Szeptember elején kisebb botrányt okozott, hogy Orbán Viktor idézeteit festették egy csepeli iskola falára ösztönzőként. Akkor ráadásul az eljárásról az iskola igazgatóját sem értesítettek.
Később egy debreceni ifjúsági ház bejárata felett tűntek fel a híressé vált mondatok, de kiderült: nem csak oda jutott a miniszterelnök gondolataiból.
Pénteken Németh Szilárd egy Facebook-bejegyzéséből derült ki, hogy
az idézetek a politikus által vezetett Magyar Birkózók Szövetségéhez (MBSZ) tartozó Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) épületébe kerültek
Az idézetek Orbán Viktor 2020-ban elmondott Összetartozás Emlékhelyének avatásán mondta, de a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium faláról végül eltávolították, ugyanis az oktatási jogok ombudsmana vizsgálatot indított.
A politikus a képek mellé azt írta: „Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük! A VII. kerületi Fidelitas látogatása a KIMBA-n. Hajrá, KIMBA! Hajrá, Fidelitas!” – ami részben szintén utalás Orbán Viktor egy korábban ismertté vált idézetére.
Szeptember elején kisebb botrányt okozott, hogy Orbán Viktor idézeteit festették egy csepeli iskola falára ösztönzőként. Akkor ráadásul az eljárásról az iskola igazgatóját sem értesítettek.
Később egy debreceni ifjúsági ház bejárata felett tűntek fel a híressé vált mondatok, de kiderült: nem csak oda jutott a miniszterelnök gondolataiból.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mint azt mi is megírtuk: szerdán házkutatást tartottak a rendőrök ByeAlexnél, ahol kis mennyiségű kábítószer került elő. Az énekes később egy Facebook-posztban erősítette meg, hogy valóban jártak nála a rendőrök, és „egy nagyon kis cuccot” találtak nála. „Nem én vagyok az Escobar semmilyen szinten, velem a rendőrség nem nagyon nyert semmit” - tette hozzá.
ByeAlex önként 5 gramm kokaint adott át a nyomozóknak, amely a szakértők szerint mintegy húsz adagra elegendő mennyiség.
A lap azt is hozzátette: az általuk megkérdezett szakértők szerint 1 gramm piaci ára 35 ezer forint.
Ugyanakkor nemcsak őt, de zenekara két tagját is kábítószer birtoklásával gyanúsítják. A Blikk szerint eljárás alá vonták az együttes 45 éves „mindenesét”, Sz. Zoltánt is, aki beismerte, hogy saját fogyasztásra, barátainak ingyen, illetve értékesítésre is szerzett be kábítószert. A nyomozók gyanúja szerint egy 63 éves olasz férfi, a szórakoztatóiparban komoly érdekeltségekkel rendelkező R. Antonio is érintett az ügyben; nála 4 millió forintnyi valutát és 50 millió forint értékű luxuskarórákat foglaltak le.
Tran Dániel ügyvéd a Blikknek azt mondta, a birtoklást a törvény szabadságvesztéssel bünteti, de ha ez az első eset, csekély mennyiségről van szó, és a gyanúsított együttműködik, elterelésre küldhetik. Sikeres elterelés esetén a büntetőeljárást megszüntetik, és az illető erkölcsi bizonyítványa tiszta marad.
Mint azt mi is megírtuk: szerdán házkutatást tartottak a rendőrök ByeAlexnél, ahol kis mennyiségű kábítószer került elő. Az énekes később egy Facebook-posztban erősítette meg, hogy valóban jártak nála a rendőrök, és „egy nagyon kis cuccot” találtak nála. „Nem én vagyok az Escobar semmilyen szinten, velem a rendőrség nem nagyon nyert semmit” - tette hozzá.
Fordulat a Humanistáknál: csak papíron indítanak jelölteket, akik egyéniben a Tiszára kérik a szavazatokat
Cseh Katalin és Barabás Richárd ezzel a trükkel kerülné meg a választási törvényt. Így a listás szavazatokért versenyezhetnek, miközben szerintük nem gyengítik Magyar Péter jelöltjeit.
Közös videóban beszélt terveiről Cseh Katalin és Barabás Richárd, akik nemrég bejelentették, hogy új pártot alapítanak. A bejelentés hatalmas visszhangot váltott ki, sokan azzal vádolják őket, hogy a párt indításával akadályozzák a Fidesz leváltását.
Megismételték, hogy csak listán számítanak a kormányváltást akarók szavazataira, egyéniben nem. Ennek viszont van egy technikai akadálya, országos listát ugyanis csak az a párt állíthat, amely legalább 71 egyéni választókerületben képes jelöltet indítani.
Barabás Richárd szerint a jogszabályi feltételt teljesítik, de a Humanisták jelöltjei arra fogják buzdítani a választókat, hogy az egyéni választókerületekben ne rájuk, hanem a Tisza Párt indulóira adják a voksukat.
„Megfelelünk a jogszabályoknak, kiállítjuk a jelölteket, majd ezek az emberek elmennek, és szépen elmondják, hogy Magyar Péter jelöltjére kell szavazni. Papíron lesznek csak jelöltek”
– részletezte a tervet, hozzátéve, bízik a választók bölcsességében.
Barabás Richárd azt is elmondta, hogy szerinte a momentumosok mai vezetői kizárják azokat, akik liberális politikai alternatívát kívánnak nyújtani a választáson, és inkább a Tiszának kampányolnak.
„Szerintem azt gondolják, hogy tiszás bársonyszékek lesznek ebből, de kétlem, hogy ez így lesz”
– tette hozzá.
Cseh Katalin pedig arra a vádra reagált, miszerint a Fidesz áll mögöttük. A politikus felidézte, hogy a kormánysajtó korábban azt állította róla, hogy egy botmixeres tömeggyilkos, és drogosnak nevezték az esküvői fotói miatt.
Közös videóban beszélt terveiről Cseh Katalin és Barabás Richárd, akik nemrég bejelentették, hogy új pártot alapítanak. A bejelentés hatalmas visszhangot váltott ki, sokan azzal vádolják őket, hogy a párt indításával akadályozzák a Fidesz leváltását.
Megismételték, hogy csak listán számítanak a kormányváltást akarók szavazataira, egyéniben nem. Ennek viszont van egy technikai akadálya, országos listát ugyanis csak az a párt állíthat, amely legalább 71 egyéni választókerületben képes jelöltet indítani.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
VSquare: Megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon Hilarion metropolita, mégis gyorsított eljárásban kapott magyar állampolgárságot
A lap szerint az Alkotmányvédelmi Hivatal jelezte a kormánynak, hogy az orosz ortodox egyházi vezető FSZB-s kapcsolatai miatt kockázatot jelent, a figyelmeztetést azonban figyelmen kívül hagyták.
Bár a magyar elhárítás nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva nem javasolta, Hilarion metropolita mégis gyorsított eljárásban kapott magyar állampolgárságot 2022-ben - írja a VSquare magyar és cseh forrásokra hivatkozva.
A lap úgy tudja:
a nemzetbiztonsági átvilágításokat végző az Alkotmányvédelmi Hivatal jelezte a kormánynak, hogy az orosz ortodox egyházi vezető FSZB-s kapcsolatai miatt kockázatot jelent, a figyelmeztetést azonban figyelmen kívül hagyták.
Hilarion végül gyorsított eljárásban kaptam meg a magyar állampolgárságot, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes közbenjárásával történt. Röviddel ezután pedig Hilarion édesanyja is magyar állampolgár lett családegyesítés jogcímen.
Gulyás Gergely a Kormányinfón annyit közölt, hogy a metropolitának is át kellett esnie a nemzetbiztonsági átvilágításon, de arról nem beszélt, hogy az milyen eredménnyel zárult.
A Hilarionnal kapcsolatos gyanút egy nemrég nyilvánosságra került videó is erősíti, amelyen Hilarion egy pisztollyal lő egy lőtéren. Oknyomozók szerint a helyszín az orosz titkosszolgálat, az FSZB moszkvai, lubjankai székháza alatt található, a fegyver pedig rendszeresített szolgálati fegyver az orosz hadseregnél és a titkosszolgálatnál is.
Hilarion tagadja a vádakat.
„Soha nem dolgoztam egyetlen titkosszolgálatnak sem...Soha nem kaptam feladatot vagy megkeresést a részükről”
– mondta a BBC-nek adott interjúban, hozzátéve: „Az egyházi szolgálat nem egyeztethető össze a titkosszolgálati munkával. Ez két egészen különböző lojalitást kíván.”
Bár a magyar elhárítás nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva nem javasolta, Hilarion metropolita mégis gyorsított eljárásban kapott magyar állampolgárságot 2022-ben - írja a VSquare magyar és cseh forrásokra hivatkozva.
A lap úgy tudja:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szankciómentesség: „Aki fölül van, annak a szava számít” – Orbán Viktor reagált az amerikai külügyminiszter állításaira
Marco Rubio csütörtökön arról beszélt, hogy Magyarország egy évre kapott mentességet az orosz olaj- és gázimporttal kapcsolatos amerikai szankciók alól. A magyar kormány ezzel szemben továbbra is mást állít.
Az múlt heti washingtoni amerikai-magyar találkozó témájával kezdődött Orbán Viktor szokásos péntek reggeli interjúja a Kossuth Rádióban. A műsorvezető rögtön arról kérdezte a miniszterelnököt, hogyan fér össze az a két állítás, hogy az energetikai szankciókról szóló mentesség az amerikai külügyminiszter szerint egy évre szól, a magyar kormány állítása szerint viszont időkorlát nélküli.
„Aki fölül van, annak a szava számít. Az elnök van fölül. Azzal kell számolni, hogy amíg Donald Trump-nak hívják az Egyesült Államok elnökét, és nemzeti kormány van Magyarországon - legyünk szerények, mert nem rólam van szó végülis... - addig a rezsicsökkentés él. Ha bármelyik eleme ennek megváltozik, új helyzet van, akkor a rezsicsökkentésnek nuku...Tehát ez egy személyfüggő megállapodás, ami mögött két vezető személyes megállapodása van. A bürokraták meg leírnak, amit leírnak, de annak nincs semmi jelentősége”
- fogalmazott válaszában Orbán.
Mint azt mi is megírtuk: Marco Rubio amerikai külügyminiszter csütörtökön egy sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy Magyarország egy évre kapott mentességet az orosz olaj- és gázimporttal kapcsolatos amerikai szankciók alól. A magyar kormány viszont eddig időkorlát nélküli mentességről beszélt, Gulyás Gergely még a csütörtöki kormányinfón is ezt állította.
Az amerikai külügyminiszter szavaira Szijjártó Péter is reagált. A magyar külügyminiszter továbbra is mást állított, mint Rubio.