkel találkozni.
És mi van akkor, ha valaki túl sokat vásárolt, és maradt a szatyor alján egy-két zsemle vagy gyümölcs? Jó hír, hogy a Lidl a SZIN-en is figyel a fenntarthatóságra: a megmaradt élelmiszereket nem dobják ki, hanem karitatív partnereknek ajánlják fel.
Vencel fesztiválozása végül úgy alakult, hogy nemcsak, hogy túlélte a nehezen induló napot, de a komfortra és a pénztárcabarát megoldásokra is rátalált a Lidlnél.
A cikk a Lidl támogatásával készült.