BUDAPEST
A Rovatból

Egészen más lett az Orczy-kert hangulata a felújítás és átalakítás után

Tettünk egy kiadós sétát a parkban. Mutatjuk a képeket!
My Secret Budapest Instagram - szmo.hu
2018. szeptember 15.


Link másolása

Az Orczy-kert, Budapest egyik régi, romantikus randihelyszíne volt, egyben az egyik kissé lepattant és elvadult parkja. Vadregényes dzsumbuj, ahol nappal szerettünk piknikezni, sétálni, üldögélni a tóparton, este viszont nem szívesen sétáltunk át rajta egyedül.

Pár évvel ezelőtt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem építésekor a területet lezárták, és az épület felhúzásához jókora szeletet hasítottak ki a parkból. Idén megnyílt a kert, és mivel egymásnak ellentmondó vélemények születtek arról, hogy jó lett-e vagy sem, illetve néhányan jelezték tavasszal, hogy a kalandpark sajnos még zárva van, kíváncsiak lettünk az új Orczy-kertre.

A legenda szerint a mai Orczy-kert területe is hozzátartozott egykor Mátyás király pesti vadasparkjához. E feltevést osztotta többek közt Buza Péter, a Népszabadság egyik volt rovatvezetője is, aki annak idején szorgalmazta az Orczy-kert közelében található Illés-kút feltárását.

A park története tehát valamikor a középkorban kezdődhetett, amikor „a hajdani vadaskerthez tartozhatott egyebek mellett a mai Klinikák, a Füvészkert, valamint az Orczy-kert területe is.” És, amint az a Népszabadság cikkében áll, Buza Péter véleménye szerint „Mátyás vadászháza a Füvészkert igazgatósági épülete, a botanikus kert „kastélya” helyén állt, és a Mátyás-kori alépítmény felfedezhető a mai épületen.”

A török hódoltság után a környéket katonai célokra is használták. 1783-ban vette meg a területet (egy majorságot gyümölcsössel é épülettel) báró Orczy Lőrinc, és az ő fia, Orczy László fogott a parkosításba.

Ki volt Orczy László?

Az 1750-es években született báró a pesti királyi kamara adminisztrátora, helytartótanácsos volt, a nemesi bandériumok fővezére, Abaúj megye főispánja, valamint a nemesi-nemzeti mozgalom egyik vezetője.

Ő ajándékozta Pest városának a hatalmas, szökőkúttal ellátott, virágokkal teleültetett angolparkot, az Orczy-kertet.

Orczy László báró, mint azt a park történetét feldolgozó Kiss József írja, a barátai ajánlására l794-ben szolgálatába fogadta Petri Bernhardot, a kor híres kertépítészét. A szakember egy szökőkút köré tervezte meg a kertet, geometriai mintázatot adjon ki – a szökőkút egyébként 1929-ig állt a parkban.

A források szerint csodaszép lett az angolkert, amelybe rengeteg facsemetét ültettek. (Ez az időszak nagyjából egybeesett azzal, amikor a mai Városliget területét is kezdték fásítani, majd parkká alakítani.) Az Orczy-kertet hamarosan a közönség számára is megnyitották.

A báró halála után két évtizeddel a magyar katonatisztképzés számára megvásárolták, egy részét házhelyeknek adták el. Az 1830-as években a park területére építették a Ludovikát, a magyarországi katonai képzés központját. A szabadságharc leverése után a parkot először Petz Ármin kerttervező újította meg, majd az 1850-es években Szekrényessy József gondjaira bízták.

Az Orczy-kert, a Ludovika és a Füvészkert egy 1884-es térképen - Forrás: Wikipédia

A kiegyezést követően a kert hanyatlásnak indult, ennek az egyik oka a források szerint az volt, hogy a Ludovika hsználta, illetve hogy a Városliget kiépítésével, majd a Népliget kialakításával veszített a jelentőségéből. A park területe az alapítása óta egyre csökkent, a második világháború után, a felújtását követően 14 hektárra csökkent.

„Parcellázás következik be és különböző intézmények építenek eleve ideiglenesnek szánt házakat. A Korányi Sándor utcában egy gyár épült, a mellette lévő nagy földdarabon autóbuszgarázs működött és szennyezte a talajt. A Diószeghy utcában több kisebb üzem, vállalkozás kapott otthont. Az Üllői úton a metró miatt lebontottak egy nagy épületet, helyén autóparkoló létesült s a határoló régi és új épületekben szintén kisebb üzletek, hivatalok települtek. De van terv a park helyreállítására is, 1985-ben Kiss József készít előírást a felújításra s a javaslat megvalósítására a Józsefvárosi Önkormányzat 100 millió forintot biztosított. A park kulturális és sportrendezvények állandó színtere, szabadon látogatható” - írták a parkról a Népliget barátai, Pesti László és Tarjányi Ferenc 2009-ben.

A 2010-es évekre a kert tereprendezésre szorult. Miután határoztak a felújításáról, megépült a Nemzeti Közszolgálati egyetem, a parkban kicserélték a teljes közműrendszert, kitisztították a tó medrét, újraépítették a parti védműveket, öntözőberendezéseket raktak le, és térkivilágítással is ellátták a kertet. Játszótér és sportolásra alkalmas terület létesült, és ottjártunkkor már a kalandpark is üzemelt.

Van, aki visszasírja a régi parkot. Mi nem szeretnénk állást foglalni. Az a legjobb, ha személyesn nézed meg, eltöltsz ott pár órát, ahogyan mi tettük, üldögélsz egy kicsit, végignézed a szobrokat, és te magad döntöd el, neked tetszik-e a felújított Orczy-kert vagy sem.

VIDEÓ: Körbenéztünk az Orczy-kertben

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
Virágpompában a Tóth Árpád sétány, Budapest egyik legszebb japán díszcseresznye fasora
A történelem viharait is átvészelte a várfal, amelyen az öreg gesztenyefák elé 2009-ben ültették a lenyűgöző látványt nyújtó másik fasort.
Fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. április 04.


Link másolása

A tavasz egyik legszebben virágzó fája a japán díszcseresznye. A pár napig élvezhető látványosság sokakat vonz magához, gyönyörködni, fotózni. A rózsaszín virágözön a Budai Várban is minden évben elvarázsolja a látogatókat.

A Tóth Árpád sétány önmagában is egy különleges hely, hiszen egy régi középkori várfal tetején vezet végig, ahol a panorámát is érdemes kiélvezni.

A sétány jelenlegi formája 2009-ben készült el, a déli szakasz felújításával, ekkor ültették a fákat is Tihanyiné Tóth Mária tervei alapján. A ma már romantikus Várhegy várfalai korábban hadicélokra szolgáltak. A várfal romjaira 1720-ban telepítették az első fasorokat - ez volt Budapest első kettős fasora.

A sétány neve is többször változott, a 19. században Bastei Promenádnak hívták, majd 1879-től Bástya sétánynak, a 30-as években Horthy Miklós sétánynak és Gróf Bethlen István sétány is volt. 1946-ban nevezték el a nyugati részt Tóth Árpád sétánynak, mert a költő a közeli Táncsics Mihály utcában is élt. A második világháború után a fák is elpusztultak. A területet 1967-ben rendezték, ekkor ültettek gesztenyefákat, juharfákat. A díszcseresznyefák 2006-ban és 2009-ben kerültek a sétányra, míg a mögöttük álló gesztenyefák jóval idősebbek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

BUDAPEST
A Rovatból
Szinte biztosan nem lesz klíma a 3-as metrón idén nyáron
Technikailag gyakorlatilag megoldhatatlan, hogy idén nyáron teljesüljön Karácsony Gergely egyik főpolgármesteri vállalása.

Link másolása

„A közbeszerzési eljárás jelenleg tárgyalási szakaszban van” – válaszolta a BKV a Népszavának, amikor a lap arról érdeklődött, hogy mikorra várható a hármas metró szerelvényeinek légkondicionálása. A lap szerint ez azt jelenti, hogy kivitelező híján aligha lesz nyárra klimatizálva a 3-as metró vonalán közlekedő 222 kocsi.

A budapesti M3 metróvonalon közlekedő járműveket 2016-ban 69 milliárd forintért gyártotta újra az orosz Metrowagonmash – rengeteg hibával. Tarlós István akkori főpolgármester 2017-ben még azt mondta: nem lesz gond azzal, hogy nincs klíma a hármas metró felújított szerelvényein, elvégre „az nem villamos, 25 méterrel a föld alatt nem tűzi a nap”, és „azt is lehetne követelni, hogy legyen büfékocsi is”.

Az őt váltó Karácsony Gergely még főpolgármester-jelöltként 2019 júniusában 34,8 fokot mért a vonal egyik kocsijában és megígérte, hogy utólagosan klimatizálják a hármas metró orosz szerelvényeit.

A BKV a városvezetés utasítására 2021 májusában feltételes közbeszerzési tendert írt ki az utólagos klimatizálásra, amelyre három ajánlat érkezett. Az egyiket érvénytelenítették, a Liberatus Hungary Kft. és a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. viszont versenyben maradt. Szerződést azonban egyikkel sem kötöttek a főváros nehéz pénzügyi helyzetére hivatkozva. Később felmerült, hogy az orosz gyártó ellen indított perben követelt kötbérből fedezik az utólagos klimatizálás költségét.

„A klimatizálás elsődlegesen nem pénz kérdés, szükség lenne hozzá az orosz gyártó hozzájárulására, amire kevés az esély. Ha enélkül nyúlunk a kocsikhoz, elvész a garancia. A helyzet tavaly óta nem változott, idén nyárra objektíve lehetetlen a légkondícináló berendezések felszerelése” – mondta a Népszavának Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, aki megerősítette azt is, hogy a munkát a kötbér terhére rendelnék meg.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
Kerékpáros felvonulás lesz Budapesten, hídlezárásra és forgalomkorlátozásokra kell számítani szombaton
Délután 3 órától időszakosan lezárják többek között a Ferenc körutat, a Petőfi hidat, a József Attila utcát és az Andrássy utat is.

Link másolása

Kerékpáros felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek szombat délután Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

A tájékoztatás szerint

15 órától 20 óráig szakaszosan és időszakosan lezárják a Soó Rezső sétány - Räde Károly sétány - Borbás Vince sétány - Üllői út - Ferenc körút - Petőfi híd - Egyetemisták parkja - Egry József utca - Valdemar és Nina Langlet rakpart - Raoul Wallenberg rakpart - Friedrich Born rakpart - Döbrentei tér - Attila út - Alagút utca - Alagút - Clark Ádám tér - Széchenyi Lánchíd - Széchenyi István tér - József Attila utca - Andrássy út - Hősök tere - Olof Palme sétány - Zichy Mihály út - Napozórét útvonal egyes szakaszait.

Az érintett rakpartokat, az Attila utat, az Alagút utcát, az Alagutat és a Lánchidat időszakosan teljes szélességében lezárják.

A hétvégére a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség hirdetett meg szezonnyitó kerékpárosbarát hétvégét, amihez több mint 80 vendéglátóhely, szálláshely és látványosság csatlakozott. A rendezvény egyik ötletgazdája korábban azt mondta: az április 22-i Föld napjához kapcsolódva célul tűzték ki, hogy ezen a hétvégén „körbetekerjék a Földet”, azaz együttesen 40 075 kilométert tegyenek meg biciklin.

A játékhoz egy okostelefonnal és egy kerékpárral bárki csatlakozhat a Kerékpárosbarát alkalmazáson keresztül.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
Megszólalt a vízművek a csőtörésről, ami megbénította Mátyásföldet: egy 75 éves vezeték tört el
Egy 1949-ben fektetett vezeték adta meg magát, de eltört mellette egy kisebb, lakossági ellátó vezeték is. A környéken lakók szükségkútról vihetnek vizet.

Link másolása

Egy 1949-ben fektetett, 60 centiméter átmérőjű vezeték törése miatt kellett hétfőn reggel lezárni a XVI. kerületi Veres Péter utcát – közölte a Fővárosi Vízművek. A csőtörésről mi is beszámoltunk már: a Sárgarózsa utca és a Thököly utca között az úttestet is elmosta a víz, a közlekedést pedig teljesen felborult.

A nagy átmérőjű vízvezeték törése nem okozott vízhiányt, ám eltört egy mellette futó kisebb, 150 mm-es lakossági ellátó vezeték is

– teszi hozzá a Vízművek. A kisebb vezeték javításáig a Veres Péter utca 1. és 29. között kell vízhiánnyal számolnia az ott élőknek. Kovács Péter polgármester erről azt írta Facebook-oldalán:

„Mintegy 100 fogyasztó maradt vízellátás nélkül, ezért számukra jelenleg a Farkashida utca 2-4. előtt szükségkút segíti a vízvételi lehetőséget.”

Jelenleg a víz szivattyúzása, a hiba feltárása és a munkagödör kialakítása folyik a Vízművek szerint. Ezt követően kerülhet sor a sérült vezetékek cseréjére, majd az útburkolat javítására. A munka akár a hétvégéig is elhúzódhat: a hibajavítást nehezítheti és lassíthatja, hogy több közművezeték is húzódok az út alatt, ami más közszolgáltatókkal való egyeztetést és együttműködést is szükségessé tehet.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk