FELFEDEZŐ
A Rovatból

Volt, aki öt év alatt 2,5 millió forintért rendelt gint a Wolttól

A finn alapítású futárcég 2018 óta van jelen Magyarországon. Az évforduló apropóján most jó néhány érdekes adatot is megosztottak.
Fotó: Wolt - szmo.hu
2023. június 23.



Ötödik születésnapját ünnepelte a Wolt Magyarországon: az immár több mint 350 fősre nőtt cég munkatársai egy népes összejövetelen idézték fel a főbb mérföldköveket. A cég az elmúlt öt év alatt dinamikusan terjeszkedett és fejlődött.

Amikor 2018-ban a finnországi alapítású, ma már az amerikai DoorDash tulajdonában lévő Wolt elindította magyarországi szolgáltatását, jellemzően még csak budapesti éttermekből vittek házhoz rendeléseket a futár partnerek.

A közben eltelt öt év alatt a cég dinamikusan terjeszkedett és folyamatosan bővítette szolgáltatási palettáját. 2023 második felére több mint 60 településen érhető el a Wolt szolgáltatása – ebből 30 idén került vagy kerül fel a Wolt térképére.

Amíg 2018-ban egy tucatnyi munkatárssal és alig több mint 10 futár partnerrel kezdte meg működését a cég Magyarországon, addig 2023-ban már 350-en dolgoznak főállásban a Wolt Magyarország Kft.-nél és 6000 aktív futár partner járja az utakat. 2018-ban még csak éttermekből lehetett rendelni,

2023-ban pedig már közel 50 ezer kiskereskedelmi termék érhető el a Wolton.

2018-ban még egyáltalán nem létezett Wolt Market, mára Budapesten, Debrecenben és Pécsen is el lehet intézni a bevásárlásokat innen, akár fél órán belüli házhozszállítással.

Megjelent a Wolt for Work szolgáltatás is, amely a munkáltatóknak teszi lehetővé, hogy a munkatársaiknak dolgozói juttatásként biztosítsanak egyszerű, kényelmes, applikáción belül egyedileg beállítható ételrendelést. Több mint 200 cég, a startupoktól a multikig él ezzel a lehetőséggel akár rendszeresen, akár csak ideiglenes cateringszolgáltatásként.

Emellett a Wolt Drive egyre több webshop számára biztosítja, hogy 1 órán belül házhoz viszi az onnan megrendelt árucikkeket.

A tavalyi év végén a piacon elsőként jelent meg az előfizetéses szolgáltatás, a Wolt+: havidíjért cserébe házhozszállítási díj nélkül rendelhetnek a felhasználók a csatlakozó éttermekből és üzletekből. Ezáltal az eddigi tapasztalatok alapján a felhasználók többet rendelnek, és átlagosan közel 3000 forintot takarítanak meg havonta.

Budapesten hétvégén elindult a 0-24 óráig tartó kiszállítás több mint 30 vendéglátóhelyről és élelmiszerüzletből.

Jellemzően hajnal ötig fokozatosan csökken a rendelési kedv, majd utána újra megélénkül. Eddig leggyakrabban hamburgert vásároltak az éjszaka megéhező felhasználók.

A Wolt vérkeringésébe tavaly a nyári időszakra már sikeresen bekapcsolódott Siófok mellett idén már Balatonfüreden és Keszthelyen is elérhető a szolgáltatás. Júniusban megnyílt a Wolt Market kilencedik egysége Dél-Pesten, amelynek köszönhetően immár a főváros területének 90 százalékáról lehet bevásárlást házhoz rendelni akár fél óra alatt.

A pizza kezdetektől megtalálható a Wolt kínálatában, gyakorlatilag minden településen, így nem csoda, hogy

5 év alatt összesen 2.928.186 pizzarendelés történt a Wolton keresztül.

A legnagyobb összegű rendelésnél nem ételt vitt ki a futár partner, hanem egy iPhone 14 Plus készüléket 544.999 forint értékben. Nemcsak a kedvenc ételnél fordulhat elő, hogy visszatérően ugyanazt rendeljük:

valaki összesen 2.570.251 forintot költött az évek során száraz ginre, ez a legnagyobb azonos termékért kiadott összeg.

Az ötéves időszak rekorder felhasználója 2823 vásárlással büszkélkedhet, 263 különböző helyről. A piaci jelenlét öt évében markánsan jelent volt a koronavírus-járvány: Covid-tesztből 34.901 darabot igényeltek a felhasználók a Wolton keresztül.

A futár partnerek az elmúlt 5 évben 112.875.262 kilométert tettek meg, ami annyi, mintha 2816-szor körbetekertek volna az egyenlítő vonalán.
A Wolt egy helsinki székhelyű technológiai vállalat, amely egyszerűvé teszi az éttermek, élelmiszerboltok és egyéb helyi üzletek felfedezését és termékeik házhozszállítását. A Wolt platformja három csoport között közvetít: a vásárlók bármit rendelhetnek, amire szükségük van, a kereskedők könnyebben el tudják érni a vásárlókat és így növelni az eladásaikat, míg a futár partnerek rugalmas munkavégzési lehetőséghez jutnak. Ennek érdekében a Wolt a helyi logisztikától kezdve a kiskereskedelmi szoftvereken át a pénzügyi megoldásokig számos technológiát fejleszt, valamint Wolt Market néven saját online élelmiszerüzleteket üzemeltet. A Woltot 2014-ben alapították, a céget 2022-ben vásárolta fel az amerikai DoorDash. A DoorDash ma 27 országban működik, ebből 23-ban a Wolt termékével és márkájával.

Forrás: Wolt


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Putyin fura kézmozdulata: így reagált az orosz elnök, amikor Trump vadászgépeket küldött a feje fölé
Az orosz és az amerikai elnök Alaszkában találkozott, ahol vadászgépek és bombázók szelték át az eget felettük. A szakemberek szerint a látványos erődemonstráció közben árulkodó volt Putyin testbeszéde.


Trump és Putyin Anchorage-ben, Alaszkában találkozott augusztus 15-én. A két vezető az alaszkai Joint Base Elmendorf-Richardsen katonai bázisára érkezett meg, és miközben a vörös szőnyegen vonultak végig, négy F-35-ös vadászgép és egy B-2 Spirit bombázó repült át felettük.

Putyin felnézett az égre, Trump pedig összekulcsolta a kezét. Putyin a repülőgépeket nemcsak a szemével, hanem a fejével is követte.

Trump közben megérintette Putyin karját, jelezve, hogy a bemutatót tiszteletből tartják, összegezte a látottakat az unilad.com oldal.

A testbeszéd-szakértő Inbaal Honigman szerint Putyin előbb hallotta meg a repülőgépeket, mint Trump. „Még ha a zaj meglepetésként éri is az orosz államfőt, és nem jelent nagy sokkot az amerikai számára, látható, hogy Putyin egyenesen a zaj irányába tekint, és a jobb keze megmerevedik a zsebe felett” – mondta. A szakértő hozzátette, hogy

Putyin híres „fegyverhúzó járása” miatt az egyik keze mindig mozdulatlan marad, mintha bármikor elő tudná rántani a fegyverét. „Nem a testőreitől várja a cselekvést – ha bármi történik,

Vlagyimir bátran szembenéz vele egyedül” – fogalmazott.

A bemutató alatt Putyin többször bólintott és fejet hajtott. Honigman szerint ezzel tiszteletet mutatott Trump iránt.

A történteket Darren Stanton testbeszéd-szakértő is értékelte. Úgy fogalmazott: „A vadászgépek kapcsán sokan bírálták Trumpot, amiért így fogadta Putyint a vörös szőnyeggel és katonai bemutatóval – de tulajdonképpen azt jelzi: nekem is vannak fegyvereim, nekem is van felszerelésem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
4 kilométert úszott, 180 kilométert tekert és 42 kilométert futott, majd az Ironman céljában kérte meg párja kezét a katasztrófavédők szóvivője
Makhajda Bence hónapokig készült az embert próbáló versenyre, amely végül nemcsak sportteljesítményről, hanem egy életre szóló döntésről is szólt.


Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Facebookon osztotta meg a megható történetet, amely nemcsak egy emberfeletti sportteljesítményről, hanem egy életre szóló döntésről is szól. Ugyanis Makhajda Bence és szerelme, Lia már öt éve alkotnak egy párt. Egy színházi darab hozta őket össze, ahol mindketten szerepeltek. Most közösen kezdhetnek egy új életszakaszt.

Bence korábban tűzoltóként dolgozott, és 24/48-as beosztás mellett oldotta meg az edzéseket. Idén azonban már szóvivőként, nyolcórás munkarendhez igazodva készült. Hónapokon át korán kelt, programokat hagyott ki és edzéstervet alakított át, de mindvégig számíthatott a családja és párja támogatására.

Élete első IRONMAN-versenyén közel 4 kilométert úszott, 180 kilométert tekert és 42 kilométert futott. A célba érés után azonban nemcsak az állóképességére volt szüksége, hanem a bátorságára is.

Amikor áthaladt a célvonalon, a fáradtság és az öröm egyszerre kerítette hatalmába, de nem állt meg. Odalépett Liához, és feltette a nagy kérdést: „Leszel a feleségem?”

A válasz nem is lehetett más, mint egy boldog IGEN.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megnyílt az aszfalt a biciklisek alatt: hatalmas lyuk tátong a Boldog és Jászfényszaru közötti kerékpárúton
A kerékpárút közepén olyan széles hasadék nyílt, hogy egy rossz mozdulat is komoly sérülést okozhat. A képeken jól látható, hogy egy bicikli kereke simán elfér benne.


A Boldog és Jászfényszaru közötti gáton futó kerékpárúton nagy repedés jelent meg – írja a Dívány. A fotókat egy kerékpáros tette közzé a Bringázás Facebook-csoportban amely figyelemfelhívásként osztotta meg a felvételeket.

A hasadék akkora, hogy még a szélesebb gumik is beleférnek, országúti kerékpárral pedig különösen veszélyes lehet. A bejegyzés szerzője főként a szürkület után közlekedőket figyelmeztette, mivel nappal könnyebb észrevenni az úthibát.

Az utóbbi hetekben több baleset is történt a hazai kerékpárutakon, köztük tragikus kimenetelűek is. A balesetek elkerülésében segíthet a megfelelő felszerelés, a fényes, az úttestre irányított lámpa, valamint a folyamatos figyelem. Bár nem kötelező, a sisak viselése is sokat segíthet, hiszen kialakítása baleset esetén megóvhatja a fejet.

Egy hozzászóló szerint a repedés már tavaly is látható volt ezen az útszakaszon. Egy másik kommentelő azt írta, a Mezőpeterd és Berettyóújfalu közötti úton is hasonló szétnyílás veszélyezteti a kerékpárosok biztonságát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: Trump furcsa mozgásával foglalkozik mindenki: egészségügyi probléma vagy önvédelem?
Az internetezők is keresik a választ az amerikai elnök viselkedésére. Valaki szerint „már-már reflex” a cikk-cakkos járás, mások titkosszolgálati utasítást emlegettek.


Donald Trump hosszú idő után ismét találkozott Vlagyimir Putyinnal Alaszkában, ahol az ukrajnai háború befejezéséről egyeztettek. A tárgyalás előtt egy B-2 lopakodó bombázó repült át a levegőben, miközben Trump kézfogással köszöntötte Putyint. A 79 éves elnök azonban nemcsak ezért került a figyelem középpontjába:

amikor kiszállt a repülőből és rálépett a vörös szőnyegre, nem egyenesen haladt, hanem furcsa, cikkcakkos mozgással,

írta a történtekről a ladbible.com. Az interneten gyorsan elterjedtek a felvételek. Egy felhasználó így kommentálta:

„Tudna valaki orvosi magyarázatot adni? Miért küzd Trump azzal, hogy egyenesen sétáljon?” Más valaki azt írta:

„Csak fél vicc, de ha kétszer megpróbáltak megölni, én is cikkcakkban járnék életem végéig.”

Egy harmadik hozzátette: „Én is pont erre gondoltam. Már-már reflex.”

A közösségi médiában több hozzászóló arról beszélt, hogy talán a titkosszolgálat utasítására mozgott így, mások viszont egyszerűen csak azt kérdezték: „Cikk-cakkban, nehogy eltalálják? Vagy csak ideges volt?”

Az alaszkai csúcs után újabb találgatások is megjelentek. Egyesek azt állították, hogy Putyin nem is az igazi Trump-pal, hanem egy „dublőrrel” találkozott.

Ezt azzal indokolták, hogy a felvételen „visszább rándult az arca”, és nem látszott a „szokásos, alacsony mozgatású jobb karja”.

Inbaal Honigman testbeszéd-szakértő a Daily Starnak nyilatkozva másképp látta a helyzetet: „Amikor Putyin végigsétál Trump mellett, az amerikai elnök ismert ’cowboy-járása’ ugyanolyan, mint korábban.”

Trump közben újabb találkozóra készül. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn a Fehér Házban egyeztet vele, mert az Egyesült Államok folytatni szeretné a béketárgyalásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: