Rubint Réka bikinis fotókkal üzent Dubajból: a könyvében fog reagálni az arcával kapcsolatos támadásokra
Bikinis fotókkal jelentkezett be Dubajból Rubint Réka, és közölte, hogy az elmúlt hetekben sok minden letisztult benne és körülötte. A fitneszedző most először szólalt meg azokról a pletykákról is, amelyek hetek óta keringenek a megváltozott arcvonásai kapcsán, és megígérte, hogy a készülő könyvében egy teljes fejezetet szentel ennek a témának.
„Meghalni sincs időm, nemhogy plasztikai sebészhez járni. Ráadásul úgy tudom, az efféle beavatkozások és az azt követő gyógyulás heteket, hónapokat vesz igénybe” – mondta, és a feszített munkatempóval, valamint fáradtsággal magyarázta a változást, igaz, annyit elismert, hogy negyedévente igénybe vesz bőrmegújító kezeléseket.
„Rengeteg támadás ért az elmúlt hetekben az arcom miatt … alaptalanul. Nem reagáltam rá semmit, mert még nincs itt az ideje, de ígérem, hogy a könyvemben lesz majd egy külön, erről szóló fejezet. Nem is feltétlenül az okáról, hanem arról a jelenségről, ami a mai világban uralkodik … az ítélkezés, a vádak, a gyűlölet és a vagdalkozás … mert azt gondolják, hogy ismernek, tudják, megtehetik” – írta legfrissebb posztjában Rubint.
A fitneszguru szerint az, hogy képes kívülről nézni a körülötte zajló felhajtást, „a fejlődés része”, ami csodálatos lehetőség arra, hogy megoszthassa azt a rengeteg tanítást és tapasztalást, ami segít rátalálni „a legértékesebb útra”, és ez nem más, mint ami „önmagunkhoz vezet”.