HÍREK
A Rovatból

Már biztos: elítélt bűnöző lesz az Egyesült Államok következő elnöke

Donald Trump ellen évekkel ezelőtt indult eljárás, de a leendő elnök állítja, hogy szerinte igazságtalanul bántak vele.


Donald Trump ügyében döntött a bíróság: elítélték a volt amerikai elnököt, ahogy azt tette korábban az esküdtszék is. Ugyanakkor nem állapítottak meg számára büntetési tételt.

A bíróság döntése nem meglepő, hiszen Trump ellen már évekkel ezelőtt megindult a jogi eljárás, ám a volt elnök rendkívül szoros kapcsolatokat ápolt a bíróságokkal, és sikeresen használta ki a törvény adta lehetőségeket, hogy késleltesse a tárgyalást. Az ügy, amelyet eredetileg júliusra tűztek ki, élesebbé vált, miután Trump az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságához fordult, kérve a büntetésének halasztását. A bíróság azonban elutasította Trump kérését.

A bíró, Juan Merchan már korábban megüzente Trumpnak, hogy nem kell börtönre számítania. Indoklása szerint az egyetlen törvényes ítélet a megválasztott elnök elbocsátása volt, ezzel nem sérti meg az ország legmagasabb hivatalát.

A feltétel nélküli elbocsátás alapján még pénzbüntetés sem jár a jövendő elnöknek, és próbaidőt sem állapítanak meg. Azonban - az esküdtszék ítéletének megfelelően - továbbra is köztörvényes bűnözőnek minősül

- írja a CNN.

"Uram, szerencsét kívánok önnek, amikor betölti második hivatali idejét" - mondta Merchan bíró Trumpnak címzett zárónyilatkozatában. A tárgyalását a politikus online csatornán követte.

A bíró a végén megkérdezte Trumpot, akar-e hozzászólni: „A vádlott szeretne beszélni?” – kérdezte Juan M. Merchan. A leendő elnök eddig nem szólalt fel, de most igennel válaszolt - írja az Index. A politikus közölte, hogy szerinte a kerületi ügyész nem is akart eljárást indítani ellene. Erre az ügyész felnevetett. Trump pedig újra elismételte, hogy a kerületi ügyész meghamisította az üzleti nyilvántartásokat. Végül beszélt a választási győzelméről, miközben azt állította, hogy nagyon igazságtalanul bántak vele.

A mostani döntéssel Donald Trump lesz az első amerikai elnök, aki már a hivatalba lépése előtt büntetést kapott.

Donald Trump ellen 2024 áprilisában indult per, tárgya pedig az a 130 ezer dollár volt, melyet Stormy Daniels pornószínésznőnek fizettek ki azért, hogy ne beszéljen a tíz évvel korábbi, Trumppal folytatott viszonyáról. Az ügyészség azt állította, hogy a pénzt az elnök utasítására fizették ki, majd jogi költség címen számolták el a 2016-es választási kampány idején.

Az ügyben az esküdtszék tavaly májusban azt mondta ki, hogy a politikus mind a 34 hamisítással kapcsolatos vádpontban bűnös. A büntetési tétel megállapítása azonban húzodott, és az ügyvédei elérték, hogy a döntés a választások után legyen. Azt azonban nem tudták elérni, hogy ejtsék az ügyet, bár az elnök szerette volna, ha a megválasztása és elnöki "védelme" miatt szüntessék meg az eljárást. A bíró azonban azt közölte, hogy kötelessége még a beiktatás előtt meghozni az ítéletet, mert szerinte a mentelmi jog a már megválasztott, de még hivatalba nem lépett elnökre nem vonatkozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Sokkoló videó: leszakadt a Szegedi Egyetem többtonnás tetőszerkezete a viharban – lakóházra hullottak a darabok
Elképesztően veszélyes helyzet alakult ki az orkán szerű szélben. Ennek ellenére a hírek szerint sérülés nem történt.


Az orkán erejű szél letépte a Szegedi Tudományegyetem egyik épületének tetőszerkezetét – a több tonnányi fém- és fatörmelék a szomszédos Derkovits fasor 13/A. alatti társasházra hullott, valószínűleg jelentős károkat okozva, írja a Szegeder.hu helyi hírportál.

A felvételek tanúsága szerint az SZTE épületének teljes födémszerkezete leszakadt, és a keletkezett törmelék szinte teljes egészében a szomszédos lakóépületre zúdult, a fatörmelék, bádoglemezek és egyéb építőanyagok egy része pedig az udvarra zuhant. A történtek kapcsán egyelőre nem érkezett hír személyi sérülésről.

A hatóságok azóta megkezdték a kár felmérését és a terület biztosítását.

Videón a döbbenetes eset:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Brutális károkat szenvedtek a balatoni vitorlások is – több Kékszalag-induló hajó is súlyosan megrongálódott
A Balatonra lecsapó óriási vihar nem kímélte a kikötőben horgonyzó hajókat. Többek indulása is veszélybe került a legendás versenyen.


[sz]Malinovszki András / Fotó:

Ahogy arról korábban írtunk, a Balatonnál különösen nagy károkat okozott a Nyugat-Magyarországot letaroló vihar. A helyenként 130 kilométer/órás szél nem kímélte a kikötőkben lévő hajókat sem.

A Principessa Sailing Team a Facebookon azt írta:

„Sajnos mi sem úsztuk meg... Fájó szívvel osztjuk meg veletek, hogy a Principessa ma súlyos sérüléseket szenvedett – a parton tomboló szél felborította a hajónkat. A Principessa most egy kis pihenőre kényszerül... de visszatérünk”

– szúrta ki az Index.

A helyzet azért is különösen súlyos, mert a megrongálódott hajók közül több indulna a csütörtökön rajtoló legendás Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon is.

A kamaszokból álló Raffica csapat hajója szintén nem úszta meg károk nélkül a vihart:

„Orkánerejű szél tombolt végig Balatonfüreden… Sajnos mindkét hajónkat felborította, a károk felmérése következik. Sajnos nem csak mi jártunk így…”

– írják.

Így járt a LISA501 is: „Sajnos a 150-170 km/h széllel érkező front minket sem kímélt. LISA-t állványostul döntötte fel, a parthoz való lekötések ellenére. Árbócunk 3 darabban. A károk felmérése következik. Szomorúak vagyunk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: „Ez valami krimi?” – így reagált Matolcsy György és az alapítványok ügyeire a miniszterelnök
A volt jegybankelnök és a miniszterelnök nem sokkal az ÁSZ feljelentése után egyeztetett. Orbán szerint Matolcsyval nem beszéltek a nyomozásról, de szívesen látja őt bármikor.


Matolcsy György és Orbán Viktor néhány nappal az után találkozott, hogy az Állami Számvevőszék feljelentést tett az ügyészségnél a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak gazdálkodása miatt, és közzétette a jelentését. A találkozóról a Telex számolt be.

Hétfőn a lap újságírói megpróbálták kérdezni Orbán Viktort a Megafon és a Digitális Szuverenitás Központ óbudai székháza előtt. Azt akarták megtudni tőle, hogy mit ajánlott Matolcsy György a szabad eltávozásért cserébe.

Orbán erre így válaszolt: „Ez valami krimi?”

Később arról beszélt, hogy Matolcsyt személyesen sokra tartja, de az MNB alapítványait érintő nyomozásról nem egyeztettek, mert szerinte az nem tartozik a kormányra. Azt mondta, a volt jegybankelnökkel monetáris és költségvetési kérdésekről egyeztetett az elmúlt évek során, jogi ügyben nem.

Orbán azt is elmondta, hogy Matolcsy távozása előtt és után is találkoztak, és „ha bekopogna holnap reggel, akkor is szívesen látná”. Bízik benne, hogy Matolcsy meg tudja védeni magát az alapítványi ügyben.

A miniszterelnököt kérdezték volna az öccse, Orbán Áron gyanús vízumügyeiről is, de ekkor már csak ennyit mondott a furgonjából:

„Másik krimi!”

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lázár: Soha nem látott vihar bénította meg a vasúti közlekedést – fegyverszünetet kért a miniszter
Országszerte fák dőltek a sínekre, leszakadtak a vezetékek, a MÁV buszokkal próbálja menteni a helyzetet. Lázár János szerint napokig is eltarthat a károk helyreállítása.


Több videós poszttal is jelentkezett a hétfői vihar után Lázár János. Ahogy arról korábban írtunk, az országon végigsöprő zivatar akkora károkat okozott, hogy a MÁV arra kérte az utasokat, ha tehetik, még kedden is inkább a Volán buszjáratait vegyék igényben az utazáshoz, vagy halasszák el azt.

A közlekedési miniszter szerint jelenleg nincs olyan vasúti fővonal Magyarországon, amit ne ért volna kár. Lázár a többek között MÁV-Volán-csoport Havária Központjából jelentkezett be, ahol folyamatosan dolgoznak a viharkárok elhárításán és a közlekedés helyreállításán.

A politikus elmondta, hogy elsőként a fővonalakat próbálják felszabadítani, de a vasúti közlekedés helyreállítása napokat is igénybe vehet. Kiemelte, hogy minden rendelkezésre álló szabad autóbuszt mozgósítottak, jelenleg 200 busz segíti a MÁV-os közlekedést az országban.

Lázár hangsúlyozta, hogy senki nem sérült meg a közlekedési vonalakon, de minden közlekedési eszközt és pályát érintett a baj. A legtöbb gondot a sínekre dőlt fák és a leszakadt villamosvezetékek okozzák.

„A politikustársaimtól és a közélet résztvevőitől fegyverszünetet kérek és javaslok, tekintettel arra, hogy most arra van szükség, hogy mindenki támogassa a MÁV-nál és Volánnál dolgozókat”

– mondta.

A miniszter arra kérte az embereket, hogy mielőtt elindulnának, tájékozódjanak arról, milyen eszközzel tudnak célba érni. Hozzátette, hogy újabb viharzóna közelít Magyarország felé, és a következő napokban is erős viharokra kell számítani.

„A mai a MÁV történetének egyik legnehezebb napja: soha nem látott vihar tarolta le Magyarország nyugati, majd keleti részét”

– fogalmazott Lázár. „Senkit nem hagynak az út szélén, mindenkit el fognak szállítani, ám ezzel együtt türelmet kér.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk