ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

A holdudvar-hatás, avagy sikeres/szép/vonzó emberek nem lehetnek rosszak?

A holdudvar-hatás a pszichológiában azt jelenti, hogy amikor nem rendelkezünk valakiről pontos információval, mégis egyetlen tulajdonsága alapján határozzuk meg a jellemét. Leegyszerűsítve: azt gondoljuk, hogy aki szép, az okos is. Vagy becsületes.


Leendő és végzett pszichológusok hozták létre a 7köznapi pszichológia blogot, mert a pszichológia mindenki életének része, és mindenkire tartozik.

Nagy port kavart a Neverland elhagyása című dokumentumfilm, amely James Safechuck és Wade Robson, a gyerekként Michael Jackson bűvkörében szerepet kapó férfi beszámolója alapján hitelesen igyekszik feltárni a zaklatással többszörösen gyanúsított popsztár indíttatásait, lelkivilágát és a férfiak elmesélése szerinti abúzushoz vezető történések sorát.

Jelen cikk nem szándékozik sem igazságot szolgáltatni, sem eldönteni a filmet követően felforrósodott vitát, miszerint ki hibásabb: a gyerekek, a szülők vagy éppen Michael Jackson? Azonban ha elfogadottnak tekintjük a gyermekmolesztálás megtörténtét, az eset fényesen összhangban áll egy jelenséggel, amelyet holdudvar-hatásnak nevezünk, és amelyet a hétköznapi ember nap mint nap megtapasztal a saját bőrén, amikor egy ismeretlen személyről kell véleményt mondania, és megtévesztik a külsőségek. Mielőtt rátérnénk arra, hogy mit értek Michael Jackson holdudvarán, nézzük meg ezt az érdekes, szociálpszichológiai jelenséget.

Akire jó ránézni, az csak jó lehet?

A holdudvar-hatás vagy más szóval halo-effektus felismerése Edward Thorndike, amerikai pszichológus nevéhez kötődik, és a jelenség nagy kedvenc lett a szociálpszichológusok körében. Az elnevezés nagyon találó. A Hold körül jelentkező fényjelenség, amelyet a vízcseppek vagy jégkristályok fénytörése idéz elő, széppé, sugárzóvá teszi az egyébként halovány égitestet. Éppen ezért

szociálpszichológiai értelemben olyankor beszélünk holdudvar-hatásról, amikor nem rendelkezünk különösebb információval pl. egy személlyel kapcsolatban, mégis annak egyetlen pozitív vagy negatív tulajdonsága alapján következtetünk az illető egész jellemére. Leegyszerűsítve: úgy hisszük, hogy akik szépek, azok okosak is.

Karen Dion klasszikusnak számító kísérletében bizonyította a halo-effektust, ugyanis amikor a kutatásban résztvevőknek mindössze fényképek álltak rendelkezésükre, hogy véleményezzenek másokat, a fotókon szereplő, vonzó személyeket szinte kivétel nélkül okosnak és tehetségesnek határozták meg. Az történt tehát, hogy egyetlen jó tulajdonság, az attraktív megjelenés átterjedt a személyiség más dimenzióira is. Így lehet az, hogy a vonzó személyek sikeresebben indulnak ismeretlen környezetben, ugyanis őket az emberek intelligensebbnek, jobb képességűnek, szerethetőbbnek tartják azoknál, akik kevésbé jó megjelenésűek.

A torzító hatás már olyan apró részleteknél is megmutatkozik, mint az arcvonások. Amikor megpillantunk valakit pisze orral, apró, kerek állal és nagy szemel, ösztönösen kedvesnek feltételezzük, és nagyobb eséllyel leszünk vele közvetlenek, mivel anélkül, hogy valójában ismernénk őt, megbízunk benne. Tehát annak ellenére, hogy

feltehetően mindannyian találkoztunk már szép, de buta és ugyanígy csúnya, de kivételesen okos emberekkel, valahogy az első benyomásunkból képtelenek vagyunk kitörölni azt a bevésődést, miszerint akire jó ránézni, az csak jó lehet (és persze fordítva).

A kétélű kard

A halo-effektus

ellentéte a devil-hatás, amikor egy negatív tulajdonság alapján az egész személyről rossz dolgokat feltételezünk.

Ha valakinek például van egy taszító tulajdonsága, például beképzelt, akkor a teljes személyt sötétebben látjuk, leértékeljük a többi tulajdonságát is. A nagyképűnek mutatkozó embert általában önzőbbnek és barátságtalannak gondolhatjuk, mint amilyen valójában. De ugyanígy ellensége a devil-hatás az introvertáltaknak, akiknek, ha jó benyomást szeretnének kelteni, akkor sokkal többet kell megmutatniuk magukból, mint szeretnék, mivel a zárkózottság árnyékot vethet a képességek megítélésére.

Gondoltunk már arra, hogy az önéletrajzunk elkészítésekor miért keresünk minél előnyösebb képet? Elárulom, nem hiába törekszünk a legjobb arcunkat mutatni magunkról, mivelhogy

a devil-effektus a külsőségekben is működik.

Például egy munkára való kiválasztás során egy tapasztalatlan HR-esnél egy előnytelen fotó beindíthatja a devil-hatást, ami miatt alacsonyabb kvalitásúnak feltételezi a pályázót.

A holdudvar-hatást és annak negatív változatát számos, leleményes kísérlet bizonyítja. Ezek közül egy nagyon ötletes kutatásban esszéket bíráltattak el. Ugyanazon dolgozatokat szép és csúnya kézírással is megírták, majd mindegyik írást ellenőriztették. Habár a javítóknak külön utasításba adták, hogy csakis a tartalmat vegyék figyelembe a dolgozatok értékelésénél, a rondán írt dolgozatok szignifikánsan rosszabb osztályzatokat kaptak az esztétikus betűket tartalmazó, de a másikkal teljesen azonos esszéknél.

Michael Jackson-effektus?

Felmerülhet a kedves olvasóban, hogy miért kezdtem a cikket egy olyan mély és látszólag független témával, mint a popsztárt ért vádak?! Csak úgy, mint más sikeres emberek esetében, Michael Jackson is tökéletes volt az emberek szemében. Nevezték persze őt hiúnak, furcsának, és élete során is több alkalommal gyanúsították gyerekmolesztálással, de az őt övező tisztelet és szeretet valamiképpen megvédte pozitív reputációját.

Azáltal, hogy különlegesen tehetséges volt, tömegeket tudott lenyűgözni, boldoggá tenni a zenéjével, s emiatt az emberek képtelenek voltak úgy igazán rosszat feltételezni róla.

Ahogy a szociálpszichológia is megfogalmazta, holdudvar vette körül, amiből az emberek csak a fényt ismerhették, mégis egészében jónak akarták őt látni. Ahogy korábban, a holdudvar-hatásnál állt, akit szépnek és különlegesnek látunk kívülről, azt annak látjuk teljes egészében. Azonban ha megkérdeznénk bárkit, hogy ismerte-e igazán a sztárt, valóban makulátlan belső húzódott-e meg a csillogó ruhák alatt? Jó ember volt-e valójában?

A válasz bizonyára az lenne, hogy ezt senki sem tudhatja. Akkor viszont miért állítja vakon többszázezer rajongó, hogy az énekes nem lehet bűnös, ha nem is ismertük őt igazán? Most, halála után, mikor az énekes a talán létező legrémesebb tettel, gyerekmolesztálás vádjával került köztudatba ismét, az emberek miért érzik szinte kötelességüknek, hogy bebizonyítsák, Michael Jackson gyerekszerető, kedves ember volt a maga különcségeivel? Érthető a reakció, ugyanis ha igaz, hogy a XX. század popkultúrájának egyik legkiemelkedőbb alakja, a csodagyerek, a tánczsonglőr arra vetemedett, hogy egy 7 és 10 éves gyereket szexuálisan kihasznált, akkor oda a holdudvarnak, annak minden tökéletes ragyogásával együtt. Akkor kiderülne, hogy milliók hitték el, hogy akinek ilyen siker, csillogás és hang jutott, az csak kiváló ember lehet.

Nem első a történelemben

A Michael Jacksont ért vádak máig tisztázatlanok, így felesleges volna a hasonló cipőben járó Woody Allent hozni újabb példának, aki ha nem is jóképű, különösen tehetséges rendező, és akinek kedvelői ugyanúgy elutasítják az őt ért vádakat szimplán azért, mert aki ilyen tehetséges, hogyan lehetne rossz ember? Hogy lezárt ügyeket is nézzünk,

nem egy olyan bizonyítottan hírhedt bűnöző létezik, akiért az emberek képesek voltak rajongani még azután is, hogy kegyetlen tetteik bizonyításra találtak.

Közülük is érdemes megemlíteni Ted Bundyt, aki 1974-1978 között szedte sorra női áldozatait anélkül, hogy ez bárkinek is feltűnt volna. Ugyanis a gyilkost mindenki imádta. Persze, főleg a nők! A pszichopata sorozatgyilkos gondosan ügyelt kinézetére, igyekezett mindig és mindenkor jó benyomást kelteni. Kaméleonként idomult minden helyzethez, és képes volt mindent elérni a környezetében. A jóképű, mindig elegáns, megnyerő stílusú és finom vonásokkal megáldott férfiért számtalan nő rajongott.

Senki sem látott a maszk mögé, mivel fel sem merült, hogy a tökéletes külső mögött egy szörny rejtőzhet, aki saját vallomása alapján legalább harminc nőt ölt meg különös, de annál inkább élvezett kegyetlenséggel.

Ted Bundy a bíróságon/Wikipédia

Ted Bundy a hölgyek szemében egy romantizált hős volt még elzárását követően is, mert egyszerűen nem akartak hinni abban, hogy ez a szép ember ilyen rosszat tehetett. A történet iróniája, hogy a csinos nőket kiszemelő és kíméletlenül levadászó férfi tömegével olvashatta a szép, fiatal nőktől érkező rajongói leveleket, tárgyalásán sorra jelentek meg a mutatós hölgyek, akik látni akarták őt élőben. Ted Bundy holdudvara olyan erős volt, hogy sokak róla kialakított, pozitív véleményén még egy halálos ítélet és az azt követő kivégzés sem tudott változtatni.

Holdudvar a minket körülvevő világban

A popsztár esete (nem feltételezett bűne, hanem egyoldalú megítélése) nem ismeretlen előttünk, mivel világunk ki van párnázva holdudvar-hatásokkal. A celeb- és modellvilág, az Instagram influenszerek, a vezetők, de ugyanúgy minden olyan személy, akinek megélhetése rá van utalva mások megítélésére, igyekszik fenntartani a tökéletes arculatot.

A feddhetetlen külső ugyanis az emberek szemében erkölcsös és hiteles belsőt takar.

Egy stabil homlokzat (jelen esetben: magabiztos megjelenés) megbízhatóságot sugároz. Ezért – ha csak a közismert személyeknél maradunk –, lényeges szempont számukra, hogy mindig fenntartsák a kifogástalan összképet, mivel ha valami hiba csúszik a gépezetbe (negatív hír, rosszul sikerült fotó), megrendül az emberekben a róluk kialakított kép. Nem mintha ez olyan egyszerű lenne, ugyanis azok az emberek, akiket nagyon jónak vagy különösen rossznak akarunk látni, olyanok is maradnak. Vehetjük akár példaként színészek ittas vezetését vagy miniszterelnökök bukdácsolásait, amiktől ha egy pillanatra meg is rendült az őket annyira szerető emberek hite, a holdudvar-hatás kitartott addig, míg újra helyre nem állt a sérült imázs. Mivelhogy a szép, sikeres, tehetséges, kimagasló emberek különlegesek számunkra. Bízunk bennük, tökéletesnek akarjuk őket látni, mert ha bennük nem hihetünk, akkor kiben?

Holdudvar-hatás, mint manipuláció

A halo-effektust célozza meg nagyon tudatosan a marketing is, amikor egy terméket minél szebb, minél gazdagabb csomagolásba helyez. Felmerülhetne bennünk, hogy ugyan mi célja van a cukorkák aranyozott-ezüstözött csomagolásának, a parfümök és krémek lehetetlenségig cicomázott üvegcséinek vagy akár annak, hogy a drága terméket drága, sikeres emberek reklámozzák? Egy termék eladásához arra van szükség, hogy a vevő elhiggye: amiért pénzt ad ki, az csak jó lehet.

És ha egy gyönyörű híresség reklámoz például egy mosóport vagy egy sármos színész egy kávémárkát, akkor azt feltételezzük, hogy a termék csak jó lehet.

Pedig még csak azt sem tudhatjuk biztosra, hogy az adott modell vagy színész mos-e egyáltalán ruhákat, illetve fogyaszt-e a valóságban is kávét? Így be kell látnunk, hogy a terméket nem valódi tulajdonsága, minősége alapján, hanem csakis a látszat, azaz a holdudvar-hatás miatt vesszük meg.

Holdudvar-hatás a hétköznapokban

Érthető módon a halo-effektusnak ott van lehetősége megmutatkozni, ahol képességeket kell megítélni kevés rendelkezésre álló információ alapján. Az iskola erre egy kiváló terep.

Azon talán meg sem lepődünk, hogy a tanárok a népszerű, jól viselkedő diákokat könnyebben jutalmazzák jó jegyekkel.

Egy fordított kísérletben viszont azt is bizonyították, hogy a kedves oktatókat a diákok nem csak szimpatikusabbnak, hanem – függetlenül a valós kinézetüktől és alkalmasságuktól – sokkal szebbnek és jobb tanárnak is tartják.

Az iskolában és munkában egyaránt működik a halo-effektus, amikor a lelkesedés alapján díjaznak valakit. Nagy cégeknél nem egyszer léptetnek elő olyan extrovertált, ambícióját megmutatni képes személyeket, akinek árnyékában sok visszahúzódó, de sokkal rátermettebb dolgozó viszont nem kap lehetőséget.

Érdekes és annál elgondolkodtatóbb lehet az az amerikai kutatás is, ahol az esküdtszék munkáját tanulmányozva megállapították, hogy a tagok egy jó megjelenésű, elegáns nőt vagy férfit kevésbé gondolnak bűnösnek, mint egy elhanyagolt vádlottat. Vajon saját életünkben is így „ítélkezünk” a környezetünk felett?

A szépség, hírnév, tehetség vagy különlegesség az emberek többségének maga a minőség, amiben bízni lehet. Azonban számos csalódás hátterében pont ez a bizalom áll, ugyanis amikor megelégszünk a látszattal, elengedjük az iránti igényünket, hogy a dolgok lényegét, mélyét is megismerjük. Egy állásinterjún nem számíthat kizárólag a megjelenés és a villogó, fehér fog, ahogy egy üzletet sem köthetünk meg csak amiatt, mert a másik fél irodája luxusotthonként néz ki. Nem utasíthatjuk el valakinek a közeledését csak amiatt, mert magamutogatás helyett szégyellős, és nem érdemes ok nélkül megbízni abban, aki csak megbízhatónak néz ki.

Azonban mielőtt kétségbeesnénk, érdemes arra gondolnunk, hogy micsoda előny, ha fejben tudatosnak maradva, mostantól képesek vagyunk a Holdtól leválasztani az udvarát, a valóságot elkülöníteni a látszattól! Tartalmasabb és minőségibb látásmódra teszünk szert, ha nem csak sztereotípiákból építkezünk, hanem törekszünk a mélyebb megismerésre.

És egy gondolat erejéig visszakanyarodva Michael Jacksonra: ha tisztában vagyunk a holdudvar-hatással, már amiatt sem kell aggódnunk, hogy hallgathatjuk-e továbbra is Michael Jackson dalait még akkor is, ha magánszemélyként esetleg tett rossz dolgokat. Mert nem a magánszemélyt (Holdat) szeretjük, hanem csak a zenéjét (holdudvar).

Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, ne hagyd ki a 7köznapi pszichológia blogot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Tényleg nem viszik el kukát október 1-től, ha papír, vagy műanyag van benne? Mutatjuk az új szabály részleteit
Több ponton is fontos változások jönnek: nem mindegy, hogy hova dobjuk a papírt és a műanyagot, 2026 januárjától pedig a túlcsordult kukáért külön díjat kell fizetni.


Október 1-jétől módosul a kommunális hulladék gyűjtésének szabálya. A MOHU az általános szerződési feltételeiben rögzítette: „A Vegyes Gyűjtőedénybe papír-, üveg-, műanyag-, és fémhulladék nem helyezhető el kivéve, ha az

(a) folyadékot és Biológiailag Lebomló Hulladékot tartalmaz; vagy

(b) Vegyes Hulladékkal vagy más Hulladékkal összetapadt vagy összeragadt.”

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a tiszta csomagolási karton, az újságpapír vagy a műanyag zacskó nem mehet a vegyes kukába.

De például a felvágottak csomagolópapírját vagy a tömlős sajt műanyag héját nem kell elmosni attól tartva, majd nem viszik el a kukát. És a tejfölös doboz miatt sem marad a ház előtt a teli kuka, ugyanis az ezekben lévő ételmaradék biológiailag lebomló hulladéknak számít.

A változás az „ÁSZF Közszolgáltatási résztevékenység (hatályos 2025.10.01-től)” pontban szerepel, és 2025. október 1-jétől lép életbe.

Emellett pedig vannak olyan változások, amelyek jóval súlyosabban érintik a lakosságot.

2026 januárjától ugyanis a túlcsordult kukák többlettartalmáért külön díjat kell fizetni,

és a háztartási mennyiségű sitt hulladékudvari lerakása fizetős lesz.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kiderült, hogy mennyiért ebédelhetnek a debreceni BMW-gyár dolgozói
A konyha nyitott, a pultnál lehet sorban állni, és nem kötelező helyben enni: saját étel is hozható, melegítéshez több mikró és hűtő áll a dolgozók rendelkezésére.


A Vezess.hu is ott volt a debreceni BMW-gyár megnyitóján, és útközben benézett az üzemi étkezdébe is. Megnézték, milyen fogások közül választhatnak a dolgozók, és mennyit kell fizetni értük. Fotót is közöltek, melyről kiderül, hogy több ételnél két ár látható: a látogatóknak szóló normál és a dolgozói kedvezményes.

A kiemelt fogások és áraik:

  • Budapest sertésszelet petrezselymes burgonyával: 3 450 / 1 545 forint;
  • Rántott gomba rizzsel, tartárral: 2 915 / 1 010 forint;
  • Cigánypecsenye tepsis sültburgonyával: 3 450 / 1 545 forint.

A lap megjegyzi, hogy a

normál ár nem olcsó, dolgozói kedvezménnyel viszont már az.

A konyha nyitott, az alkalmazottak és a vendégek a kiszolgálópultnál állhatnak sorba.

Nem kötelező itt ebédelni: aki szeretne, hozhat otthonról ételt. Ehhez több mikrohullámú sütő és több hűtő is rendelkezésre áll, ezeket a dolgozók szabadon használhatják.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Vencel trükkje: így lehet egész napra feltankolni a SZIN fesztiválon
Nézd meg a cikkben található TikTok videónkat, hogy mi volt Vencel megoldása a túlélésre – és igen, a Lidl-ing külön jól jött hozzá. Ha még nem vagy feketeöves fesztiválozó, érdemes megismerned Vencel trükkjeit.


Egy fesztivál reggelén a legnagyobb kihívás sokszor nem a kedvenc koncertre való bejutás, hanem az, hogy újra lendületbe kerülj. A SZIN-en a koránkelők és a későnfekvők is ugyanazzal a problémával szembesülnek:

Korgó gyomor, fáradt test és az a bizonyos „Na jó, ma hogyan fogom végigcsinálni?” - érzés.

Vencel is pontosan így indult neki a napnak, amikor történt valami – de ezt videón is megörökítette, hogy akár Ti is lemásolhassátok az ő fesztiválmentő megoldását.

NÉZD MEG A VIDEÓT ITT!

@szeretlekmagyarorszag.hu #lidlmagyarorszag #szinfesztival #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Reggeli rántottával a startvonalon

A TikTok-videóban rögtön látszik, hogy Vencel nem a színpad felé vette az irányt, hanem a Lidlnél kötött ki. És milyen jól tette!

Nem valami gyors, összecsapott harapnivalót kapott, hanem egy meleg, frissen készült rántottát, amihez a tojást a Lidl FesztMarketjében vásárolta. Ráadásul úgy készítették el neki, ahogy ő szerette volna: sok sajttal, lágyan.

Ez egy fesztiválon olyan, mintha prémium szolgáltatást kapnál. A reggeli után Vencel szemmel láthatóan visszanyerte az energiáját, és a videóban is megjegyzi, hogy így már könnyebb nekiindulni egy teljes napnak. És tényleg: aki próbált már fesztiválon reggelizni, tudja, mekkora különbség, ha nem egy horrorárú szendvics vagy egy előző napról maradt félcsomag keksz az egyetlen opció.

Bevásárlás egész napra – horrorárak nélkül

A Lidl FesztMarket nem csak a reggeli miatt volt nyerő. Vencel gyorsan feltankolt pékáruból, gyümölcsből és üdítőből, így a nap további részére is bebiztosította magát. Az árakban nem volt semmi „fesztivál-felár”, minden ugyanannyiba került, mint egy bármilyen másik Lidl üzletben. A polcokon ráadásul nem csak a klasszikus „chips és kóla” kombó található: friss zöldségek, nemzetközi készételek és még vegán opciók is várják a vásárlókat.

Szett, kupon, bónusz – így lesz a fesztivál outfited is nyerő

A fesztiválon nemcsak az számít, hogy mit eszel, hanem az is, hogyan nézel ki közben. Vencel már rutinos fesztiválozó, a Campuson már megtanulta, hogy megéri Lidl-ingben érkezni, mert így nemcsak extrává teszi a szettjét, hanem egy exkluzív Lidl Plus kupont is bezsebelhet. A kuponnal pedig Vencel desszertet is be tudott szerezni – és ki mondana nemet egy fagyira, amikor 30 fok van a Tisza-parton?

Aki pedig nem készül Lidl-ruhadarabbal, az sem marad hoppon: a helyszíni Gift Store-ban válogathat a menő merch cuccok közül. Sőt, ha valaki 2.500 Ft felett vásárol a FesztMarketben, ajándékba is választhat egy új darabot. A fotótükröknél pedig egy pillanat alatt le is lehet csekkolni, mennyire áll jól az új outfit.

Amíg a telefonod tölt, töltődj te is!

Délután, amikor már kezd erősen tűzni a nap, ki ne vágyna egy kis hűsölésre, megpihenésre a fesztiválos forgatagban?

Érdemes megkeresni a Lidl chillzónát és ott belehuppanni az egyik babzsákfotelbe – csak aztán nehogy az legyen a gondod, hogy nem is akarsz onnan felállni.

Amíg Te lazulsz, a telefonod töltődhet: itt ugyanis ingyenesen használható töltőpontokat is találsz. De ha mégis inkább aktív maradnál, akkor bepillanthatsz abba, hogy milyen lehet a Lidlnél dolgozni, akár még a cég HR-eseivel is beszélgethetsz erről. A hangulat itt teljesen olyan, mintha a fesztiválon belül lenne egy külön kis közösségi tér, ahol egyszerre lehet pihenni, játszani és persze új emberekkel találkozni.

És mi van akkor, ha valaki túl sokat vásárolt, és maradt a szatyor alján egy-két zsemle vagy gyümölcs? Jó hír, hogy a Lidl a SZIN-en is figyel a fenntarthatóságra: a megmaradt élelmiszereket nem dobják ki, hanem karitatív partnereknek ajánlják fel.

Vencel fesztiválozása végül úgy alakult, hogy nemcsak, hogy túlélte a nehezen induló napot, de a komfortra és a pénztárcabarát megoldásokra is rátalált a Lidlnél.

A cikk a Lidl támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Öltönyben tárgyalnak, a ringben és a vízen újulnak meg – egészséges életmód 40 felett
Ha az Anantara New York Palace elegáns folyosóin találkoznál velük, eszedbe sem jutna, hogy munka után mindketten kemény edzéseken vezetik le a feszültséget.


Fazekas Tamás, az Anantara New York Palace Hotel igazgatója és Földes Gábor, az Anantara Hotels PR- és marketingigazgatója nap mint nap vezetői döntéseket hoznak, tárgyalnak, szerveznek. Mégis, amikor kilépnek a hotel falai közül, teljesen más arcukat mutatják:

egyikük a vízen, másikuk a ringben találja meg azt a fajta testi-lelki frissességet, ami nélkül nem tudnák ugyanolyan lendülettel végezni a munkájukat.

Most arról meséltek, miért fontos számukra a sport, hogyan fér bele a vezetői lét sűrű napjaiba, és mit tanácsolnak azoknak, akik 40 felett szeretnének újra formába lendülni.

Fazekas Tamás és a kenu

Mit jelent az Ön számára az egészséges életmód – hogyan jelenik meg ez a mindennapjaiban?

Híve vagyok az „Ép testben ép lélek” mottónak. Gyermekkorom óta hozzá vagyok szokva a rendszeres sportoláshoz, és már akkor érzem rosszul magam, ha nem tudok eleget mozogni. A kenuzást is egészen fiatal korom óta űzöm, és a mai napig, heti több alkalommal jelen van az életemben. És amellett, hogy a hétköznapjaim része, néha még Masters versenyeken is elindulok.

Miért épp ezt a mozgásformát választotta? Hogyan segít ez a testi-lelki egyensúly fenntartásában?

Általános iskolás voltam, amikor eljöttek az iskolánkba diákokat toborozni, és azonnal a kenuzás bűvkörébe kerültem. Annyira hozzánőtt a mindennapjaimhoz, hogy amikor külföldön dolgoztam, ott is találnom kellett egy klubot, ahova lejárhattam. Úgy gondolom, a szellemi munka szint megkívánja, hogy valamilyen fizikai fáradságban is legyen részem. És bármilyen furcsán is hangzik, végül kifejezetten feltölt.

Mennyire tud időt szakítani a rendszeres sportolásra a vezetői munka mellett? Van-e valamilyen trükkje az egyensúly megtartására?

Mivel a sport valóban segít megőrizni az egyensúlyt és a koncentrációt, igyekszem mindig időt találni rá. Van, amikor már reggel hétkor vízre szállok, máskor csak munka után fér bele. A lényeg, hogy legyen elég belső motiváció a mozgásra.

Van olyan reggeli rutin, szokás vagy étkezési szabály, amit mindig betart, és ami bevált?

Igazából nincs. Persze igyekszem egészségesen étkezni, de mivel a sport eléggé kimeríti az embert, utána jól esik, azt enni, amit szeretek.

Mit tanácsolna azoknak, akik 40 felett szeretnének újra formába lendülni?

Úgy gondolom, nem az számít, mennyit edz az ember vagy hányszor egy héten, hanem az, hogy rendszeresen végezze. Legyenek fix napok a héten, amikor akkor is elmegy edzeni, ha esik, ha kánikula van. Ez a rendszeresség vezet a kitartáshoz és ahhoz, hogy az egész mozgás egy életformává váljon.

Földes Gábor és a thai box

Mit jelent az Ön számára az egészséges életmód – hogyan jelenik meg ez a mindennapjaiban?

Megmondom őszintén, pár éve tért vissza az életembe az egészséges életmód. Fiatalon jégkorongoztam, akkor napi szinten jégen vagy teremben voltam. Szinte minden magától ment.

Később a karrier egy kicsit elvette ezt tőlem, de cserébe kaptam plusz kilókat, így pár éve újra eldöntöttem, hogy odafigyelek az étkezésre és a mozgásra.

Miért épp ezt a mozgásformát választotta? Hogyan segít ez a testi-lelki egyensúly fenntartásában?

Húsz év jégkorong után nagyon hiányzott valami sport, de mivel egyre nehezebb volt beépíteni a rendszerességet az életembe, először könnyebb mozgásformát választottam: a teniszt. Nagyon komolyan vettem, heti három alkalommal edzővel edzettem, de még így is éreztem, hogy kell valami, ami fizikailag jobban megdolgoztat. A feleségem ajánlotta a helyi Muay Thai termet, és már az első edzés után tudtam, hogy itt a helyem. Az érzést úgy tudnám leírni, hogy minden edzésen „meghal” az ember, majd utána „feléled”. Kitisztulok, eltűnik a stressz, nyugodt vagyok, és persze nagyon fáradt.

Mennyire tud időt szakítani a rendszeres sportolásra a vezetői munka mellett? Van-e valamilyen trükkje az egyensúly megtartására?

Nem mindig egyszerű, de tudatos tervezéssel megoldható. Nálam a naptáramban a mozgás ugyanolyan fontos napirendi pont, mint egy tárgyalás. Ha beírom, akkor igyekszem nem kihagyni. Most hetente három alkalommal járok edzésre, szerencsére reggelente, amikor még könnyebben megoldható.

Van olyan reggeli rutin, szokás vagy étkezési szabály, amit mindig betart, és ami bevált?

Imádok enni, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy a kenyeret és a cukrot le kell tennem, mert nem tesznek jót nekem. Csak ez a változtatás fél év alatt 16 kilótól szabadított meg (persze a mozgás mellett). Szerencsés vagyok, mert gyerekkorom óta nagyon szeretem a zöldségeket, így nem kell sanyargató diétát követnem. Elég, ha egy kicsit jobban odafigyelek.

Mit tanácsolna azoknak, akik 40 felett szeretnének újra formába lendülni?

Mindenkit más ösztönöz, ezért szerintem erre nincs univerzális válasz. Nekem az segít, hogy a motivációt megkapom az edzőmtől. Hajlamos vagyok halogatni, és nagy szerencsémre megtaláltam őt, aki képes húzni, és nem fél keményen hajtani.

Golden Muay Thai SE – Edzés minden korosztálynak és szinten

Gábor edzője, Berkes Ádám, a Golden Muay Thai SE vezetőedzője. Ádám 21  éve foglalkozik a Muay Thai sportág oktatásával és népszerűsítésével. Edzői pályafutását Dunaújvárosban kezdte, és azóta számos versenyző felkészítésében vett részt. Jelenleg Veresegyház és Fót városokban kínál lehetőséget a Muay Thai sportág megismerésére és elsajátítására. Célja, hogy a sportágat minden korosztály számára elérhetővé tegye, és hozzájáruljon a helyi közösség fejlődéséhez.

Fazekas Tamás és Földes Gábor példája jól mutatja, hogy a rendszeres mozgás nemcsak a fizikai állóképességet erősíti, hanem a vezetői munka terheit is segít kiegyensúlyozni.

Mindketten más sportágban találták meg a saját útjukat, mégis közös bennük, hogy a sport nem kötelesség számukra, hanem energiaforrás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: