KÉK HÍREK
A Szent Imre Kórház neurológiai intenzív osztályáról tűnt el egy 78 éves beteg, akinek holttestét órákkal később találták meg. A rendőrség vizsgál, a család pedig a kórház felelősségét firtatja.
KÉK HÍREK
Hegedűs Zsolt a hétfői tragédia után a brit NHS rendszerét javasolja mintaként. Szerinte a megelőzhető tragédiákról transzparens jelentéseket kellene készíteni a rendszerszintű hibák feltárására.
KÉK HÍREK
A zavartan viselkedő férfi éjjel tűnt el a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházából. Az intézmény megerősítette a halálesetet, a rendőrség vizsgálatot indított.
KÉK HÍREK
A kórházvezetés spórolása miatt a betegek már a folyosón feküdtek, az orvosok pedig fellázadtak. Hivatalosan minden rendben, a valóságban viszont már bárkit felvennének, csak legyen valaki.
KÉK HÍREK
Az egészségügyi szakértő egy aggasztó levelet osztott meg, amelyben arról írnak, hogy a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban az összes sürgősségi szakorvos felállt, emiatt nem tudnak ügyeletet kiállítani az intézményben. A kórház ugyanakkor cáfolta ezt.
KÉK HÍREK
Hat szakorvos is távozhatott. A szakértő szerint belső átcsoportosítással próbálja a vezetőség kezelni a helyzetet, az azonban komoly ellenállásba ütközött.
KÉK HÍREK
A TISZA Párt elnöke és Kulja András EP-képviselő egyes, felújított kórtermekben 26-27, máshol 35-36 fokot mért. Felhívták a figyelmet a súlyos ápolóhiányra is.
KÉK HÍREK
36 beteg lett rosszul, de több százan is ehettek a romlott ebédből. Az ételt készítő cég szerint a szállítás közben vagy után történhetett valami a fogásokkal.
KÉK HÍREK
A regisztráció nem működött. Ezután egyik kórházból a másikba küldtek minket az oltás miatt, sehol nem jártunk sikerrel. Még a Népegészségügyi Központ portása is feltelefonált kedvünkért az illetékesnek, hiába.
KÉK HÍREK
A kórházban sokan maszekolhattak, nyomozás is indult, aminek keretében a szülészetet vezető orvost tanúként hallgatta ki a rendőrség.
KÉK HÍREK
28-ből 14-en. Mint kiderült, bérköveteléseik is voltak, de a kórház nemet mondott rá. Az intézmény szerint az osztály működése továbbra is biztosított.
KÉK HÍREK
Szeptember 16-18 közt nincs betegfelvétel, más kórházakba irányítják azokat, akiknél megindult a szülés, vagy akut nőgyógyászati panaszaik vannak.
KÉK HÍREK
A sürgősségi osztály detoxikáló helyiségében pusztított a tűz. A falakat borító korom miatt átmenetileg nem tudnak pácienseket fogadni.
KÉK HÍREK
A tűz mintegy 50 négyzetméteren égett a földszinti helyiségben. A lángok és a hőterhelés azonban mintegy 100 négyzetméteren rongálták meg az épületet.
Népszerű
Ajánljuk