HÍREK
A Rovatból

Megszólalt a kivitelező a székelyudvarhelyi tragédiáról: „Nem tudtuk, hogy vannak bent gyerekek”

Elmondása szerint az épületen kívül volt kitéve egy figyelmeztetés, hogy ne menjen be senki.


Mi is írtunk róla, hogy hétfőn súlyos tragédia történt Székelyudvarhelyen, a Tamási Áron Gimnáziumban, ahol a diákotthon egyik fala leomlott. Többen is a romok alatt maradtak, egy fiatal meghalt, hárman megsérültek, egyikük életveszélyes állapotban van.

Az épületet éppen felújítják. A kivitelező cég tulajdonosa az Antena3 televíziós csatornának kedden elmondta, hogy nem tudtak arról, hogy gyerekek vannak az épületben - írja a maszol.ro.

Nyilatkozata szerint egy figyelmeztetést raktak kivűlre, hogy senki ne menjen be.

Sándor László azt mondta:

„Nem tudtuk, hogy vannak bent gyerekek. Kint kitettük, hogy ne menjen be senki. Nagyon sajnálom. Ez nagyon nagy baj. Egy fiú meghalt”.

Az Antena3 tudósítója szerint az építkezési cég vezetője azt közölte, hogy az ő utasítására kezdtek el ásni a munkások, anélkül, hogy tanulmányt készítettek volna.

A tévé információja szerint a közelben tartózkodó szabadnapos tűzoltó hívta a segélyhívót és kollégáit, mikor hallotta a zajt és látta porfelhőt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Pécs Pride: Videón mutatjuk, mekkora volt a tömeg a rendőrség által betiltott rendezvényen
Annak ellenére, hogy a rendőrség hónapokkal ezelőtt betiltotta a rendezvény megszervezését, számos résztvevője akadt a vidéki szívárványos megmozdulásnak.


Ma tartják az ötödik Pécs Pride-ot, Magyarország egyetlen vidéki szívárványos megmozdulását. Korábban beszámoltunk arról, hogy a szervezők egyeztettek a hatóságokkal a rendezvényről, ám a rendőrség végül tiltó határoztatot hozott az esemény megszervezésére. A döntést követően a szervezők mégis úgy döntöttek, hogy a rendezvényt az eredeti időpontban megtartják, ám az útvonalon végül az utolsó pillanatokban módosítottak.

A Pride-dal egyidőben ugyanakkor több ellentüntetést is szerveztek, mint például a CitizenGo. A szervezet a normalitásért vonult utcára, és hogy kiálljanak a rendőrség mellett. Bár a kétféle demonstráción résztvevők keresztezték egymás útját, a rendőrség nem engedte, hogy atrocitás alakuljon ki.

Itt pedig megnézhetitek, mennyien is lehetteka Pécs Pride soraiban:

@szeretlekmagyarorszag.hu #pride #szmo #szeretlekmagyarország ♬ Beat Automotivo Tan Tan Tan Viral - WZ Beat


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Újra megszólalt Az ördög ügyvédje, hosszú kihagyás után a Facebookon üzent
Máris rengetegen kommenteltek a szűk szavú bejegyzésére, sokan várnak bizonyítékokat, tényeket tőle.


Hosszú hallgatás, négy év után újra megjelent a közösségi odalán Az ördög ügyvédje. A profilképét megváltoztatva annyit írt ki:

"Neveket akartok hallani!"

Pár óra alatt rengeteg lájk és komment érkezett a szűkszavú üzenethez:

"A neveket már tudjuk! Jöhetnek a tények! Borítsd rájuk az asztalt!"

"Most akkor ne csak duma legyen, ne csak nevek .. bizonyítékot is tegyél mellé!! Különben komolytalan az egész .. a legutóbbi videóból sem lett semmi."

"Azt hittem kinyírtak... jó, hogy tévedtem, szia"

"Mi a manó... szóval a 2026-os választásra gondolt... Azért remélem nem valami ruszki hackernek tetszik lenni"

Az ördög ügyvédjének ezt megelőző utolsó posztja 2021. decemberében íródott, akkor Varga Juditnak üzente, hogy: "Ahogyan ígértem: a következő hónapokban aktivizálom magam. A legmegfelelőbb ütemben". Varga Judit később beperelte, arra hivatkozva, hogy a Facebook-bejegyzéseiben „nőként és családanyaként” is valótlan állításokkal próbálják nyilvánosan megalázni - emlékeztet a hvg.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kocsis Máté: Juhász Péterék legkésőbb holnap 14 óráig hozzák nyilvánosságra az összes bizonyítékot
A politikus nagybetűs Facebook-posztban üzent, és azt kérdezi, miért nem tettek feljelentést. Vasárnap Juhász mellett tüntetést tartanak, ahol Látó János is felszólal.


Puzsér Róbert vasárnapra tüntetést szervez Juhász Péter mellett. Az eseményen felszólal Látó János is, aki először használta a Zsolti bácsi kifejezést.

Az esemény előtt Kocsis Máté üzent Juhászéknak Facebook-posztjában .

„Juhász Péterék holnap megtartják az álhírgyártók és uszítók országos találkozóját. Ott azonban válaszolniuk kell végre a nagy kérdésre ország-világ előtt: ha valóban van bizonyítékuk és volt informátoruk egy pedofil bűncselekményről, akkor miért nem tettek feljelentést? Sem Látó János nem tett, amikor az állítólagos érintettek elmesélték neki a történteket, sem Juhász Péter, amikor tudomására jutott. Miért? Elég a süketelésből és vádaskodásból! Elég a gyűlöletkeltő tüntetésekből!

Elég az uszításból! Juhász Péterék legkésőbb holnap 14 óráig hozzák nyilvánosságra az összes bizonyítékot. Ha nem teszik, azzal maguk válnak pedofilmentegetővé”

– írta Kocsis.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Magyar Péter a Fókuszcsoportnak: Orbán Viktor fél liter bor és cigányzene mellett sokkal nyitottabb személyiség, mint amit a politikában mutat
A TISZA Párt vezetője szerint ha van nála alkalmasabb ember, akkor szívesen átadja a vezetést, és több meccsre fog eljutni. Beszélt arról, mit gondol a politikáról és mit tapasztal a vidéket járva.


Magyar Péter a Fókuszcsoport műsorában beszélt arról, hogy a saját közösségi oldalára ma is ő írja a kommenteket. Elmondása szerint ez nem tanult dolog nála, de sok mindenről volt véleménye, ezért felpörgött az oldala. Nem adja ki másnak a bejegyzések készítését, mert ha ő kommentál valamit, azt a lapok átveszik. Azt is hozzátette, hogy sokan kritizálják, de Gábor Zsazsa szavait idézte: a negatív reklám is reklám. Úgy fogalmazott, hogy

a lejárató kampány miatt egy hónap alatt olyan ismertséget szerzett, mint Orbán Viktor vagy Gyurcsány Ferenc évtizedek alatt.

Megjegyezte, hogy a fideszes politikusok közül Gulyás Gergely és Takács Péter még nem tiltotta le, de sokan mások már igen.

A politikai meggyőzésről azt mondta Nagy Ádámnak, hogy nem kell mindenkit a saját oldalukra állítani, mert a baráti és családi kapcsolatok fontosabbak. Szerinte nem lehet egyik napról a másikra átállítani valakit, aki húsz éve Fidesz-szavazó. Úgy látja,

a hatalom idővel elkényelmesedik, elveszíti a kapcsolatot a valósággal, de a politikai szimpátia nem vallás, változtatható.

Kiemelte, hogy sok fiatal vesz részt a rendezvényeiken, ami szerinte azért is fontos, mert a fiatalok kritikusabban gondolkodnak, kiállnak a véleményük mellett, és szívesen benne vannak az események sodrában.

A vidéken élők helyzetéről azt mondta, három nagy problémával szembesülnek: a lakhatással, a képzettségüknek megfelelő munkahely hiányával és a közszolgáltatások nehéz elérhetőségével. Példaként említette, hogy egyes megyeszékhelyeken már este kilenckor megáll az élet, nincsenek nyitva tartó szórakozóhelyek vagy éttermek. Hozzátette: sok fiatal elköltözik vidékről Budapestre vagy külföldre.

Országjárása kapcsán elmondta, hogy szinte minden nap megy valahová, egészen október 23-ig. Bevallotta, hogy néha fáradt, de a pozitív visszajelzések erőt adnak neki. Elmesélte, hogy egy 10 éves kislány odaadta neki az első úszóérmét, amit nagy megtiszteltetésnek tartott. Több szegregátumban is járt, például az Ózd melletti Hétes-telepen vagy Tiszalökön. Szerinte

a roma gyerekek sokszor behívják őt a lakásaikba, ahol nincs sem gáz, sem áram, sem víz. Ismerik őt a tévéből, de nem hiszik el a sok negatív dolgot, amit ott hallanak róla.

A propagandáról úgy nyilatkozott, hogy nagyon sok pénzt fordítanak arra, hogy embereket átállítsanak például az Oroszországhoz való viszonyban, de szerinte a választás változást hozhat. A Truman Show című filmhez hasonlította a helyzetet, mondván: el lehet érni a buborék szélére. Megjegyezte, hogy ha valaki ellenzékbe kerül, nem fogja már a saját pénzét költeni a propagandára.

Orbán Viktorról azt mondta, hogy tehetséges embernek tartja. Úgy fogalmazott, hogy fél liter bor és cigányzene mellett sokkal nyitottabb személyiség, mint amit a politikában mutat.

Beszélt arról is, hogy sok politikus — köztük Gulyás Gergely is — szerepet játszik, és ezt olyan intenzíven teszik, hogy egy idő után már ők maguk is elhiszik, amit mondanak.

A sajtó szerepéről úgy vélekedett, ha a független média gyakran bírálja a politikusokat, akkor fogadja el azt is, ha egy politikus visszafelé is kritikát fogalmaz meg. Végül elismerte, hogy ő maga is sokat változott az elmúlt másfél évben, és lehet, hogy ma már nem értené meg korábbi önmagát. Azt is hozzátette:

ha van nála alkalmasabb ember, akkor szívesen átadja a vezetést, több meccsre fog eljutni, és éli a nyugodt életét, ahogy azt korábban tette.

Az is kiderült, hogy kollégái írtak neki egy listát arról, hogy mire kell figyelnie, hogy nem szálljon el. Ezt pedig folyamatosan monitorozzák is, és szólnak neki, ha szükséges.

VIDEÓ: Mi történik a színfalak mögött?

Forrás: Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET: