„Megöltem őt, ugye?” – Megrázó videón, amikor megtudja egy részeg sofőr, hogy miatta halt meg a barátja
Megrázó videóval hívja fel a figyelmet a Midwest Safety nevű önkéntes csoport arra, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha ittasan ülünk volán mögé.
2024 májusában halálos autóbaleset történt az amerikai Ohio állambeli Hubbard városában. Két férfi nagy sebességgel utazott egy kocsiban éjszaka, amikor a sofőr egyszercsak elveszítette uralmát az autó felett. Egy villanyoszlopnak ütköztek, majd a kocsi kigyulladt. Az utas azonnal meghalt, a sofőrt pedig kórházba szállították. Ott kiderült, hogy ittasan vezetett: 0,21 ezrelék véralkoholszintet mértek nála, ami jóval magasabb, mint az ott megengedett 0,08-as határérték.
A baleset után kiadtak egy felvételt, amit egy kiérkező rendőr testkamerája készített. Ez azt a pillanatot is rögzítette, amikor a balesetet túlélő férfi a kórházban megtudja, hogy legjobb barátja meghalt. Amikor a rendőr arról kérdezte, mi történt, zokogva ennyit mondott:
A láthatóan még részeg férfiből újra és újra előtört a sírás, miközben a rendőr kérdéseket tett fel neki.
– kérdezte Dylan Vrancich, majd a rendőr őszinte válasza után megint összeomlott.
A videó elején azt is láthatjuk, hogy már akkor hisztérikusan zokogott, amikor a rendőr először odament hozzá, miközben a mentősök éppen előkészítették a kórházba szállításra. Akkor még nem tudta, hogy barátja, a 41 éves Nicholas Thompson meghalt, de mivel őt már a kocsironcsból is ki kellett emelni, sejthette, hogy nagy a baj.
Dylan Vrancich bűnösnek vallotta magát halálos közúti baleset okozásában, amely miatt háromtól négy és fél évig terjedő börtönbüntetésre ítélték (melynek legalább kétharmadát kell börtönben tölteni, mielőtt feltételesen szabadlábra kerülhet) és örökre eltiltották a vezetéstől.
Az alábbi videót a Midwest Safety osztotta meg a YouTube-on, amely testkamerás felvételeket tesz közzé rendőrségi akciókról:
„Azt mondták, hogy nincs röntgenszemük” – combját törte egy 2 éves gyerek, de nem hívtak hozzá mentőt, amit ezzel a mondattal indokoltak a nyíregyházi bölcsődében
Még mindig van, hogy fájlalja a lábát járás közben a 2 éves Dávid. Ilyenkor rögtön édesanyja ölébe kéredzkedik. A kisfiú júliusban sürgősségi műtéten esett át, miután eltört a combcsontja. A bölcsődében sérült meg: az udvaron játszott egy labdával, amikor elesett.
Édesanyja rohant a kórházba a gyerekkel, miután felhívták a nyíregyházi bölcsődéből, hogy a fiú sír a fájdalomtól, nem bír lábra állni.
„Nem rám kellett volna várni, mert nem tudtak elérni, hanem orvost vagy mentőt kellett volna azonnal hívni hozzá!” – mondta Uligánics Annamária az RTL Híradónak.
Az anyuka a hívás után egy órával tudott csak odaérni. Addig a gyereket lefektették a bölcsődei dolgozók, lábát felpolcolták. Amikor számon kérte a nevelőket, miért nem hívtak mentőt, állítása szerint meglepő választ kapott.
– jelentette ki az édesanya.
A gyereknek combcsont rövidülése lett, amin csak rendszeres gyógytornával tudnak segíteni. Újra kellett tanulnia állni és járni. Az anya azt mondja, úgy érezte, nem akar foglalkozni az intézmény a történtekkel.
– mondta az asszony, aki gondatlanság miatt tett feljelentést, az eljárást azonban most megszüntették.
Bár a rendőrség szerint a bölcsőde gyermek-balesetvédelmi szabályzata alapján „súlyos esetben orvosi ellátás biztosítása, mentő értesítése" kötelező, azonban ebben az esetben a dolgozók „a veszélyforrást azonnal megszüntették" és feladatukat „szakmai tudásuknak megfelelően ellátták." Így
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a súlyos sérüléseket a bölcsődei gondozóknak fel kell tudni ismerni, és haladéktalanul cselekedni kell.
„Nincs semmiféle olyan szabály, ami azt írná elő, hogy a szülőt meg kellene ezzel várni. A szülőt természetesen tájékoztatni kell, hogy a gyermekkel mi történt, illetve, hogy ők milyen segítséget kértek” – mondta a PDSZ ügyvivője, Nagy Erzsébet.
A balesetben érintett bölcsőde és a fenntartó egyházmegye nem reagált a híradó megkeresésére.
A francia hatóságok megerősítették, hogy megtalálták azt a különleges 19. századi koronát, amely egykor III. Napóleon felesége, Eugénia császárné fejét díszítette. Az ékszert a párizsi Louvre múzeum előtt foglalták le, írta a france24.com.
Rachida Dati kulturális miniszter szerint
Ahogy már írtunk róla, a rablás reggel fél tíz körül történt, alig fél órával a múzeum nyitása után. A négy elkövető célirányosan érkezett, és néhány perc alatt végrehajtotta a lopást.
„Láttunk néhány felvételt: négy perc alatt nyugodtan bejutnak, összetörik a vitrineket, elveszik a zsákmányt, majd elmennek. Semmi erőszak, a látogatókkal nem foglalkoztak, nagyon profik” – mondta Rachida Dati.
Laurent Nuñez belügyminiszter elmondta, hogy
Az Apolló-galériába ezen keresztül jutottak be. A miniszter felbecsülhetetlen értékű ékszerek eltűnéséről beszélt.
A múzeumot a rendőrség lezárta, a párizsi rendőrség központja egyébként alig nyolcszáz méterre található a Louvre-tól.
A hónap elején hasonló bűncselekmény történt a párizsi Természettudományi Múzeumban is, ahova sarokcsiszolóval jutottak be, és 600 ezer euró értékű aranymintát loptak el.
via Telex
Letartóztatta a rendőrség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik debreceni kiképzőjét, akit kapcsolati erőszak elkövetésével gyanúsítanak – írja a 24.hu.
A lap információi szerint a férfi a NAV Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézetének debreceni alkalmazottja volt, és az adóhatósági állomány számára tartott fegyverhasználati oktatást. Az 50-es éveiben járó férfi az utóbbi időben tartósan Szegeden teljesített szolgálatot.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy
Az ügyben a Szegedi Rendőrkapitányság folytat eljárást, azt azonban nem közölték, hogy pontosan milyen gyanúsítással.