SZEMPONT
A Rovatból

TV helyett könyvek, cukor helyett eritrit - azt hiszed, ettől leszel sikeres?!

Csak mert ezt állítja egy vírusként terjedő fotó a Facebookon. Újságírónk máshogy látja a dolgot.


A mai világban szinte elkerülhetetlen, hogy teljesen elhatároljuk magunkat a technika vívmányaitól. Bár inkább ördögöt kellett volna írnom. Én legalábbis így éreztem, amikor a békésnek induló vasárnap reggel lezsibbadt az agyam. Inkább főztem volna…Kellett nekem az, hogy megtudjam – így, lassan 46 évesen -, hogy mennyire átlagember vagyok?! Miért is? Egy ismerősöm közösségi oldalán a következő két oszlop fogadott:

27043395_1557327864350568_1543873095_n

Alatta némi kísérőszöveg, hogy jobban értsük a kihívás lényegét: hogyan hagyjuk el a baloldali lehetőségeket? Hiszen kis hazánk és jó öreg kontinensünk is sikeresebb lehet, ha egyre többen a jobboldali értékeket választják. Ja, és azt is megtudtam, hogy az átlagember a saját kényelme miatt átlag Magyarországon akar élni. És, igen! Merjünk továbbra is sikeres magyarok lenni! Így, együtt. Szeretetben. Egyetértésben. (Az utóbbi két töredékmondatot már csak én gondoltam hozzá.)

Ja, eme gyöngyszemet a pszichológusok társasága adta ki. A posztoló szerint. Kicsit utánaböngésztem, de a kép forrásaként mindenhol csak a Pinterestet találtam. Persze ez semmit sem jelent. Itt a lényeg a szemlélet. Hogy hogyan legyünk sikeres emberek?

Ne már! Közben arra jöttem rá, hogy még nagyobb gond van velem, mint először gondoltam, mert keverednek bennem az átlag- és a sikeres ember sajátosságai. És ez így, ebben a formában, a mai Magyarországon nem fordulhat elő. Itt, kérem, vagy baloldal van, vagy jobboldal! Fekete vagy fehér. És a kettő közt éles határvonal húzódik. Nem lehetsz egyszerre átlagos is és sikeres is. Főleg nem lehet egyszerre két oldalon állni. Ja, hogy van középvonal is? Majd' elfelejtettem.

Apropó, a keveredésnél tartottam! Bevallom, néha szoktam tévét nézni. De minden este olvasok, mert ezt hoztam otthonról. Zsenge ifjúkoromban sportoltam, de valóban kicsit ellustultam az utóbbi években. Előfordul, hogy panaszkodom, de nem átallok segíteni másokon. Azt tényleg szégyellem, hogy gyakran kritizálok másokat. Igaz, közben fejlesztem is magamat, de ez nem ment fel az előző bűn alól. Igyekszem majd ezen is változtatni. Hajlamos vagyok a halogatásra, de ha valaminek értelmét látom, belevágok. Néha bizony kénytelen az ember sodródni az élettel, de azért többnyire nem ad-hoc cselekszem: azaz tervezek. Most kell kapaszkodni: gondjaim is vannak, amellett, hogy célokat tűzök ki magam elé. Hogy feladom-e? Bizony, volt, hogy valamit reménytelennek tartottam. De felálltam, és a következő kihívás alatt kitartottam.

Az vesse rám az első követ, aki egész életét a gondtalanság rózsaszín felhőjében éli le.

excited-2649320_960_720

Ha ez eddig az előétel volt, most inkább átugrom a desszertre. Mert tudjátok meg, ti, átlagemberek, hogy szemetet esztek! A sikeres tisztán eszik. Hogy én mit, az az ügy szempontjából irreleváns. Menjünk tovább! Az átlagos honpolgár fáradt. Kérem szépen, ez így igaz. Szerencsére a sikeres ember olyannyira céltudatosan tervez, hogy el se fárad. Hisz' 8, azaz nyolc órát alszik! De nyilván korán is fekszik, merthogy korán kel, ellentétben a nagy magyar átlaggal, aki későn. A hétszázát, mennyi sikeres ember rohangál kis hazánk poros utcáin reggel hatkor! Persze, hiszen az átlagmagyar lusta, ezt már megtudtuk.

Ja, nem mellesleg, a sikeresek abban a maradék időben, ami nyolc órás alvás és a korai fekvés közt megadatik nekik, nagy tetteik közt relaxálnak. Míg szerencsétlen átlag annyira szétszórt, hogy estére se tudja összekanalazni magát. Persze nyilván ezért bánatos és depressziós. Mármint az átlag. A sikeres, ellenben – egy kiadós relaxálás után, előtt, közben- mosolyog, kérem! És barátkozik. Sőt, mi több, az is megadatik neki, hogy pozitív legyen. De ami a legfontosabb: ŐSZINTE. Míg az átlag úgy hazudik, mint Pinokkió. Mert annyira negatív, hogy még azt sem meri kimondani, amit csak kérdezni akart. Ezért ferdít.

Bevallom, én tényleg elszégyelltem magam, hogy ennyire összezavarodtam. Most akkor mi is van? Hogy juthatok el odáig, hogy egyáltalán ne számítsak az átlagemberek közé, és a sikeresek táborát tudjam erősíteni? De aztán rájöttem, mit kell tennem! Mit számít, hogy én milyen vagyok. Én, a porszem a gépezetben. Itt az a lényeg, hogy mindenki meg tudjon mártózni a sikerben. Hogy ne legyenek átlagemberek Magyaroroszágon.

Honpolgárok! Legyünk már a sikeres emberek országa! Adjátok el a tévét! Elő a könyvekkel! (Jó tanács: lehetőleg Brian Tracy-t helyezzük el szemmagasságban!) Olvasás előtt/után/közben, fel a futócipőt, edzőruhát, elő a teniszütővel! Vagy legalább szaladgáljatok egy kicsit a lépcsőn fel-le, a gyerek után! Mire való az a sok panasz?!

Segítsetek a szomszéd néninek a bevásárlásban! Vágjatok bele! Ne halogassátok! Tegyétek meg még ma! Neki sokkal több baja van. Ő se panaszkodik. Ha mégis, szóljatok neki, hogy nem lesz sikeres.

De közben kényesen ügyeljetek arra, hogy ne kritizáljátok! Ha bevásároltatok, hazaértetek a munkából, megfőztétek a vacsorát, kimostátok a szennyest, kivasaltátok a megszáradt ruhákat, ne felejtsétek el fejleszteni tudásotokat! Bár, ha tanultok a gyerekkel, az talán kiváltja ezt a sikerpontot.

business-2879504_960_720

Egy a lényeg: ne sodródjatok az eseményekkel, hanem mindig tudatosan tervezzétek meg, mit akartok megvalósítani. Például másnap, a varrodában! Hiszen nektek nem gondjaitok vannak, hanem céljaitok!! Sose adjátok fel, hiszen a kitartás neveli a sikeres embert! Ami a legfontosabb: aki szemetet eszik, az nem ehet tisztán. Lefordítom: egyetek sok gyümölcsöt, zöldséget, magas rosttartalmú élelmiszert! (nagybani piac: 1 kg primőr paradicsom: 720-760 ft, átlagzöldségesnél a banán: 500 ft/kg) Cukor helyett fogyasszatok eritritet! (Akciós cukor: 175 ft/kg ←→ Eritrit: 1192 ft/kg) A húst iktassátok ki az étrendből! Ja, már megtettétek? Micsoda?! Hogy amúgy nem vagytok vegetáriánusok? Bocs... Apropó! Mi az, hogy fáradtak vagytok? A sikeres ember a 8 óra alvás után NEM FÁRADT. És korán kel. Ja, ez már megvan? Itt valami akkor nem stimmel.

Csak semmi szétszórtság! Rakjátok csak szépen össze a közüzemi számlákat! Sokkal rendesebben! És csak pozitívan! Mindig mosolyogni! Nem baj, ha három gyerekkel kiraktak a házból! Majd lesz másik. Ja, nem... Minek vetted fel azt a rohadt devizahitelt? Senki nem kényszerített rá. Mindegy is. Lényeg, hogy semmiképpen se legyetek depressziósak, bánatosak, negatívak! És hallgassatok rám: maradjatok mindig őszinték! Elég, ha az evolúció görbíti meg a gerincünket.

A fenti szöveggel nem állt szándékomban a sikeres emberek lelkivilágába taposni. Sokkal inkább görbe tükröt szerettem volna tartani azok elé, akik mereven ragaszkodnak ahhoz, hogy ők csakis az egyik oldalhoz kívánnak tartozni...


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Závecz Tibor a pedofília-vádakról: Visszatért az a téma, amelytől a Fidesz megszabadulni vélt
Orbán Viktornak elemi érdeke, hogy ezt a folyamatot leállítsa, mert a Fidesz jelenleg védekezni kényszerül, így nem tudja folytatni a jóléti intézkedései kommunikációját - mondja a közvéleménykutató, aki a jövő évi választásokig még sok várartlan fordulatra számít.


A Závecz Research legfrissebb, augusztus végén és szeptember elején végzett kutatása szerint a nyári hónapokban a Tiszának 32-ről 33 százalékra, a Fidesznek 26-ról 28 százalékra nőtt a támogatottsága a teljes népességen belül. A biztos szavazó pártválasztók csoportjában a Tisza Párt támogatottsága 46, a Fideszé 36 százalékos. De ez a felmérés még a bizonyítékok nélküli Zsolti bácsizás előtt készült, ami háttérbe szorította a Fidesz kampányát a Tisza állítólagos adóemelési terveiről és az új jóléti intézkedésekről.

Hogyan hathatnak a híresztelésekre alapult pedofil-vádak a két nagy párt versenyére? Erről beszélgettünk Závecz Tiborral, a Závecz Research alapító-ügyvezetőjével.

– Magyar Péter feltűnése a kegyelmi botrányhoz kötődött. A gyerekvédelemmel kapcsolatban ismét megfogalmazódó kritikák, a Szőlő utcai nyomozás homályos részletei, és a bizonyítékok nélküli Zsolti bácsizás elmozdíthatja az erőviszonyokat?

– A Fidesz egyszer már lezárta a kegyelmi ügyet. Lehet vitatni, hogy minden kérdésre megvan-e a válasz, de intézkedések születtek, átvilágítások történtek. A kormánypárt idén már úgy érezhette, hogy kilábalt a kegyelmi ügy problémahalmazából, és a támogatottsági adatokon nem látszott negatív hatás: a szavazók feldolgozták a disszonanciát. Most a helyzet érdekessége, hogy tények helyett híresztelések vannak, mégis zajlik a kommunikációs adok-kapok.

Visszatért az a téma, amelytől a Fidesz megszabadulni vélt. Elemi érdeke, hogy ezt a folyamatot leállítsa, mert a korábbi események egyik következménye volt Magyar Péter politikai pályájának indulása.

Hogy a mostani technika jó-e, nem tudjuk, de a történéseket meg kell állítania, különben a kampány során magyarázkodnia kell. Közben az ellenzék, a DK és Magyar Péter is, vélhetően napirenden tartja az ügyet. Utóbbi 14 kérdést tett fel a kormányinfó után, amelyek a gyermekvédelemről és a Szőlő utcai ügyekről szólnak. Ez az érzelmeket is megmozgatja. A mérések egy adott pillanatot összegeznek, a hétfői parlamenti történéseknek és folyományainak hatása hetek múltán lesz érzékelhető.

– A bizonyíték nélküli vádak sulykolása nem ismeretlen a Fidesznek, de mintha nem tudná, mit tegyen most, amikor ők azok, akik védekezni kényszerülnek. Közhatalmi eszközei persze vannak, de valóban ez a megoldás?

– Az emberek véleményét sok minden alakítja. A szóbeszédek és alá nem támasztott karakterrombolások is gyengíthetnek pozíciókat. Erre sok példa volt korábban, de ellenpélda is: Magyar Péter esetében a karaktergyilkossági kísérletek nem hoztak érdemi negatív hatást, a tábora összeállt. Most fordított szereposztásban, tények nélkül, híresztelésekre épül egy narratíva.

A Fidesz valóban, inkább hatalmi pozícióból reagál, de ez nem biztos, hogy elég, mert a választók véleményét kell orientálni.

A választók ugyanis azt várják, hogy a kormányzat egyértelműen kijelentse: ennek semmi alapja nincs, a pedofíliát elítéli, a gyerekvédelem elsődleges. Úgy tűnik, ha némi késlekedéssel is, de felismerték ezt a kommunikáció irányítói, mert csütörtökön, pénteken már több olyan megnyilvánulás volt kormánypárti politikusoktól, ami megfelel a választók elvárásainak.

– Benne van a pakliban, hogy ebből is akkora lemorzsolódás lesz a Fidesz táborában, mint a kegyelmi botránynál?

– Ez attól függ, hogy Orbán Viktor milyen súllyal és hányszor szólal meg. Eddig tőle három reakciót láttunk: a hétfői parlamenti megszólalását, nagyjából arról, hogy a híreszteléseknek nem hagynak teret, mindenki megkapja méltó büntetését, és két napra rá egy Facebook-bejegyzést, valamint a péntek reggeli interjút, hasonló tartalommal. Igaz, itt már nem csak a jogkövetkezményekről beszélt, hanem azt is kijelentette, hogy a kormány minden tagja ártatlan. Mivel a hívek alapvetően neki hisznek, az ő megszólalásai tudják megnyugtatni vagy éppen bizonytalanságban tartani a tábort. A többiek megszólalásai kevésbé meghatározók. Az első nap zavar látszott, a következő napon már egységesebb irány körvonalazódott. A kormányinfón Gulyás Gergely is kapta a kérdéseket. Orbán további megnyugtató választ ad a táborának, az erózió elkerülhető. A Fidesz célja azonban több: az, hogy a téma kikerüljön a közbeszédből, és más napirendi pontok uralják azt.

Jelenleg védekezni kényszerül, így nem tudja folytatni a jóléti intézkedései kommunikációját.

A sajtóban is ez tükröződik. Régen a Fidesz kampányai sokszereplősek voltak: különböző rétegekhez más-más politikus szólt. Most viszont mindenki azt figyeli, hogyan reagál Orbán Viktor az aktuális ügyekre.

– Mikor látszódhat először, mit okozott az erőviszonyokban a most nagyon felhangosodott pedofil ügy?

– Egy ilyen ügy felerősödése után nagyjából egy hónap múlva érdemes mérni, hogy volt-e hatás. Semmilyen politikai fórumot nem fog elkerülni ez a téma, a Fővárosi Közgyűlésben is erről vitáztak. Minden politikai szereplő igyekszik álláspontot elfoglalni, a másikat megszólalásra kényszeríteni, kommunikációs hibát kiprovokálni, ami például hétfőn sikerült is.

– A kormánypárt szerint a nyarat a Fidesz nyerte. Kimondhatjuk ezt?

– Nem tudom, mi a mérőeszköz. Közvélemény-kutatóként, ha egy időszak nyertesét akarjuk megnevezni, az azt jelenti, hogy az illető támogatottsága emelkedik, az ellenfélé pedig csökken. Minden más: hogy ki járta többet az országot, ki nyilatkozott többet, kinek volt erősebb online jelenléte, mérhető ugyan, de elemzőként ezeket nem tartanám döntőnek. Ami tény:

megállt a Fidesz visszaesése és a Tisza előretörése, a két párt között pedig állandósult egy körülbelül 10 százalékpontos különbség.

Ha a „nyerés” azt jelenti, hogy valaki nem esik tovább, akkor a Fidesz „nyert”, de a különbség megmaradt, a Tisza előnye markáns, tehát a nyertes pozíció e pártnak is kijár. A Fidesz az online térben próbált erősíteni, ennek szervezeti manifesztációi a Harcosok Klubja és a Digitális Polgári Körök, Orbán Viktor pedig podcast-körúton vett részt. Emellett kormányzati intézkedéseket jelentettek be, amelyek különböző társadalmi csoportoknak kedveznek. A másik oldalon a Tisza az online mellett erősebb offline tevékenységet folytatott: olyan területekre is elment a pártelnök, ahol a párt pozíciói gyengébbek, a kisebb és közepes városokba. A nyáron történt az is, hogy a Tisza a kormányzati kompetenciájából többet mutatott, és több lépcsőben, például a nagykanizsai kongresszuson, konkrét javaslatokat tett, köztük adózási elképzeléseket is nyilvánosságra hozott(például 9%-os személyi jövedelemadó). A nyugdíjasoknak és más csoportoknak is ígért konkrétumokat, víziót. Ősszel ezen az úton haladt tovább: ahol lemaradása volt, például az idősek, nyugdíjasok csoportja, ott célzott ígéreteket tett (SZÉP-kártya, a minimálnyugdíj 200 ezer forintra emelése, a leszakadó nyugdíjak arányosabb, magasabb emelése). Tehát összességében nem tudok nyertest mondani: mindkét nagy párt tette a dolgát.

– Minek tudható be a Tisza megtorpanása? Miért álltak be a frontok?

– A Tisza egy olyan 2,7 milliós szimpatizáns-táborral rendelkezik a teljes népességen belül. Itt már meg kell küzdeni az újabb támogatókért. Egy darabig vitte a lendület, az újdonság varázsa, az ellenzéki szavazók sikeréhsége. Fontos pont volt az EP-választás is, amely megmutatta, hogy 30% feletti támogatottságot tud elérni. Eljött azonban az a pont, amikor célzottan kell társadalmi csoportokat elérni speciális üzenetekkel.

Az a tábor, amely ellenzéki orientációjú, nem szereti Orbán Viktort, le akarja váltani, és győzelmi potenciált lát Magyar Péterben, összeállt és stabilizálódott.

Innentől két feladat van: tíz-, ötven-, százezres nagyságrendben új szavazókat gyűjteni célzott üzenetekkel, és erősíteni az aktivizálást. A 2,7 milliós táborban jelenleg a részvételi hajlandósága magas, 70% fölötti. Hogy ez fennmaradjon, napi üzenetek sokaságát kell megjeleníteni, hogy a választók érezzék a párt potenciálját. Hogy ennek lesz-e hozadéka, azt ősszel látjuk meg. A Fidesz oldalán két tényezőt látok. Az egyik az, hogy kedvező helyzetben van, mert nem ígérnie kell, hanem döntenie. És döntött is jóléti intézkedésekről, amelyek egyes társadalmi csoportoknak kedveznek (például október 1-jétől az szja-mentesség a háromgyerekes anyáknak, az Otthon Start beindítása). Ezek célzott döntések a süllyedés megállítására és új szavazók gyűjtésére. A másik pedig Orbán Viktor szerepvállalása. Korábban külpolitikai témákra fókuszált, most a belügyekre helyezte a hangsúlyt.

A Fidesz-tábor erősen kötődik Orbánhoz; aktivitása megállíthatta azokat, akik hezitáltak.

Hogy hoz-e új szavazókat a bizonytalanok közül, az kérdés.

– Orbán Viktor fordíthat? Körülbelül 10%-ról fordítani bő fél év, hat és fél hónap alatt elég nagy teljesítmény lenne, de persze nem lehetetlen.

– 2021 őszén, az előválasztások idején, az akkori ellenzék nem állt rosszul. 2022-ben aztán 16-17 százalékpontos különbséggel vesztett. Fél év alatt tehát sok fordulat történhet: meg lehet gyengülni és meg lehet erősödni is. A mostani 10%-os különbség tehát csak egy kiinduló helyzet.

Nagyon más a szituáció, de a különbséget növelni vagy azon fordítani nem lehetetlen.

2022-ben a háború indulása után a Fidesz gyors reakcióval a biztonságérzet témáját húzta magához, és ez működött. Most nem tudjuk, mi lesz, mert egyszerre vannak pozitív ígéretek és negatív kampányelemek. Sok váratlan fordulat lehetséges, amelyek bármelyik irányba mozdíthatnak. Valószínű, hogy sokan eldöntötték, melyik oldalhoz húznak, de a mozgósítás döntő lesz. A bizonytalanok eléréséért erős verseny zajlik. Ez a kampány több hangszeren játszik, mint korábban. Két párhuzamos politikai akció is fut: a Nemzet Hangja 2.0 és a nemzeti konzultáció, amelyek adatbázisépítésre is alkalmasak.

Október 23-án ráadásul két nagygyűlés is lesz Budapesten, ennek számbeli és vizuális hatása fontos lesz, illetve az esetleges új mondanivaló is számítani fog.

A következő hónapban rengeteg inger éri majd a választókat, ami egyszerre szolgálja a saját tábor megtartását és a bizonytalanok megszólítását. Nehéz megmondani, ki offenzív és ki defenzív; ez folyamatosan változik, mindkét fél a napirend uralására törekszik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Angyal József a háromgyermekes anyák szja-mentességéről: Sokan majd a homlokukra csapnak, hogy „tényleg, nekem jár?”
Az adószakértő szerint sokan lehetnek, akik nem is tudják, hogy ők is jogosultak a szerdától életbe lépő teljes szja-mentességre. Az is lehet, hogy az jár jól, aki utólag érvényesíti a kedvezményt, hogy ne veszélyeztesse a januári béremelését.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. október 01.



Szerdától teljes szja-mentességet kapnak a háromgyerekes anyák, jövő januártól pedig a 40 év alatti kétgyerekesek is. Azok, akiknek családi kedvezmény is jár, ezentúl a járulékbefizetéseiket csökkenthetik vele. Az érintettek minden bizonnyal örülnek az intézkedésnek, hiszen tíz- vagy akár százezrekkel több marad a családi kasszában, azonban a költségvetésen nagy lyukat üt az intézkedés. A legjobban a nagyon jól keresők járnak, mert jövedelemkorlát nincs. És nincs életkorkorlát sem, tehát a kedvezményre mindazok jogosultak, akik valaha három gyereket neveltek. Kiesnek viszont az elvált apák, akkor is, ha náluk vannak a gyerekek.

Aki az szja-mentességet igénybe akarja venni, regisztrálhat a NAV online felületén, de a munkáltatójánál is. Akkor sem vész el ez a kedvezmény, ha ezt az érintett elmulasztja: jövő év elején, az szja-bevallásnál is érvényesítheti mindezt, így az adóhatóság visszautalja neki az év utolsó három hónapjában befizetett adóelőlegét. Pontosan kikre vonatkozik az új szabályozás? Mennyire igazságos? És mennyire fenntartható, hogyan hat a költségvetésre? Erről beszélgettünk Angyal József adószakértővel.

– Októbertől él a háromgyermekes anyák szja-mentessége, amit várhatóan a novemberi fizetésükben éreznek először, vagyis abban a bérben már nem vonnak tőlük adóelőleget, ha regisztrálnak. Jól mondom?

– Tulajdonképpen ez év közben minden kedvezményre igaz: akkor lehet igénybe venni, ha az adózó nyilatkozik róla. Természetesen, ha valaki nem nyilatkozik, a kedvezményt akkor sem veszti el: a májusi adóbevallásában egy összegben érvényesítheti.

A már eddig is járó családi adókedvezményt például sok háromgyermekes család év közben nem veszi igénybe, inkább év végén kap nagyobb, akár millió fölötti összeget, és abból valami komolyabb beruházásra költ.

Tehát a nyilatkozat lehetőség, de nem kötelező.

– Hol és hogyan lehet erről nyilatkozni?

– Az adóhatóság létrehozott egy online felületet. Mégis azt tanácsolnám, hogy inkább a munkáltatónál nyilatkozzanak, mert a háromgyermekes anyák kedvezményének egészen más feltételei vannak, és nem biztos, hogy az érintett tudja, jogosult-e. A munkáltatónál a bérszámfejtő készséggel ad felvilágosítást, elmondja, ki jogosult.

– Hogyan lehetséges, hogy sokan nem tudják, jogosultak-e?

– Mindenekelőtt megjegyezném: én ezt a háromgyermekes, illetve „gyermekes anyák” kedvezményt nem tartom jónak, mert nem a családokat és a gyereknevelést, hanem magát a szülést támogatja. Olyan gyermek után is járhat, aki élve született, például koraszülött volt, majd egy-két évesen meghalt. Ha csak néhány napig is élt, már beleszámít. Gyakran előfordul, hogy valakinek két egészséges, akár felnőtt gyermeke van, közben volt egy koraszülése, a baba meghalt. Így is jogosult lehet. A másik feltétel, hogy legalább 12 évig családi pótlékra jogosultnak kellett lenni.

Ha például egy házasság tönkrement, nagy gyerekek voltak, elváltak, és az apának ítélték a gyerekeket, az anya akkor is megkapja a teljes adókedvezményt, mert 12 évig járt utána családi pótlék.

És az is jogosult lehet, aki 12 évig nevelte a gyerekeit, majd anyagi teher miatt 13 évesen állami gondozásba adta őket. Korhatár sincs: 60–70 éves nagymamák is jogosultak lehetnek. Sokan majd a homlokukra csapnak, hogy „tényleg, nekem jár?”. A feltételekről kevés szó esik, pedig ezt hangsúlyozni kellene.

– Tehát ha 12 évig fennállt a családi pótlékra való jogosultság, de valamilyen okból nem az anya vette fel, hanem a házastársa, akkor is jár az adómentesség? Mindegy, kinek folyósították?

– Pontosan így van, ahogy a családi kedvezménynél is: a házastársak mindegyike jogosult lehet a családi pótlékra. Ha elválnak, onnantól az jogosult, akinél a gyermek marad.

– Ha valakinek volt elhalt gyermeke, attól még háromgyermekesnek számít? A halott gyermek után nincs családi pótlék, tehát ez nem tolható ki tizenkét évig.

– Itt félreértés van. Az egyik feltétel a 12 év jogosultság. Emellett van egy kivétel: ha csak néhány napig állt fenn a jogosultság, de a gyermek meghalt, ez vis maiornak tekintendő, és akkor is járhat a kedvezmény. Tehát párhuzamos feltételek vannak. Ha valakinek több koraszülött gyermeke született és korán elhunytak, akkor is háromgyermekesnek számít, ilyenkor nem a 12 év a döntő. Sokan ezt nem is tudják.

Probléma az is, ha a szülők különváltan, de közösen nevelnek, és megosztják a családi pótlékot: az anya egyszer csak nagy kedvezményt kap, miközben minden más kedvezmény megosztott marad. Így az egyik szülő lényegesen magasabb összegből neveli a gyermeket, akár élethosszig.

Ez társadalmi feszültséget okozhat. Igazságtalan az is, ha válás után a 13 éves gyermek az apához kerül: az apa neveli, mégis az anya jogosult a kedvezményre. Már a 25 év alattiak kedvezménye is okozott munkahelyi feszültséget. Vagy például, ha egy nyugdíjas nagymama, amikor elmegy dolgozni: a nyugdíja eleve járulékmentes, és ha szja-mentességet is kap, nettóban kapja meg a bérét. Ha ez a kör bővül, egy életkori korlát, mondjuk 40 év, enyhíthetne ezen a feszültségen, mint ahogy a kétgyermekeseknél tervezik: amíg kicsik a gyerekek, sok pénzbe kerülnek, később önállóak lesznek. De az életkori határ, ami még létezik, csak átmeneti. A 40 év alatti kétgyermekes anyáknál ez most így lesz, de folyamat végén a tervek szerint mindenki, aki szült, megkapná az életfogytig járó kedvezményt.

– Amikor egy cégnél esedékes a béremelés, nem mondhatja-e a munkáltató, hogy neked kevesebbet emelek, mert úgyis magasabb a nettód? Nem próbálják lenyelni a kedvezményt? Például a nyugdíjast eleve kisebb nettóval veszik fel?

– Ez létező gyakorlat. A 25 év alattiak kedvezményénél is figyelembe vették a korhatárhoz kötött automatikus kedvezményt. Sok háromgyermekes is emiatt nem kéri az adóelőleg megállapítását, mert akkor a munkáltató figyelembe veheti. Ha csak a bevallásban érvényesíti, arról a munkáltató nem tudja. Ezért nem biztos, hogy jó, ha szól a munkáltatónak:

lehet, hogy jobban jár, ha csendben marad, és ezzel elősegíti a januári béremelését.

Gondoljunk arra, hogy egy háromgyermekes családban a gyerek júniusban befejezi a középiskolát, júliustól már nem jár a családi pótlék, csak két gyermekes után. Most október 1-jétől viszont újra háromgyermekesnek minősül az anya, és korlátlan ideig kapja a kedvezményt. Ez valóban bérfeszültséget okoz. Ugyanis az adórendszerben kellenek korlátok: összeg- és életkorkorlátok. Például a három- és négygyermekes anyák kedvezményénél nincs összegkorlát: ha valaki havi 5 milliót keres, a teljes összege szja-mentes. Pedig aki havi 5 milliót keres, nem biztos, hogy pusztán a szülés miatt támogatandó. Szerintem ennek nincs meg a pénzügyi fedezete sem. Ezt onnan gondolom, amit a miniszterelnök mondott évekkel ezelőtt: egy ilyen kedvezményt csak akkor lehet bevezetni, ha egyszer Varga Mihály „félrenéz”. Akkor sem volt meg a feltétel, a jelenlegi gazdasági körülmények között pedig még kevésbé. A kétgyermekesekre kiterjesztve meg végképp nincs. Jó lenne korlátot beépíteni: például a három-, két- és négygyermekesek kedvezménye mondjuk havi 2 millió forintos jövedelemig járjon. Ez nem okozna nagy politikai felzúdulást: aki 2 millió fölött keres, annak miért járjon?

– Abban az esetben, ha egy édesanya jogosult az szja-mentességre, de jogosult lenne a családi adókedvezményre is, mi történik? Elvész az utóbbi?

– Nem vész el. Ha valaki például havi egymilliót keres, a teljes jövedelme szja-mentes lesz. A családi kedvezményt pedig a járulékok terhére lehet érvényesíteni. A házastársak között meg is osztható. Ezt 14 éve vezették be, mert családi adókedvezmény olyan nagyvonalú volt, hogy az alacsony keresetűek nem tudták teljesen kihasználni. Ennek feloldására vezették be a járulékkedvezményt. Lehetett volna szigorú felső korlátot tenni, de nem ezt tették. Valójában Magyarországon egyetlen percig sem volt egykulcsos adó, mert az adóalap-kedvezmények nulla százalékos sávokat jelentenek; efölött van a 15%-os szja.

A családi járulékkedvezmény „negatív adót” jelent, mivel az szja után a járulék terhére is érvényesíthető.

Így gyakorlatilag háromsávos a rendszer: 0%, 15% és egy „negatív” sáv, amit a TB-kassza finanszíroz.

– Mi az ára ezeknek a bőkezű kedvezményeknek?

– A kommunikációban az jelenik meg, kik részesülnek a kedvezményekben: kétgyermekesek, háromgyermekesek, 25 év alattiak, hosszú felsorolni teljesen. Nyilvánvaló, hogy ennek nincs meg a pénzügyi fedezete. Arról nem esik szó, hogy honnan vonjanak el. Ha kimondanák, hogy a háromgyermekes anyák szja-mentessége miatt kevesebb jut egészségügyre, oktatásra, szociális ellátásra, más lenne a mérleg. Az emberek örülnek a kedvezménynek, de amikor az egészségügyben hosszú várakozás van, vagy sokat kell utazni szülni, nem hozzák összefüggésbe ezzel. A költségvetés beterjesztésekor, az egyes fejezeti előirányzatokat nézve derülhet majd ki a negatív hatás. Ha le akarjuk szorítani a hiányt, valahonnan fedezni kell. Meg fog jelenni, mennyibe kerül a háromgyermekes anyák kedvezménye (jövőre már teljes év), a családi kedvezmény újabb 50%-os emelése, a kétgyermekes anyák kedvezménye, a 30 év alatti egy gyerekes kedvezmény korhatár nélküli kiterjesztése.

– A 2002-es osztogatáshoz képest ez a mostani hol áll? Mekkora árat fizetünk érte április után?

– Legalább akkorát, mint akkor. Ha nagy a költségvetési hiány, ezt el is lehet inflálni: nagyobb bérek mellett az inflációval „korrigálnak”. Tehát fennáll az erőteljesebb infláció veszélye. Nem véletlen, hogy a jegybankelnök folyamatosan hangsúlyozza: nem múlt el az inflációs kockázat. Jövőre 3,8%-os inflációt jósolnak. Ez 4% alatti januári nyugdíjemelést is jelenthet, ami nem biztos, hogy jó.

– Ezek a hatások nem egyszeriek, hanem folyamatosak: az adókedvezmények jövőre és utána is fennmaradnak, tartósan terhelik a költségvetést.

– Én borítékolom, hogy a választás után, teljesen mindegy, melyik kormány lesz, nagy, átfogó adó- és jogi reformra lesz szükség. Politikailag könnyű lesz kommunikálni, hogy az egykulcsos adó bevált, teljesítette a feladatát, ideje áttérni a progresszív adózásra. Biztos vagyok benne, hogy ezek a kedvezmények meg fognak jelenni jövő év első felében, de utána szükség lesz reformra.

Sem a Tisza-ígéret (megtartás és bővítés), sem a Fidesz javaslatai nem lesznek hosszú életűek.

A költségvetési kényszer, az inflációs problémák, a magas kamatok mellett a gazdaság nem tud beindulni. Vissza kell térni az egyszerűsítéshez. 2010-ben söralátét méretű bevallást ígértek, most már asztalterítő lett. Közelíteni kellene a söralátét-nagyságú bevalláshoz, ami nem lehetetlen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: A Fidesz úgy tanult a kegyelmi ügyből, ahogy kezdő zsebtolvaj az első tettenérésből
A humorista arra is reagált legújabb bejegyzésében, hogy Rogán Antal egy rossz influenszernek tartja őt.
F. O. - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Pottyondy Edina a YouTube-csatornáján mondta el véleményét a magyar közélet aktuális eseményeiről. Rogán Antal miniszter egy beszélgetésben azt mondta Pottyondyról: nagy betűkkel írná fel, hogy ő a rossz influenszer. A humorista a maga stílusában reagált erre.

„Hová írnád fel, Tóni? Óriásplakátra? Szuverenitásvédelmi listára? Vagy augusztus 20-án az égre drónokkal, 3 milliárdért? És közben Nagy Feró énekelné Jackótól a Badet?” Ez olyan mintha én azt mondanám rá, hogy rossz politikus. Ha engem kérdeznének, azt mondanám Rogánról, hogy mini Sztálin vagy maffiózó.

És mit csinál egy rossz influenszer? Megállapítja, hogy a Fidesz úgy tanult a tavalyi kegyelmi ügyből, mint kezdő zsebtolvaj az első tettenérésből: professzionalizálódott”

– fogalmazott Pottyondy, aki ezek után beszélt még Semjén Zsolt parlamenti felszólalásáról, Kocsis Máté tevékenységéről, de szóba került Lázár János és a tragikus hirtelenséggel elhunyt vásárhelyi rendőrkapitány ügye is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Szőlő utca, Zsolti bácsi, Semjén Zsolt és a vérvád: segítünk eligazodni a tények, félinformációk, sejtetések között
Több felderítésre váró történet és nyilvánvaló pletyka keveredik össze a politikusokkal szemben megfogalmazott sejtetésekben. És van egy fontos megválaszolatlan kérdés, ami miatt ennyire elszabadulhattak az indulatok.


Több ügy keveredik össze a mostani botrányban. Ami közös bennük, a kérdés, hogy miképp lehetett két és fél évtizeden át gyerekek közelében a Szőlő utcai javítóintézet letartóztatott igazgatója, mi lett azzal a rengeteg jelzéssel, több feljelentéssel, amit a gyermekvédelmi szakemerek sora tett. Ameddig erre nincs válasz, aligha jut nyugvópontra az ügy.

A Szőlő utcai nyomozás

A Szőlő utcai javítóintézet igazgatójának kezén május 29-én csattant a bilincs. Juhász Péter Pált és élettársát azzal gyanúsítják, hogy prostitúcióra kényszerítettek két gyermekotthonban felnőtt, nehéz sorsú lányt, akik papíron a javítóintézetben dolgoztak, gyermekfelügyelőként. Egyikük most 23, a másik 24 éves. A lányokat a gyanú szerint külföldi férfiaknak közvetítették ki, és egy-egy alkalomért 60–70 ezer forintot kértek.

A kiközvetített lányok tehát nem lakók, hanem papíron dolgozók voltak a Szőlő utcai intézményben, ahová egyébként a bíróságok által letartóztatott 12 éven felüli fiúk kerülnek.

Juhász a kormány szerint a kifogástalan életvitel-vizsgálaton bukott le, ahol gyanússá vált a nagy értékű kocsija, valamint a két intézeti “munkatárs”, akik szintén egy Range Roverrel jártak. A házkutatáskor 120 millió forintnyi valutát találtak a lakásán. Bár csak idén májusban tartóztatták le, a Telex úgy tudja, már 2024-ben is nyomozott ellene titokban a Nemzeti Védelmi Szolgálat.

A Telex szerint Juhász ellen eljárás indult kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt is. Ugyanis egy fiú azt állította, 2023 végén az igazgató az irodájába hívatta és szexuális ajánlatot tett neki, jobb elbánásért cserébe. Ő nemet mondott. Ezt később az Aszódi Javítóintézetben mesélte el, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság pedig feljelentést tett.

Kérdéseket vet fel, hogy Juhász 2011-ben egyáltalán hogyan kaphatta meg az igazgaztói pozíciót, ugyanis több előző munkahelyéről is azért küldték el, mert kiskorúakkal kapcsolatos gyanús ügyekbe keveredett.

A posztra Dudás Zoltán minisztériumi főosztályvezető javasolta, aki tavaly a Fidesz csepeli polgármeserjelöltje lett. Dudás annak ellenére is Juhász mellé állt, hogy Molnár László szerint ő figyelmeztette. Azt mondta neki, nem tud se bizonyítani, se cáfolni semmit, de „megmaradt a rossz érzése vele kapcsolatban”.

Juhász korábbi ügyei

Juhász 2002 és 2005 között a Magvető utcai befogadó lakásotthont vezette. Reviczky Krisztina szerint 2003-ban az egyik este egy 13 éves kislányt kivitt magával, és csak hajnalban hozta vissza. Adrienn zaklatott volt, ki volt gombolva a blúza, tűzpiros volt - mondta a volt nevelő. Ezt jelezte is a naplóba. Juhász azt mondta, csak ilyenkor tud a kislánnyal nyugodtan beszélni, ekkor nyílik meg. Miután kérdezősködni kezdett, Reviczky Krisztinát áthelyezték. Ennek ellenére jelezte az ügyet Molnár Lászlónak, a Területi Gyermekvédelmi Szolgálat akkori vezetőjének, aki végül feljelentést tett. Molnár szerint több dolgozó is tanúskodott az ügyben. A TEGYESZ volt vezetője szerint

a XVII. kerületi rendőrkapitányságon el is indult a nyomozás, majd felterjesztették az ügyet az ügyészségre, de az eljárást megszűntették.

2005-ben ismét panasz érkezett Juhászra, ami arról szólt, hogy a nyári táborban „a Péter bácsi folyamatosan az Adriennel aludt egy szobában”. Molnár László az előző tapasztalatokból okulva ezúttal már nem tett feljelentést, 2005-ben csendben megvált tőle.

Ő azonban a Válasz Online szerint maradt a gyerekvédelemben. Az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Bizottság tagja lett, amely arról dönt, hogy egy-egy nehezen kezelhető gyerek speciális otthonba kerüljön-e. Molnár László szerint azt hitték, Juhász ott nem keveredhet hasonló szituációkba, de tévedtek.

„Sajnos nem gondoltunk arra, hogy vannak ottalvós vizsgálatok is” - mondja a volt gyermekvédelmi vezető.

Juhászt 2009-ben onnan is elküldték, a 24.hu szerint azért, mert egy 16 éves lánnyal tartott fenn a gyermekvédelem szabályrendszere szerint megengedhetetlen kapcsolatot. A lány előzőleg a társainak hencegett el vele, hogy nem fog speciális otthonba kerülni, mert Péter, a „pasija”, elintézi neki.

Juhász 2011-ben lett a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója. 2020-ban ismét rendőrökhöz fordultak miatta. Erről már Kuslits Gábor beszélt a Válasz Online-nak, aki szintén a Területi Gyermekvédelmi Szolgálatot vezette. Kuslits szerint őt a Zirzen Janka Gyermekotthon vezetője kereste meg azzal, hogy segítsen, mert „megállt a gyermekotthon előtt egy autó, beszedték a lányokat és elvitték őket.”

A rendőr, akivel beszéltek, azt állította, már tudnak az ügyről, fedett nyomozás folyik, és aláíratott velük egy titoktartási nyilatkozatot.

De semmi sem történt.

Pletykák politikusokról

Kuslits Gábor a Válasz Online-nak szeptember 10-én adott interjújában arról is beszélt, Juhász szerinte azért maradhatott ilyen sokáig büntetlenül pozícióban, mert felülről védhették.

„Két nagyon magas rangú politikust emlegetnek. Az egyiknek állítólag a fiúkat vitték, a másiknak a lányokat” - mondta a volt gyermekvédelmi vezető a szóbeszédekre hivatkozva, bizonyítékok nélkül, de senkit sem megnevezve.

Arról is beszélt, hogy úgy tudják, „Juhász igazgatói irodájában konkrétan orgiák voltak, és volt egy bérelt ház is, nem messze a Szőlő utcai gyermekotthontól, ahol szintén orgiákat rendeztek.”

„Ha azok a pletykák, amiket a szakmában beszélnek, igazak, akkor Juhász Péter Pál kézben tartja az egész kormányt” - osztotta meg a véleményét, de ekkor is feltételes módot használt.

Káncz Csaba, akire gyakran geopolitikai elemzőként hivatkoznak a sajtóban, egy posztjában meg is nevezte, szerinte kik voltak az érinett politikusok. Később azonban a kormányzat jelentése szerint azt vallotta, konkrét bizonyítékokkal nem rendelkezik. Arra a kérdésre, honnan van információja, azt válaszolta, hogy egy országosan ismert, befolyásos politikai család befolyásos tagja mondta ezt neki.

Ez a szál a parlamentben is előkerült, ahol Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta, „ezt az állítást egy befolyásos és gazdag ellenzéki politikuscsalád biztatására tette meg az, aki megtette.” Hogy melyik családról van szó, nem derült ki, mert Kocsis Máté szerint ennek nyilvánosságra hozatala veszélyeztetné „a hálózat feltárását”.

Zsolti bácsi

Bár a parlamenti vitában összekeveredett a Szőlő utcai nyomozás és Zsolti bácsi ügye, a két sztorinak nincs köze egymáshoz.

Juhász Péter volt ellenzéki politikus szeptember 19-én egyik videójában osztott meg egy hangfelvételt, amin egy nevét nem vállaló telefonáló arról beszél, mit mesélt neki két fiú 10 évvel ezelőtt.

A telefonáló szavaiból arra lehet következtetni, lelkész lehet, mert azt mondja, 40 éve követi Jézus Krisztust és 30 éve tanít. Arról beszél, 10 éve meghívták vidékre szolgálni, és egy Ózd környéki gyermekotthonban két fiú kérte a segítségét. Azt mondták neki, lejár hozzájuk egy nagyon magas rangú politikus. Fekete autóval, sötétben jön, és a 10-12 éves fiúkhoz megy be, akikkel szexuális kapcsolatot létesít. A fiúk később állítólag a tévét nézve megismerték a politikus hangját, és mondták, Zsolt bácsi.

Juhász maga is hangsúlyozza, hogy a nevét nem vállaló telefonáló a történetét nem tudja bizonyítani.

Mégis ez a szófordulat volt az, amit felkapott a Demokratikus Koalíció politikusa, Arató Gergely, és összekötötte a Szőlő utca történettel. Ugyanis a parlamentben személyesen a miniszterelnök-helyettesnek szegezte a kérdést: „Válaszoljon Semjén Zsolt, hogy ki az a Zsolti bácsi?"

Politikai adok-kapok

Ettől a ponttól lett az ügyből politikai bomba. Semjén szót kérve vérvádról, és ördögien felépített karaktergyilkosságról beszélt. „Soha semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt közöm” - fogalmazott. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője kijelentette, hogy „a magyar politikában eddig soha nem látott megtorlásnak kell következnie.” Orbán Viktor „külföldi titkosszolgálati szálat sem nélkülöző” lejáratókampányt emlegetett, aminek szerinte súlyos következményei lesznek.

Rogán Antal pedig azt mondta, minden állításnak utána mennek, és jogi csapatot állítanak fel erre, amit az igazságügyi miniszter koordinál.

Magyar Péter azt követelte a kormánytól, vizsgálják ki a Szőlő utcában történteket, és addig függesszék fel Semjén Zsoltot a miniszterelnök-helyettesi pozícióból. A DK parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, ezt azonban a Fidesz leszavazta. Ezt a Demokratikus Koalíció úgy értelmezi, „nem akarják, hogy rács mögé kerüljenek azok a magas rangú politikusok, akik a saját, beteges szexuális vágyaik kielégítésére használták ezeket a gyerekeket, és nem akarják, hogy kiderüljön: ki az a Zsolti bácsi."

A Szőlő utcai ügy nyomozását közben átvette a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk