SZEMPONT
A Rovatból

Tálas Péter 2024-ről: Továbbra is azt látjuk, hogy Oroszország nem olyan erős, mint amilyennek mondja magát, vagy nagyon sokan gondolták

Putyin ugyanakkor úgy gondolja, az idő neki dolgozik, így a szakértő nem számít arra, hogy egy csapásra hatalmas béke lenne Ukrajnában. Izrael viszont sorban gyengíti meg Irán proxy-szövetségeseit, és ez láthatóan működik. Évzáró sorozatunk utolsó része.


2024-ben folytatódott Izrael háborúja, amiben idén sikereket könyvelhetett el. Bár a Hamászt továbbra sem győzte le, nagyon komolyan meggyengítette a Hezbollahot Libanonban, és érdemben szűkítette Irán lehetőségeit is, főleg azután, hogy az Aszad-rezsim összeomlott Szíriában. Ukrajnában közben az oroszok átvették a kezdeményezést, nagy területeket foglaltak el, ugyanakkor az ukránok betörtek Oroszországba, és rakétáikkal egészen messzi célpontokat is elértek. Bonyolítja a helyzetet, hogy a fronton megjelentek Észak-Korea katonái is.

Abban, hogy mi történt idén, és mire számítsunk 2025-ben, Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa segít eligazodni évzáró sorozatunk utolsó részében.

– Nézzük végig azokat az eseményeket, amik az elmúlt évben történtek. Ezek végül is hogyan álltak össze egy nagy képpé az év vége felé? Az év elején halt meg, vagy ölték meg Alekszej Navalnijt a börtönében, és úgy tűnik, mintha a halála után Oroszországban az ellenzékiség utolsó szikrája is kihunyt volna. Mintha sokkal keményebbé vált volna a Putyin-rendszer az elmúlt egy évben.

– Azt nem tudom, hogy keményebbé vált-e, hiszen az elemzők egy része 2022 tavaszától neototalitárius rezsimként tekint a Putyin-rendszerre, de az kétségtelen, hogy nagyon sokan fogalmaztak úgy: Navalnij halálával a valamennyire is szervezett orosz ellenzék teljesen megszűnt. És ez igaz. Az egyik legfontosabb kérdés inkább az, hogy ez a neototalitárius Putyin-rendszer hosszú távon mennyire stabil. Megjelenhetnek-e olyan típusú belső politikai vagy gazdasági problémák, amelyek hirtelen, ha nem is összeomláshoz, de egy belső változtatáskényszerhez vezethetnek a politikai vezetésen belül. Ez egyelőre nem látszik, Putyin még elég biztosan tartja kezében a hatalmat. Bár, és ezt nem csak hozzá kell tenni, de hangsúlyozni is kell, hogy

nagyon sok mindent nem tudunk, és kívülről nem is tudhatunk arról, hogy a tényleges belső viszonyok milyenek Oroszországban.

Ezért sem tudhatjuk biztosan, hogy lesznek-e hirtelen bekövetkező változások. Ezzel kapcsolatban azt se feledjük természetesen, hogy Vlagyimir Putyin is elmúlt már 72 éves.

– Egy olyan országban, ahol nem létezik ellenzék, és legendásan erős az elnyomó rendszer, semmi másra nem tudok gondolni, csak egy belső palotaforradalomra vagy egy puccsra.

– Valóban sokan gondolják, és valószínűleg még többen remélik azt, hogy ilyen forgatókönyv bekövetkezhet. Vagyis, hogy a politikai elit egy részének egyszerűen elege lesz a háborúból és Putyin rendszeréből, és elmozdítja az elnököt. Azonban én nem tartozom azok közé, akik a közeljövőben reménykednek ilyen típusú változásban. Ez lehet a változások egyik variációja, de szerintem nem tartozik a valószínűek közé. Ami valószínűbb, az inkább az, hogy Putyin tovább fogja folytatni azt a politikát, amit eddig követett, egészen addig, amíg csak egészsége engedi. A nagy kérdés inkább az, hogy mi lesz az ukrajnai háború kimenetele, mert azt gondolom, hogy ez döntően meg fogja határozni Putyin helyzetét, és bizonyos értelemben a sorsát is. Vagyis annak kellene eldőlnie, hogy

Oroszország ebben a háborúban inkább győztesnek bizonyul vagy inkább vesztesnek? Pontosabban: hogy közép- és hosszú távon inkább győztesnek tekinti-e a hazai közönség és a világ Oroszországot vagy inkább vesztesnek.

Ez pedig sok mindentől függ. Nem egyszerűen arról van szó – ahogyan ezt sokan gondolják –, hogy Oroszország megszerez-e ukrán területeket, mennyi területet tud elvenni Ukrajnától, hogy mi lesz Ukrajnával, hogy NATO-tag lesz-e, kap-e érdemi biztonsági garanciát? Ez szerintem egy sokkal bonyolultabb kérdés. Szerintem a győzelem vagy vereség kapcsán inkább Oroszország nemzetközi pozíciójának a háború eredményeként bekövetkező változásán van a hangsúly. Ez összességében, az én megítélésem szerint nem alakult túl jól a 2024-es évben sem, mert az ukrajnai háborúban továbbra is azt látjuk, hogy Oroszország nem olyan erős, mint amilyennek mondja magát, vagy nagyon sokan gondolták. Továbbra is úgy látszik, hogy a hagyományos fegyverzete nem olyan félelmetes, mint ahogy ezt szerette volna láttatni és hirdetni. Nem egy elemző szerint a moszkvai vezetés e gyengesége miatt hivatkozik egyre többször a nukleáris képességeire, mások szerint viszont ennek teljesen más az oka. Tény azonban az is, hogy hagyományos fegyverzetből jóval nagyobb mennyiséggel rendelkezik, mint például Európa, amelynek emiatt ismét fegyverkeznie kell. Szóval azt érdemes jelezni, hogy

a győzelem és a vereség fogalma jórészt független attól, hogy 2024-ben az oroszok kezdeményezőbbek voltak a statikus orosz-ukrán háborúban, az ukrán hadvezetésnek pedig egy csomó komoly gondja van.

Látni kell ugyanis, hogy már az orosz–ukrán háborút megelőzően vagy azzal párhuzamosan Oroszország pozíciói meggyengültek a Kaukázusban, illetve a közép-ázsiai köztársaságok térségében is, ami egyértelműen kiderült a karabahi eseményekből vagy a közép-ázsiai posztszovjet államok Kínához való közeledéséből. Kiderült az is, hogy Moszkva még szövetségesével, Iránnal sem volt képes Szíriában hozzájárulni az Aszad-rendszer konszolidációjához, illetve megvédeni azt. Ennek jelentőségét nem túloznám el, de szerintem ez is Oroszország nemzetközi pozíciójának és presztízsének gyengülését jelzi. Sokkal erőteljesebb és alárendeltebb lett a viszony Kína és Oroszország között. Láthatóan Peking nem akar függésbe kerülni az orosz energiától, és csupán egy beszerzési forrásnak tekinti Oroszországot, és bár komoly technológiai támogatást igyekszik nyújtani, de vigyáz arra, hogy ne kerüljön másodlagos szankciók alá az oroszok támogatása miatt. És bármi is történjék az ukrajnai háborúban, valamikor fel kell tenni a kérdést, hogy mekkora árat fizettek ezért az oroszok. Azt nehéz megmondani, hogy ez mikor következik be.

– Az látszik, hogy erősödik a nyomás mind Oroszországon, mind Ukrajnán, hogy valami módon vessenek véget ennek a konfliktusnak, legalábbis a forró részének. És itt elérkezünk ahhoz a dilemmához, zárulhat-e elismert területvesztéssel egy háború Európában? Ha területveszteséggel történne békekötés, azzal az egész Helsinki rendszer mehetne a kukába. Másrészről Európában azért van néhány befagyott konfliktus. Itt a ciprusira is gondolhatunk, ahol szintén csak egy demarkációs vonal van, el nem ismert határokkal, de ott van Moldova is, amit szintén az oroszok provokáltak ki jó harminc éve. Valószínűleg a legtöbb, ami kicsikarható, az egy újabb befagyasztott helyzet lehet, el nem ismert területi változásokkal, így mindkét fél győztesnek kiálthatja ki magát.

– Ez alapvetően így van. Én is azt gondolom, hogy amennyiben a tárgyalások megindulnak, akkor optimális esetben egy tűzszünet érhető el a háború menetében. De szerintem egyáltalán nem biztos, hogy ez bekövetkezik. Végül is, miért is kellene Oroszországnak leülnie tárgyalni, különösen akkor, amikor igen erős Putyinnak az a meggyőződése, hogy az idő az oroszoknak dolgozik: lassan, de biztosan területeket szereznek meg (most láthatóan Donyeck megye teljes megszerzése a cél), és az észak-koreaiakkal együtt a Kurszki területről is egyre inkább kiszorítják az ukránokat.

Vagyis én egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy Putyinnak óriási szüksége van egy tűzszünetre, még kevésbé egy olyan békére, ami lehetőséget ad a maradék Ukrajna Európához való kapcsolódására.

Szerintem ez elsősorban attól függ majd, milyen feltételeket ajánlanak Oroszországnak. Kérdés például, hogy Ukrajna kap-e valamilyen biztonsági garanciát a területekről való lemondásért cserébe (és most direkt nem NATO-tagságról beszélek, mert egyelőre ebben erősen megosztott a szövetség), és ezt elfogadja-e Oroszország? Kérdés, hogy mi lesz azokkal a szankciókkal, amiket az orosz agresszió miatt vezetett be a nemzetközi közösség? Egy tűzszünet esetében enyhítik-e egyáltalán? És ha igen, mennyire? Számol-e azzal a nemzetközi közösség, hogy milyen üzenete lenne a szankciók (akárcsak részleges) feloldásának a fennálló nemzetközi jog betartása/betartatása szempontjából? Ezzel kapcsolatban azért vannak viták. Azt akarom mondani, hogy én nem számítok arra, hogy itt egy csapásra hatalmas nagy béke lenne, sőt arra sem, hogy gyorsan elérhető a tűzszünet. Ráadásul a tűzszünet és a háború folytatása mellett van egy harmadik lehetőség, amit úgy szoktunk mondani, hogy a háborúnak csupán a forró része fejeződik be, azaz alacsonyabb szinten, de folytatódnak az ellenségeskedések. Ami szerintem ennél is fontosabb: Donald Trump, illetve a leendő Trump-adminisztráció potenciális vezetőinek a nyilatkozatai sem olyan határozottak ma már, mint voltak a kampány idején a békével kapcsolatban. Könnyen előfordulhat, hogy amennyiben Putyin elutasítja a béke feltételeit, az Egyesült Államok újra támogatni fogja Ukrajnát, legfeljebb ennek költségeit az európai szövetségesekkel igyekszik majd megfizettetni.

– Arra mennyi esély van, hogy a NATO is belesodródik a háborúba? Az oroszok részéről elhangzottak idén komoly fenyegetések, főleg akkor, amikor azt próbálták megakadályozni, hogy engedélyezzék a nyugati nagy hatótávolságú precíziós fegyverek Oroszország elleni bevetését. Elképzelhető, hogy megtámadják a NATO-t?

– Nagyon meg lennék lepve, ha az oroszok háborút indítanának a NATO ellen olyankor, amikor még az ukránokat sem tudták legyőzni. Azt gondolom, hogy ezek csak a stratégiai kommunikáció keretében megfogalmazott fenyegetőzések az orosz fél részéről, elsősorban a nyugati társadalmak felé, hogy kényszerítsék politikusaikat Ukrajna támogatásának leállítására. Egyébként sem hiszem, hogy Vlagyimir Putyinnak megérne felvállalni egy olyan atomháborút Ukrajna miatt a Nyugattal, amibe biztosan belebukik az ő rendszere is. Ami pedig a hagyományos háborút illeti, személyesen hosszú ideje úgy vélem, hogy a NATO-nak nagyon határozottan meg kellene mutatnia az erejét, és azok közé tartozom, akik azt mondják: ha Oroszország ellenségnek tekinti a NATO-t, akkor a NATO-nak megfontolt ellenségként kell viselkednie. Ez nagyjából be is következett, hiszen ne felejtsük el, hogy a „védelem az elrettentés útján” NATO-stratégia van érvényben, és ebben előrelépés lesz Trump alatt, ahogy az volt az első időszakban is. Minden egyes NATO-tag egyre többet próbál költeni a védelmére, a haderejére, a fegyverzetére, és azt gondolom, ez a tendencia erősödni fog (Trump állítólag 5%-os védelmi kiadást akar követelni), tehát nem hiszem, hogy Oroszország ilyen körülmények között meg mer kockáztatni egy hagyományos háborút. Már csak azért sem, mert szerintem a NATO a hagyományos fegyverek terén is modernebb és erősebb eszközökkel rendelkezik, mint Oroszország, bár, ha csak az európai tagállamokat nézzük, tény hogy nem elegendővel a hatékony védekezéshez. Azaz

nem látom értelmét egy NATO elleni háborúnak, arról nem is beszélve, hogy ez egy olyan eszkaláció lenne, ami elvezethetne ahhoz, hogy a felek atomháborút robbantsanak ki. És mivel azt mindenki tudja, hogy egy NATO és Oroszország közötti hagyományos háborúnak atomháború lenne a vége, ezért ezt senki nem akarja.

Amit az elemzők egy része el tud képzelni, azok inkább a kisebb provokációk. Vagyis, hogy Oroszország megpróbálja provokálni elsősorban a kisebb NATO-tagországokat azért, hogy tesztelje a szövetség szolidaritását, amit előír az 5-ös cikkely. Hogy mennyire működőképes, mennyire erős, mennyire kell komolyan venni. Ezt én is el tudom képzelni, de ezt is csak olyan kísérletként, aminek a célja, hogy megtörje a Nyugat egységét Ukrajna támogatása kapcsán. Nem gondolom, hogy ennél többre kellene számítanunk.

– Provokációkat mond, azok már most is napi szinten történnek. Miféle provokáció lehet, ami ennél durvább? Határ megsértése, fegyveres összetűzés, határvillongás?

– Akár egy korlátozott határvillongást is el tudok képzelni, de csakis olyat, amit nem lehet nyílt agressziónak minősíteni, ás amit nem reguláris erők hajtanak végre, hanem mondjuk „felfegyverkezett migránsok véletlenszerűen” összetűzésbe keverednek a határőrökkel.

Vagy inkább egy kisebb tagállam infrastruktúrája elleni támadást, letagadható formában; egy kisebb NATO-tagállam hajójának megtámadtatását felfegyverzett félkatonai szervezetekkel, például úgy, hogy a jemeni húsziknak hajó elleni rakétákat adnak.

Vagyis semmiféleképpen nem olyanra kell gondolni, hogy az orosz hadsereg fogja magát, és mint azt Ukrajna esetében tette, bevonul egy másik NATO-országba.

– Van itt még egy másik forró konfliktus a Közel-Keleten, amiben úgy tűnik, Izrael szívósan, de egyre inkább átveszi a kezdeményezést. Várható 2025-ben a lezárása ennek a konfliktusnak?

– Ezt nem tudom megmondani. Azt látom, hogy Izrael stratégiája az, hogy egyenként, sorban gyengíti meg Irán proxy-szövetségeseit. Először a Hamászt, utána a Hezbollahot, most az Aszad-rezsimet. És ez láthatóan működik. Iránnak vannak még proxyjai Irakban és Jemenben, akik további célpontok lehetnek, de többen is azt gondolják, hogy akár odáig is elmehet a dolog, hogy Izrael megpróbálja meggyengíteni magát az iráni rendszert. Itt olyasmire kell gondolni, hogy komolyabb támadást intéz az iráni nukleáris létesítmények ellen, amit egyébként már viszonylag jól előkészített a legutóbbi katonai akció során. Nagyjából ezek felé mutatnak az események. S mivel Irán gyenge és láthatóan nehéz helyzetben van, a kérdés szerintem az, hogy az izraeli kormány, az izraeli belpolitika merre viszi az eseményeket. Illetve merre viszi az eseményeket majd a Trump-adminisztráció, ugyanis

Izrael az amerikaiak nélkül nem képes komoly háborút vívni Iránnal.

Szerintem Netanjahu abban érdekelt, hogy minél hosszabban elhúzza a háborút, mert ha annak vége van, akkor előbb-utóbb sor kerülne az ő számonkérésére is, teljesen mindegy, hogy sokan mekkora nemzeti hősnek tekintik.

– Azután, hogy Szíriában váratlanul összeomlott az országot fél évszázada irányító Aszad-rezsim, Izrael rögtön támadász indított, és jócskán meggyengítette az ország katonai képességeit, tartva attól, hogy fundamentalista iszlamisták kerülhetnek hatalomra Damaszkuszban. Ezzel barátot vagy ellenséget csinált az új szíriai vezetésből?

– Azt gondolom, hogy Izrael nem arra számít, hogy Szíriában gyorsan egy stabil rendszer jön majd létre. Sokkal inkább olyan Szíriára számít, ami hosszú ideig kiszámíthatatlan lesz, és ennek megfelelően ezt a kiszámíthatatlanságot akarta csökkenteni a szíriai képességek jelentős részének megsemmisítésével, illetve a Golán mögötti szír területek elfoglalásával. Korábban egyébként ugyanígy járt el az Iránból Szíriába szállított fegyverekkel is, ezeket is megsemmisítette. Azt gondolom továbbá, hogy

az izraeli vezetést nem zavarná, ha Szíria széttagolt maradna, vagy föderatív berendezkedésű állammá válna, ha megmaradnak azok a szír szövetségesei, akik vissza tudják fogni az országot a fundamentalisták hatalomra kerülésétől,

illetve az Irán-barátságtól. Itt is inkább az a kérdés, hogy az Amerikai Egyesült Államok mit akar és hogyan akarja. Az Aszad-rendszer bukása egy olyan átmeneti időszakban következett be, amikor Joe Biden már béna kacsa, Donald Trump pedig még nem elnök (így hivatalosan nem tárgyalhat senkivel), ezért a Szíria környéki államok közül mindenki úgy gondolja, hogy most van lehetősége a saját pozíciójának erősítésére. Ezt csinálta Izrael, ezt csinálta és erre készül Törökország is, amellyel kapcsolatban sokan azt sem zárják ki, hogy most gyorsan bevonul az olyan kurdok lakta területekre is, amelyekről úgy gondolja, hogy fontosak Törökország biztonság szempontjából, és elűz majd onnan akár több tízezer kurdot is.

– Ha ez így van, akkor a migrációs nyomás Európára csak erősödhet 2025-ben?

– Nem feltétlenül. Ha megnézi, miközben még senki sem tudja, milyen Szíria jön létre a jövőben, már Törökországból és Németországból is elindultak visszafelé az emberek, abban bízva, hogy normalizálódik a helyzet. A kérdés az, hogy azok az erők, akik Szíriában különböző területeket felügyelnek, képesek-e kompromisszumot kötni. Egyelőre mindenki fogadkozik, hogy az a típusú fordulat, amitől a nemzetközi közösség nagyon fél, tehát az afgán típusú fordulat, hogy fundamentalista iszlamisták kerülnek hatalomra, és bevezetik a saría jogrendszert – nem következik be. Mint ahogy sokan reménykednek abban, hogy nem következik be az sem, amitől szintén félnek, hogy egy líbiai típusú helyzet jön létre, ahol több részre szakad az ország, és az egyes részeket uraló erők között harcok indulnak meg.

Szerintem még minden nyitott, és január végét követően lesz az első olyan alkalom, amikor erről már talán többet tudunk mondani,

de lehet, hogy néhány további hónap is szükséges lesz ehhez. Egyelőre nem tudjuk, hogy Donald Trump Közel-Kelet-politikájának mik lesznek a fő törekvései.

– Itt van még Észak-Korea, ami egy ideje nukleáris hatalom, jelentsen ez bármit az ő esetükben. Ráadásul az év végére kiderült, hogy most körülbelül olyan módon tetszelegnek világpolitikai tényező szerepében, mint ahogy annak idején Castro Kubája tette, amikor katonákat küldött például Angolába. Most Putyin kérésére nem is kevés katonát küldtek Oroszországba. Ez Észak-Korea, mint regionális hatalom felemelkedését jelenti?

– Azt gondolom, hogy elsősorban inkább csak arról van szó, hogy Észak-Korea megpróbálja ezt a helyzetet saját javára, nemzetközi helyzetének javítására felhasználni. Kezdődött azzal, hogy lőszereket küldtek, most 10–12 ezer katonát küldtek Oroszországba, akik egyébként a kurszki fronton harcolnak, vagyis nem Ukrajnában vannak. Ez annak a szerződésnek felel meg, amit Kim Dzsongun és Putyin kötöttek, és arra vonatkozik, hogy ha az egyik felet támadás éri, a másik segít majd neki. Ez az oroszok szerint csupán egy jelképes eszkalációja a konfliktusnak. Sokan vannak olyanok, akik elfogadják ezt, és azt mondják, hogy valóban komoly eszkaláció az lenne, ha megjelennének Ukrajnában is. Tény ugyanakkor, hogy egy harmadik állam hadserege is megjelent az orosz–ukrán háborúban, mert ezek reguláris, vagyis állam által küldött erők, nem pedig Oroszország által verbuvált különböző nemzetiségű zsoldosok, akik sok országból mentek Ukrajnába önkéntesek vagy zsoldosok harcolni.

Valószínűleg Észak-Koreának az a célja, hogy nagyobb mozgásteret vívjon ki, elsősorban Kínától,

és úgy gondolja, hogy Oroszországgal való kapcsolatának ilyen típusú megerősítése erre lehetőséget ad. Meg persze anyagilag is valószínűleg megéri a Kim Dzsongun rendszerének. Az, hogy atomhatalom, szerintem nem igazán számít, mivel az Egyesült Államok álláspontja világos, ugyanis többször deklarálta azt, hogy amennyiben Phenjan háborút indít Amerika bármelyik szövetségese ellen, az azzal jár majd, hogy megbuktatják a rendszert. És az ilyen rendszerek nem szeretnek megbukni. De ennél is fontosabb, hogy Kína sem akar a környezetében háborút.

– Az atomtudósokból, köztük 18 Nobel-díjasból álló testület által évente szimbolikusan beállított Végítélet Órája (Doomsday Clock) jelenleg 90 másodperccel áll éjfél előtt, ami történelmi rekord, ennél közelebb soha nem volt éjfélhez. Várható-e az, hogy ezt az órát mondjuk egy év múlva hátrébb állítsák?

– Ezek a dolgok rendkívül látványosak és figyelemfelhívók, az pedig személy szerint nekem nagyon szimpatikus, hogy a Doomsday Clock a technológiai változásokat, klímaváltozást és más dolgokat is figyelembe vesz, de kevés köze van a valósághoz. Vagy inkább úgy fogalmaznék: a figyelemfelhívás a célja és nem a „pontos idő jelzése”.

A kubai rakétaválság idején 7 perc volt éjfélig, és nem gondolom, hogy most közelebb lennénk egy atomháborúhoz, mint akkor voltunk...

Az, hogy milyen a világ helyzete, szerintem mindig attól függ, hogy milyen a világ politikai vezetésének biztonságpercepciója. Azt világosan kell látni, hogy ezek a háborúk, amik most zajlanak, regionális háborúk. Még akkor is egyébként, ha az ukrajnai háborút sokakkal együtt én magam is világrendháborúnak tartom, egy olyan háborúnak, aminek az a tétje, hogy ki és hogyan fogja irányítani jövőben a nemzetközi rendet. Ennek ellenére összességében nem túloznám el ezeknek a háborúknak a jelentőségét. Ami miatt rosszabb a biztonságpolitikai közérzetünk, az az, hogy a világrend változik, és amikor az ilyen világrendváltozások zajlanak, általában romlik a nemzetközi közösség biztonságérzete. Ilyen időszakokat már többször megélt a világ, hiszen a világrend az elmúlt 100-110 évben legalább háromszor megváltozott: éltünk multipoláris világrendben, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió uralta bipoláris világrendben, illetve legutóbb az amerikai hegemónia egypólusú világrendjében. Ráadásul az 1913–22 közötti átmeneti korszakban volt első világháború, az 1938–47 közötti korszakban a második világháború. A 1988–94-es átmeneti időszakot viszont már nem kísérte ilyen nagy háború, bár az Amerika vezette első öbölháborúra sokan világrendháborúként tekintettek. Ez azt is jelentette, hogy a nagyhatalmak pontosan tudták, mekkora kockázata van annak, ha egy világrend egy világháború nyomán változik meg, és ezt mindenki el akarta kerülni. Szerintem ez most is így van, függetlenül attól, hogy ki mit mond. A jelenlegi helyzet legfeljebb abban különbözik a legutóbbitól, hogy most többen beszélünk a változásról, a szereplők pedig sokkal inkább megpróbálják információval és látványos kommunikációval saját érdekükben befolyásolni a világ közvéleményét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Somogyi Zoltán: Ennél nagyobb politikai bukás kevés volt Orbán Viktor pályafutásában, mintha már nem lenne ura az államnak
A miniszterelnök szándékosan akart egy olyan szituációt előidézni, amelyben a népakarat ellenében az ő akarata érvényesül, erre válaszoltak a tömegek - mondja a politikai elemző. Óriási a bizalomvesztés a hatalommal szemben.


A szervezők szerint 200 ezer ember is lehetett a betiltott Pride-on. Bár nehéz megbecsülni, igazuk van-e, de az biztos, hogy nemcsak minden idők legnagyobb Pride-ja volt szombaton Budapesten, de az utóbbi évek egyik legnagyobb politikai demonstrációja is. Karácsony Gergely szerint a résztvevők „egy jó nagy fityiszt mutattok a pöffeszkedő és gyűlölködő hatalomnak.”

A hatalom által betiltott, de a budapesti önkormányzat által mégis megszervezett vonuláson ott voltak európai polgármesterek, képviselők, sőt, a spanyol miniszterelnök-helyettes is. A tiltó határozatot meghozó rendőrség pedig biztosította a rendezvényt, és megakadályozta, hogy bármi bajt okozzon a maroknyi szélsőjobboldali ellentüntető. Ezután a Mi Hazánk feljelentette a rendőrséget, mert szerintük nem tartották be a törvényeket. Somogyi Zoltán szociológussal beszélgettünk a nap tanulságairól.

– Orbán Viktor az évértékelőjének egyik leghangsúlyosabb üzenete volt, hogy szerinte idén nem kell bajlódni a Pride megszervezésével, majd az alaptörvényt és a kétharmados gyülekezési törvényt megváltoztatva el is érték, hogy a rendőrség betiltsa a demonstrációt. Idézek egy klasszikust: „de sikerült?”

– Nem sikerült. Nagyon nehéz szavakat találni arra, ami történt, mert ennél nyilvánvalóbb kudarc kevés volt Orbán Viktor számára. Az elmúlt hónapokban voltak más olyan ígéretei, amelyeket nem tudott betartani, de ez, hogy miniszterelnökként kijelenti, kétharmados többség birtokában, rendeleti kormányzás mellett, hogy senki ne készüljön a Pride-ra, mert az be lesz tiltva, és ehhez meg is teszik a megfelelő lépéseket, betiltják, majd mégis létrejön Magyarország történetének talán legnagyobb tüntetése, vagy vonulása, ahol emberek azért mennek el, hogy világossá tegyék: a miniszterelnök nem mondhatja meg nekik, mit tehetnek és mit nem. Ez a tömeg azt bizonyította, hogy a miniszterelnök szava már nem bír akkora súllyal, hogy amit kijelent, azt valóban végre is tudja hajtani.

Ennél nagyobb politikai bukás kevés volt Orbán Viktor pályafutásában.

– Mi történik akkor, amikor egy rezsim eljut oda, hogy az akaratát semmibe veszik a polgárok?

– Felmerül a kérdés: milyen hatalmi viszonyok között élünk, ha a rendőrség egy betiltott tüntetést professzionálisan, dicséretre méltó módon, felelősségteljesen úgy vezényel le, hogy közben hivatalosan azt kommunikálja: a tüntetés illegális, be lett tiltva. A rend fenntartói tudatában vannak annak, hogy hiába a politikai akarat, mely szerint a tüntetésnek nem lenne szabad létrejönnie, százezer feletti embertömeg biztonságát szavatolniuk kell, ez a feladatuk, ezért tartjuk fenn az adóinkból. És

a rendőrség kiváló munkát is végzett, miközben Orbán Viktor rákényszerítette őket, hogy hivatalos közleményeikben hazudozzanak, az állam békés polgáraival szemben fenyegetőleg lépjenek fel.

Ez a kettősség a politikai akarat és az államigazgatási gyakorlat között nagyon beszédes, rámutat az állami irányítás viszonylagos szétesésére. Ma már nem csak az állami szolgáltatás minősége okoz problémát az embereknek, hanem az a látvány is, hogy

mintha a megválasztott vezetőjük, a kormányfő nem lenne ura annak az államnak,

amelyet elméletileg nap mint nap kezelnie kellene.

– Mennyi szerepe lehetett ebben annak, hogy sok európai polgármester, EP-képviselő, sőt még egy miniszterelnök-helyettes is ott volt? Így azért nagyobb tétje lett volna a rendőri fellépésnek...

– Nyilván volt szerepe. Bár felvetem: Orbán Viktort ez mikor érdekelte? De azt is gondolom, hogy a jelen lévő diplomaták nélkül is egy ország rendőrségének így kellene működnie. Nem tudom a pontos számot, hányan voltak a tüntetésen. De sokan. Ha százezer ember együtt mozog a fővárosban, egységes akarattal, teljes nyugalomban, és kiáll valamiért, akkor a diplomaták jelenléte nélkül is csak egy megoldás marad a rend fenntartására: az, amit a rendőrség most is tett. Nem volt igazoltatás, végigvitték a rendezvényt,

felismerték, hogy létezik a népszuverenitás, tehát hogy a nép dönteni akar a saját sorsáról, ezt pedig ki is fejezik.

És ha a nép így döntött, akkor a rendőrség dolga, hogy biztosítsa a rendet. Ez is történt. Csakhogy a rend biztosítása most szembement a politikai akarattal és a politikusok által megteremtett törvényi, jogszabályi háttérrel. Ez a feszültség eddig nem volt része a demokráciánknak. Ez szerintem független volt a diplomaták jelenlététől. Ki kell mondani: Orbán Viktor felelőssége, hogy előállt ez a helyzet.Mert nem lehe t mást feltételezni, mint hogy

a miniszterelnök szándékosan akart egy olyan szituációt előidézni, amelyben a népakarat ellenében az ő akarata érvényesül,

vagyis hogy betiltja a Pride-ot, mert neki ez politikailag így tetszik. Erre válaszoltak a tömegek: vállalták a fenyegetéseket, az esetleges bírságokat, amelyek nem lesznek.

– Nekem végig volt egy „light-os 56-os" érzésem: október 23-án délelőtt is ment a huzavona, hogy be van-e tiltva a délutáni felvonulás vagy sem. Aztán szerencsére az analógia itt véget is ért, mert nyugodtan zajlott le minden.

– Nekem inkább az 1988-as Bős–Nagymaros párhuzam jutott eszembe. Ott is volt egy ügy, amiről azt gondolta a hatalom, hogy senkit nem fog érdekelni, mégis egyre nagyobb tüntetések lettek belőle, amelyek elindították a rendszerváltást. Most is valami hasonló történik:

óriási a bizalomvesztés a hatalommal szemben. Az emberek nem hisznek a miniszterelnöknek és a kormányának. Azt mondják: ha te, Orbán Viktor azt mondod, hogy nem tehetek meg valamit, akkor én csakis ezért már meg fogom tenni.

A kérdés az, hogy ez az attitűd milyen más területekre fog még kihatni. Ez a tegnapi esemény ugyanis nem pusztán csak egy Pride volt. A kormány részéről a következő hetekben nyilván megpróbálják elérni, hogy mindez csak egy Pride-ként maradjon meg az emlékezetben. De ez nem csak az volt. Ott volt természetesen a hagyományos Pride-közönség is, de mellettük megjelent a magyar polgárság tízszeres erővel, sokan közülük életükben először. Nem azért jöttek, mert Pride-on akartak részt venni, hanem mert úgy gondolták: ha valaki Pride-ot akar szervezni, akkor azt nyugodtan megtehesse az Európai Unió egyik fővárosában.

Megvédeni jöttek a Pride-osokat, és ezt igen felemelő volt látni.

Miközben ez a jelenség messze nem független attól, hogy ők Orbán Viktort hibáztatják ezen helyzet fennállásáért, és persze számos más dologért is, amelyet ezzel a tüntetéssel, mert ez az volt, ki tudtak békésen és vidáman fejezni.

– Állított-e ez elő olyan kollektív társadalmi tapasztalatot, ami meggyorsíthat bizonyos folyamatokat? Az emberek e Pride után felvérteződtek a tapasztalással, hogy igenis meg tudjuk csinálni azt, amit akarunk, és ez talán a még apátiában lévőket is felrázhatja?

– Ami biztosan kijelenthető, hogy Budapest hosszú távra elveszett a Fidesz számára. Az viszont továbbra sem látható, hogy mi történik Budapesten kívül. Egyelőre nem lehet ebből a nagy Pride-eseményből országos következtetéseket levonni. Az látszik, hogy országos szinten a Fidesz már elveszítette a többségét. A Medián és az Závecz kutatásai számomra többet jelentenek, mint a Nézőpont Intézeté, amely túlságosan sok kormányzati megrendelést kap, nem is létezne ezek nélkül. Korábban is voltak jelek arra, hogy Budapesten elindult Hankiss Elemér szavaival, egy második polgárosodás, vagy második társadalom kialakulása.

A NER alatt is épül egy tudatos polgárság, amely képes ilyen tettekre, mint amit tegnap láttunk. Azt azonban ettől még nem tudjuk pontosan, mi van a vidéki Magyarországon.

A kutatások azt mutatják, mintha a városok szintjén is elindult volna az átbillenés, a Fidesz elvesztette a bizalmat ezeken a helyeken is. Ha ez igaz, akkor nagyon nehéz lesz megnyernie a következő választást.

– Sokan mondják, hogy a Fidesznek még van egy nagy eszköz a tarsolyában: a választási törvény módosítása. Nem nőtt meg ennek a kockázata Orbán Viktor számára a mai tömeget látva?

– A választási törvényt még lehet módosítani, és én is számítok rá, hogy lesz ilyen próbálkozás. Az a változtatás meg fogja mutatni, hogy Orbán Viktor hogyan is gondolkodik, a 2026-os választásokról, illetve hogy milyen politikai berendezkedésre készül. De ezzel még várnunk kell. Ne felejtsük el azonban azt, hogy

ma újra megerősödött egy politikus: Karácsony Gergely. Ráadásul érdekes módon Karácsony és Magyar Péter most egymást akaratlanul is erősítették.

Magyar Péternek jó volt, hogy nem neki kellett felvállalni ezt a tematikát, hanem megtette helyette egy másik politikus, Karácsony Gergely, ő áll ugyanis Pride-ügyben vitában a kormánnyal. A kormány pedig így nem tudott közvetlenül Magyar Péterrel konfrontálódni Pride-ügyben, pedig ez lett volna az eredeti szándéka. Karácsony nagyon jó pozícióba került azzal, hogy kockáztatott és élére állt ennek az eseménynek. Karácsony győzött. Ez nagy politikai siker neki. Így most az ellenzéki oldalon Magyar Péter mögött már van minimum egy olyan szereplő, aki adott esetben a helyébe tud lépni, ha valami miatt Magyar meggyengülne. Ha az ellenzéki tábor egyben tud maradni, mert felismeri, hogy Orbán Viktort csak egységben lehet legyőzni, akkor mindig lesz olyan politikai vezető, aki képes lesz vezetni ezt a tábort a Fidesszel szemben.

– Még mindig elképzelhető, hogy megpróbálják levenni a tábláról Magyar Pétert?

– Ebben az országban, ismerve a történelmét akár több száz évre visszamenőleg is, sok mindent elképzelhetőnek tartok. Jelenleg csak abból tudunk kiindulni, amit látunk:

Magyar Péter jól csinálja, Karácsony Gergely jól csinálta, és Orbán Viktor pedig egy újabb politikai kudarcot könyvelhet el. 2025 nem az ő éve eddig. ahogy 2024 sem volt az. Az a fajta tévedhetetlenség, ami eddig körüllengte őt, megszűnt.

Szerintem már a saját táborán belül is érzik, hogy a főnök mintha stratégiai homályba került volna.

– Kíváncsiak lehetünk, mit mutatnak majd a következő mérések a Pride után?

– Persze, nagyon is kíváncsiak vagyunk rá, mit fogunk látni. És nem csak arra, hogy a számok mit mutatnak, hanem hogy ez az esemény a lelkekben milyen folyamatokat indít el. Ha csak a közösségi médiát nézzük: már a tüntetés előtt is az emberek az arcukkal vállalták, hogy részt vesznek rajta. A tüntetés alatt is, és utána is kommunikálták, hogy ott voltak. Minimum százezer ember, nyilván családtagjaik, barátaik is vannak, közöttük a politika beszédtéma. Ez óriási erő, főleg úgy, hogy közben

ott volt a fenyegetettség, hogy akár több százezer forintra is megbüntethetik a résztvevőket. És ez sem érdekelte őket.

Orbán Viktornak keresnie kellene, hogyan tudná megfordítani ezeket a rá nézve negatív folyamatokat. Ő ugyanis súlyos stratégiai hibát követett el: kivezényelte magát a politikai centrumból. Végigsétáltam a tüntetésen, és azt láttam, hogy kulturált, középosztálybeli emberek vonulnak, miközben a másik oldalon, elkülönítve, ott állt 15 ember fekete ruhában, akik a Pride ellen tüntettek, olyan üzenetekkel például, hogy „mi vagyunk Spárta, nem Athén”, meg hasonlók. Szomorú volt látni, hogy Orbán Viktor most ezeknek az embereknek az oldalán áll. Velük szemben, vele szemben pedig ott álltak a tömegek.

– Az korábbi Pride-okon alig volt kevesebb ellentüntető, mint most, miközben most erős bátorítást kaptak a kormányzattól.

– Ráadásul hatalmas kampány előzte meg az egészet. Én is azt gondoltam, hogy erős ellentüntető mag lesz. De nem volt. Semmi nem volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Kuncze Gábor a Pride-ról: A rendőrség meg sem próbál büntetni, akik ezt kitalálták, vereséget szenvedtek
A volt belügyminiszter szerint súlyos tévedés volt Orbán Viktor részéről, hogy egy egyébként problémamentes demonstrációt betiltatott, a rendőrség pedig a jogszabályoknak és feladatkörének megfelelően járt el.


A rendőrség már napok óta hallgat arról, számíthatnak-e büntetésre azok, akik részt vettek a Pride-on, pedig korábban a kormány még a gyülekezési törvényt is megváltoztatta, hogy lehetővé tegye arcfelismerő kamerák bevetését a betiltott rendezvényeken, Tuzson Bence igazságügyi miniszter kijelentette, szabálysértésnek minősül, ha valaki részt vesz a felvonuláson.

Kuncze Gábor 1994 és 1998 között volt Magyarország belügyminisztere. Őt kérdeztük arról, szerinte kell-e bárkinek is büntetéstől tartania, és hogyan értékeli a rendőrség szombati fellépését.

– Miközben a rendőrség folyamatosan azt kommunikálta, hogy a szombati rendezvényt betiltotta, meg sem próbálta feloszlatni a tömeget, ehelyett biztosította az útvonalat. Mi történhetett?

– Ennek a hátterét természetesen nem ismerjük pontosan, de a rendőrség a törvényben foglalt feladatainak megfelelően járt el. Ha elolvassuk a vitában megszólaló jogászokat (nem politikusokat), nekik egyöntetűen az a véleményük, hogy a főváros, vagy bármely önkormányzat a saját területén nem köteles engedélyt kérni rendezvény megtartására. Természetesen, ha közterületet vesznek igénybe, akkor a rendőrségnek jelen kell lennie a rend fenntartása érdekében. Ezen túlmenően a rendőrségnek jelen esetben nem voltak további feladatai.

A rend fenntartását viszont kiválóan ellátták: elterelték a tömeget, és így megelőztek egy spontán összetűzést a szélsőjobboldali tüntetők és a demonstrálók között.

Ez a döntés a rendőrség részéről dicséretes és szakszerű volt.

– Számomra úgy tűnik, mintha a rendőrségnek lenne egy politikai „énje”, amelyik azt kommunikálta, hogy ez egy betiltott rendezvény, miközben engedélyt adott a szélsőjobboldalnak szinte ugyanarra a területre, és van egy szakmai énje, amelyik közben rendben végzi a dolgát.

– Inkább az ön szavaival élve, a rendőrségnek van egy „énje”, és van egy „felettes énje”. Az „énje” az, amelyik ismeri a jogszabályokat és azok szerint cselekszik. Felettesei pedig törvényes felügyeletet gyakorolnak felette, és a dolgok így mennek a maguk útján. Természetesen előfordulnak túlkapások is, láttunk ilyeneket az elmúlt 30 évben bőven, de jelen esetben a rendőrség a jogszabályoknak és feladatkörének megfelelően járt el.

Hogy a korábbi napokban és hetekben milyen politikai handabandák kísérték ezt az egészet, az egy más kérdés.

Valószínűleg a rendőrség az utasításoknak megfelelően kommunikált, de a rendezvény során a törvények szerint végezte a dolgát.

– Akkor nézzük ezt a „felettes ént”, amely most akár ismét előtérbe kerülhet, és azt mondhatja: nosza, kezdjünk el büntetni. Az arcfelismerő rendszer használata kapcsán ez egyáltalán lehetséges? Van rá jogszabály, ezt tudjuk, de technikailag kivitelezhető-e, hogy több tízezer emberrel szemben indítsanak eljárást? Van erre elegendő emberi erőforrás, papír, infrastruktúra?

– A rendőrség jelenleg nem akar büntetni. Természetesen lehet büntetni felvételek alapján, például ha valaki közterületen súlyosan megszegi a közlekedési szabályokat, a rendőrség büntethet, és az meg is áll jogilag. De jelen esetben nincs olyan felvétel. Felhívnám a figyelmet arra is, hogy ha valakinek az volt az ötlete, hogy Budapestet Peking mintájára kamerákkal figyelje meg, az is problémás lenne. Ráadásul maga a rendőrség terelte más útvonalra az embereket. Ha például az Erzsébet hídra terelés ott helyben született döntés volt, akkor utólag nehezen lehetett volna oda kamerákat felszerelni. De ezt nem tudom biztosan.

Viszont, ha a rendőrség mégis ezzel próbálkozna, akkor újra életbe lép a jogállam.

Az ügyek eljutnak a bíróságra, és ott azt vizsgálják majd, hogy a demonstráció törvényes volt-e. Véleményem szerint a bíróság azt fogja megállapítani, hogy az volt, így nincs alapja bírság kiszabásának. Egyébként is, engedély nélküli demonstráción való részvétel miatt büntetni a fővárosi rendezvény résztvevőit, ez teljesen kizárt. Ha a rendőrség önállóan jár el, ebbe bele sem kezd.

– A feljelentéseiről elhíresült Tényi István ezúttal azt javasolta, hogy gyakoroljanak közkegyelmet a Pride-on résztvevőkkel szemben.

– Ez a javaslat körülbelül olyan, mint amikor azt mondták, hogy „Orbán Viktor mesterterve valósult meg”, miszerint ő szándékosan idézte elő ezt a helyzetet, hogy az ellenzéket egy ernyő alá sodorja, ami egyszerűen nevetséges. A közkegyelemre való hivatkozás is hasonló. Ha közkegyelem alapján mindenkit mentesítenének, azzal úgy tüntetnék fel magukat, mint nagyvonalú, megértő szereplők, miközben

valójában elkerülnék azt a vitát, hogy egyáltalán joguk volt-e szankcionálni.

Egyébként közkegyelmet már gyakoroltak korábban. A taxisblokád idején is, majd a 2006-os zavargások résztvevőit részesítette a Fidesz 2010 után, közkegyelemben. De mekkora különbség van a két korábbi eset és a mostani között! A szombati rendezvényen semmilyen atrocitás nem történt, rendben lezajlott, míg 2006-ban súlyos összecsapások voltak. A közkegyelem mostani emlegetése egyszerű kimenekülési kísérlet. A Fidesz így próbálja menteni a menthetőt.

– Van-e annak jogi lehetősége, hogy valaki azt mondja: „én nem kérek közkegyelmet”, és jogi útra tereli az ügyet?

– Ahhoz, hogy jogi útra lehessen terelni az ügyet, előbb valakit konkrétan fel kell jelenteni a részvételéért, névvel, címmel. A trükk éppen az, hogy a közkegyelemre hivatkozva nem indítanak eljárást senki ellen.

– Orbán Viktor eleinte kijelentette, hogy nem lesz Pride, kár is készülni rá. Aztán, ahogy haladtak az események, előálltak azzal, hogy nem fognak beavatkozni, mert „nem szokás Magyarországon bántani egymást”. Majd szombaton minden eddiginél nagyobb Pride-ot rendeztek. Hogyan lehet definiálni egy olyan államhatalmat, amely képtelen érvényt szerezni a saját akaratának?

– Én ezt kissé másként látom. Az állam képes cselekedni, és képes nagyokat hibázni is. Ha hibázik, a legszerencsésebb, ha ezt belátja, és visszavonul. Most ez történt. Súlyos tévedés volt a miniszterelnök részéről, hogy egy egyébként problémamentes demonstrációt betiltatott.

Ez egyértelműen politikai haszonszerzési kísérlet volt, semmilyen más célja nem volt.

Amikor kiderült, hogy ez nem fog működni, nem visszavonultak, hanem fenyegetőzéssel és törvénykezéssel próbálták érvényt szerezni az akaratuknak. Mikor ez sem vált be, kommunikációs trükkökkel próbálják visszavonulásukat győzelemként beállítani. De a valóság az, hogy egy nagyon rossz elképzelés megbukott. Akik ezt kitalálták, vereséget szenvedtek. Ami ennél is fontosabb: a civil társadalom és a jogállam viszont győzött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Lengyel Tamás a Pride-ról: Zászló, zászló, szív - Ezt még Kapu Tibor is látja
A színész posztja alapján szintén ott sétált a 200 ezresre becsült tömegben. A rövid bejegyzésben kétszer is odaszúrt Orbán Viktornak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. június 28.



Szombat délutáni bejegyzése alapján Lengyel Tamás is a 200 ezresre becsült tömegben sétált a Pride-on. A színész fotója alapján akkor járhatott a Ferenciek tere magasságában, amikor az emberek már teljesen megtöltötték az Erzsébet hidat.

Lengyel két szivárványos zászló mellé egy piros szívet tett a poszt elején, utalva az Orbán Viktor által életre hívott Harcosok Klubja elhíresült sorvezetőjére.

Ezután ugyancsak a miniszterelnök egyik korábbi, választási győzelem után elmondott győzelmi beszédéhez hasonlóan írta le a tömeg méretét:

„Ezt még Kapu Tibor is látja”

- olvasható a színész bejegyzésében, aki a héten a Nemzetközi Űrállomásra első magyarként eljutó árhajósra célzott.

Lengyel Tamás ezzel Orbán 2022 áprilisában mondott beszédére utalt. Akkor a miniszterelnök a negyedik kétharmados választási győzelem után úgy fogalmazott: „Akkora győzelmet arattunk, hogy még a Holdról is látszik, de Brüsszelből egészen biztosan”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Havas Henrik: Orbán Viktornál tetten érhető a zavart gondolkodás, a hallucinációk és téveszmék gyors térnyerése
Az újságíró szerint vannak olyan emberek, akik a képzelet és a valóság határán állnak, és nem mindig tudják megkülönböztetni, hogy amit látnak, esetleg hallanak, az valós vagy sem.
F. O. - szmo.hu
2025. június 28.



Havas Henrik Orbán Viktor szerda reggeli, brüsszeli rögtönzött sajtótájékoztatójáról fejtette ki véleményét a közösségi oldalán. A miniszterelnök az Ukrajna uniós csatlakozása ellen indított kormányzati szavazás eredményéről azt mondta: a leadott szavazatok 95 százaléka, vagyis 2 168 431 szavazat nem támogatta Ukrajna európai uniós csatlakozását.

„Vastagabb lett, férfiasabb lett a hangom, végül is több mint kétmillió magyar ember hangján fogom ma azt mondani a tárgyaláskor, hogy Magyarország nem támogatja Ukrajna európai uniós csatlakozását. Ezek a szikár tények” – mondta Orbán Brüsszelben.

„Engem egyetlen egy dolog érdekel ebben a pillanatban: ki volt az az idióta, aki azt mondta a magyar miniszterelnöknek, hogy vastagabb, férfiasabb lett a hangja?

Nem tudok másra gondolni, mint hogy Orbán hormonkezelésen esett át, és már arra készül, hogy egy újabb Voks25-tel megalapozza a halálbüntetés visszaállítását,

és akkor még vastagabb lesz a hangja” – fogalmazott az újságíró a Facebookon, ezután pedig arról írt, hogy megpróbált utánajárni, „mivel magyarázható, hogy Orbán Viktor valóban azt gondolja, hogy nem 26 EU-s tagországnak van igaza, hanem egyedül neki”.

„A szakirodalom szerint vannak olyan emberek, akik a képzelet és a valóság határán állnak, és nem mindig tudják megkülönböztetni, hogy amit látnak, esetleg hallanak, az valós vagy sem.

Miután annak idején 8 hónapig a Lipóton dolgoztam, pontosan tudom, hogy ezek a tünetek hatalmas megterhelést jelentenek a betegek számára, ezért Orbán Viktornál tetten érhető a zavart gondolkodás, a hallucinációk és téveszmék gyors térnyerése.

Ha valaki a fentiek alapján bipoláris zavarra tippel, az téved. Én annak idején a pszichiátrián elég sok skizofréniában szenvedő emberrel találkoztam… Egyáltalán nem tartom lehetetlennek, hogy lesz még nemzeti konzultáció a halálbüntetés visszaállításáról. Ez olyan biztos, mint Orbán Viktornak az az álláspontja, hogy ha nem is értünk mindig egyet egymással, nem szoktuk bántani egymást. 2006-ban sem ostromolta senki a tévészékházat, az csak egy közönségtalálkozó volt” – írta Havas.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: