News here
hirdetés

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

71 évesen érettségizett le, ezzel akarta unokáját ösztönözni Károly bácsi

Az idős férfi olyan magas pontszámot ért el az emeltszintű vizsgán, hogy azzal bejuthatott volna az egyetemre is.

Link másolása

hirdetés

Unokáját akarta ösztönözni, ezért érettségizett le a 71 éves Kovács Károly. A nagypapa történelemből vizsgázott, ráadásul emelt szinten - írja a Borsonline.

A nagypapa kiskorától szereti a történelmet. Gyerekként Biharnagybajomban a nagyszülei nevelték. Az általános iskolát jó eredménnyel végezte el, de nem tanult tovább, mert akkor még nem ismerte fel ennek fontosságát. A nagyszülei - akik elemi iskolát végeztek - sem forszírozták azt - mondta el a lapnak. Munkájához, az állattenyésztéshez azonban később szüksége lett a középfokú végzettségre.

Károly bácsinál nyolc éve súlyos betegséget találtak, az orvosok akkor három hónapot adtak neki. Nagyon el volt keserdve, de miközben a kezelésekre járt, találkozott Dr. Gáti Renátával.

"A doktornő azt mondta, nem eszik olyan forrón azt a kását, majd a kezébe vette a sorsomat, én pedig neki hála, azóta is itt vagyok" – mesélte.

A férfinek két gyerekétől két unokája van. A fiú a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán tanul. A lány pedig tavaly készült az érettségire, amitől nagyon meg volt ijedve, ezért Károly bácsi tanult vele.

"Hogy példát mutassak neki, vagyis én is motiválni akartam őt" – magyarázta.

hirdetés

A pandémia miatt azonban a doktornő nem engedte az idős embert érettségizni, ezért most ősszel vágott neki a vizsgának.

322 pontot szerzett, azaz simán bekerülhetett volna vele az egyetemre, állami ösztöndíjjal.

Unokái be is adták nagyapjuk jelentkezési papírjait, igaz, Károly bácsi akarata ellenére - számolt be a portál.

Az érettséginél Töttős Gábor - a szekszárdi Ady Endre Technikum és Kollégium történelem-latin szakos tanára - vizsgáztatta a férfit. A tanár elmesélte, hogy már többször is volt ötven év feletti vizsgázójuk, de emelt szinten a legidősebb egy negyvenes "diák" volt. A pedagógus másokat is arra buzdít, hogy ne féljenek felnőtt fejjel is nekikezdeni, kövessék Károly bácsi példáját.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés
„Megmentette a kisfiam életét!” - sírva mondott köszönetet az óvónőnek az 5 éves Dávid anyukája
A délutáni alvás után a gyerek arca be volt dagadva és az egész teste piros volt, még a szeme fehérje is. Mivel láza nem volt, ezért az óvónő azonnal az allergia elleni szer beadása mellett döntött.

Link másolása

hirdetés

Egy ötéves kisfiú allergiás rohamot kapott az óvodában, az óvónő menette meg az életét. Az édesanya az RTL Híradónak sírva mondta el, hogy soha nem fogja ezt tudni ezt igazán megköszönni neki.

Az eset péntek délután egy újpesti óvodában történt. Senki nem tudott róla, hogy a kisfiú bármire is allergiás lenne. Szerencsére az óvodában volt adrenalin injekció és a pedagógusokat felkészítették a használatára is. Így még a mentők kiérkezése előtt beadták a kisfiúnak az injekciót.

Az óvónőnek az tűnt fel, az a délutáni alvás után a gyerek arca be volt dagadva és az egész teste piros volt, még a szeme fehérje is. Mivel nem volt a kicsi lázas, így azonnal az Epipen nevű injekciót beadása mellett döntött. Közben hívták a mentőket, és értesítették Dávid anyukáját.

Győrfi Pál elmondta, hogy a kiérkező mentők stabil állapotban találták a kisfiút, de az allergiás tünetek miatt kórházba szállították.

A rohamot nem tudni mi okozta, anyja szerint Dáviddal korábban nem történt hasonló.

hirdetés
"Az óvónéninek nem tudok elég hálás lenni, igazából megmentette a kisfiamnak az életét, nem fogom tudni neki ezt megköszönni soha rendesen, úgyhogy ha ő nincs nem tudom mi történhetett volna"

- mondta.

A kerület polgármestere szerint a pedagógusok képzésével a tragédiák megelőzhetők. Az adrenalin injekciókat azután kezdte beszerezni a negyedik kerületi iskolákba és óvodákba az önkormányzat, hogy januárban egy hétéves kisfiú meghalt anafilaxiás sokk miatt, miután mogyoró tartalmú tortát evett.

Az Anafilaxiás Allergiásokért Egyesület azt szeretné elérni, hogy országszerte kötelező legyen minden köznevelési intézményben ilyen adrenalin injekciót tartani. Az Emberi Erőforrások Minisztériumától azt közölték: minden olyan szakmai ajánlást megvizsgálnak, ami hozzájárul az oktatási intézményekben a gyermekek biztonságosabb neveléséhez.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÖZÖSSÉG
„Még fel sem fogtam, hogy a fiam nem jön haza többé” – Összetört a balesetben meghalt kenus édesanyja
„Ezentúl minden megmérettetésen érte fogok küzdeni” - ígérte Csanki Márk fiatalabb testvére, aki szintén kenuzik.

Link másolása

hirdetés

Mint azt mi is megírtuk, autóbalesetben meghalt Csanki Márk szegedi kenus. Az ifjúsági és U23-as korosztályban világbajnoki ezüstérmes Csanki a Szegedi Vízisport Egyesület sportolója volt. Az M5-ös 36-os kilométerszelvényénél egy román kamion egyelőre ismeretlen okból megállt, ekkor hátulról nekiütközött egy kisteherautó, majd az árokba sodródott. Mögötte egy személyautó érkezett, amelynek 19 éves sofőrje - aki Márk sporttársa és barátnője is - az ütközés elkerülése érdekében balra rántotta a kormányt, és a szalagkorlátnak csapódott. A baleset következtében Csanki Márk a helyszínen meghalt, a jármű vezetőjét életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. A kisteherautó 21 éves vezetője szintén kórházba került könnyű sérüléssel.

Márk édesanyja a Blikknek elmondta, hogy a tragédiáról Márk barátnőjének szülei értesítették őket.

"Nem ez az élet rendje, felfoghatatlan, hogy egy anya elveszíti a gyermekét"

- mondta a megtört anya, aki arról is beszélt, hogy fiának barátnője még válságos állapotban van, de már nem altatják. Ugyanakkor nem árulták még el neki, hogy barátja meghalt.

Az elhunyt kenus a családjával élt Szegeden. Két testvérét is mélyen megrázta Márk halála. Öccse, aki szintén kenus azt mondta:

hirdetés
"Ezentúl minden megmérettetésen érte fogok küzdeni. Szombaton még elindultam egy versenyen Győrben, de képtelen voltam végigmenni a 18 kilométeres távon. Előtte hajnali három óta csak sírtam, és ez teljesen kimerített".

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés
Karácsony Gergely ajándékot adott Dominiknak, aki segített megmenteni a Margit hídról leugrani készülő fiút
A beszélgetésük során az is kiderült, hogy a 22 éves Dominik éppen albérletet keres, így a főpolgármester is beszállt, hogy segítsen lakást találni a fiúnak.

Link másolása

hirdetés

Múlt szerdán egy fiatal fiú akarta a Dunába vetni magát a Margit hídról. A rendőröknek az utolsó pillanatban sikerült visszarántaniuk, ebben pedig egy civil férfi is a segítségükre volt.

Karácsony Gergely keddi Facebook-bejegyzésében azt írta, már aznap kereste telefonon Fináncz Dominikot, „hogy megköszönjem helytállását, tegnap pedig a városvezetés nevében egy csekély ajándékkal háláltam meg hőstettét”.

A főpolgármester hozzátette: beszélgetésük során a férfi – aki egyébként a csókakői polgárőrség tagja – elmondta, hogy éppen albérletet keres.

„Úgyhogy, aki szívesen kiadná egy megbízható, életmentő fiatalembernek az egy- vagy másfél szobás lakását, ahová kutyát is lehet vinni, az írjon itt a Facebook-oldalamon egy üzenetet és továbbítom neki”

– írta Karácsony, és hozzátette, Fináncz Dominik „példát mutatott emberségből mindannyiunk számára”.

hirdetés
Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy olvasd el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódsz, ezt az oldalt ajánljuk figyelmedbe.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés
Külföld lehet a megoldás? Nehezen találnak iskolát az SMA-val küzdő Ábrisnak itthon
10-ből 9 iskola visszautasítja az SMA-val küzdő Ábrist, mert kerekesszékkel kell közlekednie - állítja édesanyja, Béry-Januskó Flóra, aki kétségbeesetten próbál megoldást találni, hiszen fia szeptembertől már kezdené a sulit.

Link másolása

hirdetés

Elképesztő eredményeket ért el már Béry-Januskó Ábris, a hatéves, SMA-val küzdő kisfiú. A különleges izomsorvadásos betegségben szenvedők a statisztikák szerint még az egyéves kort sem élik meg, de a kisfiú - még ugyan csak korlátnál - de tud már lépegetni is. Édesanyja, Flóra most egy újabb nehézséggel kell, hogy szembenézzen, méghozzá a megfelelő iskola megtalálásával.

– Ábriska egészséges babaként született 2016 július 31-én, majd nyolc hónapos korában diagnosztizálták nála az SMA-t. Hosszas kutatómunka után a Belgiumban is alkalmazott Spinraza-injekcióra talált, ami gyakorlatilag csodákat művelt a kisfiúval. Hol tartanak most?

– Szuperül vagyunk, nagyon jól fejlődik Ábris a mozgás terén, úgyhogy szerintem minden várakozást felülmúlóan haladunk. Igazából már ezt a lépegetést nagyon jól csinálja gyógytornásszal, korlátnál.

 

Mostanában rengeteg a dolgunk, nem fordítottunk túl nagy hangsúlyt a gyűjtésekre, úgyhogy majd ez lesz most aktuális.

hirdetés

– A kisfiú 6 éves, hamarosan iskola. Várja már, esetleg megvan már, hogy hová fog menni?

– Ez nagyon nagy kihívást jelent most nekünk, hogy hová fog menni ez a gyerek, mert az ovi történet sem volt nekünk egyszerű, ez pedig most még nagyobb falatnak ígérkezik. Nehéz téma, mert eddig azt tapasztaltuk, hogy kirekesztik Ábrist. Az akadálymentesség egy óriási probléma Magyarországon, borzasztóan kevés olyan intézmény van, amely alkalmas arra, hogy ott biztonságosan közlekedjen. Igyekeztem célirányosan keresni neki, rengeteg honlapot böngésztem, de már, amikor felhívtam őket, hogy kerekesszékes gyereket tudnak-e fogadni, akkor rendre elutasítással találkoztam. Az akadálymentesség ugyanis mindössze abból áll csupán sok helyen, hogy a bejáratnál van egy rámpa. Az épületen belül pedig vannak lépcsők, küszöbök, szintkülönbségek. Ábris emellett folyékonyan beszél angolul, úgyhogy vagy kéttannyelvű iskolába szeretném járatni, vagy pedig angol nyelvűbe. Azt tudjuk, hogy nem lesz élsportoló soha és nagy eséllyel az eszéből kell majd profitálnia, ehhez pedig elengedhetetlen egy színvonalas oktatás. Állami iskolában most egyáltalán nem gondolkodom. Állami iskolába ugyanis csak úgy vennék fel, hogyha van SNI-s papírja, ezt a kategorizálást én viszont nem szeretném. A magánintézmények közül pedig borzasztó kevés olyan van, amely akadálymentesített. Ami viszont számításba jöhet, az az angol nyelvű és akadálymentesített, ott viszont a tandíjak súlyosak. E mellé pedig mindenhol kérik, hogy vegyek fel mellé egy személyi asszisztenst, hogy segítsen a mosdóhasználatban neki, ami szintén elképesztő kiadásokkal járna.

– Mit lehet tenni? Nincsenek más családok, akik hasonló problémákkal küzdenek?

– Mivel Ábris az elsők közé tartozik, aki kaphatott ilyen terápiát külföldön, vele együtt most nő fel az első olyan SMA-s generáció, akiknek a jövőjével foglalkozni kellene. Nincsenek kitaposott utak, csak tapogatózás. Ha felvinném Pestre, a mozgásjavítóba, akkor kellene, hogy legyen SNI-s papírja és ott ugye nincs angol, ugyanott lennénk. Nem szeretném azt követni, amit a legtöbb szülő, hogy oviba se járatja, vagy ha eljön a suli, akkor magántanuló lesz a gyerek. Nem. Ábris egy nagyon nyitott, barátságos, társasági kis karakter, szüksége van barátokra.

– Ha itthon nem megoldható, akkor külföld?

– Szeptemberben kezdené az iskolát. A magánsulik között azért van olyan, amelyik befogadó, de ez leginkább pénz kérdés.Ha minden kötél szakad, külföldre költöznénk. Akadálymentesség szempontjából tőlünk északra és nyugatra bármi számításba jöhet. Angol nyelvterület lenne a legideálisabb. Mivel folyamatosan apad az alapítvány tőkéje is, majd jó lenne segítség abban, hogy a segédeszközöket meg tudjuk biztosan vásárolni, ehhez keresünk támogatókat, mert ugye mi még mindig kijárunk ezekért Olaszországba.

– Ábris az egyedüli, aki a belga terápiát kapja, viszont más gyerekeknél génterápiát alkalmaznak itthon. Gondolkodtak esetleg váltásban?

– A 18. kezelésén van túl a kisfiam, ez jól bevált neki. Nem szeretnénk váltani egyáltalán és engem egyáltalán nem győzött meg a génterápia.

– Más SMA-s szülőkkel esetleg összefogna, hogy megszervezzék az itthoni oktatást esetleg?

– Feleslegesnek érzem, hogy megszervezzem a mozgásukban korlátozott gyermekek oktatását más szülőkkel együtt, mert szerintem pont az lenne a lényeg, hogy ezeket a gyerekeket is fogadják el, hadd mehessenek olyan közegbe, ahol "egészséges" gyerkőcök is vannak. Hiszen mondjuk amíg egy enyhébb autizmussal küzdő lurkót elfogadnak gond nélkül, érthetetlen számomra, hogy egy szellemileg ép, de sajnos kerekesszékhez kötött gyerekkel miért kell kivételt tenni.

A spinális izomatrófia vagy gerinc eredetű izomsorvadás, más néven SMA, egy ritka, öröklődő betegség, amit az SMN-gén hibája okoz, és a gerincvelő mozgató idegsejtjeinek a fokozatos elvesztését eredményezi. Az idegsejtek pusztulása sorvadást okoz a kapcsolódó izmokban is. A leggyakrabban és legelőször érintettek a nyak és a törzs tartását végző izmok, majd a láb és karok azon izmai, amelyek a mozgásért felelnek, végül a bordákhoz kötődő, légzést támogató izmok. Az SMA betegek általában teljesen normálisnak tűnnek születéskor. A tünetek a legsúlyosabb forma (1-es típus) esetén egy-két hónapos kor környékén jelennek meg először. Közepesen súlyos (2-es típus) esetben később, egy éves kor körül vagy után.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: