KÉK HÍREK
A Rovatból

„Ti most meg fogtok dögleni” - hiába könyörögtek neki, nem állt meg a fára csavarodott autó sofőrje

Az egyik hátul ülő fiatal lány sírva kérte az autót vezető férfit, hogy húzódjon le, de az továbbra is túl gyorsan hajtott. Most életveszélyben van, a mellette ülő társa már a helyszínen meghalt.


Ahogy arról mi is beszámoltunk, nagyon durva baleset történt vasárnap kora reggel Győrújfaluban. Egy autó a fának csapódott, ráadásul olyan erővel, hogy a kocsi teteje teljesen letört, de az oldala is nagyon megrongálódott, az ablakai pedig kitörtek. Öten utaztak benne, egyikük szörnyethalt, négy embert a mentők kórházba vittek.

Az RTL Híradónak nyilatkozott az az asszony, akinek a háza előtt történt a súlyos baleset. Azt mondta, egy fiatal hangját hallotta, aki az anyját szólítgatta, egy másik női hang pedig nyugtatta.

Az egyik sérült is megszólalt, aki azt mondta, a társaság tagjai jól ismerték egymást, egy szórakozóhelyről tartottak hazafelé hajnalban. A sofőr szerinte nem ivott alkoholt, de életveszélyesen vezetett. A lány meg akarta előzni a balesetet, ezért könyörgött a sofőrnek, hogy álljon meg.

"A sofőr átment mindig a másik sávba, és pont jött a kocsi velünk szembe. Elkezdtem sírni és kiabálni, hogy húzódjon félre, hadd tudjak kiszállni, mert nem akarok még meghalni."

A kérése viszont süket fülekre talált: az autót vezető férfi a mellette ülő társával együtt kinevette a lányt.

"Azt mondta, hogy ti most itt meg fogtok dögleni. Olyan csúnya volt az arcuk, hogy még jobban sírtam"

- mondta a fiatal nő, akinek az arcán és a teste több pontján is zúzódások vannak. Ő középen ült az autóban, mellette a barátja és egy másik fiatal lány volt, mindhárman súlyos sérüléseket szenvedtek.

Az RTL Híradó úgy tudja,

a kocsi sofőrje túl gyorsan hajtott, ezért kötöttek ki végül a fában. Az anyósülésen ülő 44 éves kazincbarcikai férfi a helyszínen meghalt, a sofőr életéért még most is küzdenek. A rendőrök még vizsgálják, hogy fogyasztott-e kábítószert a baleset előtt.

Az RTL Híradó riportja:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Letartóztatták a szolnoki gyilkost: az erkélyen lévő padba rejtette volt barátnője holttestét, majd a nevében írt üzeneteket
A 22 éves férfi a bíróságon beismerte a gyilkosságot. A vita egy bankkártya miatt robbant ki, ami a fiatal lány életébe került.


Letartóztatta a Szolnoki Járásbíróság pénteken azt a 22 éves férfit, akit volt barátnője meggyilkolásával gyanúsítanak. Beismerte tettét, a bíróság döntése jogerős. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője, Lánczi Rajmund a 24.hu-nak is eljuttatott közleményében számolt be a nyomozás új részleteiről.

November 12-én reggel a fiatal nő megjelent a volt párja által használt, de még közösen bérelt szolnoki lakásban. Azzal szembesítette, hogy az engedélye nélkül vásárolt a bankkártyájával az interneten. A pénzügyi vita hamar veszekedéssé fajult, amelyben a kapcsolatuk múltbéli konfliktusai is előkerültek.

Amikor a nő megpróbált elmenni a lakásból, a férfi rátámadt.

„Ekkor az ajtóból visszarántotta, a száját befogta, és egy konyhakéssel több alkalommal a nyakát hátulról a gégéjénél megvágta, majd egy másik késsel a még ellenálló nőt több alkalommal fej- és nyaktájékon megszúrta.”

Az ügyészség közlése szerint az áldozat a helyszínen életét vesztette. „Az áldozat vérvesztés, valamint légzési és keringési elégtelenség miatt a helyszínen elhunyt.”

A gyilkosság után a férfi a nő holttestét egy felnyitható tetejű padba tette.

Ezt követően feltakarította a vérnyomokat a lakásban, a takarításhoz használt eszközöket pedig kidobta. Hogy magának alibit gyártson, a nő telefonjáról üzeneteket küldözgetett, a gyilkos fegyverek egyikét pedig a közeli erdőnél egy csatornába hajította. A holttestet végül csütörtökön hajnalban, a Széchenyi lakótelepen találták meg, a rendőrség még aznap elfogta és őrizetbe vette a gyanúsítottat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
KÉPGALÉRIA - Drámai fotók Stockholmból: letarolta a buszmegállót az emeletes busz
A rendőrség megerősítette, hogy a balesetnek halálos áldozatai és sérültjei is vannak. Az áldozatok pontos számát egyelőre nem közölték.


Ahogy már hírt adtunk róla, péntek kora délután Stockholm egyik legforgalmasabb útján, az Östermalm negyedben egy emeletes busz letért az útról, és egy buszmegállóba csapódott. A rendőrség megerősítette, hogy a balesetnek halálos áldozatai és sérültjei is vannak, de az áldozatok pontos számát egyelőre nem közölték.

A hatóságok súlyos gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indítottak nyomozást, és eljárási okból őrizetbe vették a jármű sofőrjét. Hangsúlyozták, hogy egyelőre semmilyen jel nem utal szándékos támadásra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia: fogászati mélyaltatás közben halt meg egy 2 éves kislány Bukarestben
A beavatkozás közben állt le a gyermek szíve és légzése. Az orvosok és a mentők közel két órán át küzdöttek az életéért, de már nem tudták megmenteni.


Egy rutinbeavatkozásnak induló fogászati kezelés végződött tragédiával csütörtökön Bukarestben, ahol egy kétéves kislány életét vesztette, miután két szuvas fogának ellátásához mélyaltatásba helyezték.

A beavatkozás megkezdése után nagyjából 20 perccel a gyermeknél szív- és légzésleállás lépett fel. A klinika orvosai és a mentők közel két órán át küzdöttek az életéért, de nem tudták újraéleszteni.

A szülők szerint a tragédiának voltak előjelei: állítják, hogy a friss leletek súlyos májérték-eltérést mutattak, ezért kérték a beavatkozás elhalasztását, amit az orvos elutasított. Azt is mondják, hogy sem az altatás, sem az újraélesztés idejére nem engedték be őket a rendelőbe.

Az édesapa összetörten nyilatkozott: „Megölték őt.”

Az eset miatt több vizsgálat is indult: az ügyet a bukaresti törvényszéki ügyészség vette át, miközben az Állami Egészségügyi Felügyelet és a Fogorvosi Kamara is vizsgálódik – számolt be róla a Maszol. Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter szerint a klinika engedélyezése nem volt megfelelő, és felmerült a gyanú, hogy késlekedhettek a mentők értesítésével is. Az előzetes boncolási jegyzőkönyv komplex, krónikus alapbetegséget állapított meg a kislánynál.

A fogászati klinika közleményben reagált, amelyben teljes együttműködést ígértek a hatóságoknak.

Kiemelték, hogy több mint 1700 hasonló altatást végeztek már el komplikáció nélkül. Hozzátették, hogy a kislány idén januárban már átesett náluk egy sikeres altatáson, amelyet ugyanaz az orvosi csapat végzett.

via 24.hu

 


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Letakart holttestet találtak egy bokorban Győrben
A rendőrség szerint egyelőre úgy tűnik, nem bűncselekmény áldozata lett az elhunyt férfi. Közigazgatási hatósági eljárást indítottak.


Holttestet találtak csütörtökön Győrben, az Ifjúság körúton – írja a Kisalföld.

Az elhunyt férfi egy bokorban feküdt letakarva.

A lap szerint délután 17 óra körül találtak rá a holttestre, amelyet fél órával később egy temetkezési vállalat el is szállított.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a lap megkeresésére azt közölte, egyelőre nem merült fel bűncselekmény gyanúja. A Győri Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk