KÉK HÍREK
A Rovatból

Már kutatócsapattal keresik a Dusnoknál rejtélyes módon eltűnt, 29 éves Dánielt

Az anyja a rendőrségtől és a Szekszárdi Kutató-Mentő Egyesülettől is segítséget kért, sőt, a közösségi médiában is kétségbeesetten keresi fiát.
Fotó: Facebook - szmo.hu
2024. szeptember 09.



Pénteken rejtélyes körülmények között tűnt el Bódog Dániel, egy 29 éves férfi, aki Kalocsa és Dusnok között szállt le egy buszról, miután rosszul lett.

Az anyja a rendőrségtől és a Szekszárdi Kutató-Mentő Egyesülettől is segítséget kért, sőt, a közösségi médiában is kétségbeesetten keresi fiát.

A Teol.hu cikke szerint a férfi eltűnése után másnap már keresőkutyával próbálták nyomára bukkanni. A kutya Dusnoknál, a Vajas-folyó medrénél talált szagot, amit egészen a fajszi Duna-partig követett, de ott nyoma veszett. A vízen is folytatták a keresést, eddig eredménytelenül.

Az édesanyja több Facebook-csoportban is megosztotta fia eltűnésének történetét, ezekhez a posztokhoz rengeteg hozzászólás érkezett.

Valaki azt írta, hogy látta pénteken, ahogy a férfi leugrik a dusnoki hídról a Vajasba, majd kiúszik, felmászik a szalagkorláthoz, és eltűnik. Azt is hozzátették, hogy Bódog zavarodottnak tűnt, és minden holmiját a híd pillére mellett hagyta.

A rendőrség már körözést adott ki az eltűnt férfi miatt.

Bódog Dániel 186-190 centiméter magas, 71-80 kilós, barna göndör hajú. Különleges ismertetőjegyei közé tartozik a bal alkarján lévő iránytű és rovásírás tetoválás, a bal felkarján található ginkgo biloba levél tetoválás, valamint a jobb felkarján három háromszög. A hasán egy 3 centiméteres műtéti heg is van.

(via baon.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Hányan jöttetek? Nem erről volt szó! – ezek voltak Dudás Miki apjának utolsó szavai, mielőtt félholtra verte egy hatfős banda
A sportoló részletesen beszélt az előzményekről is, amik a tragikus eseményekhez vezetettek. A támadókat másfél nap alatt elfogták a rendőrök.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. október 03.



„Apu feltette mindkét kezét és azt mondta: „Mi van, gyerekek, hányan jöttetek..? Nem erről volt szó!” Ezek voltak az utolsó szavai” – mesélte a Blikknek Dudás Miki arról a napról, amikor egy benzinkúton úgy megverték az apukáját, hogy azóta is kómában van.

„Azt terjesztették apáról, hogy megcsalja anyát. Rejtett számokról kezdték hívogatni anyukámat, otthon pedig ezekből nagy viták voltak, hiszen anya nem tudhatta, hogy ez igaz vagy sem. Apa végül megtudta, hogy ki terjeszti a pletykát és megkérte az illetőt, ne csinálja ezt tovább. Ő viszont szólt egy bokszoló ismerősének, aki összeszedte a csapattársait”

- mondta a lapnak a tragikus este előzményeit a sportoló. Dudás Miki úgy tudja, hogy a pletykát egy haragosuk terjesztette.

„Szerettük volna tisztázni a történteket, mert szerintem ők nem is tudták, miről van szó pontosan. Hogy az ismerősük rosszindulatú pletykákat terjeszt édesapámról, ami miatt majdnem el is váltak a szüleim” – folytatta Dudás Miki, aki azt is elmesélte, mi történt a benzinkútnál.

„Vártunk körülbelül tíz percet és egyszer csak megállt két autó, kipattant belőle hat bokszoló. Ott állt a rokkant édesapám, aki motorbalesetet szenvedett tíz évvel ezelőtt, és se szó, se beszéd megütötték, dirr-durr, apa pedig egyből elesett.

Hallottam a borzalmas reccsenést, ahogy a feje a betonba csapódva széttörik. Ömlött belőle a vér, nem mozdult, azóta magához sem tért. A támadók azonnal rohantak az autóhoz, bepattantak és elmentek” – mondta Dudás Miki, aki ezután egyedül maradt 55 éves apukájával.

A Blikk megkereste az ügyben a rendőrséget is, akiket egy házaspár értesített a benzinkútnál történtekről:

„A BRFK Életvédelmi Osztály életveszélyt okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt indított eljárást. A feltételezett elkövetők mindegyikét másfél napon belül elfogták; egy férfit életveszélyt okozó testi sértés miatt, míg öt másik férfit csoportosan elkövetett garázdaság miatt hallgattak ki gyanúsítottként. A rendőrök négy gyanúsítottat őrizetbe is vettek. Az ügy minden részletre kiterjedő vizsgálata folyamatban van” – közölte a rendőrség a lappal.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltemették a 12 évesen meggyilkolt Rebekát, az anyja azonban nem mert elmenni a kislánya búcsúztatójára
A gyilkos azt állította, hogy az anya tudott a viszonyukról. A falubeliek ezért Máriát hibáztatják, meg is fenyegették.


Csütörtök délelőtt a tiszarádi temetőben eltemették a 12 évesen elhunyt Rebekát, akit másfél hete gyilkolt meg a családjával együtt élő B. Dávid, írja a Blikk.

A tettes egy erdőbe csalta el Nyíregyházán, ahol megerőszakolta, megkötözte, majd megfojtotta.

A búcsúztató református szertartás szerint zajlott, de Rebeka édesanyja Mária nem vett részt rajta, ugyanis a gyilkos a letartóztatása után azt állította, hogy az anya tudott a viszonyukról, emiatt pedig a faluban sokan őt hibáztatják a történtekért és meg is fenyegették az asszonyt.

„A napokban visszatértem a szülőfalumba, de

a rendőrségnek kellett kimenekítenie onnan, mivel életveszélyesen megfenyegettek. Ezért nem mertem eljönni a temetésre sem.”

– mondta Mária.

„Azt mondták, megtámadnak akkor is, ha ott lesznek a járőrök. Majd sötétedés után fogok odamenni a sírhoz, ha nem látnak. Dávid hazugságai miatt nem hagynak békében gyászolni” – tette hozzá.

A Blikk információi szerint az emberöléssel gyanúsított férfi és az áldozat családja közötti konfliktus, és a fenyegetések miatt civil rendőrök is részt vettek a szertartáson.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Babakocsis párra támadtak egy 27 centis fémollóval az Árkádban – videó
A történet még egy korábbi buliban kezdődött, ahol az egyik későbbi áldozat felajánlotta, hogy eladja a maradék pálinkáját, majd elszámol vele. Ebből viszont nem lett semmi, amit a család nem hagyott annyiban.
Fotó: ugyeszseg.hu - szmo.hu
2024. október 03.



Tavaly nyáron elég bizarr jelenet zajlott le Budapesten az Árkád bevásárlóközpontban: egy család és haverjaik úgy döntöttek, hogy önbíráskodást rendeznek egy kisgyermekes pár ellen, mindezt egy 27 centis fémollóval próbálták megoldani. A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség most felfegyverkezve és csoportosan elkövetett önbíráskodás miatt viszi bíróság elé a bandát.

A sztori még egy korábbi buliban kezdődött, ahol az egyik későbbi áldozat felajánlotta, hogy eladja a maradék pálinkáját, majd elszámol vele. Ebből viszont nem lett semmi, amit a család nem hagyott annyiban. A vádlottak - egy 46 éves férfi, annak 27 éves párja és a férfi unokaöccsének haverja - összefutottak a pálinka árával tartozó áldozattal az Árkádban, aki épp a barátnőjével és közös kisbabájukkal sétált.

A 27 éves nő felismerte az apát, és odahívta a többieket, hogy most aztán behajtják a pálinka árát.

Ezután az egyik férfi előkapott egy jókora fémollót, amivel az unokaöcs háta mögül fenyegette az áldozatot. Ezután jött a fizikai rész: a fenyegetések közepette 5000 forintot sikerült kipréselniük a férfiból, de ez kevésnek bizonyult, így a férfi még meg is bökte az ollóval, sőt, le is fejelte. A nő eközben a korláthoz szorította a férfit, majd elvette a hátizsákját és a benne lévő pálinkát.

De ezzel nem álltak meg: a kisbabára vigyázó anyától hétezer forintot is erőszakkal elvettek.

A pláza biztonsági őrei szerencsére időben érkeztek, hogy véget vessenek az erőfitogtatásnak, és átadták a három elkövetőt a rendőrségnek. Most börtönbüntetést kért rájuk az ügyészség.

Az esetről készült felvételt itt lehet megnézni!

(via ugyeszseg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy luxushotel vendégeinek szeme láttára végeztek ki egy férfit a mexikói tengerparton
Valószínűleg egy kartell küldte a fegyvereseket a cancúni turistaparadicsomba. A hotel vendégei fejvesztve menekültek.
Fotó: Facebook - szmo.hu
2024. október 03.



Rémült turisták tucatjai futottak az életükért, miután

négy fegyveres támadó lelőtt egy 30 éves mexikói férfit egy ötcsillagos luxushotel, a Hotel Riu előtt Cancúnban.

Az áldozatot még nem azonosították, de a támadók célzottan lőtték le, majd ketten jet skivel, ketten pedig gyalog menekültek el.

A Turquesa News jelentése szerint a vendégek rémülten menekültek, a rendőrség drogkereskedelemhez és kartellbűnözéshez kapcsolódó indítékokat vizsgál.

A szálloda közleményben tudatta, hogy

a meggyilkolt férfi nem volt sem vendég, sem alkalmazott,

írja a Riviera Maya News.

A rendőrség még nem azonosította az áldozatot, de a mentők megerősítették, hogy a férfi a helyszínen meghalt.

Az egyik fegyveres a lövöldözés után a szomszédos Dreams Hotel partszakaszán keresztül menekült, fekete pólót és sötét bermudanadrágot viselt.

A mexikói hatóságok hangsúlyozzák, hogy

igyekeznek biztosítani a nagyobb üdülőövezetek és turisztikai célpontok biztonságát,

de ezek a területek sem mentesek az ország más részein tapasztalható erőszakos bűncselekményektől. Az amerikai külügyminisztérium figyelmeztette a Mexikóba utazókat, hogy legyenek fokozottan óvatosak.

Az incidens két hónappal azután történt, hogy

egy 12 éves fiút lelőttek, amikor szintén jet skis fegyveresek nyitottak tüzet rivális drogkereskedőkre a Caracol Beach-en.

Santiago a családjával napozott, amikor a golyók eltalálták. A fiút kórházba szállították, de nem tudták megmenteni az életét.

Cancún továbbra is népszerű úti cél a turisták számára, de a kartellbűnözés növekedése miatt egyre többen kérdőjelezik meg az utazás biztonságát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk