ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Léteznek még egyáltalán kulcsos gyerekek Magyarországon?

Míg korábban pozitív, ma már inkább negatív kicsengése van ennek a kifejezésnek.


Voltam én is kulcsos gyerek, mivel a szüleim és a nagyszüleim is dolgoztak, így nem mindig volt, aki vigyázzon ránk. Kaptunk lakáskulcsot, sokszor a húgommal együtt sétáltunk haza - az egyébként közelben lévő - iskolából. Lakótelepen laktunk, és ha akartunk, lementünk a ház elé játszani a szomszéd gyerekekkel.

Egyáltalán nem éltük meg tragédiának ezt a helyzetet, szó sem volt magányról, hanem inkább arról, hogy fokozatosan lettünk önállóságra szoktatva.

A páromnak is hasonlóak a gyermekkori emlékei, így ha meghalljuk az a kifejezést, hogy kulcsos gyerek, mindkettőnknek először a játszótér jut az eszébe. Nyáron reggeltől estig ott voltunk a többi gyerekkel, csak enni mentünk haza.

És szinte mindenkinek a nyakában lógott a lakáskulcs,

a párom szerint ez menőnek számított akkoriban - nekem természetesnek tűnt, ezen az aspektusán nem is gondolkodtam.

Rendszerint a gyerekek közül a nagyobbik, illetve a legidősebb gyerek kapta meg a lakáskulcsot, az vigyázott rá. Esetemben ez többszöri zárcserével járt, mivel szórakozott gyerekként évente egyszer elhagytam valahol a kulcscsomót. Persze egy idő után megtanultam vigyázni rá.

lakotelep_1981_446985

A kulcsos gyerek kifejezés az 1970-es, 1980-as években terjedt el. Azokat a gyerekeket nevezték így, akikre suli után nem vigyázott a nagyi/nagynéni/szomszédasszony, jellemzően nem voltak napközisek, hanem kaptak saját kulcsot a lakáshoz, így szabadon mozoghattak a környéken.

A kulcsos gyerekek általában a suli után a többiekkel "bandáztak" a játszótéren, elmentek egymáshoz játszani, és akit erre szoktattak, az nekilátott egyedül a házi feladatoknak.

Sokan nosztalgiával és pozitívan emlékeznek vissza erre az időre, mint a végtelen gyermeki szabadság aranykorára.

Ebben van valami, hiszen a szülőknek nem kellett nap mint nap attól rettegniük, hogy valami komolyabb baj történik a gyermekükkel, hogy elrabolják vagy kirabolják. Mivel korántsem volt ekkora forgalom, mint most, nem járt ennyi autó az utcákon, és azokra sem volt jellemző, hogy szélvészként száguldoztak volna, így a balesetektől sem kellett annyira tartani, mint most.

Ma azonban a kulcsos gyerek kifejezést egyre többen használják pejoratív értelemben.

67180

Több szülő is arról számolt be nekem, hogy most a kulcsos gyerekeket és a szüleiket inkább sajnálják, és aggódnak a délutánonként szülői felügyelet nélkül mászkáló gyerekekért. Ennek az egyik oka az, hogy jóval rosszabbnak ítélik meg a közbiztonságot, mint amilyen 30-40 évvel ezelőtt volt.

Van, aki elfelejti, hogy az a régi legendás közbiztonság részben abból fakadhatott, hogy szocialista államban éltünk, erősebb volt a hatósági kontroll, sokféle indulat mesterségesen lett lenyomva abban az időben, és létezett egyfajta öncenzúra is a viselkedésben.

És azt se felejtsük el, hogy sok helyen a szomszédok, ismerősök jobban figyeltek mások gyermekeire is. És lehet, hogy rosszul emlékszem, de nekem úgy rémlik, hogy a szülők sem vették rossz néven, ha idegnek/szomszédok rászóltak a gyermekeikre akkor, amikor éppen valami nyilvánvaló marhaságra készültek.

A tanárok azt javasolják, ne 6-7 évben kezdjük el a teljes önállóságra szoktatást, mert a kicsikben fokozatosan alakul ki a felelősségérzet, és a nagy szabadságot sem úgy élik meg, mint a tinédzserek.

Szerintük ráér felső tagozatos kortól egyre nagyobb szabadságot adni a gyereknek, de akkor is csak lépésenként. Aki teheti, írassa be iskolai napközis táborba a kicsiket, ha nem tudja megoldani a családon belül a felügyeletet.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy bár ez a bevált szokás, ne az idősebbik/legidősebb gyerek legyen a szülőpótlék a gyerekek számára, ne neki kelljen mindig, minden helyzetben ügyelni arra, hogy mit csinál a kicsi, mert nem szabad ekkora felelősséget, ekkora terhet a nagyobb gyerek vállára tenni.

lakotelep1973_1

Igen, léteznek ma is kulcsos gyerekek, bár klasszikus értelemben inkább kisebb városokban, ahol sokan kerékpároznak, és a gyerekek is gyalog vagy bicajjal járnak-kelnek, de többnyire szülők nélkül. Van, aki kizárólag falun, kistelepülésen tudja elképzelni, hogy biztonságban legyenek a kulcsos gyerekek. Azzal a kitétellel, hogy akkor is meg kell tanítani a kicsiknek, hogyan közlekedjenek, mire ügyeljenek, mit tegyenek, ha bajba kerülnek, kitől és hogyan kérjenek segítséget.

"
Én még falun sem engedem el az unokaöcsém kezét, ha elmegyek vele valahova, akárhogy tiltakozik

- mesélte az egyik huszonéves férfi ismerősöm. Ő a kivétel, aki úgy gondolja, ma sehol sincsenek biztonságban a gyerekek, ergo nem is mászkálhatnak egyedül.

A budapesti szülők nagy része autóval viszi iskolába a gyerekeket, autóval megy értük, vagy a nagyszülők kísérgetik a gyerekeket. Sőt, egyre gyakoribb, hogy azok, akik megtehetik, bébiszitter fogadnak, kifejezetten azzal a céllal, hogy a gyerek ne "csellengjen" egyedül.

A biztonságérzetüket persze az sem javítja, hogy folyton azok a videók jönnek szembe velük a közösségi oldalakon, amelyekben azt mutatják be, hogy milyen könnyen, milyen trükkökkel és milyen rövid idő alatt csalhatják el a gyerekeket a játszótérről, akár úgy is, hogy az idősebb testvérük, vagy a szüleik a közelben vannak.

31913
Egy megyeszékhelyen élő édesanya beszámolója és véleménye

"Ismerek egy harmadikos és egy óvodás gyerekeket, akik kulcsos gyerekek. A nagy kíséri át a kicsit a lakótelepi oviból a lakásukig. Ez szükséges rossz. Egyszer a gyerekek kiszúrták az iskola közelében, hogy a közelben egy autóban ül egy férfi, mezítelenül, és magát tapogatta. Részletes személyleírás és az autó leírása ellenére sem tudták még kézre keríteni ezt az embert.

Mi főút mellett lakunk, biztos, hogy 10-12 éves koráig kísérgetni fogom a gyermekeimet. Száguldoznak az autósok lakott területen belül 70-80 kilométer/órás sebességgel. Nagyot változott a világ.

Az én időmben sokkal kevesebb autó zakatolt, kevesebb lélekszámú településen többnyire ismerték egymást az emberek, és még figyeltek egymásra. Képesek voltak elnézni néhány, nem kirívó, de tőlük eltérő másságot. Elfogadták. Ma pedig már minden rossz, hibás, sokan rögtön rásütik a bélyeget a másikra, hogy "nem normális". Mindenki be is zárkózik emiatt, a saját kis világába, nem érdekli a másik, mert nem fér bele a világképébe.

Féltem a gyerekeimet azoktól is, akik egy mobiltelefonért vagy kétezer forintért képesek ütni, késelni.

Realitásokkal kezelem az önállóság témáját, nem parázom túl, de a kulcsos gyerek korszaknak nagyvárosokban vége."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
A Bridgerton sminkese most elárult néhány komoly beauty-titkot a forgatásról – köztük azt is, mitől olyan hibátlan Sophie bőre
Nic Collins, a sorozat sminkmestere, végre megmutatta, hogyan érik el Sophie Baek irigylésre méltó, ragyogó bőrét. A trükk egy egyszerű keverési technika.


A szereplők ragyogása nem csak kosztüm kérdése: a Bridgerton 4. évadában Sophie Baek hibátlan bőre mögött fegyelmezett előkészítés, visszafogott textúrák és egy profi keverési trükk áll – közvetlenül a sorozat sminkfőnökétől. A Netflix nemrég tette elérhetővé a sorozat negyedik évadának első négy epizódját, amely Benedict Bridgerton és az új hősnő, Sophie Baek történetére fókuszál. A Daily Mail szerint a karakter szépsége a történetmesélés szerves része, ami a két világ közötti különbséget is hangsúlyozza.

Nic Collins, a sorozat haj- és sminktervezője elárulta, Sophie sminkjét szándékosan visszafogottra tervezték.

„A kedvenc részem Sophie megjelenésének megalkotásában az egész »lenti« világ felépítése volt, és annak biztosítása, hogy egyértelmű különbség legyen a két világ között.

Sophie sminkjének nagyon természetesnek és letisztultnak kellett lennie ahhoz képest, ahogyan a »fenti« szereplőket látjuk” – magyarázta a szakember.

A friss hatás elérése már jóval az alapozó felvitele előtt elkezdődött. „A bőrelőkészítés nagy része volt a reggeli rutinnak. A legtöbb napon nagyon korán voltak a sminkes hívások, ezért

egyenesen a hűtőből kivett cryo golyókat használtunk egy nyirokelvezető masszázshoz, hogy felébresszük az arcot. Ez egy annyira egyszerű dolog, de valóban meghatározza, hogyan néz ki a bőr egész nap”

– mondta Collins. Ezt követte a hidratálás egy Caudalie Beauty Elixir permettel és egy réteg Tatcha Dewy Skin Creammel. „Együtt hibátlan, »belülről ragyogó« alapot hoztak létre, ami azt jelentette, hogy a természetes smink erőfeszítés nélkülinek és valódinak tűnt a kamerán. Az egész arról szól, hogy megteremtsük azt a finom ragyogást, ami egyáltalán nem tűnik sminknek.”

Sophie legdrámaibb sminkje a maszkabálon látható, ahol az arcának nagy részét maszk takarja. „Mivel az arcának nagy része takarásban volt, igazán arra koncentráltam, hogy a szemek és az ajkak kiugorjanak.

Lágy definíciót adtunk a szemek köré, az ajkakat pedig hidratáltan és ragyogóan tartottuk”

– részletezte a sminkes. Az ajkak különösen központi szerepet kaptak. „Yerinnek már eleve gyönyörű ajkai vannak, ezért csak egy áttetsző színnel emeltem ki őket.”

A kulisszák mögött azonban akadtak nehézségek, különösen a maszkok helyén tartásával. „Határozottan alábecsültük, milyen trükkös lesz a maszkot pont jónak beállítani. Egy kis komédiává vált a forgatáson” – nevetett Collins.

Ahogy a szezon halad előre, Sophie sminkje is finoman átalakul, követve érzelmi útját.

„Annyit elárulhatok, hogy Sophie sminkje valóban átalakul a szezon során, követve a karakterívét.

A megjelenése tükrözi, hol tart érzelmileg, de ez mind nagyon finom. Apró változásokat fogtok észrevenni a színben, az intenzitásban és a ragyogásban, ahogy a magabiztossága nő.”

Ami pedig a tökéletes bőrt illeti, Collins egyetlen bevált technikára esküdött.

„A kedvenc módszerem a gyönyörű bőr létrehozására Sophie-n az volt, hogy összekevertem az alapozót egy ragyogásfokozó primerrel.”

Ezt a kombinációt a „hibátlan, természetes bőrhöz minden alkalommal bevethető” párosnak nevezett.

Via Daily Mail


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Hidegzuhany az Ozempic-kúra után: ezért jönnek vissza a leadott kilók kamatostul - mutatjuk a megoldást
Sokan a végső megoldást látták az Ozempicben, most pedig tehetetlenül nézik, ahogy visszajönnek a kilók. Egy spanyol orvos elmagyarázza a sokkoló biológiai okot és a lehetséges kiutat.


A fogyás gyors lehet, a visszahízás még gyorsabb – ez a hidegzuhany vár azokra, akik abbahagyják a népszerű Ozempic vagy Mounjaro injekciókat. A leadott kilók akár 80-90 százaléka is visszakúszhat, és velük együtt a korábban elért egészségügyi előnyök is semmivé válnak.

Egy friss, januári oxfordi kutatás szerint a gyógyszer elhagyása után a visszahízás üteme havonta akár 0,8 kilogrammot is elérhet.

A jelenség mögött egyszerű biológia áll. Dr. Gontrand López-Nava, a madridi HM Sanchinarro Egyetemi Kórház Endoszkópos Bariátriai Egységének igazgatója szerint a gyógyszerek az agy étvágyközpontjában fejtik ki hatásukat. „Ezek a GLP-1 gyógyszerek közvetlenül az agyban hatnak, blokkolva az étvágyat és a jóllakottságot jelző áramköröket. De ez a blokk csak addig működik, amíg a gyógyszert szedik” – magyarázta a szakértő. Amint a kezelés véget ér, az agy visszatér a régi működéséhez: a páciensek újra éhesnek érzik magukat, a jóllakottság érzése csökken, és rájönnek, hogy a szokásaik valójában nem változtak meg.

A visszahízás mértéke sokkoló. Dr. López-Nava a The British Medical Journalban megjelent metaanalízisre hivatkozva állítja, hogy a leadott súly 80-90 százaléka visszajön. Ezt támasztja alá a STEP 1 kísérlet kiterjesztett vizsgálata is, amely szerint

a gyógyszert elhagyók egy éven belül a leadott súly kétharmadát szedték vissza.

A legrosszabb pedig nem is a mérleg által mutatott szám. „A visszahízással a kardiometabolikus előnyök is eltűnnek” – figyelmeztet Dr. López-Nava, utalva arra, hogy a vércukor-, koleszterin- és vérnyomásértékek is visszaromolnak a kiinduló szintre.

A szakértő szerint a valódi megoldás a szokások megváltoztatása. „A megoldás egyik fele az, hogy segítünk a pácienseknek kontrollálni az éhséget, akár gyógyszerrel, akár endoszkópos bariátriai eljárásokkal. A másik fele viszont a bariátriai pszichológia és a táplálkozástudomány, mert a páciensek így tudják valóban megváltoztatni az életmódjukat és az ételhez fűződő viszonyukat” – hangsúlyozza Dr. López-Nava. A cél, hogy az evés ne az érzelmek – szorongás, gyász vagy ünneplés – levezetésére szolgáljon. Dán kutatások azt is kimutatták, hogy

a gyógyszeres kezelés melletti rendszeres, közepes vagy erős intenzitású testmozgás nemcsak az anyagcserét javítja, de a gyógyszer elhagyása után is segíthet mérsékelni a visszahízást.

A szakértők egyetértenek abban, hogy a gyógyszeres kezelés hatalmas előrelépés, de önmagában csak egy mankó. Az elhízás krónikus betegség, nem az akaraterő hiánya, kezelése pedig nem egyetlen recept felírásával, hanem egy életre szóló tervvel lehetséges. Ez magában foglalja az orvosi, táplálkozási és pszichológiai támogatást, és a gyógyszereket is kizárólag orvosi felügyelet mellett szabad alkalmazni.

Via ¡HOLA!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kutatók belenéztek az agyba ásítás közben, és nem hittek a szemüknek
Ausztrál kutatók azt hitték, tudják, mi történik ásításkor, de egy MRI-vizsgálat mindent a feje tetejére állított.


MRI-felvételek leplezték le: egyetlen ásítás teljesen más irányba tereli az agyat védő folyadékot, mint egy mély lélegzetvétel. Ausztrál kutatók jöttek rá a meglepő jelenségre egy friss tanulmány alapján, írta a ScienceAlert. A kutatócsoport 22 egészséges résztvevő fejét és nyakát vizsgálta MRI-vel, miközben ásítottak, mélyeket lélegeztek, vagy épp megpróbálták elfojtani az ásítást.

A felvételek kimutatták, hogy ásításkor az agy-gerincvelői folyadék (CSF) a koponyától a gerinc felé mozdult el.

Ez pont az ellenkezője annak, ami egy mély belégzésnél történik.

Mindkét cselekvés, az ásítás és a mély légzés is, fokozta az agyból kiáramló vér mennyiségét, helyet csinálva a friss vérnek. Az ásítás kezdeti szakaszában azonban az agyba áramló artériás vér mennyisége nagyjából egyharmadával megugrott. A kutatók azt is észrevették, hogy minden résztvevőnek volt egy rá jellemző, egyedi ásítási mintázata, ami minden alkalommal ismétlődött.

„Az ásítás a cerebrospinális folyadékot az ellenkező irányba mozgatta, mint egy mély lélegzetvétel” – mondta Adam Martinac idegtudós a New Scientist magazinnak. „És mi csak ültünk ott, hogy hűha, erre egyáltalán nem számítottunk.”

A nagy kérdés, hogy miért van ez a különbség.

A kutatók szerint az ásításnak különleges szerepe lehet az agy „kitakarításában”, vagyis a salakanyagok eltávolításában. Egy másik elmélet szerint az agy hűtését szolgálhatja.

Az agyhűtés elméletét korábbi adatok is alátámasztják, amelyek kapcsolatot találtak a környezeti hőmérséklet és az ásítások gyakorisága között. Az agyi salakanyag-eltávolítás, az úgynevezett glymphatikus rendszer kutatása egyre fontosabb terület, és más vizsgálatok már kimutatták, hogy

alvás közben a folyadékáramlás felerősödik az agyban.

A kutatók ugyanakkor óvatosságra intenek. A tanulmányt még nem bírálták el független szakértők, és a megfigyelt hatás nem jelentkezett mindenkinél, a férfiaknál például ritkábban. Ezt azonban részben a mérőeszköz zavaró hatása is okozhatta. Az ásítás tehát jóval több lehet egy egyszerű reflexnél. Egy bonyolult, velünk született idegrendszeri program, amelynek pontos szerepét további kutatásoknak kell tisztáznia.

„Az ásítás egy rendkívül adaptív viselkedésnek tűnik, és élettani jelentőségének további kutatása gyümölcsöző lehet a központi idegrendszer homeosztázisának megértésében” – írják a szerzők.

Már csak az a kérdés, hogy amíg ezt cikket olvastad, hányszor kellett ásítanod?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Itt a krónikus hazudozók lebuktatásának új, alattomos módszere – kiderült, mit árul el a szenvedély
Egy friss brit kutatás trükkös, de zseniális módszert dolgozott ki a notórius hazudozók kiszűrésére: nem azt figyeli, mit mondanak, hanem hogyan.


A hazugságkutatás a kommunikációpszichológia Szent Grálja. Mindenki hazudik – ezt rég tudjuk, de nem mindegy, milyen gyakran, és milyen típusban. Van az apró, szociálisan elfogadott hazugság: „Nagyon jól áll ez az ing!”, „Sajnálom, aznap nem érek rá…” Ezek a kis füllentések valójában kenegetik az emberi kapcsolatokat. A másik véglet viszont a krónikus hazudozó:

aki úgy és olyan gyakran ferdít, hogy már-már a valóság is csak egy lehetőség neki a sok közül.

Ők azok, akiknek a szavában már senki sem bízik, és akikkel kapcsolatban egyre inkább az a kérdés: mitől ilyen kórosan allergiásak az igazságra?

Most a University of Portsmouth kutatói – élükön Sharon Leel pszichológussal – egy újfajta kísérleti módszert dolgoztak ki arra, hogy a krónikus hazudozók mikor és hogyan buknak le. A módszer neve: az Ördög ügyvédje-teszt. Az alapötlet annyira egyszerű, hogy szinte fáj: kérj meg valakit, hogy előbb érveljen a saját véleménye mellett, majd érveljen az ellenkezője mellett is. És nézd meg, mikor mondja szenvedélyesebben. Na, ott lesz az igazság.

Nem mindegy, milyen hazugságról beszélünk

A klasszikus hazugságvizsgálatok – például a poligráf vagy a szemmozgás-elemzés – mindig azt feltételezték, hogy valaki vagy igazat mond, vagy nem. A Portsmouth-i kutatás viszont egy finomabb réteghez nyúlt: az identitás szintjén lévő véleményhazugságokhoz, azaz ahhoz, amikor valaki a politikai, erkölcsi vagy társadalmi nézeteiről nem mond igazat. Tipikus helyzet: beszélgetsz valakivel, nem ismered jól, és a téma átcsúszik kényes terepre – mondjuk politikára. Először csak óvatosan puhatolózol, majd esetleg bele is mész egy kis hazugságba, nehogy összezördüljetek. De vajon ki az, aki csak udvariasságból „csúszik meg”, és ki az, aki alaptermészeténél fogva hajlamos a hazugságra?

Az ördög ügyvédje: egy új hazugságcsapda

Leel és munkatársai 170 résztvevővel dolgoztak, akiket videós Zoom-interjúkon keresztül kérdeztek meg véleményes kérdésekről – például, hogy bízhatunk-e a kormányban, vagy hogy a közterületi kamerák megsértik-e a magánszférát. A résztvevőket két csoportra osztották: egyik fele mondhatott igazat, a másiknak viszont hazudnia kellett.

Ezután mindenkitől azt kérték, hogy mondja el az álláspontját, majd érveljen az ellentétes nézőpont mellett is, mintha ő is azt vallaná.

Később megkérték őket, értékeljék, mennyit hazudtak, és mennyire gondolták, hogy az interjúztató elhitte nekik.

Az interjúkat hang- és videófelvétel alapján értékelték: hány érvet tudtak felsorakoztatni, mennyire voltak világosak, eredetiek, szenvedélyesek, és mennyire tűnt az egész hitelesnek. A legérdekesebb mérőszám: a szenvedély – azaz az, hogy valaki mennyire hisz abban, amit mond. Ez lett a legfontosabb különbség a hazudozók és az igazmondók között.

A lebukás kulcsa: a szenvedély hiánya

A kutatás azt találta, hogy a krónikus hazudozók meglepően simán eljátsszák az ördög ügyvédjét – tehát könnyen és folyékonyan tudnak az ellenkező vélemény mellett érvelni. Az igazmondóknak ez sokkal nehezebben ment, különösen akkor, ha részletes, példákkal alátámasztott magyarázatot kellett adniuk.

A különbség ott jelent meg igazán, amikor a szenvedélyességet mérték. A hazudozók, amikor nem az igazi nézetüket mondták, látványosan elvesztették a lendületüket. Nem világosan, nem meggyőzően, és legfőképp: nem szenvedéllyel beszéltek. Ahogy a kutatók fogalmaztak:

„Ha valaki olyan véleményt mond, amit igazán vall, abba szenvedélyt is visz. A hazudozók viszont, akik nem hisznek abban, amit mondanak, nem mutatnak szenvedélyt.”

A leglátványosabb különbségek akkor jelentkeztek, amikor bővebb kifejtést kértek: ilyenkor a krónikus hazudozók még inkább lebuktak – nem volt elég az ékesszólás, ha hiányzott mögüle az elhivatottság.

Így ismerhetsz fel te is egy hazudozót

A kutatás egyik legfontosabb tanulsága, hogy nem kell többé mikrokifejezéseket figyelned, nem kell szemmozgást vagy gesztusokat elemezned – elég, ha hallgatod, ahogy a másik beszél.

A szenvedély az, ami nem hamisítható: ha valaki igazat mond, az felizzik. A hangja, a testtartása, a szóhasználata is átmegy egy másik regiszterbe.

Ha pedig kényszerből a másik oldal mellett kell érvelnie, egyből megtorpan, dadogni kezd, ismétli magát, vagy unott lesz. A szenvedély nem hazudik.

Éppen ezért a kutatás azt is javasolja, hogy ha tudni akarod, mit gondol valaki valójában – például egy párkapcsolat elején –, csak kérd meg, hogy játsszon ördög ügyvédjét. Érveljen az ellenkező vélemény mellett is. És csak figyelj: hol lobban fel a láng. Mert ott lesz az igazság.

A Leel-féle tanulmány új korszakot nyithat a hazugságkutatásban: nem a szándékos lebuktatásról szól, hanem arról, hogyan kényszeríthető ki az igazság egy olyan helyzetben, ahol nem lehet hazudni. Mert nem a konkrét tények érdekelnek, hanem az, hogy valaki miben hisz igazán. És erre nem feltétlenül az a válasz, amit mond – hanem az, ahogyan mondja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk