Tragédia a Szent Imre Kórházban: angolaknában találtak rá a 78 éves beteg holttestére
A zavartan viselkedő férfi éjjel tűnt el a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházából. Az intézmény megerősítette a halálesetet, a rendőrség vizsgálatot indított.
Holtan találtak egy 78 éves beteget a Szent Imre Kórház egyik angolaknájában január 26-án, hétfőn. Az aknát fedő biztonsági fémrács súlyosan megrongálódott. A rendkívüli halálesetről a 24.hu számolt be.
Úgy tudni, az áldozat éjjel tűnt el a kórházból, ami után családja és a rendőrség is keresni kezdte.
A kórház megerősítette az értesülést, és annyit közölt, hogy a beteg korábban zavartan viselkedett, nem volt betegségbelátása, és önkényesen távozni akart, amit az állapota nem tett lehetővé. Az intézmény közleményében hangsúlyozta: „Az eset körülményeit a rendőrség vizsgálja, a vizsgálat lezárultáig további tájékoztatást nem adhatunk.” Hozzátették, hogy mindenben együttműködnek a hatóságokkal, és részvétüket fejezik ki az elhunyt családjának.
A hírportál megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot is, de cikkük megjelenéséig nem kaptak választ. Új információk esetén cikkünket mi is frissítjük.
Holtan találtak egy 78 éves beteget a Szent Imre Kórház egyik angolaknájában január 26-án, hétfőn. Az aknát fedő biztonsági fémrács súlyosan megrongálódott. A rendkívüli halálesetről a 24.hu számolt be.
Úgy tudni, az áldozat éjjel tűnt el a kórházból, ami után családja és a rendőrség is keresni kezdte.
A kórház megerősítette az értesülést, és annyit közölt, hogy a beteg korábban zavartan viselkedett, nem volt betegségbelátása, és önkényesen távozni akart, amit az állapota nem tett lehetővé. Az intézmény közleményében hangsúlyozta: „Az eset körülményeit a rendőrség vizsgálja, a vizsgálat lezárultáig további tájékoztatást nem adhatunk.” Hozzátették, hogy mindenben együttműködnek a hatóságokkal, és részvétüket fejezik ki az elhunyt családjának.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Helyzet van az M6-oson: mesterlövész a helyszínen, mindkét irányban lezárták az autópályát
A Fácános pihenőnél balesetezett egy acetilénpalackokat szállító teherautó. A forgalmat a 34-es és 45-ös csomópontoknál a 6-os főútra terelik, elhúzódó munkálatok várhatók.
A Terrorelhárítási Központ mesterlövészét is bevetették csütörtök délután az M6-os autópályán, miután egy gázpalackokat szállító teherautó balesetezett a Fácános pihenőhelynél.
A Dunaújváros felé vezető oldalon lecsúszott jármű pótkocsijáról öt, egyenként tizenkét acetilénpalackot tartalmazó kaloda zuhant az útra. A rakomány szétszóródott, és több palack azonnal lángra kapott.
A baleset miatt az autópályát a 40-es kilométerszelvénynél mindkét irányban teljesen lezárták. A forgalmat rendőri irányítással terelik el: a határ felé haladókat a 34-es jelű Ercsi csomópontnál, a főváros felé tartókat pedig a 45-ös jelű Besnyő csomópontnál irányítják a 6-os főútra. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a helyszíni munkálatok várhatóan elhúzódnak.
A lángok megfékezésére és a palackok hűtésére nyolc település tűzoltói érkeztek a Fejér vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával.
A helyszínen dolgoznak az érdi, törökbálinti, fővárosi, dunaújvárosi és pusztaszabolcsi hivatásos egységek, valamint a százhalombattai létesítményi és a martonvásári önkéntes tűzoltók is.
A beavatkozás rendkívüli elemét a Terrorelhárítási Központ mesterlövészének bevonása jelentette, aki a tájékoztatás szerint egy palackot már ki is lőtt.
A felhevült acetilénpalackok rendkívül robbanásveszélyesek, a szakemberek ilyenkor a folyamatos hűtés és a hőkamerás megfigyelés mellett dönthetnek a nyomásmentesítő kilövés mellett.
Ezzel az eljárással biztonságos távolságból lehet csökkenteni a palackban uralkodó nyomást, megelőzve a későbbi, kontrollálatlan robbanást.
A Terrorelhárítási Központ mesterlövészét is bevetették csütörtök délután az M6-os autópályán, miután egy gázpalackokat szállító teherautó balesetezett a Fácános pihenőhelynél.
A Dunaújváros felé vezető oldalon lecsúszott jármű pótkocsijáról öt, egyenként tizenkét acetilénpalackot tartalmazó kaloda zuhant az útra. A rakomány szétszóródott, és több palack azonnal lángra kapott.
A baleset miatt az autópályát a 40-es kilométerszelvénynél mindkét irányban teljesen lezárták. A forgalmat rendőri irányítással terelik el: a határ felé haladókat a 34-es jelű Ercsi csomópontnál, a főváros felé tartókat pedig a 45-ös jelű Besnyő csomópontnál irányítják a 6-os főútra. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a helyszíni munkálatok várhatóan elhúzódnak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Ezért nem szoktam megállni” – mondta a sofőr, majd 120-szal kezdett menekülni a békéscsabai rendőrök elől
Az autós ámokfutásának egy forgalmi dugó vetett véget az Orosházi úton. A férfi még ekkor sem adta meg magát, az intézkedő rendőrnőknek meg kellett bilincselniük.
A Békés Vármegyei Rendőrség a Facebook-oldalán számolt be egy autós üldözésről, ami január 27-én, délelőtt fél 11 körül történt Békéscsabán. Azt írják, egy férfi a Jókai utca és az Andrássy út kereszteződésében áthajtott a piroson, méghozzá úgy, hogy a mellette lévő sávban éppen egy rendőrautó várakozott.
A rendőrség szerint a járőrök megkülönböztető fény- és hangjelzéssel az autós után indultak, aki a Petőfi utcában meg is állt. A posztban szó szerint ez áll az intézkedés kezdetéről:
„Az intézkedés kezdetben problémamentes volt, a rendőrnő közölte vele, hogy az elkövetett szabálysértésért pénzbírságot és büntetőpontokat fog kapni.
A férfi ekkor annyit mondott, hogy »ezért nem szoktam megállni«, majd gázt adott és nagy sebességgel elhajtott a Bartók Béla út felé.”
A bejegyzés szerint a rendőrök az autós után mentek, aki a menekülés közben többször szabálytalanul váltott sávot és átlépte a záróvonalat. A rendőrség azt állítja, a sofőr helyenként közel 120 km/órás sebességgel száguldott a belvárosban. Végül az Orosházi úton kényszerült megállni, mert egy piros lámpánál feltorlódott a forgalom. A rendőrség közlése szerint a férfi ekkor sem akart kiszállni, ezért
az egyik rendőr a lehúzott ablakon keresztül nyitotta ki az ajtót, és kitessékelte a sofőrt, aki még ekkor is ellenállt, ezért megbilincselték és előállították.
Kihallgatásán a férfi a rendőrség szerint azzal magyarázta a tettét, hogy a munkájához szüksége van a jogosítványára, és tudta, hogy az újabb büntetőpontokkal elveszítené azt. A Békéscsabai Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint a sofőr ellen több szabálysértési és közigazgatási eljárást is indítottak, és eltiltották a járművezetéstől.
A rendőrség egy fedélzeti kamerás videót is közzétett az esetről a közösségi oldalán, amit itt lehet megnézni:
A Békés Vármegyei Rendőrség a Facebook-oldalán számolt be egy autós üldözésről, ami január 27-én, délelőtt fél 11 körül történt Békéscsabán. Azt írják, egy férfi a Jókai utca és az Andrássy út kereszteződésében áthajtott a piroson, méghozzá úgy, hogy a mellette lévő sávban éppen egy rendőrautó várakozott.
A rendőrség szerint a járőrök megkülönböztető fény- és hangjelzéssel az autós után indultak, aki a Petőfi utcában meg is állt. A posztban szó szerint ez áll az intézkedés kezdetéről:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videón a pacsai gyilkos elfogása: kutyákkal és drónokkal vadásztak a késelőre
Egy 66 éves férfi halt meg, 70 éves feleségét pedig életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba a Zala vármegyei Pacsán történt támadás után. A gyanúsítottat Somogyban fogták el, a rendőrség letartóztatását kezdeményezte.
Ahogy arról már beszámoltunk, segítségért rohant ki az utcára egy vérző nő Pacsán szerdán, dél körül. A nő az utcán dolgozó munkásoktól kért segítséget. A helyszínre érkező rendőrök a sértett otthonában rátaláltak a házastársára is, a támadó mindkettőjüket több helyen megszúrta. A mentőknek sikerült stabilizálniuk a nő állapotát, akit mentőhelikopterrel, életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba, férje azonban a gyors beavatkozás ellenére a helyszínen belehalt sérüléseibe.
Eközben újabb
bejelentés érkezett arról, hogy a város határában láttak egy férfit bolyongani, akinek véres volt a ruhája és a feje.
A rendőrség forró nyomon indult a feltételezett elkövető nyomába. Adatokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak meg, és elemezték a térfigyelő kamerák felvételeit, miközben tucatnyi rendőr fésülte át a környéket nyomkövető kutyával és drónnal. A keresés során a tettes nadrágja és kabátja is előkerült, írta a police.hu
Az összehangolt munka eredményeként azonosították a férfit, akire a rendőrök a közterületi támogató alosztály munkatársaival együtt már késő este lecsaptak Somogy vármegyében.
A férfi házában két, engedély nélkül tartott lőfegyvert és lőszereket is találtak, az autójából pedig előkerült a Pacsán használt kés.
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói
a 62 éves német férfit több emberen, előre kitervelten elkövetett emberölés kísérletével, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel gyanúsítják.
A gyanúsított nem ismerte be a bűncselekményt, tagadta a tettét. A rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.
Ahogy arról már beszámoltunk, segítségért rohant ki az utcára egy vérző nő Pacsán szerdán, dél körül. A nő az utcán dolgozó munkásoktól kért segítséget. A helyszínre érkező rendőrök a sértett otthonában rátaláltak a házastársára is, a támadó mindkettőjüket több helyen megszúrta. A mentőknek sikerült stabilizálniuk a nő állapotát, akit mentőhelikopterrel, életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba, férje azonban a gyors beavatkozás ellenére a helyszínen belehalt sérüléseibe.
Eközben újabb
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Véres féltékenységi dráma rázta meg Debrecent szerda este: egy 27 éves férfit halálra szúrtak egy Erzsébet utcai társasház második emeleti lakásában. Az RTL Híradó információi szerint
a gyilkosságot egy harminc év körüli férfi követte el, akit az dühített fel, hogy élettársa egy másik férfival állított be közös albérletükbe.
A támadó egy konyhakést ragadott, és azzal esett a két sértettnek. A 27 éves férfi a helyszínen életét vesztette, a 29 éves nőt pedig súlyosan megsebesítette. A támadó végül magát is megvágta.
A megsebesített nőnek még sikerült kimenekülnie a lakásból a lépcsőházba, ahonnan segítséget tudott hívni.
A kiérkező rendőrök és mentők elözönlötték a házat és környékét, a helyszínen vérnyomok jelezték a nő menekülési útvonalát. A szomszédok a szirénákra lettek figyelmesek. Egyikük, Szőlősi Lászlóné elmondta: „Háromnegyed kilenckor szóltak, hogy nézzek ki az ablakon, mert itt vannak a rendőrök. Előtte nagy szirénázást hallottam, egymás után.”
A mentők két embert vittek el hordágyon.
„Elláttunk egy hölgyet és egy másik férfit is, akiket emelt szintű ellátás után súlyos, illetve életveszélyes állapotban azonnal baleseti centrumba szállítottunk”
– közölte Ménes Dávid, az Országos Mentőszolgálat regionális szóvivője. Mindkettőjüket a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kenézy Gyula campusára szállították, ahol a feltételezett elkövetőt az intenzív osztályon kezelik.
A rendőrök a lakásban megtalálták a feltehetően a gyilkossághoz használt konyhakést. A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés gyanúja miatt nyomoz, az eset pontos körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják.