prcikk: „Jézus is migráns volt” – erőseket mondott egy interjúban Ferenc pápa, aki megtervezte saját temetését is | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

„Jézus is migráns volt” – erőseket mondott egy interjúban Ferenc pápa, aki megtervezte saját temetését is

Elődei többségével ellentétben azt akarja, hogy ne a Szent Péter-bazilikában, hanem a Santa Maria Maggiore-bazilikában helyezzék el a sírját.


Ferenc pápa egy interjúban arról beszélt, hogy egészségügyi problémái ellenére sohasem gondolt lemondásra, Isten akaratára bízza távozását. Az N+ mexikói televíziónak adott interjúban, amelyet az olasz sajtó szerda reggel közölt, az egyházfő azt is elárulta, hogy nem a Szent Péter-bazilikában akarja, hogy eltemessék.

Ferenc pápa hangoztatta, szem előtt tartja elődje, XVI. Benedek döntését, de azt kéri az Úrtól, akkor mondhassa, hogy elég volt, akármelyik pillanatban is következzék be, amikor az Úr akarja.

A pápa arra utalt, hogy XVI. Benedek 2013 februárjában saját döntéséből távozott az egyházfői tisztségből fizikai gyengeségére hivatkozva. XVI. Benedek volt a második pápa az egyház történetében, aki lemondott. A német pápa egy vatikáni kolostorba vonult vissza, ahol tavaly december 31-én hunyt el.

"XVI. Benedek nagy ember volt, alázatos ember, akinek, amikor szembesült saját korlátaival, bátorsága volt azt kimondani, hogy elég. Példaképnek tartom" - mondta Ferenc pápa. A 86 éves egyházfő hangsúlyozta, hogy amikor az ember öregszik, el kell kezdenie készülődni.

Ferenc pápa hozzátette, hogy már utasításokat adott a temetésével kapcsolatban. Elődei többségével ellentétben azt akarja, hogy ne a Szent Péter-bazilikában, hanem a Santa Maria Maggiore-bazilikában helyezzék el a sírját. Az argentin pápát szoros kapcsolat fűzi a második legnagyobb római bazilikához, amelyben a várost oltalmazó Szűz Mária-ikont őrzik. Ferenc pápa ennél a szent képnél szokott imádkozni utazásai előtt és után.

A Santa Maria Maggiore-bazilikában eddig öt pápát, V. Piust, V. Sixtust, XIII. Kelement, V. Pált és IX. Kelement temették el.

Ferenc pápa azt is elárulta, hogy a pápai temetési szertartások egyszerűsítésén dolgozik. "Az én temetésem lesz az új ceremónia főpróbája" - jelentette ki.

Az interjút készítő újságíró, Valentina Alazraki közösségi oldalán megírta, hogy a beszélgetés a spanyolajkú dél-amerikai országokban különösen tisztelt Guadalupei Szűz december 12-i ünnepe alkalmából készült.

Ferenc pápa megerősítette, hogy meghívást kapott Javier Milei új argentin elnöktől. Milei korábbi kijelentéseit az egyházfő úgy értékelte, hogy azok a választási kampány hevében hangzottak el. Argentína elnökjelöltjeként ugyanis Javier Milei többek között gyilkos kommunistának és az ördög cinkosának nevezte az argentin származású egyházfőt.

Ferenc pápa azt mondta, 2024-ben egy külföldi látogatást tervez, Belgiumba utazik majd, de mérlegeli az utat Argentínába és Polinéziába is.

Az interjúban Ferenc pápa az amerikai kontinenst is érintő migráció kérdésére is kitért. Hangoztatta, hogy emberi és keresztény törvénynek számít a migránsok befogadása és integrálása. Emlékeztetett, hogy ő maga is Argentínába kivándorolt olaszoktól származik. "Jézus is migráns volt" - mondta Ferenc pápa.

Sajnálatosnak nevezte, hogy az ukrajnai háború eseményei "megszokottá váltak, mint a reggeli kávé", miközben emberek, köztük sok fiatal hal meg. Megismételte, hogy a háború mindig vereség, egyetlen győztesnek a fegyvergyártók számítanak.

Elmondta, hogy folyamatos kapcsolatban áll a Gázában található katolikus templom plébániájával, ahol hatszáz ember talált menedéket. Ferenc pápa kijelentette, azokra az anyákra gondol, akiket a háborúkban levélben értesítenek arról, hogy a fiuk hős volt, de meghalt.

"A hősnők ezek az édesanyák, akiknek a fiait elrabolja a háború" - jelentette ki Ferenc pápa, felidézve azt, hogy hány tízezer fiatal veszítette életét az első és a második világháborúban is, például a normandiai partraszálláskor. Megjegyezte, a történelem nem sokat változott.

(via MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor rendkívüli bejelentése: Ellenfeleink semmitől sem riadnak vissza, hogy megszerezzék a hatalmat
A miniszterelnök szerint szervezett kísérlet folyik, hogy káosszal, nyomással és nemzetközi lejáratással megkérdőjelezzék a magyarok döntését. Koholt vádakkal választási csalást kiáltanak, tüntetéseket és balhékat szerveznek.


Orbán Viktor azzal kezdte beszédét, „16 év alatt düledező országból stabil és biztonságos hazát építettünk”. Ezután hosszan sorolta az eredményeket.

Utána arról beszélt, az a veszély fenyeget, hogy „mindezt, amit együtt felépítettünk, elveszíthetjük.”

Szerinte olyan energia- és pénzügyi válság kopogtat Európa ajtaján, amelyből Magyarország sem maradhat ki.

„Ráadásul ellenfeleink semmitől sem riadnak vissza, hogy megszerezzék a hatalmat” - jelentette ki.

„Külföldi titkosszolgálatokkal játszanak össze, erőszakkal fenyegetik a híveinket, és koholt vádakkal választási csalást kiáltanak már a választás előtt, tüntetéseket és balhékat szerveznek már most, mielőtt megszámolták volna az önök voksait.”

„Beszéljünk világosan. Ez szervezett kísérlet arra, hogy káosszal, nyomással és nemzetközi lejáratással megkérdőjelezzék a magyar emberek döntését.”

Orbán Viktor szerint ez most nem a széthúzás, nem a harag, és nem a gyűlölködés ideje. Magyarországnak most összefogásra, egységre és biztonságra van szüksége. Azt ígérte, az előttünk álló nagy válságban minden magyar családot meg fognak védeni. „A változtatás veszély, a Fidesz a biztos választás" - fejezte be beszédét.

A teljes beszéd


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor fontos bejelentésre készül péntek reggel
A miniszterelnök reggel fél nyolckor üzenne minden magyarnak a Facebookon. Arról egyelőre nem derült ki semmi, hogy miről szól majd a bejelentése.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 09.



Nem sokkal csütörtök este fél tíz után új poszttal jelentkezett Orbán Viktor. „Bréking” - kezdte rejtélyes bejegyzését a miniszterelnök, aki a továbbiakban sem volt ennél bőbeszédűbb:

„Holnap 07:30-kor fontos üzenet minden magyarnak. Kövessétek itt, a Facebook-oldalamon.”

Orbán egy órával előtte arról is közzétett egy bejegyzést, hogy szombaton este a budapesti Szentháromság téren zárja a kampányt Szijjártó Péterrel és Lázár Jánossal közösen. A három politikus vadnyugati öltözékben látható a mellékelt fotón, de hármójuk közül a miniszterelnök viseli a seriffcsillagot:

FRISSÍTÉS:

Orbán Viktor élőben közvetített videóüzenetének tartalmáról itt írtunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter válaszolt a Magyarországot leárulózó francia külügyminiszternek
Jean-Noël Barrot szerint Budapest az uniós szolidaritást sértette meg a szankciókról folytatott orosz egyeztetésekkel.


A magyar külpolitika pragmatikus és transzparens – írta egy X-bejegyzésben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter az Európai Unió tagállamai közötti szolidaritás elárulásával vádolta meg Magyarországot. A magyar diplomácia vezetője szerint a magyar–orosz kapcsolatokat is ez jellemzi, és hozzátette,

Magyarország mindig ugyanazt mondja a nyilvánosság előtt, mint a tárgyalóasztalnál, ellentétben a francia diplomáciával, amely szerinte folyamatosan zárt ajtók mögött egyeztet az oroszokkal.

A két külügyminiszter üzengetésének hátterében egy nemrég nyilvánosságra hozott hangfelvétel áll. Ezen Szijjártó Péter felajánlotta orosz kollégájának, Szergej Lavrovnak, hogy a moszkvai magyar nagykövetségen keresztül juttat el hozzá európai uniós dokumentumokat.

A magyar külügyminiszter Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre is kiakadt egy másik posztban, aki kárpátaljai látogatása után arról számolt be, hogy a magyar közösség képviselőivel és katonákkal is találkozott. Az ukrán elnöki hivatal közlése szerint a megbeszélésen a télre való felkészülés, a vállalkozások áttelepítése és a veteránok rehabilitációja is téma volt.

Szijjártó szerint azonban Zelenszkijnek „nem három nappal a parlamenti választás előtt kellene Kárpátaljára látogatnia és színházat játszania, hanem sürgősen be kellene fejeznie a kényszersorozásokat, a nyílt utcai embervadászatokat”.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor azt üzente a fiataloknak, az idősebbeknek köszönjék meg, amit a kormánytól kaptak
A miniszterelnök szerint az adókedvezmények és támogatások forrását az idősebb generációk teremtették elő, ezért a köszönet nekik jár. Erről a debreceni fórumán beszélt, ahol legalább 3 millió szavazót kért a választásra.


A választás előtti országjárása utolsó előtti állomásán, Debrecenben Orbán Viktor nemcsak a választás tétjét határozta meg, de egy új üzenettel is fordult a fiatalokhoz. A miniszterelnök a kampányhajrában 3 millió szavazatot kért a Fidesz-KDNP-nek, és a „magyarok pénzének” megvédését nevezte a vasárnapi voksolás legfontosabb kérdésének.

A 24.hu tudósítása szerint Dósa nádor téren tartott csütörtöki nagygyűlésen ellentüntetők is megjelentek, akiket Orbán Viktor a beszéde elején külön köszöntött, és arra kérte őket, hallgassák végig a mondandóját.

A beszéde során üzent a fiataloknak, köztük a Tisza Párt szimpatizánsainak is. A kormányfő felsorolta a 25 év alattiak szja-mentességét és más kedvezményeket, majd egy tanáccsal fordult a fiatalokhoz.

„Kedves fiatalok, az idősebbeknek, ne a kormánynak, ne felejtsétek el mindezt megköszönni, mert az ő munkájuk adja meg az alapját, azért, hogy nektek könnyebb legyen, mint nekik volt.”

A választás tétjét Orbán Viktor a magyarok pénzének megvédésében összegezte. Elutasította az Ukrajnának szánt uniós finanszírozási csomagokat és az orosz energiáról való leválást, ami szerinte komoly terhet róna a magyar családokra.

A kampány nagy tanulságaként említette, hogy a külföldi titkosszolgálatok aktívak Magyarországon, és ezzel a Tisza Pártot vádolta.

A miniszterelnök elfogadhatatlannak nevezte, hogy a tiszások „behívták ide a külföldi titkosszolgálatokat, hogy az ő segítségükkel nyerjék meg a választásokat”.

Debrecen ipari fejlesztéseit a miniszterelnök sikertörténetként mutatta be, ami szerinte a helyi fiatalok jövőjét biztosítja, és amiért „fél Európa irigykedve néz”. Orbán Viktor szerint ha a Tisza Párt nyer, és kormányra jutnak a „Shellből delegált energiapolitikusok, meg az Erste-s bankárok”, akkor megkezdik a magyar családok „kizsebelését”.

Orbán Viktor a beszédét azzal a kéréssel zárta, hogy vasárnap legalább 3 millióan szavazzanak a Fidesz-KDNP-re, mert a béke és a biztonság megőrzéséhez erre van szükség.

Az utolsó napok a kampányzárókról és a mozgósításról szólnak, a választás kimenetele pedig több billegő körzetben, köztük Debrecenben dőlhet el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk