A rendőrség folyamatos bűnügyi és rendészeti jelenlétet ígér, aminek célja minden erőszakos bűncselekmény, lopás, kábítószerezés és a prostitúció visszaszorítása.
Pénteken egy V. kerületi, turistalehúzó vendéglátó egységben intézkedtek a rendőrök, ahol egy 170 ezer forintos számlát két röviditalért és két üveg pezsgőért kellett volna kifizetnie a turistáknak. Erről itt írtunk.
Videó:
Hétvégén ismét razziát tartottak a rendőrök a bulinegyedben.
Ennek során 9 embert kábítószer birtoklása, kettőt szabálysértés elkövetése miatt, egyet pedig körözés alapján fogtak el.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vasárnap délelőtt a Pilisben megtalálták annak a fiatal nőnek a holttestét, akit húsz napja kerestek, számolt be róla az RTL Híradó. A helyszínen fehér ruhás szakemberek dolgoztak, a területet a nap folyamán kutatómentők is átvizsgálták kvadokon.
A 27 éves nő szeptember 7-én indult egyedül kirándulni. Kaszás Nikolett aznap este még üzenetet írt a barátjának a telefonjáról, másnap viszont nem jelent meg a munkahelyén és elérhetetlenné vált, ezért a rendőrség körözést adott ki. Hosszú napokon át rendőrök, természetjárók és önkéntesek járták a Pilist, a fényképe több helyen is kikerült.
A mai akciót előre egyeztetve szervezték: polgárőrök, kutatóegységek és civilek gyűltek össze a pilisszentlászlói focipályán, közel ötszázan. Lovasok is csatlakoztak, a környéket drónokkal és kutyákkal pásztázták. A csapatok rendőri irányítással több oszlopban indultak, láncban haladva, méterről méterre fésülték át azt a sávot, ahol a mobil utolsó jelét bemérték. Erdős, bokros, füves részek váltották egymást, a mozgásukat egy sátorból monitorokon követték.
A keresők ruhadarabokat, telefonokat és minden olyan tárgyat kerestek, ami útbaigazítást adhat. Ha bármi előkerült, nem nyúltak hozzá, megvárták, amíg egy rendőr megvizsgálja. Néhány ruha ugyan előkerült, de nem kötődött az eltűnt nőhöz. Végül egy gyalogos keresőlánc találta meg a testet.
A Pest megyei kutatómentők tájékoztatása szerint azon a nyomon találtak rá, amely a Spartacus-ösvényről vezet vissza a település felé.
A holttest az úttól 200–220 méterre feküdt a bokrok között, olyan részen, ahol korábban még nem kerestek, és amelyet nem jelöltek ki kiemelt területnek.
A rendőrség közigazgatási eljárást indított. Az eddigi információk szerint nincs olyan körülmény, amely idegenkezűségre utalna, ám ezt véglegesen a szakértői vizsgálatok tisztázzák majd. A hatóságok azt is jelezték, hogy nem volt valóságalapja annak a kommentnek, amelyben egy férfi az eltűnéshez való kapcsolódását állította, és nem igaz az a hír sem, hogy az eltűnés estéjén a nő asztali számítógépről üzent volna a barátjának.
Az RTL teljes riportját a keresésről itt lehet megnézni:
Vasárnap délelőtt a Pilisben megtalálták annak a fiatal nőnek a holttestét, akit húsz napja kerestek, számolt be róla az RTL Híradó. A helyszínen fehér ruhás szakemberek dolgoztak, a területet a nap folyamán kutatómentők is átvizsgálták kvadokon.
A 27 éves nő szeptember 7-én indult egyedül kirándulni. Kaszás Nikolett aznap este még üzenetet írt a barátjának a telefonjáról, másnap viszont nem jelent meg a munkahelyén és elérhetetlenné vált, ezért a rendőrség körözést adott ki. Hosszú napokon át rendőrök, természetjárók és önkéntesek járták a Pilist, a fényképe több helyen is kikerült.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fotókon a kutatás: így találták meg Kaszás Nikolett holttestét
Vasárnap délelőtt mintegy ötszáz önkéntes civil és hivatásos, kutyás rendőr folytatta a kutatást, hogy megtalálják Kaszás Nikolettet. A Pest vármegyei rendőrség képeket tett közzé az akcióról.
Ahogy korábban írtunk róla, szeptember 7-én a 27 éves Kaszás Nikolett egyedül indult el a Pilisbe túrázni, azonban onnan nem érkezett haza. Eltűnése után már elindultak kisebb keresőakciók, vasárnap reggel pedig ötszáz önkéntes civil és hivatásos, kutyás rendőr folytatta a kutatást. Az akció eredményre vezetett, délelőtt előkerült a szerencsétlenül járt nő holtteste.
Lapunk úgy tudja, az eddigi vizsgálati eredményeink alapján az idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel,
„A Pilisben tartott mai kutatás sajnálatos eredményt hozott. A délelőtti órákban megtaláltuk a keresett lányt, aki ekkorra sajnos már nem élt. A szemle folyamatban van, azonban bővebb információt nem áll módunkban adni jelenleg az ügy körülményeiről. A család gyászában és fájdalmában osztozunk!” – írta a Pest vármegyei rendőrség a Facebookon.
A Pest vármegyei rendőrség képgalériát is közzétett a keresés vasárnapi napjáról.

Ahogy már írtunk róla, vasárnap reggel kutatóakció indult a Pilisben Kaszás Nikolett felkutatására, aki szeptember 7-én tűnt el túrázás közben. A 27 éves nő holttestét a délelőtt folyamán kutyás keresők találták meg egy dombos, bokros területen, nem messze a kijelölt túraútvonaltól.
A több száz önkéntest 40–50 fős csoportokba osztották, és szektorokra bontották a terepet. A keresés közben rádión érkezett az információ, hogy az egyik szektorban megtalálták a keresett személyt. Erről Nagy Laci eltűntkereső számolt be a Borsnak.
„A terület szektorokra volt bontva, mindegyiknek van neve, én például az 'E' szektorban voltam.
Rádión jött az információ, hogy találtak valakit a 'B' szektorban. Ekkor azonnal leállították a kutatást és a helyszínre mentek a rendőrök”
– mondta a férfi.
A helyszínről származó információk szerint a holttest azonosítása gyorsan megtörtént, mivel Nikolett ugyanazt a ruhát viselte, amit az utolsó róla készült fotón is látni lehetett.
„A rendőrök lezárták a helyszínt, senki sem tartózkodhat ott, amíg a szemle zajlik.
Az önkéntesek visszajöttek a kiindulási pontra. Beszélgettünk és tanakodtunk, de lassan mindenkit szélnek eresztenek. Hiszen a keresők munkája itt véget is ért” – fogalmazott az eltűntkereső.
Lapunk úgy tudja, a rendőrség eddigi vizsgálati eredményei alapján az idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel, ugyanakkor Nikolett rejtélyes körülmények között tűnt el. Három héttel ezelőtt, a túrája befejezése után még írt egy üzenetet Prágában élő barátjának, amelyben azt írta, hogy jól sikerült a kirándulás, és indul haza. Ezután a telefonja elérhetetlenné vált. Később, hajnali kettőkor azonban ismét érkezett egy üzenet a barátnak – ezúttal nem a mobiltelefonról, hanem egy asztali számítógépről. A rövid üzenet ennyi volt: „Jóéjszakát.” Egyelőre nem tudni, hogy azt az üzenetet ki és honnan küldte.
Ahogy már írtunk róla, vasárnap reggel kutatóakció indult a Pilisben Kaszás Nikolett felkutatására, aki szeptember 7-én tűnt el túrázás közben. A 27 éves nő holttestét a délelőtt folyamán kutyás keresők találták meg egy dombos, bokros területen, nem messze a kijelölt túraútvonaltól.
A több száz önkéntest 40–50 fős csoportokba osztották, és szektorokra bontották a terepet. A keresés közben rádión érkezett az információ, hogy az egyik szektorban megtalálták a keresett személyt. Erről Nagy Laci eltűntkereső számolt be a Borsnak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ahogy már hírt adtunk róla, vasárnap reggel csaknem ötszázan gyűltek össze Pilisszentlászlón, hogy folytassák a szeptember 7-én eltűnt Kaszás Nikolett keresését. A 27 éves nőt eltűnése óta nagy erőkkel keresték. Nikolett egyedül túrázott a Pilisben, majd a barátjának megüzente este, hogy a kirándulás jól sikerült. Éjszaka még küldött egy rejtélyes üzenetet, azóta pedig senki sem hallott róla.
A keresés újabb napján bekövetkezett az, amitől mindenki tartott: megtalálták a lány holttestét a Pilisben.
A helyszíni információk szerint Nikolettet egyértelműen azonosítani tudták a ruházata alapján.
A keresést befejezték, és megköszönték a jelenlévőknek a munkát. A keresés pillanatairól drámai felvételt tett közzé a Blikk.