HÍREK
Alig 12 fokban kellett EKG-t végezni egy 80 éves, félmeztelen betegen. Az intézmény igazgatója szerdára ígérte a fűtés helyreállítását.
HÍREK
A kanyarodó teherautó ütötte el a 70 év körüli asszonyt. A mentők sokáig küzdöttek az életéért, de már nem tudták megmenteni.
HÍREK
A kormány kiemelt beruházássá tette a projektet, így gyorsított eljárásban épülhetnek a lakások. A beruházó szerint sem a zöldfelület, sem a parkolók száma nem csökken, mert a parkolók fölé építkeznek.
HÍREK
Döbbenetes fordulat Újbudán, ahol a tankerület egyik napról a másikra nem engedi be az iskolákba a népszerű alapítványt. Több ezer diák maradhat le az empátiát fejlesztő órákról.
HÍREK
A 28 éves férfi 12 év fegyházat kapott volna, ha a keddi előkészítő ülésén beismerő vallomást tesz, és lemond a tárgyalásról. A most 28 éves férfi azonban tagadja a vádakat.
HÍREK
A levegőből szúrták ki azokat a sofőröket, akik a biciklisek elől foglalták el a helyet. A járőrök a drón jelzése alapján azonnal a helyszínre siettek, és büntettek is.
HÍREK
A kora hajnali órákban bukkant fel a róka, több járókelő is szemtanúja volt. Egyelőre még nem válaszolt a kerületi önkormányzat.
HÍREK
Az énekes Erzsébetvárosból indult, és a legendák szerint kártyázni is a szomszéd öregektől tanult meg. Az éneekes és felesége, Balázs Klári most visszatért, és megnézett egy utcai alkotást is.
HÍREK
A főváros második hivatalos Duna-fürdője, az Árasztó-part, már várja a fürdőzőket a XI. kerületben. A helyszín kialakítása több hónapos előkészítés után valósult meg, a vízminőség pedig rendszeres mérésekkel garantált.
HÍREK
A villa után társasházi lakásba költözött a legendás páros. Balázs Klári szerint minden költözés egy új életszakasz, ami segít feldolgozni a múltat, és új energiát ad a jelenhez.
HÍREK
A velencei szakrendelő igazgatója, Egyed Péter, 113 önkormányzathoz fordult, hogy fedezze a területen kívüli betegek ellátásának költségeit. Minden ellátás után ezer forintot kér a 2024-es évre.
HÍREK
A zenész bevállalta, ezúttal is szabálytalanul állt meg a fehér Mercijével. Körülbelül ötven méterre attól a helytől, ahol az előző parkolási balhéja kipattant.
HÍREK
Kreitler-Sas Máté azt írta, hogy a zenész hol a járdát foglalja el teljes szélességében, hol a zöldterületre parkol. Azt üzente neki, hogy Újbudán nem tűrik a pofátlan parkolást.
HÍREK
Dobos László rendőr törzszászlós a Budapesti Zsaruk Podcast csütörtöki adásában beszélt arról a tragikus napról, amikor a szolgálatot teljesítő Baumann Pétert egy őrjöngő gyilkos megkéselte Újbudán. Dobos nemcsak parancsnoka, hanem barátja is volt a hősi halott rendőrnek.
HÍREK
Elítélték az újbudai zaklatót, aki fényes nappal támadt nőkre. Az sem zavarta, ha gyerekeivel van az áldozata, de a járókelők közbelépése el tudta riasztani.
HÍREK
A férfi kávét akart főzni reggel, amikor a robbanás bekövetkezett, testének 70 százaléka megégett. Egy 96 éves nő után ő a második halálos áldozat.
HÍREK
Újabb megrázó részletek derültek ki a hajnali lágymányosi gázrobbanásról. Az idős hölgynek esélye sem volt, hogy megmeneküljön.
Népszerű
Ajánljuk