KULT
A Rovatból

Szabó Balázs: A legmerészebb álmaimban szerepelt az, ahol most tartok

Koncertjeire hetekkel hamarabb elfogynak a jegyek, dalait százak éneklik teli torokból. Elmesélte, hogyan éli meg az óriási népszerűséget és mikor tud lazítani.

Link másolása

A Szabó Balázs Bandája jelenleg az egyik legnépszerűbb magyar együttes. A Facebookon 55 ezer fős rajongótáboruk van, de ami ennél is fontosabb: élőben legalább ennyire kíváncsiak rájuk az emberek, szinte minden fellépésük teltházas. Balázs viszont megmaradt ugyanannak a közvetlen és szerethető figurának, aki mindig is volt. Arról beszélgettünk, mit gondol a sztárságról, szigorúan keresztülviszi-e mindig az akaratát a zenekarban, és marad-e ideje mindezek mellett magánéletre. (Interjú: Láng Dávid, fotók: Nagy Márton)

– Ha jól számolom, négy éve költöztél Budapestre. Mennyire váltál azóta fővárosivá?

– Szerintem soha nem leszek igazi „budapesti”, de már jóval otthonosabban mozgok, mint az első években. Bátrabban elindulok a város olyan részeibe is, ahol még nem jártam, akár biciklivel is.

"
Alapvetően szeretek itt élni, főleg úgy, hogy erdőszéli albérletem van egy kis házi stúdióval, ahol akkor sem kell aggódnom a szomszédok miatt, ha az éjszaka közepén jut eszembe hegedülni.

Bár előtte laktam a belvárosban is, és az ottani állandó nyüzsgés sem volt ellenemre, de a természetközeliség még inkább kedvemre való. Most akár hajnalig tudok dolgozni az ötleteimen, ha épp úgy jön ki a lépés, nem zavar meg benne senki.

– Annak idején mindent egy lapra tettél fel, amikor eldöntötted, hogy itt szervezed újjá a zenekart. Voltak kétségeid?

– Valóban, úgy jöttem Budapestre, hogy lesz ami lesz. Az is benne volt a pakliban, hogy egy év után visszamegyek Kecskemétre bábszínésznek, vagy esetleg valami teljesen másba kezdek. Az, ami végül megvalósult (tehát hogy talpra áll a zenekar, jönnek a fellépések, és egyáltalán, sikerül egyről a kettőre jutnunk), a legmerészebb álmaimban szerepelt.

szbalazs9

Névjegy

Szabó Balázs 1978-ban született. A Hajdú-Bihar megyei Tetétlenben nőtt fel, a középiskolát a Debreceni Református Kollégiumban végezte. Gyerekkora óta zenél, hangszerein többnyire magától tanult meg játszani. A népzene és a bábszínészet is korán foglalkoztatni kezdte, először a Vojtina Bábszínházban, majd Pécsen a Bóbita Bábszínházban, később Kecskemétre kerülve az ottani Ciróka Bábszínházban játszott.

Szintén Kecskeméten ismerkedett meg Kőházy „FankaDeli” Ferenccel, akivel közösen megalapította a Suhancos együttest. 2005-től 2009-ig zenéltek együtt, két nagylemezt adtak ki, majd Balázs úgy döntött, külön utakon folytatja. Ezután hozta össze saját magáról elnevezett zenekarát, akikkel rövid időn belül nagyon sok rajongót szerzett.

A csapat felállása 2012 elején (rajta kívül) teljesen kicserélődött, de ez nem okozott nagy törést, az új tagokkal is hasonló lendülettel folytatta a munkát. Élet elvitelre című lemezük megjelenése után minden addiginál népszerűbbek lettek, az utóbbi egy-két évben szinte az összes nyári fesztiválra meghívták őket, és klubkoncertjeikre is tömegek kíváncsiak az egész országban – sőt, a határokon túl is.

– Meddig tartott ez a bizonytalanság, mikor kezdted el érezni, hogy bejöhet a számításod?

– Azért nehéz megfogni ezt a pontot, mert olyan típus vagyok, aki csak akkor nyugszik meg, ha valami már tényleg megtörtént. Inkább energiát adott, amikor láttam, hogy sorra kapjuk a koncertfelkéréseket, és az új dalokat is szereti a közönség. Az Élet elvitelre album megjelenése mindenképp egy ilyen kiugrási pont volt, belülről is, illetve már a Közelebb EP-n is lehetett érezni az előszelét. Az a kislemez eleve megnyugtatott azzal kapcsolatban, hogy tudok alkotni Budapesten is. Ez volt a legfőbb nyitott kérdés, hiszen abban biztos voltam, hogy rengeteg jó zenész van itt, a kérdés az volt, passzol-e ez az egész hozzám.

Most úgy állunk, hogy még mindig nem tudom, mi lesz hosszútávon, de költöznöm egyelőre biztosan nem kell... (mosolyog) A világ persze akkor sem érne véget, ha esetleg úgy alakulna. A mai napig gólyalábazom néha, vannak bábszínházi vendégszerepléseim is, szóval biztosan feltalálnám magam.

– Mennyire elevenen él benned az időszak, amikor zenélni kezdtél?

– A most futó Csöndkabát koncertek különösen visszahozzák ezeket az emlékeket, mivel végig akusztikus gitáron játszom, ahogy a pályám legelején is.

"
Jól megvoltam egymagam a jazz-klubok sarkában, zenekart sokáig nem is akartam magam köré.

Nagyon kedves nosztalgiával gondolok vissza rá, néha hiányoznak is a csendes minikoncertek. Szóba is került, hogy újra megidézhetnénk ezeket a pillanatokat, de annyi nagyobb lélegzetű dolog zajlik most egyszerre, hogy idén aligha fog beleférni.

szbalazs8

szbalazs2

– A Suhancost ma hova helyezed el a karrieredben, mennyire jelentős pont az azóta elért sikereid tükrében?

– Mindenképp fontos, és az is marad, akárhová jut el a mostani kaland. Szívesen emlékszem vissza rá, egyrészt a dalokra, másrészt az ott elsajátított tudásra. Rengeteg mindent akkor tanultam meg: hangszerelési megoldásokat, kísérletezéseket, biztos pontokat az ötletezésben, egyszóval a saját hangom, ezek a mai napig elkísérnek. Abszolút nem úgy tekintek rá, mint egy lesajnált kezdeti szárnypróbálgatásra – szükségszerű volt ahhoz, hogy ott tarthassak, ahol most.

– Mekkora terhet rak rád a növekvő ismertség? Van olyan érzésed, hogy nagyobb a tétje a munkádnak?

– Néha azt gondolom, hogy nagyobb a tét és a felelősség, főleg azzal kapcsolatban, hogy az új dalokkal mennyire tudjuk megugrani a saját magunk által felállított szintet. Máskor viszont elengedem az egész „görcsöt” és úgy állok hozzá, hogy egyszerűen csak írni kell: azt, ami jön magától. Eddig sem hagytam, hogy nyakon csípjen a megfelelési kényszer, igyekszem a saját gondolataimat és elképzeléseimet megvalósítani.

Persze bízom benne, hogy egyre feljebb tudjuk rakni a lécet, hiszen a közönség elvárásai is joggal magasak. Szóval mondhatjuk, hogy van nyomás, de ha csak tehetem, igyekszem elhessegetni a fejem fölül.

"
A kísérletezéssel nem szeretnék felhagyni, szerintem kevesen jöttek ki jól abból, hogy ráálltak egy megbízható receptre, ami már bizonyított.

Még közel sem teljesült minden ábrándom hangszerelési megoldások terén, ezekről biztosan nem mondanék le pusztán amiatt, hogy hátha valakinek kevésbé fog tetszeni.

szbalazs1

– A sztárságnak tapasztalod látható jeleit? Szoktak például felismerni az utcán vagy boltban?

– Eleve nem hiszek a sztárságban, szerintem egy ilyen kis országban megfogalmazni is nehéz, hogy mit jelent.

"
Néha felismernek, néha rám köszönnek, bankban, postán, vagy villamoson. Ilyenkor én is legalább annyira zavarba jövök, mint aki vette a bátorságot, hogy megszólítson.

Szerencsére ez még bőven a jóleső kategória, messze vagyunk attól, hogy bármiben hátráltasson a mindennapjaim során. Ami most van, az sokkal inkább inspirál, mint feszélyez. Nem ismerem a másik végletet, de örülnék, ha hosszabb távon is így tudna maradni. Ezért is van, hogy a „bulvárt” szándékosan kizárom az életemből.

– Névadó frontemberként mekkora érvényesülési teret hagysz a többi tagnak a zenekarban?

– A főbb döntéseket ketten hozzuk a menedzserrel, aztán lépnek be a történetbe a többiek. Ami a dalszerzést illeti, az évek során megtanultam, hogy ilyen téren nem jó az egyértelmű demokráciára támaszkodni, kell hogy legyen valami előzetes vezérfonal. Az út fő csapásirányait én jelölöm ki, a többiek pedig becsatlakoznak, ahol tudnak, vagy akarnak. Persze meg is lepnek olykor, sokkal messzebb gondolják mint én, így aztán ebből a fúzióból születhetnek a remélhetőleg egyedi hangot megütő dalok. Elég nagy szoba ez mindannyiunknak... (nevet)

– A Bájoló már 3 millió lejátszás felett jár a YouTube-on. Gondoltad volna, hogy egy vers megzenésítése lesz az egyik legnépszerűbb dalod?

– Ez a vers szinte az egész eddigi pályámat végigkísérte, még Debrecenben született. A Suhancosba is úgy került, hogy egyszer megmutattam FankaDelinek, mondván van ez a dalom, nagyon szeretem, hozzunk ki belőle valamit közösen. Azóta már számtalan átirata született, pedig nem feltétlenül adtam volna esélyt rá. Annál kevésbé, hiszen nem a versek korát éljük, bár hála az égnek akadnak pozitív csalódások. Én nem is tudnék nem foglalkozni velük, szerintem hihetetlenül tömény esszenciáját adják az irodalomnak. Néha az az érzésem, miután elolvastam egy verset, hogy felért 16 oldalnyi novellával.

– A saját szövegeid értelmezhetőek versként, zene nélkül?

– Én nem tartom őket annak. Azt a luxust viszont soha nem engedném meg magamnak, hogy ne adjak át bennük gondolatokat és érzelmi töltetet, hiszen ez jelenti számomra az alkotás egyik lényegét. Sokáig nem is szerettem prózában visszaolvasni a soraimat. Most is inkább csak muszájból teszem, hiszen mielőtt lemezre kerül valami, óhatatlanul ellenőrizni kell, mennyire érthető és következetes, tanulom regulázni a saját soraimat. (mosolyog)

Ez még mindig messze van a klasszikus írói munkától, de kicsit azért át tudom érezni, mivel néz szembe mondjuk Grecsó Krisztián barátom, amikor az új könyvén dolgozik. Jól esik néha játszani ezzel, de persze teljesen más életút, mint amit én választottam.

– Ha már Krisztiánt említetted: az új lemezen is lesznek akár tőle, akár másoktól "kölcsönvett" szövegek? (Az Élet Elvitelre albumon a fenti kettőt írta ő – a szerk.)

– Jelen állás szerint nem, de még messze vagyunk a végétől, úgyhogy biztosat nem tudnék mondani. Ha találok olyan verset, ami jó értelemben borzongat és nem tudom nem elénekelni, úgyis rajta lesz. Tudatosan viszont nem keresgélek, hogy akkor most mindenképp választanom kell egy kortárs, vagy régebbi szöveget az albumra. A Pilinszky-, Radnóti-, Juhász Gyula-megzenésítések is véletlenszerűen születtek meg az évek során:

"
olvasgattam a verseket és egyszer csak azt vettem észre, hogy önkéntelenül éneklem őket. Van valamilyen belső hang, ami keringőre hívja a verset és engem is.

Olyan is előfordult, hogy ez egyszerűen nem volt meg: hiába tetszett nagyon az adott vers, nem tudtam jól elénekelni, így el kellett engednem.

Szezonnyitó koncert a Parkban

4 hónap kihagyás után április 28-án lép fel újra a zenekar Budapesten, méghozzá a legnagyobb szabadtéri szórakozóhely nyitóhétvégéjén. A nagy eseményre több meglepetéssel készülnek: vendégként ott lesz Sárik Péter és a Four Bones Quartet, velük együtt különleges hangszereléssel szólalnak meg a jól ismert slágerek. Egy dalpremierrel is készülnek, az Élet elvitelre megjelenése óta először bővítik a repertoárt.

További részletekért KATT IDE.

– Budapesti klubkoncertjeitekre egyre gyorsabban fogynak el a jegyek, a legutóbbi már egy hónappal előtte teltházas volt. Mi lehet ennek a folyománya?

– Az biztos, hogy nem szeretnénk elveszíteni a közvetlen kapcsolatot a közönséggel, ezért nagyobb befogadóképességű helyekben ritkán gondolkodunk. Nagyon fontos számomra, hogy ugyanúgy egymás szemébe tudjunk nézni és váltani pár mondatot most is a koncertekre látogatókkal, mint régen, a legelején. Ezt persze nagyon nehéz tartani, főleg, ha ilyen ütemben növekszik az érdeklődés, és előfordul, hogy nem sikerül mindig minden kérésnek eleget tenni, de nagyon igyekszünk.

szbalazs5

– Rengeteg fellépésetek van, ehhez jön még a többi járulékos dolog. Marad időd ezek mellett magánéletre, amikor teljesen kikapcsolhatsz?

– A tavalyi és az idei év különösen sűrű ilyen szempontból, mert a zenekar mellett egy színházi darabon is dolgozom íróként, zeneszerzőként és rendezőként. Ez például lefoglal olyan napokat, amikor egyébként pihenhetnék. De azért ha csak tehetem, eljárok sportolni, és ahogy beköszönt a tavasz, egyre többször pattanok biciklire, ez is kikapcsol. Viszont

"
azt veszem észre, hogy ha akár csak fél napig lógatom a lábam, már elkezdek azon gondolkodni, hogyan tehetném hasznossá magam.

Eleve felkészültem rá, hogy ez a két év ilyen lesz, úgyhogy mindezt nem negatívan élem meg. Biztos eljön majd az idő, amikor pár dolgot letéve a nyakamból kicsit többet lazíthatok. Addig pedig örülök a feladatoknak, hiszen tényleg olyan ez az egész, mint amiről álmodoztam.

Ha tetszett az interjú, kattints a megosztásra!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Bárcsak egy sima iskolába járhattam volna!” – Zendaya a gyerekkori sztársággal járó szorongásairól mesélt
Zendaya jelenleg a Z-generáció legnagyobb sztárja, aki már tinédzserként példakép volt kortársai számára, hiszen óriási sikerrel énekelt, táncol, színészkedett, producerkedett, sőt, könyvet is írt. A sztársághoz vezető út azonban egyáltalán nem volt könnyű a számára.

Link másolása

Zendaya nem a showbizniszből érkező szülők gyermeke (tanárként dolgoztak mindketten), vegyes etnikumú előadóként szintén nem nyílt meg előtte rögtön minden ajtó, a tehetsége azonban végül teret nyert. A most 27 éves színésznő egyébként többször is megnyílt a stresszről és a szorongásáról, amit azért érzett gyerekszínészként, mert folyamatosan teljesítenie kell, hiszen attól félt, hogy ha nem hozza ki magából a maximumot, az emberek elveszítik az érdeklődésüket iránta.

A kétszeres Emmy-díjas sorozat- és filmsztár, aki óriási sikereket ért el a Pókember- és a Dűne-filmekkel, az Eufória című szériával (jelenleg pedig a Challengers című teniszes drámában láthatjuk, amiért már most Oscar-jelölést jósolnak neki), azon kevés hírességek egyike, akik valaha a Vogue és a brit Vogue címlapján szerepeltek ugyanabban a hónapban.

„Bonyolult érzéseim vannak a gyerekléttel, a hírnévvel és a nyilvánossággal kapcsolatban. Rengeteg olyan esetet láttunk, amikor ez a kombó eléggé káros volt" – mesélte Zendaya a korai előadói karrierjéről, ami 13 éves korában kezdődött a Disney Channel Indul a risza című sorozatával:

„Csak most, felnőttként kezdek rájönni, hogy ó, oké, várj egy percet: mindig csak azt csináltam, amit ismertem, és ez minden, amit tudtam.”

Nem tud örülni a sikereinek

Zendaya azt is kifejtette, hogy úgy érzi, csak most, közelebb a harminchoz éli át a „szorongótinédzser-fázisát", mivel fiatalabb korában erre nem igazán volt lehetősége. „Úgy éreztem, hogy egy nagyon felnőtt helyzetbe kerültem. Korán lettem a családom kenyérkeresője, szóval rengeteg szerepcsere történt nálunk, miközben én hirtelen felnőtté váltam.”

A fiatalon felnőttkorba taszított tapasztalatai miatt elmondása szerint nem élvezheti annyira a sikereit, amennyire szeretné: „Úgy érzem, hogy összezsugorodom, és nem tudok felhőtlenül örülni mindannak, ami történik velem.

Nagyon feszült vagyok, és azt hiszem, ezt azért hordozom magammal, mert gyerekkoromban nem igazán volt lehetőségem arra, hogy csak úgy kipróbáljak minden hülyeséget, amit egy gyereknek, tinédzsernek ki kéne próbálnia. Bárcsak egy sima iskolába járhattam volna!”

Bár Zendaya sosem járt középiskolába, a felnőtt karrierje nagy részét azzal töltötte, hogy ilyen korú karaktereket alakított, mint például az Eufóriában, vagy a Pókember-filmekben, ez utóbbiakban jelenlegi szerelme, Tom Holland oldalán játszott.

Fél, hogy megunják

A Challengers az egyik első olyan filmje Zendayának, amelyben a tényleges korának megfelelő korú ember alakít, ezt pedig saját bevallása szerint üdítőnek, ugyanakkor egy kicsit ijesztőnek is találta: „Úgy voltam vele, hogy remélem, a nézők elhiszik a karakteremről, hogy ugyanannyi idős, mint én, vagy talán egy kicsit idősebbnek is gondolnak, hiszen vannak barátaim, akik már szülők, vagy akiknél épp úton van a gyerek" – magyarázta Luca Guadagnino (Vakító napfény, Szólíts a neveden, Sóhajok, Csontok meg minden) filmjéről, amelyben egy fiatal anyukát alakít.

Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy egy nap szeretne családot alapítani, de nem akarja elsietni a dolgot, mivel aggódik amiatt, hogy a nyilvánosság előtti élete mit jelentene a gyerekei számára. „Azt hiszem, mindig is szorongtam a gondolattól, hogy az emberek egyszer csak azt mondják: »Már 14 éves korod óta figyelemmel követlek, de már nem érdekelsz, mert unalmas lettél.«”

Az attól való aggodalma, hogy cserbenhagyja az embereket, egyben azt is eredményezi, hogy gyakran bénító nyomást helyez magára, hasonlóan ahhoz, ahogyan a Challengers-beli karaktere, Tashi teszi.

A párja, Tom Holland, a barátai és a munkatársai szerint egyébként Zendaya eddig tökéletesen kezelte a sztárságával együtt járó cirkuszt, és nem féltik őt a jövőben sem, mert a sikerei ellenére nem szállt el, két lábbal áll a földön, és határozott elképzelései vannak arról, hogy milyen irányba vigye a karrierjét.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Udvaros Dorottya 22 év után távozik a Nemzeti Színházból, Vidnyánszky Attila nem hosszabbította meg a szerződését
A legfőbb érv az volt, hogy a színház nehéz anyagi helyzetben van. Udvaros azonban nem érti, hogy akkor miért kell külföldi rendezőket szerződtetni hatalmas összegekért.

Link másolása

Már nem vagyok tagja a Nemzeti Színháznak. Vidnyánszky Attila valóban nem hosszabbította meg a szerződésem – mondta Udvaros Dorottya a Magyar Hangnak adott interjújában. A direktor legfőbb érve az volt szerinte, hogy a teátrum nehéz anyagi helyzetben van.

„A kormány elvont 380 millió forintot a színháztól, és idén már nem sikerült befoltozni a költségvetésen ütött lyukakat. Elfogadom, hogy anyagi problémák vannak, de ha valóban ilyen rossz a helyzet, akkor miért kell újabb és újabb külföldi rendezőt leszerződtetni hatalmas összegekért?

A Nemzetiben már alig rendeznek magyar művészek” – mondta a színésznő a lapnak.

Udvarost megkérdezték a tavaly novemberi balesetről is, amikor a Rómeó és Júlia előadás közben Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó lezuhantak a díszletről.

„Benne volt a levegőben, hogy valami történni fog. Korábban már kis híján történt tragédia, egy öt méter magas díszletelem kezdett el dőlni, a tetején egy színésszel, akinek végül szerencsére nem esett baja, de az eset után elszerződött a színháztól. A Rómeó és Júlia próbáin a kollégák többször is jelezték, hogy veszélyes a díszlet, mégsem történt semmi” – mondta Udvaros Dorottya.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Premier: „Síneken guruló no-go zóna” – A négyes-hatos villamosról írt dalt a Bankrupt
Az utóbbi pár évben egymás után hozták ki a társadalomkritikus slágereket, most szerettek volna kicsit elszakadni a politikai témáktól, de csak félig sikerült.

Link másolása

A négyes-hatos villamos lenyűgöző élővilágát már-már Sir David Attenborough-t idéző aprólékossággal mutatja be a Bankrupt új slágere. Az Interrupters-féle lendületes, modern ska-punk vonalat képviselő szám refrénje garantáltan meg fog ragadni mindenkiben, aki kénytelen rendszeresen igénybe venni a körúti fegyencjárat szolgáltatásait.

A számhoz készült montázsvideó ezúttal a tömegközlekedési akciójelenetek tematikájára épül, és hogy minden igényt kielégítsenek, ehhez a számhoz is készült angol változat.

„Az elmúlt másfél évben sorozatban kihozott virális társadalomkritikus slágerek (Keresett a Feri, Viktorland, A hülyeség ára, Illiberal Holiday, Hol van a pénz?) után szerettünk volna kicsit elszakadni a politikai témáktól. De amikor realizáltuk, hogy pont az önkormányzati kampány közepére esik majd a megjelenés, muszáj volt ebbe is beletenni pár sort arról, hogy ígérhet bárki bármit, a négyes-hatos ilyen marad. És ha már így alakult, belekerült Budapest legádázabb ellensége is” – meséli a csapat frontembere, Sarkadi Balázs.

Négyes-Hatos:

Four-Six:

A zenekart legközelebb május 11-én Veszprémben, a Teremben, utána pedig június 1-én Budapesten, az Instantban lehet élőben megnézni.

A zseniális borító Vass Richárd munkája, a kiváló hangzásról pedig ezúttal is Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) gondoskodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Gosling félisten, Emily Blunt csodás és még humoros is, de mégis valami hiányzik – A kaszkadőr
Lehet, hogy velem van a hiba. A héten meglepődtem a heti új akciófilmen (Maga a pokol), hogy milyen szórakoztató lett, erre most megijedtem, hogy a várva-várt A kaszkadőr mennyire feledhető. Pedig minden mutatónak a pozitív oldalon kellene lennie, mégis valami hiányzik. De mi?
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2024. április 30.


Link másolása

Nagyon vegyes érzéseim vannak A kaszkadőrrel kapcsolatban. Egyrészt sokkal viccesebb filmre számítottam, másrészt jóval látványosabb kaszkadőrmutatványokat vártam.

Egész végig azon gondolkodtam, hogy mennyivel jobb lett volna, ha tényleg megcsinálják a filmben lévő trükköket, majd jött a vége-főcím, és megmutatták, hogy márpedig valóban megcsinálták őket.

Ekkor egészen más irányba kezdtem elmélkedni. Kár érte, hogy nem volt sokkal viccesebb film, és még nagyobb kár, hogy a kaszkadőrmutatványokat „túltisztították”. Minden túl steril és CGI-hatású volt.

Mire gondolok? Amikor számítógéppel annyira átdolgozzák az amúgy felvett mutatványokat, hogy már szinte nem is az eredeti produkciót látjuk, csupán a bájtok és a bitek esnek le a vászonról.

Pedig ott volt a hatalmas potenciál: szerethető színészek, profi kaszkadőrök, akik láthatóan imádják a szakmájukat, és a humor is szórakoztató.

Mert A kaszkadőr tényleg egy "romantikus" film, csak nem Emily Blunt a szerelem tárgya, hanem a hollywoodi kaszkadőrszakma. Érződik, hogy mennyire figyeltek erre a filmre, minden tizedik percben van valami látványos akciójelenet. Sokkal jobban kellene szeretnem ezt a mozit, de valahogy túl tiszta.

Mintha egy mesevilágban játszódna. Történetünk szerint Colt Seavers (a félisten Ryan Gosling) egy jólmenő kaszkadőr, karrierjének csúcsán, amikor úgy gondolja, nem tud hibázni. Csapja a szelet az éppen aktuális forgatáson az operatőrnek, Jodynak (Emily Blunt), aki viszonozza Colt érzéseit. Ám a kaszkadőr hibázik, és egy komoly baleset miatt kiesik a munkából 18 hónapra. Ez idő alatt teljesen magába fordul, és elmar magától mindenkit. Az unalmas mindennapokba ekkor érkezik egy hívás Sydney-ből.

Egy régi barátja, Gail (a Ted Lassóból ismerős Hannah Waddingham), a jólmenő producer hívja, hogy szükség van rá, és Jody kimondottan őt akarta.

Természetesen ez utóbbi nem igaz, Jody még mindig haragszik főhősünkre, de karizmájának köszönhetően Gosling maradhat a produkcióban, mert a címszereplő sztár Tom Ryder (Aaron Taylor-Johnson) eltűnik. Gail elküldi a „feláldozható” Coltot, hogy megtalálja a film sztárját, természetesen össze-vissza bonyolódik a történet, még a karakterek is felhívják rá a figyelmet, amolyan „deadpoolosan”, hogy ez milyen túlbonyolított történet.

Miközben Colt nyomoz, természetesen kaszkadőrmutatványok hadával színesíti a kalandját. Például ne gondoljuk, hogy Tom Ryder otthonába Colt az ajtón át fog besétálni. Felmászik hátulról a garázs felett, felhúzódzkodva egy magas peremen, majd megtámadja Ryder barátnője (Teresa Palmer) egy katanával. Mintha egy véletlen-generátor dobott volna Gosling elé egy nindzsát. Ebből is adódik a furcsa „mesefilmes” hangulat, nem reális és logikus az egész. Colt tízpercenként szerez látszólag szörnyűbbnél-szörnyűbb sérüléseket buta mutatványok közben. Sokkal durvábbakat esik, mint ami miatt az elején 18 hónapra kidőlt, de most csak feláll, és csak leporolja magát. Nem használják ki a gerincproblémáit sem, igazából Colt egy tökéletes kaszkadőr, aki mindent túlél, szinte halhatatlan.

Itt is érezni, hogy az igazi szerelmi szál a rendező és a veszélyes kaszkadőrmutatványok között van.

Több filmes rekordot is megdöntöttek az alkotók a forgatás alatt: egy kocsit nyolc és félszer megpörgettek, valamint az utolsó nagyjelenetben egy hatalmasat ugrattak egy kocsival, amely szintén rekordot jelentett. David Leitch kaszkadőrkoordinátorból lett rendező, és ez a mozi az ő szerelmes levele, ódája, hősi balladája eredeti szakmája iránt. Egy szerencséje van a rendezőnek, hogy Ryan Gosling játssza a főszerepet, aki elviszi a hátán az amúgy elég kétes forgatókönyvet és a véletlenszerű, meseszerű cselekményt.

Bevallom, picit elfogult vagyok, Gosling a kedvenc színészeim egyike, akit minden szerepében imádok. Még az Ifjú Herkules összes részét is láttam, pedig az elég celluloid-szemét, vagy a szörnyen vontatott Csak Isten bocsáthat meg-et is többször láttam miatta. Emily Blunt pedig gyönyörű és működik a kémia Gosling és közte.

Aaron Taylor-Johnson nagyon vicces a nagyképű filmsztár szerepében. Itt is visszaköszön a „nem komolyan vehetőség”:

Taylor-Johnson olyan ripacsot játszik, mint Robert Downey Jr. a Trópusi viharban és róla is mindenki elhiszi, hogy mennyire zseniális színész.

Pedig egy igazi pojáca, akit bármikor hülyére lehet venni. Kiemelném még Hannah Waddinghamet mint a negédes producert, aki mindenkinek nyalizik, de első számú célja csupán pénzszerzés bármi áron. Teresa Palmernek, aki Tom Ryder barátnőjét alakítja, van a már említett nagyon humoros és mutatványokban gazdag harcjelenete Goslinggal. Winston Duke pedig egy nemzeti kincs. A Fekete párduc M’Bakuja itt is megvillantja humorista vénáját, impresszív fizikai méretei mellett.

A kaszkadőr egy feldolgozás. Az idehaza kevésbé ismert, Amerikában viszont klasszikus, 1974-es The Six Million Dollar Man sorozat főszereplőjének Lee Majorsnak, egy kevésbé ismert 1981-es azonos című (The Fall Guy) sorozata ihlette A kaszkadőrt.

Drew Pearce írón kívül az eredeti tévésorozat íróját Glen A. Larsont is megnevezik írói kreditek között.

Mondjuk sok köze nincs ahhoz a történethez, maximum témájában. Ott ugyanis a kaszkadőr esténként lecserélte a szakmáját, és fejvadászként kereste kenyerét, alkalmazva trükkjeit, mert a mozikarrierje lassan indult be. Lee Majorsnak van egy nyúlfarknyi cameója is az új filmben. Az operatőri székben Jonathan Sela ül, ő David Leitch állandó alkotópartnere, A gyilkos járatot, a Deadpool 2-t és a John Wicket is együtt forgatták.

A látványvilág, mint említettem, rajzfilmes, minden letisztult, kicsit steril, a zene főleg klasszikus rockszámokból áll, az akció működik, látványos, még ha Colt többször meg is halt volna a film folyamán. A humor is abszolút működik a film felétől. Kicsit lassan indult ugyan be, de kaszkadőrmutatvány ott is volt bőséggel, csak hiányzott kicsit a későbbi kegyetlen komédia.

Ami még nagyon tetszett, hogy mennyire pontosan megmutatták, mekkora káosz egy filmforgatás.

Hogy milyen nyomás van a fiatal elsőfilmes rendezőnőn, hogy néha a producerek orruknál fogva irányítják, és igazából csak ezért veszik fel őket, mert könnyen befolyásolhatók. Milyen az, amikor egy tapasztalatlanabb rendezőt odatesznek egy több százmilliós produkció élére, és vagy sikerre viszi, mint A vasember első részét Jon Favreau, vagy hatalmasat bukik, mint Chloé Zhao az Örökkévalókkal.

Nagyon pontos A kaszkadőr a filmes hierarchia és belső kapcsolatok bemutatásával, azzal, hogy mennyire nem értékelik az amúgy életüket is kockáztató szakembereket – még kaszkadőr-Oscar sincs. Tehát sokkal jobban kellene szeretnem A kaszkadőrt, mint amennyire sikerült.

Gosling nagyon jó, a film a második felétől kimondottan vicces a film, és a mutatványok néha tényleg lélegzetelállítóak.

Valahogy mégis úgy átfolyik az emberen, hogy mire hazaértünk, komolyan el kellett gondolkodnom, hogy pontosan mi is volt a cselekmény. A gyilkos járat is hasonló cipőben volt 2022-ben, de az a David Leitch-produkció szerintem sokkal egyedibbre és maradandóbbra sikerült, mint A kaszkadőr. Ami nagy kár, mert az sem volt egy klasszikus.

Link másolása
KÖVESS MINKET: