HÍREK
A Rovatból

Meghalt, akinek a mikrochipeket köszönhetjük: 94 éves volt Gordon Moore, a Szilícium-völgy egyik úttörője

Az Intel-társalapítójának neve a később róla elnevezett törvényről is ismert.


94 éves korában meghalt Gordon Moore, az Intel-társalapítója, a Szilícium-völgy egyik úttörője - írja a BBC. Ő volt az aki, már a '60-as években megírta, hogy a számítógépek feldolgozási teljesítménye évente meg fog duplázódni.

Az Intel közleménye szerint, Moore „békésen halt meg március 24-én, családja körében, hawaii otthonában”.

Gordon Moore 1957-ben társalapítója volt a Fairchild Semiconductornak, amely úttörő szerepet játszott a tranzisztorok és integrált áramkörök gyártásában.

1968-ban alapították meg Robert Noyce-szal az NM Electronics-ot, amit később Intel névre kereszteltek át.

Moore a cég alapításától kezdve egészen 2001-ig dolgozott különféle tisztségekben a cégnél: volt alelnök, elnök, vezérigazgató, az igazgatótanács elnöke, végül 1997-től az igazgatótanács tiszteletbeli elnöke.

Moore neve a később róla elnevezett törvényről is ismert.

Egy 1965-ös cikkében írta le, hogy megfigyelése szerint, a technológiai fejlesztéseknek köszönhetően a mikrochipeken lévő tranzisztorok száma évente nagyjából megkétszereződött, mióta néhány évvel korábban feltalálták az integrált áramköröket.

Moore akkor azt is előrevetítette, hogy a tranzisztorok száma 18 hónaponként meg fog duplázódni fog, a ciklust azonban később két évre módosította. Ez a jóslata később Moore-törvényként vált ismerté.

A BBC cikkében felidézi, hogy Moore munkája jelentősen elősegítette a technológiai fejlődést világszerte, és lehetővé tette a személyi számítógépek, valamint az Apple, a Facebook és a Google megjelenését is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Rákay Philip Magyar Péternek: Te piszkos áruló, te vérig sértett, revansvágytól fűtött, szerencsétlen komplexushalmaz, te!
A kormánypárti producer nem hagyta szó nélkül Magyar Péter vádjait, miszerint fizetett és kényszerített bértapsolók vettek részt a Békemeneten. Facebook-posztjában keményen odaszúrt a Tisza Párt vezetőjének, felemlegetve fideszes múltját.


Rákay Philip a Facebookon reagált Magyar Péter egy korábbi bejegyzésére, amelyben a Tisza Párt vezetője azt írta, hogy a 14 órakor kezdődő Nemzeti Menetet „nem csak a Holdról és az utasszállító repülőkből, de Moszkvából is lehet majd látni.” Magyar Péter szerint az ő rendezvényükön „nem fizetett és kényszerített bértapsolók, hanem sok százezer hazaszerető magyar ünnepel majd”.

Rákay - aki a Kossuth téri kormányrendezvény műsorvezetője volt - erre a bejegyzésre reagálva azt írta, hogy Magyar Péter „nem nyugszik”. Rákay Philip feltette a kérdést Magyar Péternek, hogy milyen „fizetett és kényszerített bértapsolókról” hazudozik, „elvetemült gazembernek” nevezve a Tisza Párt vezetőjét.

„A Békemeneten és Orbán Viktor gyűlésein patrióta, magyar hazafiak vesznek részt, évtizedek óta. Milyen rövid az emlékezeted, te piszkos áruló”

– írta a producer.

Rákay szerint nem volt olyan régen, hogy Magyar Péter is ott volt ezeken a gyűléseken. „s minden alkalommal kezedet, lábadat törted, hogy valahogy észrevetesd magad Orbán Viktorral, mérsékelt sikerrel…” – áll a bejegyzésben, amit Rákay azzal zárt, hogy

Magyar Péter szerinte egy „vérig sértett, revansvágytól fűtött, szerencsétlen komplexushalmaz”.

Rákay Philip kormánypárti médiaszereplő, producer, aki több kormányközeli nagygyűlés házigazdájaként is feltűnt. Ő rendezte az Aranybulla című sorozatot, amit a magyar Trónok Harcaként marketingelt a közmédia, de valójában csak monoton hangon történészek elemzik II. András magyar királyt, akit valamiért korszakos zseniként akar bemutatni a mű.

Szintén ő rendezte a Most, vagy Soha! című alkotást, vagyis a Petőfi Sándorról szóló 2024-es filmet, aminek vegyes volt a fogadtatása.

Rákay azzal került fel tegnap a lapok címlapjára, hogy az általa megfilmesített legendás költő egyik vulgáris versét idézte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ez nettó hazaárulás” - Katonák lepték el Algyőt, a polgármester szerint a kormány megfélemlíti a lakosokat
Molnár Áron polgármester nem kapott előzetes értesítést a helyi gáztározóhoz kivezényelt katonákról. Az intézkedés félelmet keltett, a településvezető szerint volt aki zokogva omlott össze, mert annyira félt a háborútól.


„Nettó hazaárulásnak tartom ezt a fajta riogatást” – jelentette ki Molnár Áron, Algyő polgármestere, miután katonák jelentek meg a település határában lévő földgáztározónál. A kormány ezzel szemben a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítésére hivatkozik, miután március elején országszerte több stratégiai létesítményhez is katonákat vezényeltek.

Molnár Áron a Magyar Hangnak arról számolt be, hogy településvezetőként és a helyi védelmi bizottság elnökeként semmilyen előzetes tájékoztatást nem kapott a katonák kivezényléséről.

Elmondása szerint csaknem egy héttel a katonák érkezése után kapott egy e-mailt a jelenlétükről. A polgármester az intézkedést választási kamunak tartja, és arra kérte az algyőieket, hogy tekintsék is annak.

„Nagyon sajnálom a katonákat, akik parancsra itt bohóckodnak, úgy, hogy esélyük se mutatkozna, ha tényleg komoly veszélybe kerülnének ezek a létesítmények” – fogalmazott a polgármester, aki szerint a katonák biodíszletként való szerepeltetése megalázó.

Molnár Áron elárulta: akkor háborodott fel igazán, amikor a boltban egy idősebb, síró hölgyet több vásárlónak kellett megnyugtatnia, annyira félt a háborútól. Feladatának tekinti, hogy elmondja az igazat azoknak, akik szerinte csak kormánypropagandát hallanak.

Az algyői eset nem egyedi, a kormány március elején jelentette be, hogy országszerte megerősíti több kritikus létesítmény – köztük a Paksi Atomerőmű és más energetikai központok – védelmét. A hivatalos indoklás nemzetbiztonsági jelentésekre hivatkozik, melyek szerint Ukrajna a magyar energiarendszer megzavarására készülhet. A katonai jelenlét mellett több helyszínen, így Paks felett is rendkívüli légtérkorlátozást vezettek be.

Az algyő–szőregi biztonsági földgáztárolót a HEXUM Földgáz Zrt. üzemelteti, és a magyar ellátásbiztonság egyik kulcsfontosságú eleme; itt tárolják az ország biztonsági földgázkészletének jelentős részét. A polgármester és a kormányzó Fidesz között a viszony korábban is feszült volt: négy éve, a választások előtt egy Fidesz-közeli újság Putyin bábjaként ábrázolta Molnár Áront.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lemérték: kétszer annyi ideig tartott Magyar Péterék vonulása mint a Békemeneté
Tomanovics Gergely és Sziklai Zsolt aktivisták timelapse-videóval mérték le a március 15-i felvonulásokat. A mérésük alapján a Nemzeti Menet kétszer annyi idő alatt haladt el teljesen a kamera alatt, mint a Békemenet.


A mérést – amelyről a 444.hu számolt be – Tomanovics Gergely, korábbi fideszes videósból lett aktivista készítette Sziklai Zsolttal közösen. Az általuk rögzített összehasonlító timelapse videóból kiderül:

míg a Békemenet résztvevői nagyjából 50 perc alatt haladtak át a Margit hídon, addig a Tisza Párt által szervezett Nemzeti Menetnek pontosan kétszer ennyi időre, 100 percre volt szüksége, hogy a kihelyezett kamera előtt elhaladjon a menet vége is.
Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az időtartam önmagában nem egyenlő a létszámmal, azt a vonulás sebessége, a tömeg sűrűsége és a menet szélessége is jelentősen befolyásolja.

Nem ez volt az első ilyen mérés. Tomanovicsék már tavaly október 23-án is hasonló módszerrel vetették össze a két tábor felvonulását, és akkor is arra jutottak, hogy a Magyar Péter által megmozgatott tömeg közel kétszer annyi ideig vonult el a kamera előtt.

Az akkori eseményről készült kutatói becslések szintén a Tisza-rendezvény nagyobb méretét valószínűsítették, az ELTE felmérése alapján másfélszer-kétszer annyian lehettek a Nemzeti Meneten, mint a délelőtti Békemeneten.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Bedurvult a Vidéki prókátor: Magyar Péter és Putyin között kell dönteni, Orbán politikai jelentőségéből annyi maradt, hogy Putyin ügynöke és hasznos hülyéje
A kegyelmi botrányt kirobbantó ügyvéd közösségi oldalán reagált Orbán Viktor ünnepi beszédére. „Az pedig kifejezetten komikus, hogy ez a szerencsétlen csörgősipkás Don Corleone egy szintre próbálja magát helyezni Zelenszkijjel” - írta.


A Békemenet után, a március 15-i ünnepi beszédében Orbán Viktor arról beszélt, hogy az áprilisi választás tétje az lesz, „ki alakít Magyarországon kormányt: ő vagy az ukrán államfő, Volodimir Zelenszkij”. A miniszterelnök szavaira a közösségi oldalán reagált a kegyelmi botrányt kirobbantó Vidéki prókátor, aki ezúttal sem kímélte a Fidesz elnökét, pártját és híveit.

Az ügyvéd levezette, számára miért vállalhatatlan a kormánypárt Ukrajna-ellenes kampánya.

Szerinte „morális és/vagy szellemi nyomorult” az, akinek a szavazatát ezzel meg lehet nyerni. Ukrajnát az 1956-os Magyarországhoz hasonlította, és azt írta, a Fidesz kampánya olyan, „mintha 1956-ban, miközben a magyar forradalmárok a ruszkikkal harcoltak és életüket adták a hazájukért, egy osztrák politikus a magyarellenességre és a Nagy Imre-ellenességre építette volna a kampányát.”

„Az pedig kifejezetten komikus, hogy ez a szerencsétlen csörgősipkás Don Corleone egy szintre próbálja magát helyezni Zelenszkijjel, aki – túl azon, hogy az ukránok Kossuth Lajosa és Winston Churchille – jelenleg a világpolitika egyik legfontosabb szereplője” - hasonlítja össze a két vezetőt.

Felidézte, hogy mindeközben az elmúlt napokban a kormányfő az állítólagos ukrán fenyegetés miatt annyit tett, hogy nyilvánosan felhívta lányait, a Barátság kőolajvezeték miatt Kijevbe küldött embereit pedig taktikai visszavonulásra utasította, miután kiderült, hogy a kutya sem áll velük szóba.

Bejegyzésében az ügyvéd a békepártiság kapcsán kitért a háborút indító Donald Trump barátságára is, illetve arra, hogy az uniós tagállamok vezetői már megtanulták, miként húzzák ki a magyar kormányfő által bedugdosott botokat a küllők közül.

Szerinte Orbán politikai jelentőségéből annyi maradt, „hogy Putyin ügynöke és hasznos hülyéje.” Úgy vélte, igaza volt Magyar Péternek, aki a Hősök terén „árulónak” nevezte a kormányfőt. A választás tétje pedig szerinte nem Zelenszkij vagy Orbán, hanem Magyar Péter vagy Putyin.


Link másolása
KÖVESS MINKET: