KÉK HÍREK
A Rovatból

„Lassú és fájdalmas halált fog halni” – így fenyegette volt férje a nőt, aki a rendőrök szerint ágyban dohányzás miatt halt meg Budapesten, csakhogy barátai szerint sohasem dohányzott

A külföldi nő már segítséget is kért párja agresszív viselkedése miatt. Baráti körében senki nem hiszi el a hivatalos magyarázatot halálára.


Barátai szerint sosem dohányzott az a japán nő, aki néhány napja egy olyan lakástűzben halt meg, amit a tűzvizsgálat szerint ágyban dohányzás okozhatott. Az RTL Híradónak nyilatkozó nő szerint az elhunyt anyuka rettegett arról, hogy meg fog halni, volt férje ugyanis hosszú ideje fenyegette.

A Patent Egyesület szerint a múlt héten lakástűzben elhunyt, középkorú, külföldi nő régóta félelemben élt, mert a volt férje hosszú ideje bántalmazta. A Rendőrség közleményében azt írta: a tűzvizsgáló megállapítása szerint „a tűz ágyban dohányzás miatt keletkezhetett”.

A nő egy nagyobb baráti társaság tagja volt, amely többnyire külföldi és magyar anyukákból állt. A csoport felháborodott a rendőrségi nyilatkozatot látva, szerintük ugyanis az asszony soha nem dohányzott.

„Amikor a társaságban más rágyújtott, ő akkor sem. Soha. Úgy élt, mint egy szerzetes. Ez az egész nevetséges. Egy ilyen emberről el sem tudom képzelni, hogy dohányozzon. Nem. Soha, soha, soha. Hamutartó sem volt a lakásában”

– fogalmazott a Híradónak egy külföldi barátnő.

Arról is beszélt, hogy a nő gyakran sírt, mert félt attól, hogy hamarosan meg fog halni. Volt férje ugyanis gyakran fenyegette, és szerinte teljesen kiszámíthatatlan volt. Pszichiátriai betegségére gyógyszereket is szedett. A férfi – aki szintén nem magyar származású – ugyan külföldre költözött, de néhány havonta előzetes bejelentés nélkül beállított. Ilyenkor érezte az anyuka igazán fenyegetve magát. Időről-időre bejelentkezett a barátainál is, hogy még életben van.

„Novemberben egy elég komoly életveszélyes fenyegetést kapott a férfitől, amiben például abszolút expressis verbis ott volt, hogy lassú és fájdalmas halált fog halni, hogy hamarosan eljön az a nap, amikor őneki vége van és megfizetnek az ő ellenségei”

– mondta el a csatornának a nő ügyvédje. Spronz Júlia hozzátette, hogy ekkor feljelentést is tettek az ügyben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Híradó kérdésére azt közölte, hogy jelenleg is szakértők bevonásával folytatnak „minden részletre kiterjedő vizsgálatot”. Hozzátették: „Amennyiben bűncselekményre utaló gyanú merül fel, a BRFK haladéktalanul büntetőeljárást rendel el.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: két perc alatt fosztottak ki egy zuglói ATM-et a rolleres bankrablók - nem jutottak messzire a zsákmányolt tízmilliókkal
Az ügyféltérből több tízmillió forint tűnt el, a teljes zsákmányt a kocsiban találták meg. A két moldáv férfihoz egy korábbi ATM-feltörést is kapcsolódhat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 05.



Plazmavágóval nyitottak fel egy bankautomatát Zuglóban szeptember 4-én éjszaka, 2 óra 45 perc körül, közölte honlapján a rendőrség.

Az elkövetők felfeszítették az ügyféltér fotocellás ajtaját, kivágták az ATM-et, és több tízmillió forintot vittek el. Érkezésük és távozásuk között két perc telt el.

A rendőrök nem egészen hat órával később elfogták őket.

A betörésről készült videót itt lehet megnézni:

A két tettes elektromos rollerrel hagyta el a helyszínt, majd autóba ült. A BRFK vagyonvédelmi nyomozói ekkor már a nyomukban voltak. Információik alapján a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az M1 autópályán, reggel 8 óra előtt néhány perccel elfogták a két férfit, majd átadták az intézkedést budapesti kollégáiknak.

A kocsiban megtalálták a bankautomatából eltulajdonított pénzt és az elkövetéshez használt plazmavágót. A 39 és 41 éves férfiak moldáv állampolgárként igazolták magukat, egyiküknél egy bolgár személyi okmányt is találtak.

A rablók elfogásáról felvételt is közölt a rendőrség, amit ide kattintva lehet megnézni.

A nyomozás adatai szerint ugyanez a páros augusztus 14-én ugyanilyen módszerrel Bicskén feltört egy ATM-et.

A nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Vagyonvédelmi Osztálya folytatja. A feltételezett elkövetőket két rendbeli, jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás és nagyobb kárt okozó rongálás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A gyanúsítottak nem tettek vallomást, őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Lisszaboni siklóbaleset: élve került elő egy halottnak hitt német férfi - a szülei már a holttest azonosítására érkeztek Portugáliába
A férfit a halottak között keresték, de később kórházban találtak rá. Az ügy téves azonosítás miatt keveredhetett.


A lisszaboni siklóbaleset után a portugál rendőrség csütörtökön arról számolt be, hogy a halálos áldozatok között egy német férfi is van. A férfi szülei Lisszabonba utaztak, hogy azonosítsák a holttestet, de nem találták meg a fiukat a halottak között, írta a Bild.

Később egy kórházban bukkantak rá – súlyosan megsérült, de életben volt. Egy rendőrségi szóvivő pénteken a Bildnek elmondta: „A német állampolgár külsejének leírása, amit megkaptunk, nagyon hasonlított egy brit férfiéhoz. Csak tudományos vizsgálatok után lehetett megállapítani az elhunyt áldozat valódi személyazonosságát.”

A német bulvárlap szerint a 46 éves férfit és a feleségét kórházban ápolják, hároméves fiuk szinte sértetlenül úszta meg a balesetet. A berlini külügyminisztérium pénteken azt közölte, hogy nem tudnak német halálos áldozatról.

A tragédia szerda este történt, és a hatóságok kezdetben tizenhét halottról számoltak be, ezt később tizenhatra módosították. A portugál rendőrség pénteken közölte, hogy az áldozatok között tizenegy külföldi van: három brit, két-két kanadai és dél-koreai, valamint egy-egy amerikai, francia, svájci és ukrán állampolgár. Öt portugál állampolgár is életét vesztette.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Iskolai tömegmészárlásra készült egy 15 éves fiú Kárpátalján - már élő adásban volt, amikor elfogták
A közösségi médiában előre bejelentette szándékát, majd élőben közvetítette, ahogy elindul az épületbe. A hatóságok közbeléptek, így nem sérült meg senki.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 05.



Egy 15 éves fiú azzal fenyegetett, hogy késsel támad az egyik kárpátaljai iskola diákjaira, jelentette be a Facebookon Igor Klimenko, Ukrajna belügyminisztere. A közösségi médiában élőben közvetítette, ahogy megpróbál bejutni az épületbe, de a rendőrök még időben elfogták. Senki nem sérült meg.

A fiatal hátizsákjában kést találtak, amikor feltartóztatták. A hatóságok szerint a közösségi oldalakon előre jelezte a szándékát, ez segítette a támadás meghiúsítását.

A kibernyomozók és a helyi rendőrség együttműködése gyors eredményt hozott. A hivatalos tájékoztatás szerint a beavatkozásnak köszönhetően a gyerekek és a tanárok biztonságban vannak. A nyomozás tovább folytatódik.

A miniszter nyilvánosan köszönetet mondott a rendőri egységeknek a profi és összehangolt fellépésért.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Annyira megtetszett egy váci ház a betörőnek, hogy a tulajdonos pólójába bújt, és az asztalnál falatozva várta, amíg hazaért
Gyorsított eljárásban ítélték el azt a férfit, aki nem elégedett meg a betöréssel, még a háztulajdonos pólóját is magára vette.
F. O. - szmo.hu
2025. szeptember 05.



A férfi annyira pofátlan volt, hogy nemcsak betört egy váci házba, hanem

a sértett pólóját magára véve a konyhában eszegetett, amikor a tulajdonos hazaért. Mikor megpróbálta számon kérni a betolakodót, az egy késsel fenyegetőzni kezdett, majd elmenekült.

A sértett hívta a rendőröket, akik néhány órán belül elfogták a férfit – számolt be a nem mindennapi történetről a Pest vármegyei rendőrség a Facebookon. A 32 éves férfi két évet kapott tettéért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk