KÉK HÍREK
A Rovatból

Új híreket tettek közzé a Skóciában eltűnt ikerpárról – a rendőrség újabb képet közölt róluk

A rendőrség közlése szerint nem fedeztek fel eddig bűncselekményre utaló jeleket.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. január 17.



Január 7-én hajnalban látták utoljára a két testvért, akiknek nyomai a befagyott Dee folyónál vesztek el. Eliza és Henrietta évek óta Skóciában éltek: egyikük egy kávézóban dolgozott, másikuk takarítónőként. Testvérük, József a Blikknek korábban elmondta, hogy semmi jele nem volt annak, hogy anyagi nehézségeik lettek volna, vagy hogy megpróbálnák feladni az életüket. Édesanyjukkal néhány nappal korábban még 40 percet beszélgettek, és akkor sem tűnt semmi rendkívüli. Az első furcsaság csak az eltűnésük előtti napokban derült ki, amikor váratlanul felmondták a lakásuk bérleti szerződését.

„Pedig annyira szerették azt a lakást és olyannyira berendezkedtek az ottani életre, hogy még saját bútorokat is vásároltak otthonukba”

– mondta korábban József.

A Blikk megkérdezte a skót rendőrséget, akik a következő választ adták:

„Az eltűnésük ügyében indított nyomozás megerősítette, hogy 2025. január 6-án, hétfőn 14 óra 50 perc körül mindkét nőt ugyanannál a hídnál látták”

– tudta meg a lap a rendőrségtől. Hozzátették, hogy Eliza és Henrietta a térfigyelő kamerák felvételei alapján öt percet töltöttek a gyalogösvényen és a Viktória-hídon, eközben senki mással nem találkoztak. A térfigyelő kamera – nem túl jó minőségű – felvételét közzétette a rendőrség.

A felvételeken az látható, ahogy Eliza és Henrietta visszaindulnak a lakásuk felé a városközponton át, hátukon hátizsákkal. Hazaérkezésük után mintha eltűntek volna a világ elől: a rendőrségi jelentések szerint semmi jel nem utalt arra, hogy elhagyták volna a lakást. Pontosan 12 órával később azonban újra elindultak, és a kamerák az ösvénynél veszítik el a nyomukat, ahol előző délután is jártak. Közben az is kiderült, hogy percekkel eltűnésük előtt SMS-t küldtek a szállásadónak: közölték, hogy nem térnek vissza a lakásba. Azóta semmi hír róluk.

„Átfogó vizsgálatok folynak, és hangsúlyozzuk, továbbra sem utal semmi bűncselekményre”

– közölte a rendőrség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia: holtan találták meg a karácsony előtt eltűnt 24 éves fiút
Egy kiránduló találta meg a férfi holttestét Verpelét és Egerszalók között. Máté kerékpárral indult el otthonából még december 19-én, és ezután már nem adott magáról életjeleket.


Holtan találták meg azt a 24 éves fiatalembert, aki karácsony előtt tűnt el Heves vármegyében. A Heol.hu beszámolója szerint a fiú holttestét egy kiránduló találta meg Verpelét és Egerszalók között.

Máté kerékpárral indult el otthonából még december 19-én, és ezután már nem adott magáról életjeleket.

A HOPE Egyesület több kutyával kutatta, valamint egy civil keresőcsapattal és egy helikopterpilótával próbáltak a fiú nyomára bukkanni. Emellett drónnal is keresték a fiatalembert.

Lázár Levente, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a portál megkeresésére azt közölte, hogy egy Verpelét és Egerszalók között sétáló férfi szerda délben értesítette a rendőrséget arról, hogy egy férfi holttestét találta meg a határban. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit. A rendőrség megerősítette, hogy egy eltűntként keresett férfi holttestét találták meg - írta a Heol.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy baleset után, a kórházban mondta el a rendőröknek a fiatal lány, hogy fogva tartják és prostitúcióra kényszerítik
A fiatal nő egy közlekedési balesetben sérült meg. Amikor a rendőrök kikérdezték, borzalmas bűncselekményekről számolt be.


Kórházba szállítottak egy fiatal nőt, aki közlekedési balesetben megsérült. Amikor a rendőrök kikérdezték, a karambol részletein kívül nagy meglepetésükre bűncselekményekről is beszámolt. Elmondása szerint egy sápi férfi és családja bántalmazta és többször Németországba vitte, ahol prostitúcióra kényszerítették őt és több társát.

A nőt szigorú felügyelet alatt tartották, és azzal is megfenyegették, hogy megölik, ha elszökik tőlük.

A négy gyanúsítottat elfogta rendőrség, emberkereskedelem és kényszermunka bűntett miatt kell felelniük – írta a police.hu.

A nő szerint az üzletet egy sápi férfi irányította, akinek apja, barátja és a felesége is segített. Ráadásul nem ő volt az egyetlen áldozat: több nőt is elszállásoltak külföldi bordélyházakban, és prostitúcióra kényszerítették őket. A fiatal nő arról is beszámolt, hogy a család tagjai többször bántalmazták, a keresett pénzét pedig elvették.

Február 11-én a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói elfogták a négy gyanúsítottat, kihallgatásukat követően pedig hármukat őrizetbe vették. Emberkereskedelem és kényszermunka bűntett miatt kell felelniük - zárul a közlemény.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Már hónapokkal ezelőtt bejelentést tett a rendőrségen az őt zaklató fiú miatt az 21 éves lány, akit hétfőn combon szúrt a zaklatója
A meggyilkolt japán édesanya ügye miatt most ezt és más hasonló eseteket is felülvizsgálnak.


Már hónapokkal ezelőtt bejelentést tett a rendőrségen az a 21 éves lány, akit hétfőn combon szúrt egy 23 éves fiatal egy dohányboltban. A támadó tavaly tavasz óta zaklatta szerelmes üzenetekkel és telefonhívásokkal, amelyeket a lány folyamatosan visszautasított – számol be az RTL Híradója.

A fiatal férfi közeledése az idő múlásával egyre agresszívabbá vált. A csatorna információi szerint a lány októberben a rendőrséghez fordult a férfi hívásai és üzenetei miatt, amelyek akkor még nem tartalmaztak fenyegetéseket. Feljelentést nem tett, de bejelentést rögzítettek az ügyről.

A hétfői támadás során a férfi egy dohányboltban combon szúrta a lányt, akit a mentők kórházba szállítottak. A támadót a rendőrök a helyszínen elfogták, és emberölés kísérlete miatt az ügyészség kezdeményezte a letartóztatását.

A rendőrség most felülvizsgálja az esetet, leginkább a két hete meggyilkolt japán nő ügyének fényében. Ő még novemberben tett feljelentést, mert rettegett a volt férjétől, de azt akkor a hatóság elutasította. Az országos rendőrfőkapitány elrendelte a kapcsolati erőszak miatt tett feljelentések és az elutasított, illetve megszüntetett ügyek országos felülvizsgálatát.

A Patent Egyesület szerint több régi ügyet is újra elővesznek a rendőrök. Spronz Júlia, az egyesület szóvivője elmondta:

„Mi egészen megdöbbentő módon már kapjuk a folyamatos visszajelzéseket az ügyfeleinktől, hívnak minket, írnak nekünk, hogy jelentkezett a rendőrség, a fél éve álló ügyét most újra beindították, kell menni tanúskodni. Szóval látható módon valóban ez történik és tényleg kézzelfogható dolgot hozott ez a bejelentés.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Agyonlőtték Pajtit és Tappancsot, de hiába tettek feljelentést a két kutyát megtalálók, a rendőrség nem indított nyomozást
A kutyusok hetekre eltűntek, végül szörnyű körülmények között bukkantak rájuk. A gazdáik és az állatvédők igazságot követelnek, de a rendőrség elutasította a nyomozást.


Pajtit és Tappancsot, a két kutyát Tápiószentmárton határában találták meg agyonlőve. Az állatok gazdái hetek óta keresték őket, és a közösségi médiában is posztoltak az eltűnésükről. Az állatok tetemeire állatvédők bukkantak, akik azonnal feljelentést tettek állatkínzás miatt.

Jenei Andrea, az elpusztult kutyák gazdája, megrendülve beszélt a történtekről.

„Mind a kettőnek az átfordítás után látszott a földön az alvadt vér, illetve mind a kettőnek ugyanazon az oldalon volt a koponyáján bemeneti nyílás, ami egyértelművé tette azt, hogy koponyatrauma, illetve lövésből származhatott szerintünk”

– mondta el az RTL Híradónak.

A Nagykátai Rendőrkapitányság azonban elutasította a feljelentést. Indoklásuk szerint a kutyákat vadászterületen találták meg, ahol a vadászok bizonyos feltételek mellett lelőhetik a kutyákat. Földvári Attila, a Vadász Védegylet szóvivője elmondta, hogy erre csak szigorú szabályok betartása esetén van lehetőség.

„Hogyha a kutya mondjuk a gazdájától olyan távolságban van, hogy nem lehet látni, hogy van egyáltalán vele valaki, és a vadat űző vagy vadat elejtő kutyára tehet lövést a vadász, amennyiben a vad sérelme másként nem hárítható el”

– nyilatkozta.

A Hermann Ottó Vadásztársaság, amelyhez a terület tartozik, kizártnak tartja, hogy a kutyákat a tagjaik lőtték le. Telefonon közölték, hogy a vadászoknak kötelező jelenteniük az ilyen eseteket, de ilyenről nem érkezett hozzájuk bejelentés.

Jenei Andrea szerint a kutyák halála nem lehetett véletlen, hiszen mindkét állat fején azonos oldalon volt a lőtt seb, és a tetemeket is egymáshoz közel találták meg. „Hát szerintem tök egyszerű brutális kivégzés. Semmi más nem tudok erre mondani, valószínűleg nem is egy ember állhatott itt, hiszen valaki fogta a másik kutyát, aki nem ment tovább” – mondta a gazda.

Az RTL kereste a Nagykátai Rendőrkapitányságot, hogy megtudják, újranyitják-e az ügyet a vadásztársaság álláspontja után, de egyelőre nem kaptak választ.


Link másolása
KÖVESS MINKET: