KÉK HÍREK
A Rovatból

Meghalt egy férfi egy zsolnai panzióban – 12 órán át kerülgetniük kellett a vendégeknek

Meg kellett várni az ügyeletes orvost, aki azonban nem siette el a dolgot. Az elsődleges vizsgálatok alapján nem rendszerhiba, hanem emberi mulasztást történt.


Szürreális és egyben tragikus jelenet játszódott le egy szlovákiai panzióban, ahol egy férfi rosszul lett és meghalt.

A családjának 12 órán keresztül várnia kellett az orvos érkezésére, így a holttestet sem mozdíthatták meg, amit a vendégeknek is kerülgetniük kellett.

Az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal (ÚDZS) szerint ez rendkívüli eset, ami valószínűleg emberi mulasztásnak köszönhető. A hivatal szerint az eset kivizsgálása folyamatban van.

A Paraméter alapján az eset Zsolnán történt: Jozef értesítést kapott, hogy édesapja rosszul lett a panzióban. Mire odaért, a mentők már megkezdték az újraélesztést, de az sajnos sikertelen volt, és a férfi életét vesztette. Az orvosi jelentés megírása után közölték a hozzátartozókkal, hogy a holttest elszállítására csak az orvos érkezése után kerülhet sor, aki azonban csak 12 órával később ért a helyszínre.

Ez idő alatt Jozef édesapjának holtteste letakarva feküdt a panzió padlóján, miközben a többi vendég körülötte mászkált. Jozef embertelennek és ízléstelennek nevezte a helyzetet.

Az ÚDZS szerint az ilyen helyzetekben az orvosnak néhány órán belül el kell végeznie a szükséges vizsgálatokat. Jozef elmondása szerint az orvosi vizsgálat mindössze öt percig tartott, és amikor megkérdezte, miért tartott ilyen sokáig az orvos érkezése, a doktor azt mondta, szabadnapja volt, és valószínűleg nem találtak mást, aki helyettesítette volna.

Az ÚDZS szerint azonban ez az információ téves, mivel ha egy orvos nem tudja elvégezni a holttest átvizsgálását, valakinek helyettesítenie kell őt, és abban az időben Zsolna megye számos járásában több orvos is szolgálatban volt.

A hivatal szerint emberi mulasztás történt, ezért az esetet kivizsgálják. Amíg az orvos meg nem érkezett, a holttestet rendőrök őrizték. Az információk szerint a rendőrök azt mondták Jozefnek, hogy a szóban forgó orvossal már többször előfordult hasonló eset:

egyszer például 15 órát kellett rá várniuk az utcán, miközben esett az eső.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Nem gondoltam, hogy tragédia lesz” - 9 hónapos kisfiú halt meg Tiszabercelen, a szülei a konyhaasztalon próbálták újraéleszteni
A tragédiát megelőzően a gyermeket gégeszűkülettel diagnosztizálták. A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja az esetet.


Hatalmas tragédia rázta meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszabercelt: vasárnap este váratlanul meghalt egy kilenc hónapos kisfiú, Marcell.

A baba légzése alvás közben állt le, tudta meg a Tények. A rémült szülők és a nagymama azonnal megkezdték az újraélesztést a konyhaasztalon, a mentők telefonos utasításait követve. Mentőhelikopter is érkezett, de az életét már nem lehetett megmenteni.

„Egy 9 hónapos csecsemő emelt szintű újraélesztését kezdték meg, több életmentő beavatkozást is elvégeztek, de be kellett látni, hogy a szakszerű ellátás ellenére nincs esély a sikerre, sajnos nem lehetett megmenteni”

– nyilatkozta Ménes Dávid, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa.

A család már korábban is küzdött Marcell egészségi problémáival. A kisfiúnál veleszületett gégeszűkületet állapítottak meg. A szülők elmondása szerint már születése óta furcsán sípolva vette a levegőt.

„Kórházban voltunk a kicsivel. Vállaltuk volna felelősséget, ha kellett volna minden héten bevittük volna. Nem engedték, úgy tettek, hogy majd betölti az 1 évet, akkor majd lesz egy kivizsgálása. Ha sürgős lesz, akkor megműtik, ha nem, akkor kinövi” – mondta az apa sokkos állapotban.

Nem sokkal a halála előtt Marcell mandulagyulladással is küzdött. A háziorvos antibiotikumot írt fel, a gyógyszert ki is váltották. Három nappal később viszont a kisfiú légzése váratlanul leállt.

Az édesapa szerint a kórházban nem világosították fel őket kellőképpen a betegség súlyosságáról.

„Fel kellett volna minket világosítsanak. Vagy ha nem is minket, akkor a háziorvost, hogy jelezzen nekünk. Hogy ha bármi baj van, hívjuk a háziorvost és kijön. Itt tényleg senki nem volt felvilágosítva” – mondta.

„Tegnap itt aludt köztünk. A feleségemet, mintha valaki meglökte volna, keljen fel, megfogta a kisfiút, de már el volt engedve. Tragédia. A második fiamat… eltemettem a fiamat, eltemettem anyámat, most itt van megint a fiam”

– tette hozzá a férfi megtörten.

A családnak ez már a második hatalmas vesztesége: korábban bölcsőhalál miatt elveszítették másik gyermeküket is.

Most azt szeretnék, ha a kisfiút korábban vizsgáló orvosokat felelősségre vonnák. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a tragédia körülményeit.

„Nem gondoltam, hogy tragédia lesz!” – mondta az apa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Esélyem sem volt!” – megszólalt a szórakozóhely tulaja, akit szerinte részeg katonák verték össze Szombathelyen
A férfi szerint többen is rátámadtak, lefogták, majd még a földön is ütötték. Úgy tudni, az egyik vendéget is bántalmazta a részeg társaság.


Egy szombathelyi szórakozóhely tulajdonosa azt állítja, hogy részeg katonák támadták meg, miután arra kérte őket, hogy legyenek csendesebbek. A társaság – öt-hat férfi és egy nő – éjjel fél kettő körül érkezett a helyre, a vendégek hangoskodtak, ezért a férfi odalépett hozzájuk, írta a Blikk.

Beszámolója szerint az egyikük szinte azonnal ütni kezdte, és nem tudott védekezni. Azt mondta, dereng neki, hogy valaki próbált segíteni – talán egy vendég –, de őt is bántalmazták. Néhány ütés után a földre került, de a támadás ekkor sem ért véget, többen lefogták, és tovább bántalmazták.

„Aztán hol engem, hol a segítségemre siető fickót fogták le és ütötték.

Rendkívül indokolatlannak érzem, hogy több tíz ütést mérnek az ember fejére”

mondta a férfi a nyugat.hu-nak adott interjúban.

A történtek napján este hatkor nyitott a hely, de a tulajdonosnak csak zárnia kellett, így előtte sörözött a barátaival.

A helyszínre rendőrt és mentőt is hívtak, a sérült férfit, valamint a másik bántalmazott vendéget kórházba szállították. Az ügyben rendőrségi nyomozás indult.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Női holttestet találtak Pilisvörösvárnál
A bejelentést követően tűzoltók és mentők érkeztek a helyszínre. Az idegenkezűséget kizárták.


Egy 50 év körüli asszony holttestére bukkantak a hatóságok Pilisvörösvár közelében, miután ismerőse segítséget kért, mert napok óta nem tudta elérni őt telefonon, tudta meg a Bors.

A segélyhívóra érkezett bejelentés alapján a Piliscsabai Önkéntes Tűzoltók siettek a helyszínre június 8-án. A riasztás 13 óra 18 perckor érkezett Tinnyéről.

„Ajtónyitáshoz szeretnének segítséget kérni tőlünk, ugyanis az egyik házban élő asszonyról nem tudnak semmit az ismerősei, mivel ő nem jelentkezik és aggódnak érte” – mondta Veréb Zoltán, a Piliscsabai Önkéntes Tűzoltóság parancsnoka.

A tűzoltók és a mentők együtt érkeztek a helyszínre.

„Bajtársaink úgy döntöttek, hogy a családi házba az ablakon keresztül tudnak a legegyszerűbben bejutni” – tette hozzá Veréb Zoltán.

Az ablak mellett talált emelvényre másztak fel, betörték az üveget, és azon keresztül hatoltak be az épületbe.

Bent a ház átvizsgálása során a nő holttestét találták meg. Az életét már nem lehetett megmenteni.

„A kollégáink megtalálták az asszony holttestét a házban. Nem tudjuk, mi történt vele, de azt igen, hogy a rendőrség kizárta az idegenkezűséget. Sajnos már nem lehetett rajta segíteni. Őszinte részvétünk a hozzátartozóknak!” – mondta a parancsnok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Élő adásban lőtték lábon az ausztrál riportert Los Angelesben
Az ausztrál újságírónő épp élőben közvetített, amikor eltalálta egy gumilövedék. A rendőrség szerint rendbontás volt, a felvétel alapján viszont kérdéses, mire céloztak.
F. O. - szmo.hu
2025. június 09.



Lauren Tomasi, a 9News ausztrál riportere éppen élőben tudósított Los Angeles belvárosából, amikor gumilövedék találta el a lábát. A felvételen hallatszik, ahogy káromkodik, majd sántikálva távozik a képből. Operatőre aggódva kérdezi, hogy rendben van-e.

Az eset egy anti-ICE tüntetésen történt, ahol a rendőrök gumilövedékeket használtak a tömeg oszlatására. A felvételen az is látszik, hogy egy rendőr Tomasi irányába fordul, majd elsüti a fegyverét, számolt be az esetről az unilad.com.

A 9News megerősítette, hogy

a riporternő „fájdalmat érzett, de egyébként sértetlenül megúszta” az esetet.

A jelenetet itt lehet megnézni:

A közösségi médiában többen is megkérdőjelezték, hogy a lövés szándékos volt-e. Volt, aki szerint a rendőr célzottan lőtt, mások úgy vélték, hogy valójában a riporter mögött álló tüntető lehetett a célpont.

A tüntetések a múlt héten kezdődtek, miután az ICE több tucat embert tartóztatott le állítólagos bevándorlási szabálysértések miatt. A demonstrációk során autók égtek, fekete füst szállt fel, és időnként robbanásokat is lehetett hallani, mivel elektromos járművek gyulladtak ki.

A rendőrség vasárnap este törvénytelen gyülekezésnek nyilvánította a belváros több utcáját, és lezárta az érintett területeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk